Új Szó, 2009. április (62. évfolyam, 76-99. szám)
2009-04-16 / 87. szám, csütörtök
2 Közélet ÚJ SZÓ 2009. ÁPRILIS 16. www.ujszo.com RÖVIDEN urna »3 jj <í. ic Vážny: csak 2011-re lesz sztráda Pozsony. A Pozsonyt Kassával összekötő autópálya csak 2011-re készül el - közölte tegnap Ľubomír Vážny közlekedési miniszter, miközben a Fico-kabinet eredeti terve 2010-ről szólt. ,J\ csúszás a pénzügyi válság következménye, a határidő most a kereskedelmi bankok kezében van” - magyarázta Vážny. A pénzínséget az ún. PPP-projektumok (állami és magánerős finanszírozás) révén próbálják orvosolni, a kormány együttesen 150 km hosszúságú autópályát és gyorsforgalmi utat ilyen konstrukcióban akar megépíttetni, összesen 4,17 milliárd euróért (125,7 milliárd korona). (TASR) Ketten lennének megyefőnökök Pozsony. Tibor Mikuš jelenlegi megyefőnök és Miroslav Jureňa (ĽS-HZDS) volt agrárminiszter is indult Nagyszombat megye elnöki posztjáért. Ezt mindketten tegnap jelentették be. Jureňa jelölését már pártja kerületi vezetősége is jóváhagyta. Az ĽS-HZDS négy évvel ezelőtt Mikušt támogatta, aki azonban időközben összekülönbözött Vladimír Mečiar pártelnökkel, s Új Demokrácia néven pártot alapított. Jureňa emlékeztet, hogy a Meéiar-párt Nagyszombat megyében mindkét eddigi megyei választáson sikert aratott, de mindkét megyei elnöke - Mikuš előtt Peter Tomeček is - kilépett a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom- Néppártból. (TASR) ElnapoltákRóbertO. perét Bazin. Május 5-ére napolták el szerdán a Róbert O. és bűnbandája ügyében folyó pert a bazini (Pezinok) Speciális Bíróságon, mert az egyik vádlott munkaképtelen, s nem egyezett bele abba, hogy a tárgyalás a távollétében folytatódjon. Későbbre kellett halasztani a folytatást azért is, mert az egyik vádlott ügyvédje nem a törvényes határidőn belül kapott írásos értesítést a tárgyalás időpontjáról. A hat gyilkossággal, több gyilkossági kísérlettel, zsarolással és más bűncselekményekkel vádolt kassai alvilági csoport ügyében eddig több mint kétszáz tanút, 25 szakértőt és egy védett tanút hallgattak ki. (TASR) Nem lesz közös székház Pozsony. Valószínűleg mégsem épül meg a Szlovák Rádió, a Szlovák Televízió és a TASR hírügynökség közös székhelye a Szlovák Nemzeti Színház új épülete közelében, mert a legkisebb koalíciós párt, az ĽS-HZDS nem támogatja az ilyen lépéshez szükséges törvénymódosításokat. Ezt Marek Maďarič (Smer-SD) kulturális miniszter jelentette be szerdán. A közös székház tervét a kormány korábban már jóváhagyta, ám az ĽS-HZDS ellenkezése miatt mégsem terjesztik a parlament elé. (TASR) Eurómilliárdoktól eshetünk el Pozsony. Akár négymilliárd euró uniós támogatástól is eleshet az ország, mert nem teszi lehetővé a civil szervezetek számára, hogy részt vegyenek egyes, az emberek életkömyezetére és egészségére is hatással lévő projektek engedélyeztetési eljárásában. Peter Wilfling, a Polgár és Demokrácia (Občan a demokracia) polgári társulás jogásza emlékeztet, az Európai Bizottság az ügyben eljárást indított Szlovákia ellen. Ez az eljárás olyan nagy projektekre vonatkozik, amelyeket közvetlenül a bizottság hagy jóvá, s amelyeknek együttes értéke a 2007 és 2013 közti időszakban körülbelül négymilliárd euró. (SITA) Mečiarék felügyelhetik a faipart Pozsony. A Smer-SD irányította gazdasági minisztériumtól az agrártárca veszi át a fafeldolgozással és a biotechnológiák fejlesztésével kapcsolatos hatásköröket - határozott szerdán a parlament. A piaci versenyről szóló törvény ilyen értelmű módosítását a mezőgazdasági minisztériumot felügyelő ĽS-HZDS kezdeményezte. A változtatásról előre megállapodtak a kormánypártok vezetői. Vladimír Mečiar LS-HZDS-elnök szeptemberben terjeszti Robert Fico kormányfő elé a biotechnológia mint „új hazai gazdasági ágazat“ fejlesztéséről szóló tervezetét. (TASR) /van Gašparovič államfő, Robert Fico miniszterelnök, a távozó Marián Janušek, és az új építésügyi tárcavezető, Igor Štefanov (TASR-felvétel) A bizalmatlansági indítvány indoklásán nem kell sokat változtatni, elég a miniszter nevét kicserélni Janušek úgy gondolja, nem hibázott Pozsony. Sosem élvezte bizalmunkat - magyarázta tegnap a három ellenzéki párt elnöke azt, miért akarják leváltani a tegnap kinevezett Igor Štefanov építésügyi minisztert. ÖSSZEFOGLALÓ Az ország történelmében egyébként egyetlen miniszternek sem kellett egy nappal a kinevezése után bizalmatlansági indítvánnyal szembesülnie. „Nem élvezi bizalmunkat. Tudjuk, hogy eddigi posztján lényegesen hozzájárult azokhoz a botrányokhoz, amelyek Szlovákia szégyenévé váltak, és amelyek Janušek leváltásához vezettek” - magyarázta Mikuláš Dzurinda, az SDKU elnöke. A bizalmatlansági indítvány benyújtásához 30 parlamenti képviselő aláírására van szükség. „Robert Fico miniszterelnök a klien- tizmust és a korrupciót a kormány- politika szintjére emelte” - jelentette ki Csáky Pál, az MKP elnöke. Még ezelőtt hasonló szándékáról számolt be a Konzervatív Demokrata Párt (KDS) elnöke, Vladimír Palkó. „Štefanov kinevezése félrelépés volt, ezzel a lépéssel egyszerűen kinevetik az ország becsületes állampolgárait. Štefa- novot Janušeknél is sokkal nagyobb felelősség terheli a tenderrel kapcsolatban. Nevetséges, hogy Janušek helyére kerül” - szögezte le Palkó. A bizalmadansági indítvány indoklásán szerinte nem kell sokat változtatni, elég Janušek nevét kicserélni - a volt miniszter ellen ugyanis szintén az említett tender miatt nyújtott be korábban az ellenzékbizalmatlansági indítványt. Janušek továbbra sem gondolja, hogy hibázott volna a milliárdos tender során, melynek a meghirdetéséről szóló tájékoztatást csak egy minisztériumi faliújságra akasztotta ki - ráadásul ezt sem tudja bizonyítani. „Jelentős eredményeket ért el a minisztérium a vezetésem alatt, és kihangsúlyoznám, hogy önszántamból távozom csak azért, hogy többé ne fárasszam a társadalmat ezzelaművilegkitalált botránnyal” -jelentette ki a távozó miniszter. A versenytárgyalás során elkövetett félrelépésekre és törvényszegésre a Közbeszerzési Hivatal (ÚVO) vizsgálata is rámutatott. Ugyanígy ellenőrzést végez az ügyben a Számvevőszék (NKÚ), ennek eredményei egyelőre ismeretlenek. (dem,s) Jakab Elemér, a nagymihályi járási szervezet elnöke szerint sok az elégedetlen párttag a keleti régióban A járási vezetők Csáky Pál mellett állnak ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Egyre többen elégedetlenek az MKP elnökségének vezetési stílusával. Mede Vencel pozsonyi kerületi elnök szerint Csáky nem a vezetési stíluson akar módosítani, hanem egyenként akar megegyezni az őt bírálókkal. Vele is tárgyalt arról, hogy peren kívüli megegyezést szeretne. Mede ugyanis beperelte Csákyt azért, mert kétes ügyekbe keveredett vállalkozónak nevezte őt. „Mindenképpen elbizonytalanítja az embereket Simon kilépése, ha csak egy szűk kör marad az MKP vezetésében, az hátrányosan érinti az MKP választóit, ez egy nagyon szűklátókörű politika - véli Mede.- Mindent meg kellett volna tenni azért, hogy Simon maradjon, ez mindenképpen Csáky Pál kudarca.” Szerinte a pártelnöknek önkritikát kellene gyakorolnia. „Nem hiszem, hogy jót tesz a pártnak, ha a szlovák választókat az ő személyével ijesztgetik” - mondta Mede. Jakab Elemér, a nagymihályi járási szervezet elnöke szerint sok az elégedetlen párttag a keleti régióban is. „Az elégedetlenek aránya szerintem több mint 50 százalék”- mondta lapunknak Jakab. Az egyszerű párttagok között az elé- gededenek aránya ennél nagyobb is lehet, a regionális vezetők többsége azonban Csáky pártján áll. Úgy véli azonban, hogy párton belül kellene rendezni a helyzetet, a küépést nem tartja a legjobb alternatívának. „A pártelnöknek kellene jobb belátásra térnie - mondta Jakab. - Azt szeretném, hogy a pártnak lenne elnöke, nem az elnöknek pártja. Sajnos egyre inkább úgy érzem, hogy a második alternatíva érvényesül.” Ó egyelőre nem készül kilépni a pártból. „Belül kell megoldani a problémákat” - véli Jakab. - Groteszk helyzet állt elő azáltal, hogy az etikai bizottság azt büntette meg, aki igazat mondott.” Fekete Zoltán, a lévai járási szervezet korábbi elnöke, Nyírágó polgármestere most lépett ki a párt országos tanácsából és a Nyit- ra megyei elnökségből is. „Egyelőre maradok párttag, hamarosan döntünk arról, hogy hogyan tovább” - nyilatkozta lapunknak Fekete. Ők februárban küldtek nyílt levelet a párt elnökségének, melyben a Sünont elítélő etikai bizottsági döntéssel kapcsolatos elégededenségüket fejezték ki. A levélre azóta sem kaptak választ. „Az országos tanács legutóbbi ülésén kaptam egy fejmosást a pártelnöktől, megkérdezte, hogy mit képzelek” - tájékoztatott Fekete. Szerinte azonban még korai arról beszélni, hogy ki kell-e lépni a pártból, (lpj) A három ellenzéki párt ma levelet küld az elnöknek Az emlékműveken először szlovák nyelven kellene szerepelni a feliratnak Počiatek nem látja a hiányt A napokban szavaznak a nyelvtörvényről ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Tisztában vagyok azzal, hogy az idei 2,4 százalékos gazdasági növekedésről szóló előrejelzésünk teljesen irreális, ennek ellenére júniusig nem változtatunk rajta - jelentette be tegnap Ján Počiatek pénzügyminiszter, hozzátéve, hogy munkájuk során addig a jelenlegi adatokat veszik figyelembe. A jegybank pár napja ugyanakkor már elismerte, hogy a szlovák gazdaságra idén minimum 2,4 százalékos visszaesés vár. „A pénzügyminisztérium úgy tesz, mintha semmi sem történne” - kritizálja Pociateket elődje, Ivan Mikloš (SDKÚ). Szerinte az új prognózisok fényében haladéktalanul át kellene dolgozni az idei költségvetést. A pénzügyminisztérium szerint erre leghamarabb a második félévben kerülhet sor. Mikloš azt vetette a Fico-kormány szemére, hogy három év alatt 2 milliárd eurót tékozolt el, és az országot az eladósodásba taszította. A három ellenzéki párt ma levelet küld Ivan Gašparovič államfőnek. Az ellenzékiek találkozni szeretnének az elnökkel s megkérni, hogy „segítsen megtörni a kormánypártok parlamenti arroganciáját“. Az SDKÚ, MKP és KDH vezetői szerint elfogadhatadan, hogy a gazdasági válság közben a kormánypártok tárgyalás nélkül söprik le az ellenzék módosító javaslatait az asztalról. ,A levél kézbesítése után foglalok állást” - mondta az elnök. (MSz, sita) MÓZES SZABOLCS Pozsony. Várhatóan már a napokban megszavazza a parlament első olvasatban az államnyelvről szóló törvény módosítását, melyet a több hazai - nem csak magyar - civil szervezet és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) is kritizál. Bárdos Gyula, az MKP frakció- vezetője pártja nevében tegnap azt javasolta, hogy a törvénymódosítást vegyék ki a parlament áprilisi ülésének programjából, ám a kormánypárti képviselők elutasították indítványukat. Bárdos javaslatát az ellenzéki honatyák nagy része megszavazta, ám ez kevés volt, a törvényhozás 72:51 arányban elvetette a frakcióvezető indítványát. Bárdos az ülésen elmondta, a nyelvtörvényt módosító javaslat nincs összhangban a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Chartájával, amelyet korábban Szlovákia is elfogadott. A kulturális tárca által kidolgozott törvénymódosító tervezetet több hazai civil szervezet támadta, elsősorban azért, mert a hivatali nyelvhasználaton túlmenően az állami szervek beavatkozását tenné lehetővé a nem hivatali jellegű nyelvhasználatába is. A módosítás ellen emiatt a vállalkozói érdekképviseleti szervek egy része is tiltakozott. A magyar szervezetek hetekkel ezelőtt aláírásgyűjtő akciót indítottak, melynek négy kérdése közül kettő a nyelvtörvénnyel kapcsolatos. A nyelvtörvény Haraszti Miklós, az EBESZ sajtószabadság-felelősének értékelése szerint sem felel meg a nemzetközi standardoknak, a Marek Maďarič miniszter által benyújtott módosításcsomag pedig ezen a helyzeten semmit sem javít. A kulturális miniszter által kidolgozott módosító javaslat alapján akár 5 ezer euróra is megbírságolhatják azt, aki vét a szlovák nyelv helyes használata ellen. Az emlékműveken először szlovák nyelven kellene szerepelnie a feliratnak, de a községi hangosbemondóknak is először államnyelven kellene megszólalniuk. Letörték a vétót Milliókról dönthet az SNS Pozsony. A parlament tegnapi ülésén megszavazta az Ivan Gašparovič köztársasági elnök által korábban megvétózott, értékpapírokról szóló törvény módosítását. A tervezetet az államfő amiatt küldte vissza a parlamentnek, mert olyan törvényeket is lényegileg megváltoztat, melyekkel nem függ össze. Az újra megszavazott módosításnak köszönhetően az SNS jelöltje által vezetett környezetvédelmi minisztérium szabadon rendelkezhet a Környezetvédelmi Alap eurómilliói felett. Egy másik változtatás pedig a kassai U.S. Steel üzem kiadásait csökkentette. (MSz, s)