Új Szó, 2009. április (62. évfolyam, 76-99. szám)
2009-04-15 / 86. szám, szerda
14 Szülőföldünk ÚJ SZÓ 2009. ÁPRILIS 15. www.ujszo.com Egyre nagyobb kihívás elé állítja a szakembereket az őshonos fajták tulajdonságainak, génállományának megőrzése Kuvaszok és nagyragadozók nyomában a karszton ben az úgynevezett bevésődési időszakban alakul ki benne a más fajhoz való kötődés. Tehát nem csak a saját fajtájával vagy az emberrel, hanem a juhval, marhával is képes teljes mértékben azonosulni. Érzelmi kötődés alakul ki benne a haszonállatok felé, egynek érzi magát velük, s szó szerint kutyakötelességének érzi védelmezni őket. Medvékkel, farkasokkal aligha fognak gyakran „mérkőzni” a kies karsztvidéken - a Kárpátok legnagyobb testű ragadozója ugyanis csak elvétve teszi be a mancsát erre a vidékre, a farkasok meg annyira visszaszorultak, hogy csupán egykét családról van tudomásunk. A hangsúly így a fajta, vagy ha úgy tetszik: a munkakészség és a génállomány megőrzésére helyeződik, Az utóbbi évszázadban tanúi lehettünk, hogy a Kárpátokban és annak medencéjében élő őshonos állatfajták állományai fokozatosan leépülnek, helyüket mások veszik át. Azt hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy a szürkemarha vagy a rackajuh mára nemzeti kinccsé vált, megőrzésükért a szakemberek komoly harcot vívnak. Rossz példából van elég - a rendszerváltás óta eltelt két évtizedben ügyes üzletembereknek például sikerült Nyugat-Európába „menekíteniük” olyan lótenyészeteket, melyek génállományának kialakítása évszázadokba telt. A kuvaszok esetében fennáll az a veszély, hogy a jelenben nem, vagy kevésbé használt tulajdonságaik meggyengülnek, esetleg el is veszhetnek - miáltal egy őshonos fajtával leszünk szegényebbek. Álljon itt, milyen követelményeknek kell megfelelnie a jó kuvasznak: tűrnie kell a mostoha, háziasnak semmiképp sem nevezhető körülményeket, állandóan az őrzött állatokkal kell maradnia, olykor a másodperc töredéke alatt kell önálló döntést hoznia, máskor meg végtelenül türelmesnek kell lennie. Ki kell ismernie a ragadozók zsákmányszerző taktikáit, harciasnak kell lennie, ugyanakkor feltétlenül engedelmeskednie kell a rangsorban fölötte állónak - tehát a pásztornak. Erre mondják: kutya élete van... Ritka észlelések Lássuk, hogy állunk ellenfelek dolgában a karszton; erről Ka- nyok Zsolt, az Aggteleki Nemzet Park Igazgatóságának természetvédelmi őrszolgálatvezetőhelyettese ad felvilágosítást. „Tizennyolc tagú őrszolgálatunk a Sajó és a Tisza által bezárt, mintegy négyszázötvenezer hektár kiterjedésű területet felügyeli - mondja. - A Life Program keretében kezdtünk a nagyragadozók megfigyelésével foglalkozni, majd a program kifutását követően további öt évig folytattuk ezt a tevékenységet. A gyakorlatban ez abban áll, hogy gyűjtjük az életjeleket - ez lehet vizuális észlelés, nyom, ürülék, préda, valamint rögzítjük a műholdas megfigyelő rendszer által mért koordinátákat. A megfigyelt egyedek száma farkasok esetében három és öt között mozog, tehát inkább családról^ semmint falkáról beszélhetünk. Ezek a Szilicei-fennsíkot tartják életterüknek. A hiúz esetében nagyon ritkán észlelünk életjeleket; nyomokat, olykor prédát ■szoktunk találni. Mivel rejtőzködő életmódot folytat, évente csupán egy-két alkalommal kerül szemünk elé. Medve nyomait utoljára 2008 augusztusában észleltük, majd kollégáimmal szemtől szembe találtuk magunkat vele.” Hazai pásztor az itt született szaporulattal (Puskás Ferenc felvételei) Más volt a helyzet régebben - Szilice, Borzova környékén far- kasfalkák tenyésztek, ám az utóbbi évtizedekben sikerült csaknem teljesen kipusztítani őket. Magyarországon teljes védettséget élveznek, Szlovákiában viszont a védett területeken kívül vadászhatok. A gond az, hogy a farkasok nem ismerik sem az állam, sem a védett terület határát; így minden évben két-három példány vadászzsákmányként végzi. Szlovákiában talán annyival jobb a helyzet, hogy a karsztvidék észald határának számító Felső-hegy erdeiben, sziklái közt a hiúz viszonylag gyakoribb, s az Érchegység közelsége miatt a medve sem annyira ritka vendég. Az Aggteleki Nemzeti Park évek óta fokozott gondot szentel az e tájon őshonos háziállatfajták, így a szürkemarha és a hu- cul ló tenyésztésének. Hogyantovább? A Kuvaszok és Nagyragadozók Természetvédelmi Program, úgy tűnik, sikeres lesz; a Sziliedre, valamint Erdélybe kihelyezett kölykök túl vannak a beilleszkedés nehézségein. „Szeretnénk Kárpátaljára is kihelyezni kutyákat, mert ott a farkasok viselkedése és a hagyományos állattartás némileg mást mutat, mint a Felvidéken vagy Erdélyben -fűzihozzáPuskásFerenc. - Szükségünk lesz újabb támogatókra is, hogy további tevékenységünk és publikációink által a külfölddel is megismertethessük célkitűzéseinket, eredményeinket. Honlapunk német változata után készül az angol nyelvű is (www.ku vaszokesnagyragadozok.hu), és szeretnénk további előadásokat tartani, hogy itthon és külföldön egyaránt népszerűsítsük ezt a fajtát, mely évezredeken át oly hűségesen szolgáltbennünket.. Úgy volt az annak idején „odahaza”, a Karszton, hogy ember, lábasjószág és mindenféle vadállat jól megfért egymással. Aztán, ahogy az erdők egyre szellősebbek lettek, az őshonos fajták is fokozatosan háttérbe szorultak, s mára csaknem kivesztek. A szakemberek komoly erőfeszítéseket tesznek megmentésük érdekében. LŐR1NCZ ADRIÁN Csodálatos világ a Kelet-Szlová- kia déli határán található karsztvidék, merészen magasba szökő mészkőplatóival, a fennsíkok helyenként erdós-sztyeppés, máshol meg az Alpok alacsonyabb lejtőit idéző növénytársulásaival. Két, amúgy szerves egységet alkotó nemzeti park működik ma az országhatár által kettészelt területen: az „innensőt” Szlovák Karszt Nemzeti Parknak (olykor Gömör-toma- inak), a túloldalit meg Aggteleki Nemzeti Parknak nevezik. Lévén szó karsztterületről, az itt található barlangok, töbrök, dolinák, zsombolyok számát a szakemberek ezrekre taksálják - valamennyit összeszámolni még senkinek sem sikerült. Röntgenszem kellene ahhoz, idézem fel egykori tanítóm szavait. Az öregek még emlékeznek azokra az időkre, amikor a fennsíkokon élő pásztoroknak farkasfal- kákkal, hiúzokkal, olykor meg medvékkel kellett felvenniük a harcot a nehezen megszerzett javak megőrzéséért. Ahogy átalakultak a természetes élőhelyek és a gazdálkodási szokások, úgy tűntek el a karsztról a nagyragadozók is. Mire észbe kaptunk, szinte teljesen kivesztek; az ezredforduló új kihívása a természetvédők számára tehát az, hogy különféle programokkal biztosítsák visszatérésüket, megtelepedésüket. Nem úri hóbortból - egyszerűen azért, mert a karszthoz tartoznak, ez a természetes életkömyezetük. Általuk gazdagabb e táj. A nagyragadozókkal együtt tűnt el a fennsíkokról a hegyi pásztorok leghűségesebb barátja, a kuvasz is; „visszahonosítása” érdekében indították útjára 2007-ben a Kuvaszok és Nagyragadozók Természetvédelmi Programot. Kuvaszt nekik! A program kiötlője és felelőse Puskás Ferenc természetvédelmi mérnök; a megvalósításban érdekelt nemzeti parkok szakembereinek március 23-i jósvafői találkozójára kezében a pásztorkutyák elengedhetetlen munkaeszközeivel, a kolonccal és szöges nyakörvvel érkezik. Az említett rendezvény az Aggteleki Nemzeti Park szervezésében és jóvoltából valósulhat meg. ,A történet ott kezdődik, hogy diplomamunkám témájául a Kárpát-medencében őshonos nagyragadozók és a pásztorkutyák viszonyát választottam - mondja. - Ekkor támadt az a gondolatom, hogy a kuvaszt vissza kellene helyezni eredeti élet- és munkaterébe, elsősorban a Kárpátokba. 2004-től ez irányban komoly előremozdulás történt, mivel Magyarországon kívül Erdélyben, a Felvidéken és Szerbiában is partnerekre találtam. 2007-ben helyeztük ki az első kutyákat, mégpedig a szlovákiai Szilicére, majd Romániába, Székelyudvarhely környékére, illetve Maros megyébe.” Ott van értelme a haszonállatok védelmére nagytestű pásztorkutyát tartani, ahol nagyragadozók is élnek - tudom meg. Amint ez utóbbi eltűnik, a pásztorkutya létjogosultsága is megkérdőjeleződik. Nyugat-Európá- ban a folyamat jóval korábban kezdődött és tetőzött, a Kárpátmedence központi területein a XIX. század végére irtották ki a nagyragadozókat. Utolsó mentsváruk Puskás Ferenc szerint a hegyvonulatok magasabban fekvő térségei voltak. „A természetvédelem szempontjából az nevezhető ideálisnak, ha a lassanként visszatelepülő nagyragadozókkal természetes ellenfelüket, a kuvaszokat állítjuk szembe. Térségünkben ennek több ezer éves hagyományai vannak, ráadásul a kuvasz maga is védett fajta” - tudom meg Puskás Ferenctől. Ahhoz, hogy néhány kuvasz- kölyköt pásztorokhoz helyezhessen ki az ember, manapság komoly környezeti hatástanulmányokat kell elvégezni; a helyszín és a feltételrendszer ismeretében kerülhet sor a megvalósításra. Tizennyolc kölyökkutya talált így eddig gazdára, s elmondható, hogy feladatukat életkoruknak és megszerzett tapasztalataiknak megfelelően látják el. A programba bekapcsolódó személyek, intézmények felajánlások alapján, ingyen jutnak az ebekhez; eddig négy ország tizenegy kuvasztenyészete támogatta így a közös ügyet. Rövid kutyalélektan A sikeres visszatelepítés kulcs- mozzanata az, hogy a kuvasz hét és tizenkét hetes kora között a védendő állatfaj mellé kerüljön; ebKuvasz szuka juhokat őriz a Szlovák Karszt Nemzeti Parkban ■ ■V . . A mellékletet szerkeszti: Klein Melinda Levélcím: Szülőföldünk, Lazaretská 12,811 08 Bratislava 1 Telefon: 02/59 233 426, fax: 02/59 233 469, e-mail: melinda.klein@ujszo.com Kuvasz a mindennapokban az 1900-as évek elején (Képarchívum)
