Új Szó, 2009. március (62. évfolyam, 50-75. szám)
2009-03-16 / 62. szám, hétfő
6 Kultúra ÚJ SZÓ 2009. MÁRCIUS 16. www.ujszo.com Szombaton a pozsony-dunacsúnyi Danubiana Múzeumban Bogyay Katalin, a magyar oktatási és kulturális minisztérium szakállamtitkára Pro Cultura Hungarica Emlékplakettel tüntette ki Gerard Meulens- teent, a múzeum tulajdonosát a magyar kultúra rendszeres bemutatásáért és támogatásáért Szlovákiában. Az ünnepélyes átadásra A tolerancia művészete című kiállítás megnyitóján került sor. A száz szlovák és száz magyar kortárs képzőművész alkotásaiból álló tárlat április 26-ig tekinthető meg. (Juhász Katalin felvétele) Kasszasikergyanús magyar film a mozikban Made in Hungária JUHÁSZ DÓSA JÁNOS Február közepén mutatták be, de már több mint 130 ezren látták eddig a Made in Hungária című musicalfilmet, amely a 2001-ben bemutatott, s a budapesti József Attila Színházban azóta is hatalmas sikerrel futó színpadi változat szabad átdolgozása. Tasnádi István, aki nem először dolgozott együtt Fenyő Miklóssal (Aranycsapat), a Hungária dalainak beépítésével nem tesz mást, mint elmeséli a legendás rockzenész kalandos életét, az együttes létrejöttét. Hogy mennyi ebből a valós motívum, s mennyi a legenda, nem érdemes firtatni, a nézők többsége számára már mindez a távoli ködbe vesző múlt. Maga a történet sem túl hétköznapi: egy háromtagú család többéves amerikai tartózkodás után hazatér, hogy Magyarországon tengesse tovább az életét. Ez leginkább a kamaszkorban levő fiút viseli meg, akinek mindene a zene, de mit kezdjen Budapesten a maga Jerry Lee Lewis-imádatá- val? Nem beszélve a mindenütt és mindenkor résen levő elvtársakról, akik árgus szemmel kísérik a család minden lépését, s mindent megtesznek, hogy az mihamarább beilleszkedjen a szocialista egyen- társadalomba. Mikinek a maga kortársaival sem könnyű megértetnie magát, hiszen azokhoz még nem jutott el kor amcsi zeneőrülete. A történet, ahogy Fenyő karriertörténete is mégiscsak csupa happy end, s a film végére meglesz a Hungária együttes, a Ki Mit Tud? győzelem, no és a hőn áhított nő is. S addig? Láthatunk egy rengeteg ötlettel, remek koreográfiával (Tihanyi Ákos), életvidám színészi alakításokkal dúsított filmet. Biztos akadnak, akik felejthetetlennek tűnő fiatalságukat fogják visszasírni, lesznek olyanok is, akik háborognak majd, hogy ez a film is emlékművet állít egy letűnt rendszernek, de aki előítéletek híján ül be, az remekül fog szórakozni Fonyó Gergely alkotásán, aki ezzel bocsánatot nyert a Tibor vagyok, de hódítani akarok című balul sikerült opusáért, s olyan filmet tett le a magyar filmtörténet asztalára, amelyen generációk sírhatnak és nevethetnek. A rendező nem ragaszkodott a színházi változat színészgárdájához sem, s néhány új arcot fedezett fel a magyar film számára (Szabó Kimmel Tamás, Kiss Tünde, Valentin Titá- nia, Kovács Lehel, Orosz Ákos, Szente Vajk, LábodiÁdám, Puskás Péter), de ismét bizonyít Fenyő Iván a Csókkirály szerepében, s az idősebb korosztály is veszi a lapot s elkapja a film hangulatát (Dunai Tamás, Vándor Éva - ő az egyetlen, akit átmentettek a színpadról, Hegedűs D. Géza, Scherer Péter, Csema Antal, Kovács Lajos vagy a Főelvtárs szerepében Bereményi Géza). S a stáblista alatt maga Fenyő Miklós is megjelenik a címadó szám erejéig. Ha amerikai film volna, világkarrier várna rá, jósolhatnánk nem túl nagy kockázattal, így csak magyar kasszasiker lesz, amit érdemes mindenkinek megnéznie. Gyurcsó István (1915-1984) Huszonöt évvel ezelőtt hunyt el Gyurcsó István költő, publicista. Versei a hűségről, a közösség összetartó erejéről és a magyarság megmaradásának gondjairól szólnak. Szülőfalujában, Garamkövesden 1995-től a nevét viselő emléknapot tartanak, a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya alapítványt nevezett el róla, és Gyurcsó István Alapítvány Füzetek és Könyvek címmel publikációkat jelentet meg. Nyolcvanadik évében elment Horváth Teri Kossuth-díjas színésznő, egy nagy nemzedék jeles képviselője A móriczi világ hírmondója volt Fényben és árnyékban című könyvében írja: „A színjáték azért született, hogy mindenféle emberi állapottal, mindenféle lelki tusakodással játszódjék a színész.” Játszódott ő is hosszú évekig. Aztán jó pár évtizedig egyáltalán. SZABÓ G. LÁSZLÓ Előbb volt a fény, aztán az árnyék. A fény: otthagyja faluját, Rába- tamásit, mert a rendszer kaput nyit előtte. Lehetővé teszi számára a tanulást. Mélyről feltörekvő fiatalok jelentkezését várják Budapesten, a Színművészeti Főiskolán. Jön Szirtes Ádám, Soós Imre, paraszti származásúak előnyben, a hír hozzá is eljut. Szegénysorból indul, keserves emlékekkel. „Nyáron rengeteg munka... kenyér nem volt - írja. - Összesöpörték a padlásokat. Ember, állat éhezett. Édesanyám panaszolta, hogy éjjel egykor már sorba állnak az emberek kenyérért. Aratási időben mindent be kell szolgáltatni. A zsírt, a búzát, a bort, a tojást, a cukorrépát. A Jóisten tudja, még mit. Akinek nem termett annyi, amennyit kiszabtak rá, kénytelen volt megvenni, vagy cserélni. ínséges világ volt.” És ebből jött Horváth T éri. Morzsolt kukoricát, fosztott tollat, egyelt répát. Szegénynek született. Ismerte fajtája minden búját, baját. Jajszavakat hordott a torkában, szemében a lepocsékolt nép dühödt indulatát. Felvették a színművészetire. Egy osztályba járt Szemes Marival, Psota Irénnel. Húszévesen már kamera előtt áll. Nádasdy Kálmán és Ranódy László hívta Pirosnak a Lúdas Matyiba. Tanyán élt a lány, cselédnek vitték. Puffos ujjú fehér blúzban, hímzett pruszlikban, virágmintás bő szoknyában ült a zsákokkal megrakott dézsmás szekéren. Ilyen volt. Eleven. Mint Görbe János ugyanebben a filmben, vagy Solti Bertalan egy másikban. Az ő dalukat hozta. Meg Szirtes Ádámét, Soós Imréét. A Móricz Zsigmond-i világ üzenetét. Égi madarak énekét. Árvácskákat ismert és Zsabamárikat. A szegénység napszámosait, béresek és gazdaurak kiszolgálóit. Gyorsan lett jó színésznő. Úttörő Színház, Madách Színház, Thália Színház. Nyilas Misi a színpadon, Misi édesanyja a filmben. Aztán a Sári bíró. Jóska: Soós Imre. „Jaj, de kedvesen udvarolt nekem, Lizának. Ahogy meglátott engem, elpirult a füle töve is. Mint egy fickándozó csikó, fölkapta a fejét az égre, zavartan fütyörészett, s tette nekem a szépet.” A Hét krajcár a tévében, filmben a Hintónjá- ró szerelem. Aztán a Csempészek, Soós Imrével a Lúdas Matyiban (Archív felvétel) a Húsz óra. Sarkadi Imre drámája, az Út a tanyákról a Madách színpadán. Rozi, a parasztlány. Ezt tudja a legjobban. A „hazait”. Az otthonról hozottat. Egy letűnt világ szikár realizmusát. Sírni is tud, szívszaggatóan zokogni. Tisztán, igaz könnyekkel. De nevetni is, gyöngyözően. Elhiteti, hogy a talpát véresre szurkálja a tarló. Hogy befúj a szél a szoknyája alá. Hogy sajog a karja a cipekedéstől. Makk Károly hívja, legyen a Ház a sziklák alatt púpos Terája, akit tönkretesz a viszonzatlan szerelem. Neki való szerep, falusi történet. Játszik benne Görbe János, Szirtes Ádám, Siménfalvy Sándor, Bihari József. Kivétel nélkül mind az ő emberei, mégis nemet mond Makknak. Ó nem játszhat testi fogyatékost, megszólják a falujában. O már akkor haza se mehetne soha. Hogyan néznének rá az övéi?! „Hát ezéť letté’ jányom pesti színésznő?” Nem, ő nem vállalhatja el a szerepet. Makk döbbenten hallgatja, aztán hirtelen a homlokára csap. „Jézusom, hogy én nem gondoltam rögtön az Irénre?!” És így kapja meg a szerepet egy ízig- vérig pesti színésznő: a Psota! Neki nincs ki előtt szégyenkeznie, ő érti és szereti ezt a figurát, és boldogan elcsúfítja magát. Horváth Teri nem szenved az elszalasztott lehetőség miatt. Pék Mária életét éli Fejes Endre Rozsdatemetőjében, Szonyát a Bűn és bűnhődésben, aztán a máglyahalálra ítélt Johannát Szegeden, a szabad ég alatt. Kazimír Károly az utolsó igazgatója a régi Tháliában. Szép lassan azonban kikopik a színházi köztudatból. Nem foglalkoztatják, sőt mi több: leírják. Sértetten kivonul, büszkén félreáll. Festőművész férje műterméből üzen még párszor a szakmának, de az is már csak tüzes eső, visszacsalogatni nem hagyja magát. Horváth Terit a kilencvenes években már csak a Rádió hívja, verseket olvas, novellarészleteket. Film- és tévészerepekre nem hívják, a színházak pedig szép lassan meg is feledkeznek róla. Idő előtt eltemetik. Ezek már az árnyék évei. Még van, de már nincs. Tétlenség ellen tollat vesz a kezébe, és Sárigyöp címen megírja élete regényét. Súlyos könyv. Fekete varjak szállnak fel a múltból, egy nagy tehetségű színésznő fájó emlékektől terhes múltjából. Egy letűnőfélben levő világ igaz lenyomata a könyv, szét is kapkodják gyorsan. Pár év múlva itt a folytatás: Fényben és árnyékban. Nagy elődeiről és kortársairól, színpadi és színházon kívüli tragédiákról vall egy Kossuth-díjas színésznő. Dajka Margit, Mezei Mária, Bara Margit, Kiss Manyi, Pécsi Sándor, Szirtes Ádám, Bihari József és mások életének egy-egy izgalmas fejezetéről. Az ő anekdotáikat adja tovább színesen, ízesen, szellemesen. Nagy utazásairól is beszél a könyvben. Prága, Kassa, Nyitra, Trencsén, Eperjes, Zsolna, Besztercebánya, Kis-Fátra, Nagy- Fátra, Magas-Tátra, Alacsony-Tát- ra. „Millió szépség - írja. - Ézek a hegyóriások... olyanok voltak, mint a menyasszonyok. Hófátyolba takarva.” Sok évvel ezelőtt, amikor már sűrű csend övezte, felhívtam, hogy szeretnék hírt adni róla, tegye lehetővé, hogy találkozhassunk. Nem örült a váratlan érdeklődésnek. Hangjából éreztem: sebeket tépek fel henne. Hiába győzködtem, nem állt kötélnek. „A tényeken már semmi sem változtat - zárta le hosszú csendektől terhes telefonbeszélgetésünket. - Ne bolygassuk a múltat - kérte elér- zékenyülve -, legalább az maradjon meg szépnek!” Nem is maradt utána semmi, csak a két könyve, s amit a filmszalagok őriznek belőle. Bár lehet, hogy a legszívesebben azokat is magával vitte volna. Haraggal és fájdalommal, kínjaitól teljesen megkeseredve ment el. Most lett volna nyolcvan, ebben az évben. „A színész a pokolban is színész.” Ezt nem fentről üzeni, ő írta még a földi létében. A legnagyobb poklot ugyanis itt kellett megélnie. Csak a múltját hagyták meg, a jelentől megfosztották. Kérdés: lesz-e mégjövője? Várják azokat a volt tagokat, akik szívesen emlékeznek csengettyűs múltjukra Negyvenéves a kassai Csengettyű gyermekkórus Több országban is megfordultak, mindenütt elismerést arattak KOZSÁR ZSUZSÁN NA Kassa. Március 21-én ünnepli fennállásának negyvenedik évfordulóját a kassai magyar iskola mellett működő gyermekkar, a Csengettyű. A Művészetek Házában délután fél ötkor várják mindazokat a felnőtté vált volt kórustagokat, akik hajdanán a Csengettyű valamelyik szólamában énekeltek. A kórus 1969-ben jött létre, 33 alapító taggal, az iskola zeneta- námője, Homolya Éva kezdeményezésére. A felső tagozatos gyerekek énekkari képzése mellett hamarosan megalakult a kicsik számára is a „kisénekkar”, melyben a harmadik és negyedik évfolyam tanulói belekóstolhattak a kóruséneklésbe, mielőtt a mély vízbe, a Csengettyűbe kerülnek. Ä nyolcvanas évek végén létrejött a középiskolás nagylányok számára a Leánykar is, mely már a felnőttek színvonalán közvetíti a kórusmuzsikát, és darabválasztásában nem a gyermekkari művekből válogat. A Csengettyű a negyvenedik, a Leánykar a huszadik évébe lépett idén. A két kórusban számtalan gyerek fordult meg az évek alatt, és többen akadtak olyanok is, akik mindkét kórusban egyidejűleg, hosszú időn át szerepeltek, illetve karnagyi kérésre mindig szívesen kisegítették valamelyik énekkart. Negyven év alatt rengeteg verseny és más fellépési lehetőség adódott, díjak sora vált a Csengettyű és Leánykar tulajdonává. Ä számtalan baráti társaság közül a legrégebbi, leghűségesebb a pécsi Leőwey Klára Gimnázium Leánykara, mely 1975 óta tartja a kapcsolatot a Csengettyűvel. Az ünnepi koncerten vendégként szerepelnek a pécsiek, valamint a kassai Csermely Kórus is. A jelenlegi gyermekkar és karnagyai, Ferencei Andrea és Kekeňák Szilvia, valamint alapítója, Homolya Éva azonban mást is vár a nagy eseményre, azokat a volt diákokat, akik szívesen emlékeznek csengettyűs múltjukra, és együtt szeretnének ünnepelni a mostani szoprán, mezzoszoprán és alt hangú gyerekekkel.
