Új Szó, 2009. március (62. évfolyam, 50-75. szám)

2009-03-05 / 53. szám, csütörtök

2 Közélet ÚJ SZÓ 2009. AAÁRC1US 5. www.ujszo.com Röviden Tarolna a Smer Pozsony. Ha február végén lettek volna a parlamenti választá­sok, a Smer a szavazatok 43 százalékát szerzi meg. Második az SD- KÚ 15,4%-kal, 3. a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt, 10,4%-kal. Legalábbis ez derül ki az MVK közvélemény-kutató ügynökség legutóbbi felméréséből. A Magyar Koalíció Pártja 8,3, a KDH 8,2, a HZDS pedig 6,1 százaléknyi voksot kapna. (TASR) Lassabban emelkedő járulékok Pozsony. Nem a minimálbérből, hanem az előző évi országos átlagbér 44,2%-ából fizetik az egyéni vállalkozók az egészség- és társadalombiztosítási járulékokat, hagyta jóvá tegnap a kormány. Ez azonban nem azt jelenti, hogy kevesebbet kell fizetniük, csak nem emelkednek olyan gyors ütemben a vállalkozói járulékok, mint eddig. A minimálbért ugyanis gyorsabban emeli a kormány, mint amilyen ütemben emelkedik az országos átlagbér. Kevesebb lesz a vállalkozók által a szolidáris alapba befizetendő járulék nagysága is. Ez a kivetési alap 4,75 százaléka, most 2 százalékra csökken, (sán) Nem szabadul a maffiavezér? Pozsony. Nem kizárt, rövidesen egy évvel tovább, öt évig ma­radhatnak vizsgálati fogságban a rendkívül súlyos bűncse­lekmények elkövetői. A kormány tegnap rábólintott az igazság­ügyi minisztérium javaslatára, amely azokra a bűnözőkre vonat­kozik, akiket 25 éves vagy életfogytiglani szabadságvesztés fenye­get. ,A gyakorlat igazolta, hogy a négyéves vizsgálati fogság nem elegendő” - olvasható az igazságügyi tárca indoklásában. A tör­vénymódosítás mielőbbi elfogadását Dániel Lipšic volt igazság­ügyi miniszter kérte nyűt levélben Robert Fico kormányfőtől. Lipšic meggyőződése, hogy ha a jogi norma egy hónapon belül sem lép hatályba, akkor szabadlábra kerül a kelet-szlovákiai alvi­lág állítólagos főnöke, Róbert O., akit a Speciális Bíróság tavaly februárban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt. Róbert O. fel­lebbezett, s ha a Legfelsőbb Bíróság április 13-ig nem hagyja jóvá az ítéletet, akkor szabadul cellájából, mert lejár a négyéves vizsgá­lati fogsága, (dem, s) Culka János feltételest kapott Nagyszombat. Kétéves feltételes szabadságvesztésre ítélete a Nagyszombati Kerületi Bíróság Culka Jánost, a bősi mentőszolgá­lat főnökét. A taláros testület adócsalás és jogtalan vállalkozás vádjával ítélte el. Mivel egyik fél sem nyújtotta be fellebbezését, az ítélet jogerős. Lapértesülések szerint Culka neve más csalási ügyek kapcsán is felmerült, a Pravda napilap szerint korábban a Nyitrai Járási Bíróság ítélte el egyéves feltételes szabadságvesztésre, szin­tén csalás vádjával, (s) Szigorítják a feltételeket Pozsony. Március 1-jén lépett érvénybe a kormány válságkeze­lő csomagja, ám a kabinet máris módosított rajta. A csomag része volt, hogy a három hónapig nyüvántartott munkanélküliek állami támogatást kaphatnak az egészség- és társadalombiztosítási járu­lékok fizetésére, ha kiváltják az iparengedélyt, és vállalkozásba fognak. A támogatás odaítélésének viszont túlságosan enyhék vol­tak a feltételei, még azt sem kellett jelezni, milyen vállalkozásba kezd az igénylő. A módosítás egyik szigorítása, hogy ismételten csak akkor lehet kérni a támogatást, ha az előző vállalkozás leg­alább két évig működött, (sán, t) Válságkezelés helyett támadás Kisebb kezelési költségek a második pillérben ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Változik a magán­nyugdíjpénztárak (DSS) által ki­szabható kezelési költség. A kor­mány tegnapi döntése a nyugdíj­alapok nyereségességétől is füg­gővé teszi az illetéket. A jelenleg kiszabható illeték az ügyfél szám­láján lévő összeg 0,065 százaléka, ez 0,025-re csökken. Azonban ezen felül is számíthatnak fel a pénztárak kezelési illetéket, ha nyereséggel gazdálkodnak. To­vábbi újdonság, hogy ha veszte­ségesek, tehát a nyugdíjalapban kevesebb a pénz, mint amennyit az ügyfél befektetett, akkor a tár­saságok kötelesek lesznek azt arra szintre feltölteni. A miniszterel­nök szerint ezekre az intézkedé­sekre azért van szükség, mert az emberek most ráfizetnek a máso­dik pillérben való takarékosko­dásra. ,Azért összpontosítunk az ügyfelek védelmére, mert a nyug­díjkezelő társaságoknak teljesen mindegy, hogy az emberek pénze elértéktelenedik” - indokolta a döntést Robert Fico miniszterel­nök. A Magán-nyugdíjpénztárak Szövetsége (ADSS) szerint a kor­mány illetékcsökkentő intézkedé­se nem a válság hatásait mérsékli, egyszerűen a nyugdíjpénztárak ellen irányul. Helytelennek tart­ják, mert az illeték nagyságának csökkentése a hosszú távú befek­tetők részére azt jelenti, hogy az alapvető feltételek változtak meg, ami a potenciális befektetőket is elriaszthatja. A nyugdíjpénztárak szövetségét nem lepte meg a kor­mány lépése, mivel Robert Fico ezt már a múlt héten előre jelezte. „De a bejelentett verzió más, mint amit vártunk” - mondta Viktor Kouril, az ADSS alelnöke. A szö­vetség szerint ez a kormány bosszúja azért, mert nem egyez­tek bele a járulékok arányának megváltoztatásába, vagy abba hogy „közös kampánnyal űzzünk ki 300 000 embert a második pillérből”. Szlovákiában egyéb­ként a környező országokkal összehasonlítva a legalacsonyab­bak a magán-nyugdíjpénztárak által kiszabott nyugdíjkezelési költségek, (sán, t, s) Ezúttal sem videóztak, de a magyar bizottság dokumentumokat kapott a dunaszerdahelyi rendőrattakról Attak: bizonyítékot nem kaptak A. Nagy László (balra) és Balog Zoltán bizottsági elnökök (Somogyi Tibor felvétele) Pozsony. Továbbra sincs egyetértés a dunaszerdahelyi rendőrattak ügyében, derűit ki a szlovák és a magyar par­lament emberjogi bizottsá­gának tegnapi pozsonyi tár­gyalása után. A magyar bi­zottság elnöke értelmetlen­nek tartja a rendszeres meg­beszéléseket, ha nem sikerül a tavalyi szurkolóverés ügyében konkrét eredményt elérni. A magyar fél egy do­kumentumcsomagot kapott a szlovák belügytől - bizonyí­tékokat az sem tartalmaz. MÓZES SZABOLCS A tegnapi ülés fő témája a szlo­vákiai magyar és a magyarországi szlovák kisebbség helyzete, a szlovák-magyar alapszerződés betartása és a vegyes bizottságok munkája volt. A tavaly novemberi dunaszerdahelyi rendőri fellépés ügyében továbbra sincs közös ál­láspont. A magyar testület to­vábbra is úgy véli, „indokolatlan és aránytalan” volt a rendőrattak, ezért a kérdésről a két testületnek a jövőben is tárgyalnia kell. Balog Zoltán, a magyar bizott­ság fideszes elnöke szlovák-ma­gyar vizsgálóbizottság felállítását javasolta, ám a szlovák fél közöl­te, hogy a pozsonyi parlament ilyen jogintézményt nem ismer, ezért elzárkózott az ötlettől. „Egyetértek kollégáimmal abban, hogy ezt az ügyet nemzeti szinten kell lezárni” - mondta A. Nagy László, a pozsonyi testület elnöke, aki meg van győződve arról, hogy a szlovák rendőrség adekvát mó­don ki tudja vizsgálni az ügyet. Balog lapunknak elmondta: ha a dunaszerdahelyi rendőrattak kérdésében nem sikerül előrelép­ni, nincs értelme a két bizottság további találkozóinak. Balog pozitív fejleménynek tartja, hogy a szlovák társbizott­ságtól kaptak egy, a pozsonyi bel­ügyminisztérium álláspontját is­mertető dokumentumot. Viszont ez sem tartalmazza a magyar fél által kért bizonyítékokat. „Azt is nagyon fontosnak tartom, hogy a szlovák bizottság két tagja is hangsúlyozta, a legsúlyosabb sé­rült, Lengyel Krisztián ügye nem maradhat kivizsgálás nélkül” - mondta a fideszes elnök. Mindkét testület elégedetlen a szlovák-magyar alapszerződés értelmében létrehozott vegyes bi­zottságok munkatempójával, s a jövőben felülvizsgálja tevékeny­ségüket, a két kormánytól elem­zést kér ezzel kapcsolatban. Balog hiányolta Ján Slota és Vladimír Mečiar jelenlétét, „bár szellemük néha megjelent az ü- lésen”. „Hasznosnak tartottam volna, ha velük is sikerül szót érteni” - tette hozzá Balog. Slo­ta és Mečiar hiányzik a legtöbb­ször a szlovák emberjogi testü­let üléseiről. Mivel mindketten pártjaik egyetlen bizottsági tag­jai, az SNS és HZDS tegnap nem képviseltette magát. Slota és Mečiar egyébként a legutóbbi, budapesti bizottsági találkozóra sem ment el, amely végül botrá­nyos körülmények közt elma­radt, mert a Balog Zoltán egy vi­deofilmét akart levetíteni a rendőrattakról. A. Nagy László javaslata alap­ján legközelebb szeptemberben találkozik újra a két testület, Ba­log már korábban is tárgyalóasz­talhoz ülne. A futballhuliganizmus nem jogosítja fel a rendőrséget arra, hogy minden szurkolót huligánnak tekintsen A mosolydiplomáciára is szükség van, ha nem azt szolgálja, hogy megkerüljük a fontos kérdéseket MÓZES SZABOLCS Hogyan értékeli a szlovák és a magyar emberjogi bizottság teg­napiülését? Két dolgot látok, egy pozitívat és egy negatívat. Az úgynevezett szlovák-magyar vegyes bizottsá­gokról azt sem tudjuk, működnek- e, milyen eredményeket érnek el. Megegyeztünk, hogy ebben az ügyben egyfajta ellenőrző funkciót fogunk gyakorolni, ez nagyon pozi­tív fejlemény. Azt viszont, ahogy a szlovák fél megpróbál kihátrálni a dunaszerdahelyi ügyből, nagyon aggályosnak tartom. Ha a rendőr- attak ügyében nem hajlandók to­vább együtt dolgozni - konkrétab­ban, mint ahogy ez most szóba ke­rült -, akkor nem látom értelmét annak, hogy tovább tárgyaljunk, így ez nem lenne más, mint udvari­assági mosolydiplomácia, amire szintén szükség van és fontos, de ha azt szolgálja, hogy megkerüljük a súlyos kisebbségi, embeijogi kér­déseket, akkorvállalhatatlan. Tehát ha legközelebb nem si­kerül ebben az ügyben előrelép­ni, nem látja értelmét a rendsze­res találkozóknak? így van. Bízom benne, hogy ezt nem akarja a szlovák fél. Őszintén kérdem: hol beszéljünk Dunaszer- dahelyről, ha nem az embeijogi bi­zottságban? Megdöbbentő, amikor Balog Zoltán (Fidesz), az Ország­gyűlés emberjogi bizottságának elnöke (Somogyi Tibor felvétele) azt mondják, hogy ez nem tartozik ide, mert ez a belügyminisztérium hatásköre. A belügyi tárca ember­jogi felügyelete nem az emberjogi bizottságok feladata? Müyennek látta a szlovák bi­zottságitagok reakcióit? Nyitottabbak voltak, mint a saj­tótájékoztatón. Kiemelném, amit František Mikloško mondott Len­gyel Krisztián ügyében, aki a fut­ballmeccsen maradandó sérülése­ket szenvedett, pedig egyáltalán nem nevezhető futballhuligánnak. Mikloško szerint szükség van tisz­tességes vizsgálatra. Ha kiderül Lengyel ártatlansága, akkor segít­séget, kárpótlást, elismerést kell adni neki. Ez a szál nagyon fontos, mert a konkrét emberek sorsán le­het lemérni, hogy a politika meny­nyire gondolja komolyan, hogy a polgároknak vannak emberi jogai, adott esetben a rendőri brutalitás­sal szemben is. Egyébként a magyar kormány az Európai Tanács fut- ballhuliganizmust vizsgáló testüle­téhez fordult, állapítsa meg, mi a futballhuliganizmus és mi a rend­őri brutalitás. Nem tagadom, van futballhuliganizmus, magyar is, szlovák is. De ez nem jogosítja fel a rendőrséget arra, hogy minden szurkolót huligánnak tekintsen. Az eredmény őszre, nyár elejére vár­ható, de nekünk addig is vizsgál­nunk kell a dokumentumokat. Ha nem lépünk előre, nem látom ér­telmét a mosolyoffenzívának. A drukkerveréssel kapcsolat­ban szlovák belügyminisztéri­umtól most egy dokumentum- csomagot kaptak. Tartalmaz bi­zonyítékokat is? Van benne olyan állítás, hogy lé­teznek bizonyítékok, de azokat nem csatolták. ígéretet kaptak arra, hogy lát­hatják a bizonyítékokat is? Ez szerintem annak függvénye, hogy létrejön-e az a közös munka- csoport, amelyet ma felvetettük. Ebben egy-egy magyar és szlovák embeijogi, belügyi és rendészeti szakember kapna helyet. Mennyi esélyt lát erre? Keveset. Amit A. Nagy László el­nök úr mondott, az kicsit csalódás számomra. De úgy van ezzel az em­ber, hogy ha valamit akar, akkor megteszi a tétet, aztán esetleg kompromisszumokat köt. Mennyire egységes a budapes­ti bizottság ebben az ügyben? Gondolok itt a szocialista és libe­rális képviselőkre. Ez majd kiderül, ha hazame­gyünk. Ők korrektül hallgattak eb­ben az ügyben. Hogy ez mit jelent, kiderül a következő napokban. A tankönyvek ügyével kapcso­latban mire jutottak? Ebben az esetben hiányzott az ülésről Slota és Mečiar úr, elsősorban ez előbbi. Az általa uralt minisztérium újabb és újabb provokatív akciókkal áll eiő. Számomra nem megnyug­tató az a hozzáállás, hogy majd lesznek olyan szlovák pártok, akik ezt leverik. Ez arra alkal­mas, hogy folyamatosan elbi- zonytalanítsa a magyar kisebb­séget, és nem véletlen, hogy egyre kevesebben jelentkeznek magyar iskolába. Ha betiltanak olyan tankönyveket, amelyeket ugyanaz a minisztérium két év­vel ezelőtt engedélyezett, akkor ez a jogbiztonság csökkenését jelenti. Robert Fico: Ilyenre még soha nem volt példa, a kormány elutasítja az ilyen butaságot Pénteken ellenzéki, kedden kormánypárti válságcsomag ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Pénteken tárgyal a parlament az ellenzéki pártok válságkezelő csomagjáról - döntött tegnap Pavol Paška házelnök. A rendkívüli ülés összehívását 38 ellenzéki képvi­selő kérvényezte. Az SDKÚ, az MKP és a KDH nem tartja elegendőnek a kor­mánykoalíció által jóváhagyott intézkedéseket. Elsősorban az adók és a járulékok csökkenté­sét szeretné elérni, és a spóro­lási intézkedések keretében megszüntetné az Állami Va­gyonalapot is. Az adókulcsot 19%-ról 16-ra csökkentené. Gyakorlatilag nulla az esélye annak, hogy javaslatait elfogad­ja a kormánypárti többség. Egyébként jövő kedden is lesz rendkívüli ülés, akkor Robert Fico kabinetjének újabb válság- csomagja kerül terítékre. A miniszterelnök tegnap fel­háborítónak és fölöslegesnek nevezte az ellenzék által össze­hívott rendkívüli ülést és a ha­tározati javaslat tartalmát. Az ellenzék ugyanis parlamenti ha­tározattal akarja kötelezni a kabinetet arra, hogy kormány- javaslatként terjessze elő az el­lenzék indítványait. „Ilyenre még soha nem volt példa. Ehhez hasonló csak va­lamilyen dél-afrikai államban fordulhatott volna elő 50 évvel ezelőtt és nem Közép-Európá- ban. A kormány elutasítja az ilyen butaságot” - tette hozzá Fico. (dem, s)

Next

/
Oldalképek
Tartalom