Új Szó, 2009. március (62. évfolyam, 50-75. szám)

2009-03-04 / 52. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. AAÁRC1US 4. Szülőföldünk 15 Maroszék szerint a vegyes házasság nem az egyik fél önfeladásáról, hanem mindkettő szellemi épüléséről és a gyerekeknek átadandó közös kincsről szól Magyarul Zsolnán, szlovákul Budapesten A vegyes házasságokról, fő­leg a szlovák-magyar fri­gyekről sok mindent leír­tak és elmondtak már, leg­főképp azt, hogy általában a magyarok számára jelen­tenek önfeladást, asszimi- lálódást, meghunyász- kodást. VRABEC MÁRIA Pedig nem feltétlenül kell a do­lognak így történnie, hiszen intel­ligens, egymást szerető és tisztelő emberek között az a normális, ha kölcsönösen érdeklődnek a másik anyanyelve, kultúrája iránt, és úgy tekintenek a két identitásra mint a gyermekeiknek átadandó közös kincsre. Ez persze nem egyszerű, főleg akkor nem az, ha az ember homogén, csak az állam hivatalos nyelvét beszélő közösségben él, ahol semmi esélye arra, hogy a há­zán kívül valakivel magyarul vált­son szót. Innen már csak egy haj­szál választana el attól a gondolat­tól, hogy ilyesformán értelme sincs a gyerekét, esetleg házastársát magyarul tanítani, még kevésbé szlovákként magyarul tanulni. Mégis akad, aki vállalkozik rá, mint például a Zsolna melletti Marček kisközségben Maroszék, akik tökéletes megtestesítői an­nak, mennyi akadályt és előítéletet képes legyőzni a szerelem. Tudtam, hogy ez a pesti lány kell nekem A fiatal pár barátságos otthoná­ban gyönyörű, csillogó szemű kis­fiú fogad. Sebestyénnek hívnak - mutatkozik be, és rögtön azt is el­újságolja, hogy előző nap volt a születésnapja, négyéves. Mazsolát a pesti nagyszülőktől kapta, mu­tatja a plüssfigurát, de még megdi­csérni sem győzzük, már tortával kínál. Mindezt ékes magyarsággal, gazdag szókinccsel. Sebestyén óvodába egyelőre nem jár, jószeri­vel csak a családdal érintkezik, itt pedig úgy szokás, hogy anyához magyarul, apához pedig szlovákul kell szólni. Anyuka ugyanis ma­gyarországi magyar, apuka pedig zsolnai szlovák. A Nyitrai Konstantin Egyetemen ismerkedtek meg, ahol Ján német és hitoktatói szakra járt, Diána pe­dig az Eötvös Loránd Tudomány- egyetem szlovák szakos hallgató­jaként három hónapos részképzé­sen vett részt. „Nagyon tetszett, megszólítottam, aztán elkezdtünk találkozgatni és kialakult a dolog” - mondja meglepően szép ma­gyarsággal Ján, aki Diána kedvéért tanulta meg a nyelvet. Kérdésünk­re, voltak-e valaha kételyei, jól te­szi-e, ha magyar lánnyal köti össze az életét, határozott nemmel vála­szol. „ Nem. Még akkor sem, ami­kor a barátaim azon viccelődtek, hogy egy tüzes magyar menyecske majd helyre tesz. Tudtam, hogy ez a pesti lány kell nekem, és kész. Csak attól tartottam egy kicsit, mit fognak szólni a szüleim. Amikor elmondtam nekik, hogy magyar lánnyal járok, nagyon meglepőd­tek és próbálták halogatni a meg­ismerkedést. De végül elfogadták a döntésemet, és azt hiszem, akkor nyugodtak meg végleg, amikor be­jelentettük, hogy itt fogunk lakni.” Miért tanul egy „valódi” magyar szlovákul? Diánánál már a szerelem nélkül is adott volt a szlovák nyelv iránti érdeklődés, még gimnazista korá­ban, amikor síelni járt a szüleivel a Tátrába, elhatározta, hogy szlová­kul és lengyelül fog tanulni. Folyé­konyan beszél szlovákul, eleinte mégsem akart ideköltözni. „Riasz­tott, hogy pont Zsolnára, mert tu­dat alatt Slotával kötöttem össze ezt a várost. De aztán azt mond­tam, próbáljuk meg, végül is köl­tözni bármikor lehet” - kapcsoló­dik be a beszélgetésbe Diána a másfél éves Ajnával a karján. „Be­láttam, hogy nekem könnyebb al­kalmazkodnom, mivel beszélek szlovákul, még ha rögtön ki is szúr­ják, hogy nem vagyok közülük va­ló. Lehet, hogy szerencsém van, de igazán ellenséges, gyűlölködő megnyilvánulásokkal nem talál­koztam, legfeljebb furcsán néznek rám. Persze, ki tudja, mi lenne, ha rosszabbul, vagy egyáltalán nem beszélném a nyelvet. Addig talán el sem jutnánk, hogy valaki azt mérlegelje, talán magyarországi vagyok. Először mindenki szlová­kiai magyarnak vél, és még fel is ró­ja, hogy csak ennyire tanultam meg szlovákul. Aztán amikor el­mondom, hogy magyarországi va­gyok, ottani szlováknak hisznek. Sokan fel sem fogják, hogy magyar létemre megtanultam szlovákul. Minden más országban díjaznák, ha egy idegen megtanulná a nyel­vüket, itt meg inkább gyanakodást vált ki a dolog. Mintha azt gondol­nák, hogy ha egy „valódi” magyar szlovákul tanul, amögött valami hátsó szándéknak kell lennie.” Jó asszony, csak az a baj, hogymagyar 'Ján szerint a gyanakvást főleg az okozza, hogy az ország északi részében élő szlovákok egyáltalán nem ismerik a magyarokat, és csak a politikusok által szajkózott köz­helyek alapján alkotnak képet ró­luk. „Az én családomban is érezhe­tő volt ez a magyarokkal szembeni idegenkedés, pedig a Nagymihá- lyiból származó anyai nagyanyám magyar volt. A gyerekei még értet­ték, de már nem beszélték a nyel­vet, és ha szóba került, mindig azt mondták, hogy az anyjuk szlovák volt. Pedig szegény, holtáig ma­gyarnak vallotta magát” - mondja a fiatalember, aki apai ágon len­gyel ősöket tudhat magáénak, in­nen a Marosz vezetéknév. „Szere­tek provokálni, kifejezettem élvez­tem, hogy a családot sokkolni fog­ja, hogy magyar lányt választot­tam. De arra is számítottam, hogy ha végre látni fognak egy élő ma­gyar embert, rájönnek, hogy eddig hülyeségeket gondoltak, mert pont olyan, mint mi. Ez be is igazo­lódott - legalábbis többnyire. Vannak kivételek, el is veszítettem néhány barátot, akik a politika és a média hatására nagyon leegy­szerűsítve látják a dolgokat, és folyton támadtak. A keresztapám például mostanáig sem békült ki a házasságommal, a budapesti es­küvőre sem jött el. Nem mondom, hogy a többi rokon tűi lelkes volt, de tiszteletben tartják, hogy ez a mi életünk, és többet nem is várok.” Diána is úgy érzi, mára elfogad­ták a Marosz családban, bár nem annyira, mint a többi gyerekük há­zastársát. „Úgy veszem, hogy ezt a kulturális különbség is okozza, egyszerűen másként gondolko­zunk, érzünk, nem ugyanúgy rea­gálunk a dolgokra. A féljem ke­resztapja néha megjegyzi, hogy jó asszony vagy, csak az baj, hogy ma­gyar. Mit lehet erre mondani?” - mosolyog a fiatalasszony, és szinte magától adódik a következő kér­dés. Mit lehet mondani olyankor, amikor egyesek, megtudva, hogy magyar, rögtön az aktuális szlo­vák-magyar konfliktust, vagy az ezeréves történelmi sérelmeket szeretnék megvitatni vele. „Egy kö­zépkori zenei kórust vezetek a vá­rosban, ott gyakran szóba kerülnek ilyen dolgok. Talán nem túlzók, ha azt mondom, hogy néhányan ezeknek a beszélgetéseknek kö­szönhetően vélekednek másként a magyarokról, mint eddig.” Magyar napok Maroszéknál Az éremnek, természetesen, másik oldala is van: a magyaror­szági magyarok sem gondolják mindig a legszebbeket és a legjob­bakat a szlovákokról. Diana csa­ládja ugyancsak meglepődött, amikor először hazavitte Jánt, de hamar megszerették a kedves, mo­solygós fiatalembert. Egyedül a nagymama aggódott, és aggódik még mindig, annak ellenére, hogy az unokaveje ma már magyarul beszél vele. Otthon magyar napo­kat tartanak, olyankor nem szabad szlovákul megszólalni. „Jánnak nagyonjó a nyelvérzéke, ha rendes tanfolyamra járna, már folyéko­nyan beszélne magyaruF’ - dicséri a férjét Diána, aki maga is próbál­kozott Zsolnán a magyar nyelv ok­tatásával. Apróhirdetést adott fel, hogy órákat ad, voltak is jelentke­zők, de aztán lemorzsolódtak, a magyar nyelv nehezebbnek bizo­nyult a vártnál. „Egy idős néni pusztán kedvtelésből próbálko­zott, egy lány a magyar szerelme miatt, a másik lánynak az édesany­ja származott magyar családból: Volt másfajta reakció is, egy isme­retlen felhívott, hogy ne akaijam itt elmagyarosítani a szlovákokat. Próbáltam neki megmagyarázni, hogy ez nem kötelező, de csak a magáét fújta” - mondja Diána, aki a magyarországi egyetemi diplo­májával itt aligha számíthat a kép­zettségének megfelelő állásra. „Nem tudom elképzelni azt az is­kolát, ahol engem szlovák tanár­ként alkalmaznának. A diplomá­mat sem ismerték el, hiába van szó két uniós tagországról. Fordítok szlovákból és lengyelből magyar­ra, magyarról is mindkét nyelvre, az is lehet, hogy zenei téren kezdek valamit a szülési szabadság után. Most például néhány itteni, az idegenforgalomban érdekelt vál­lalkozónak szeretném felajánlani, hogy lefordítom a honlapjukat magyarra. Ha több magyar ember jön ide, az minden szempontból csak jó lehet, az ellenszenvnek nincs jobb ellenszere, mint a meg­ismerés és a közös érdek.” Bántó frázisok, buta közhelyek „Sajnos, Szlovákiában nagyon rosszul tanítják a történelmet, a magyarokról csak annyi áll a köny­vekben, hogy elnyomtak bennün­ket. Arról egy szó sem esik, hogy századokon át együtt éltünk, a sike­reink, a dicső pillanataink is közösek”- veszi át a szót Ján, aki gimnáziumi német- és etikatanár­ként keresi a kenyerét. A diákjait budapesti kirándulásra is elvitte, és azt mondja, nagyon tetszett nekik. „Sok ilyen lehetőség kellene az is­merkedésre, mert most már szá­momra is hihetetlen, milyen szte­reotípiákban gondolkodunk a ma­gyarokról. Sokan észre sem veszik, hogy szitokszóként használják a magyar jelzőt, rendszeresen halla­ni, hogy valaki buta, mint egy ma­gyar, vagy áll, mint a hülye magyar a kukoricásban. Lehet, hogy aki ilyeneket mond, abban nincs rossz- indulat, csak a megszokott fráziso­kat ismétli, de egy magyarnak attól még rosszul eshet.” Rosszul is esik. Diána például gyakran hall a bolt­ban vagy az utcán hasonló meg­jegyzéseket, és sokszor lenne kedve odaszólni, hogy ó magyar, de még­sem teszi. „Majd akkor fog eldőlni, lehet-e itt magyarként élni, ha a gyerekek, óvodába, iskolába mennek” - osztja meg velünk a gondolatait Diána. „Az is kérdés, müyen hatással lesz rájuk, amit az iskolában hallanak a magyarokról. Sokat gondolkoztunk ezen, mielőtt nekifogtunk az építkezésnek, mert egy ház mégiscsak ideköt. Végül abban egyeztünk meg, hogy ha a gyerekeket bántanák a magyarsá­guk miatt, nem maradunk itt. A há­zat el lehet adni, de a gyerekek lel­kében okozott törések nem biztos, hogy helyrehozhatók.” Ne szégyelljék, hogy félig magyarok Diána és Ján abban is megálla­podott, hogy Sebestyént és Ajnát mindkét nyelvre megtanítják. „Sokat olvastunk arról, hogy a leg­jobb módszer, ha mindketten kizá­rólag a saját anyanyelvűnkön szó­lunk hozzájuk, és működik a do­log, Sebestyén gond nélkül vált egyik nyelvről a másikra, pontosan érzi, kihez hogy kell szólni” - mondja a fiatalasszony, miközben a fia fotós kollégámmal és annak fényképezőgépével barátkozik. Magyarul beszélnek, de amikor a fiúcska az apjához fordul, hogy el­újságolja, mit tudott meg, már szlovákul fejezi be a mondatot. Budapestre havonta, kéthavon­ta járnak látogatóba, és szándéko­san az ottani rokonságból válasz­tottak a gyerekeknek keresztszü­lőket, hogy ne szakadjon meg a kapcsolat. „Nagyon jól érzem ma­gam Budapesten, mert nagyvona­lúbbak annál, semhogy a szlovák mivoltommal foglalkozzanak - fűzi hozzá a félj. - De a zsolnai közhangulat is sokat változott az utóbbi két évben, végre talán meg­szabadulunk a magyarellenes bás­tya bélyegétől. Érdekesen cseré­lődtek ki a szerepek, az előző kor­mány idején országos viszonylat­ban nyugodtabb volt a magyar-szlovák viszony, de Zsol­nán Slota garázdálkodott. Most a nagypolitikát forgatja fel, de ná­lunk nyugalom van, a mostani polgármester ráadásuk Eszter­gommal szeretne testvérvárosi kapcsolatot. Remélem, nemsokára mindenki számára egyformán él­hető hely lesz ez az ország, és mire a gyerekek felnőnek, már nem is fogják érteni, milyen gondjaink voltak egymással.” Diána is úgy érzi, mára elfogadták a Marosz családban SZÜLŐFÖLDÜNK A mellékletet szerkeszti: Klein Melinda Levélcím: Szülőföldünk, Lazaretská 12, 811 08 Bratislava 1 Telefon: 02/59 233 426, fax: 02/59 233 469, e-mail: melinda.klein@ujszo.com- r ičSŠi. ^:r . -..■-------—.—,<jtf^*-*------J—-------------------------------------i— 'liWMBIIMi Akkor fog eldőlni, lehet-e Zsolnán magyarként élni, ha a gyerekek iskolába mennek (Somogyi Tibor felvételei Mazsolát a pesti nagyszülőktől kapta Sebestyén

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom