Új Szó, 2009. március (62. évfolyam, 50-75. szám)

2009-03-27 / 72. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. AAÁRC1US 27. Régió 5 A Lévai járás legnagyobb munkáltatója több mint 2100 embert foglalkoztat Hatvanhat munkást bocsát el a tolmácsi gépgyár Tolmács. Tömeges elbocsá­tást jelentett be a Lévai já­rás legnagyobb munkálta­tója. Hatvanhat dolgozójá­tól válik meg a tolmácsi gépgyár (SES Tlmače). ÚJ SZÓ-INFORMÁC1Ó Gabriel Sirotňák, a cég szóvivő­je elmondta, a vállalatnak több mint 2100 alkalmazottja van. Az elbocsátások okaként a folyamat­ban lévő belső átszervezést és az érintettek nélkülözhetőségét je­lölte meg a gépgyár. Sirotňák hangsúlyozta, szinte kizárólag képestieden segédmunkásoknak, vagy a gazdasági-műszaki részle­gen foglalkoztatottaknak monda­nak most fel. A folyamat május el­sején veszi kezdetét. A gépgyár a döntés előtt egyez­tetett a szakszervezetekkel is. Martin Paštika vezérigazgató saj­tóközleményben leszögezte, a termelésben dolgozók elbocsátá­sával nem számolnak idén, ám a gazdasági válság miatt kialakult piaci helyzetre mindenképpen re­agálniuk kell. A teljesítmények a tavalyihoz képest 20 százalékkal csökkentek, a leépítés viszont alig 3 százalékos. 2008-ban 215 millió € (6,5 milliárd korona) volt az éves forgalom, 2009-ben 174 mil­lió euróra (5,231 milliárd korona) számítanak. A csökkenés oka, hogy a beruházók felülvizsgálják a tervezett projekteket és pénzhiány miatt több tervezet megvalósítá­sát elhalasztják. A közel hatvan­éves tolmácsi gépgyár többségi részvényese 2006-től a ciprusi Segfield Investment lett, mely a J&T csoport része. 2007-2008- ban a cég száz százalékkal növelte A gazdasági válság elérte a járásban legtöbb embernek munkát adó, az utóbbi két évben teljesítményét fo­lyamatosan növelő tolmácsi gépgyárat is (Képarchívum) teljesítményét a 2006-os 103 mil­lió euróhoz (3,1 milliárd korona) képest. Tavaly év végén 2176 al­kalmazottja volt a vállalatnak, vagyis két év alatt 456 fővel nőtt a foglalkoztatottak létszáma. A tolmácsi leépítés, már a ha­todik tömeges elbocsátás a Lévai járásban. A tolmácsi Gastro 51, a lévai Oppermann Industrial Webbing 82, a garamújfalui No­vatextil 56, a lévai Kufferath Slo­vakia 63 és a lévai Arteco 104 embernek mondott fel. A tolmá­csi gépgyár munkásaival együtt ez 422 személyt jelent. Anna Brokešová, a lévai munkahivatal szóvivője elmondta, február vé­gén 12,84 százalékos volt a já­rásban a munkanélküliség. Janu­árban 12,22 százalék volt ez az arány, vagyis ez egy hónap alatt 0,62 százalékos emelkedést je­lent. Az álláskeresők száma janu­árban 8277 volt, februárban pe­dig 8700 fő. A munkahivatal je­lenleg 127 munkahelyet kínál az érdeklődőknek. Brokešová el­mondta, januárban soha nem lá­tott mértékben nőtt a munkanél­küliek száma, ez 1004 bejelent­kezőt jelent, februárban 810 ál­láskeresőt vettek nyilvántartás­ba. A remények szerint, az idénymunkák beindulása enyhít­het a helyzeten, (fm) Két külföldi együttes is színpadra lép, és négy Oscar-díjas filemet vetítenek le a kétnapos rendezvényen Mini March Fest -1. évfolyam GAÁL LÁSZLÓ Vágsellye. Tizenöt euróért (450 korona) két nap alatt hét koncertet hallgathat meg és négy Oscar-díjas filmet is meg­nézhet, aki bérletet vált a ma és holnap zajló Mini March Festre. A városi művelődési központ el­ső ízben rendezi meg a feszti­vált. A kétnapos rendezvényen két külföldi együttes, a cseh Buty és Jablkoň is színpadra lép. A Buty a koncert után karaokét rendez, amelyben a zenészek kí­séretével bárki megpróbálhatja elénekelni a dalaikat. A FairWay frontembere, Gabriel Hambalko vágsellyei származású, és az elő­ző együttese, a CountryMix szétesése után tavaly alapította a mostani, főleg bluegrass stílust játszó együttesét. A nyitrai Gla­diátort sikeres albumairól is so­kan ismerik, itt lesz a kassai Nocadeň, az 1984 óta működő rovinkai Vidiek, és a vágsellyei zenészekből 2007-ben alakult Kids off the Jilm. A moziterem­ben mind a két napon két-két Oscar-díjas filmet vetítenek, a kultúrház előcsarnokában pedig társasjátékokat játszhatnak a lá­togatók. Bárki elhozhatja a saját játékát is, és viadalra hívhatja a többi érdeklődőt. Aki nem vált bérletet a fesztivál teljes idejére, az egynapos belépőt válthat, amely a koncertekre és a moziba is érvényes. Az első ötven láto­gató ingyen italt kap az Oldies bárban. A fesztivál programja: Március 27. (péntek) - Koncert: 18.00: FairWay, 20.00: Jablkoň, 22.00: Buty. Filmvetítések: 19.00: Elah völgyében, 21.00: Michael Clayton. Március 28. (szombat) - Koncert: 18.00: Kids off the Jilm, 19.30: Nocadeň, 21.00: Vidiek, 22.30: Gladiátor. Filmvetítések: 19.00: Nem vénnek való vi­dék, 21.00: Once. AJÁNLÓ Március 27. (péntek) Dunaszerdahely - 10.00: városi tanítónap a művelődési központban, (jóm) Somoija-14.00: pedagógu­sok napja - ünnepi akadémia a művelődési központban, (jóm) Lég - 18.00: Ozsvald Zoltán amatőr festő kiállításnak meg­nyitója a kultúrház nagyter­mében. A tárlat megtekinthető március 30-ig. (jóm) Dunaszerdahely - Április 6-ig látogatható a Csallóközi Múzeum kiállítótermében a Gyermekvüág anno című nép­rajzi válogatás. A hagyomá­nyos népi kultúra tárgyi emlé­keit bemutató tárlat a Győr- Moson-Sopron Megyei Múze­umok, a Galántai Honismereti Múzeum és a Dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum együttmű­ködésével készült. (jóm) Komárom -16.00: A dróto­zás régen és ma című kiállítás megnyitója a Duna Menti Mú­zeum főépületében a zsolnai Vág Menti Múzeum anyagából. A tárlatot Boris Schubert és Csü- törtöky József múzeumigazga­tó nyitja meg, szakmai beveze­tőt mond Katarína Hallonová történész és Sipos Anna etnoló­gus. A kiállítás 2009. június 27-ig tekinthető meg. (vkm) Ipolyság -17.00: Tóth Sán­dor A Hont-Pázmány nemzet­ség premontrei monostorai című könyvének bemutatója a nyugdíjasklubban, a Honti Múzeum és Galéria Baráti Köre szervezésében. Közreműködik Prokopp Mária és Rostás Tibor budapesti történész, (fin) Március 28. (szombat) Zsigárd - 16.00: Kaszás At­tila emléktáblájának megko­szorúzásával és gyertyagyúj­tással emlékeznek a Tájházban a Zsigárdhoz nagyszülei révén kötődő színművész halálának 2. évfordulójára. Az ünnepség után 17 órától a Zsigárdi Kultu­rális Közösségi és Tájékoztató Központban (KIC) műsoros be­szélgetés lesz Száraz Józseffel, a Budapesti Nemzeti Színház Kaszás Attila-díjas és Jászai Mari-díjas színművészével. Be­szélgetőtárs Katona Ilona, (gl) Nagyfödémes - 9.10: Eszt- rádcsoportok területi sereg­szemléjére várják a szervezők az érdeklődőket a nagyfödé- mesi kultúrházba. A fellépő csoportok - 9.10: Vezekényi Görbe Tükör, 10.20 - Tallósi esztrádcsoport, 11.30-Vágki- rályfai Féktelen Komédiások, 14.00 - Diószegi Hahota Szín­játszócsoport, 15.00 - Nemes- kajali Szürkeló, 16.30 - Nagy- födémesi Mákvirágok, 20.00 - Veszprém: Együgyű Misó, 20.30 - Szakmai értékelés, eredményhirdetés, díjkiosztás. Utána szórakozás, tánc. (gl) Kürt - 9.30: a Csemadok Ér­sekújvári Területi Választmá­nya a kulturális szervezet meg­alakulásának 60. évfordulójára emlékezik a faluházban. Dániel Erzsébet, a területi választ­mány elnöke értékeli az elmúlt 60 év munkáját. 13.30: a kultúrműsorban fellépnek a ré­gióbeli Csemadok-alapszerve- zetek hagyományőrző csoport­jai és ifjú tehetségei, (száz) Érsekújvár - 15.00: 40. a Czuczor Gergely Irodalmi és Kulturális Napok zárórendez­vénye: Cimborák - klubdélután és táncház. 19.00: Pincebuli - Zsapka Attila és Emmer Péter koncertje, (száz) VI. Csallóközi Ezoterikus Fesztivál Dunaszerdahyely - 9.00 ­fesztiválkezdés a vmk-ban; 9.10 - megnyitó; 9.30: Száraz György (Dunakeszi) - A kris­tálykoponyák titkai; 10.10: Sándor Ándrás (Szene) - A geopatogén zónák műszeres mérése és azok hatása az élő szervezetre; 11.40: Magasi Il­dikó (Budapest) - Karma oldási technikák, közösségi karmák oldása Új Energiákkal; 12.50: Bödők Károly (Dunaszerda­hely) - A tisztító böjt; 13.15: ebédszünet, vegabüfé, a szol­gáltatások igénybevétele; 13.50: Dénes Ildikó (Buda­pest) - Kristály, szivárvány és csillag-gyerekek, és a velük va­ló különleges bánásmód; 15.00: Fülöp László (Kapos­vár) - Bioenergetika; 16.40: Damel Christian (Budapest) - Titok (The Secret) - A vonzás törvénye; 18.00: fesztiválzá­rás. Szolgáltatások: aurafotó­zás, kezelés mágneses rezo­nanciával, Bemer terápia, kü­lönböző holisztikus gyógymó­dok, feng-shui tanácsadás, számmisztikái elemzés, asztro­lógiai tanácsadás, kineziológi- ai, kezelések, biorezonanciás mérések, életmód és táplálko­zási tanácsadás, csontkovácso­lás, szellemgyógyászat, auradi­agnosztika, Jónás-féle biorezo­nanciás állapotfelmérés, Mag- nater terápia, Zapper terápia, Jáde-köves masszázságy, gyó­gyító piramisok, biofotonikus mérések, szemtréner, könyvek, kristályok, meditációs kellékek, tárgyak, mágneses ékszerek, masszázsolajak, (jóm) A tagsági gyűlés határozatképes volt, a járási küldöttekről szóló szavazás viszont érvénytelen - az őszi járási konferencia előtt ismét összehívják a taggyűlést Nincs nyugalom az MKP komáromi alapszervezetében ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Komárom. Az MKP komáromi alapszervezetének elnöksége a hét eleji ülésén megerősítette: a feb­ruári tagsági gyűlés határozatké­pes volt, viszont a járási küldöttek­ről szóló szavazást meg kell ismé­telni. Az ügy előzménye, hogy a tag­sági gyűlés után többen megkér­dőjelezték a voksolás érvényessé­gét, mondván, nem volt meg a kel­lő szavazati arány. Andruskó Im­re, a párt városi szervezetének el­nöke lapunknak elmondta: Komá­romban 159 tagja van az MKP- nak, közülük 13-nak felfüggesz­tették a tagságát, mivel két éve nem fizetik a tagdíjat. A 146 sza­vazásra jogosult tagból a jelenléti ív alapján 75-en vettek részt a feb­ruári gyűlésen, a szavazóíveket pedig 74-en vették át. Ezzel éppen Sokan fékezik az alap­szervezet munkáját, vagy szántszándékkal bojkot- tálják azt, ezért tüzetesen átvizsgálják a tagbázist. teljesítették az 50 százalék + 1 fő kritériumot, viszont a szavazóla­pokat már csak 71-en dobták az urnába. „A taggyűlésen senki nem emelt kifogást a szavazás lefolyá­sával kapcsolatban, nem figyel­meztetett senki, hogy esetleg hiba történt. Tény, hogy a kiosztott szavazólapok számából indultunk ki, amikor érvényesnek nyilvání­tottuk a voksolást. Csak utólag kezdtek egyesek reklamálni” - mondta Andruskó. Megjegyezve: miután az MKP Országos Tanácsa március 7-én úgy döntött, csak ősszel hívja össze az országos közgyűlést, és ebből kifolyólag elmaradnak az eredetileg áprilisra tervezett járási konferenciák is, lényegében tétjét vesztette a járási konferencia küldötteire vonatko­zó szavazás. Az ősszel esedékes já­rási konferencia előtt ismét össze­hívják a taggyűlést, és akkor sza­vaznak a járási küldöttekről, va­lamint az országos tanácsba és a megyei választási listára javasolt személyekről. „Egy dologra mégis jó volt ez az incidens - mondta Andruskó. - Rá­irányította a figyelmet arra a prob­lémára, mi történik akkor, ha va­laki átveszi a szavazólapot, viszont nem adja le. Az eset kapcsán ismét áttanulmányoztam a párt alap­szabályát, amely úgy fogalmaz: akkor érvényes a voksolás, ha a le­adott szavazatok száma több, mint az összes szavazásra jogosult ta­gok 50 százaléka + egy fő. Vagyis esetünkben tényleg 74 szavazatra lett volna szükség. Ajövőben tehát jobban oda kell figyelnünk, és akár meg is kell nevezni azokat, akik olyan módon akarnak zavart kel­teni az alapszervezet munkájában és blokkolni a szavazást, hogy át­veszik ugyan a szavazólapokat, de nem dobják be az urnába.” Mint megtudtuk, gondot jelent az is, hogy sokan készakarva fékezik az alapszervezet munkáját, vagy szántszándékkal bojkottálják azt. Ezért az elnökség döntése alapján az elkövetkező hetekben tüzete­sen átvizsgálják a tagbázist, és akik két éve nem fizették be a tag­sági illetéket, illetve két évre visszamenőleg igazolatlanul távol maradtak minden taggyűlésről, azoknak az alapszabályzattal összhangban felfüggesztik tagsá­gát. Komáromban ugyanis az el­múlt években többször előfordult, hogy az alapszervezet tagsági gyűlése az alacsony részvétel mi­att határozatképtelen volt. Tavaly odáig fajult a dolog, hogy felme­rült az alapszervezet feloszlatásá­nak lehetősége is. „Mivel az MKP gyűjtőpárt, így természetes, hogy vannak érdekcsoportok, nézetkü­lönbségek. A problémákat, vitás kérdéseket azonban éppen a tag­sági gyűléseken kellene felvetni, megtárgyalni, nem pedig bojkot- tálni annak működését és utólag reklamálni és ellenpropagandát folytatni a városban” - tette hozzá Andruskó. (vkm)

Next

/
Oldalképek
Tartalom