Új Szó, 2009. március (62. évfolyam, 50-75. szám)
2009-03-25 / 70. szám, szerda
Külföld 9 www.ujszo.com- ÚJ SZÓ 2009. MÁRCIUS 25. Belgrad szerint a NATO-támadásoknak ezer katona és rendőr, valamint 2500 civil esett áldozatául Önkritika Szerbia máig küzd a sorozatbombázások következményeivel. A még mindig romos, újjáépítésre váró épületeken kívül mintegy 50 ezer, szegényített uránt tartalmazó lövedék van szétszóródva az országban. (Reuters-felvétel) A távozó miniszterelnök azt reméli, hogy ismét ő kap megbízást az államfőtől Topolánek megbukott Netanjahu sikere Barak beugrott a kormányba Jeruzsálem. Váratlanul koalíciós megállapodást írt alá tegnap Ehud Barak, a Munkapárt vezetője a jobboldali Likud vezérével, Benjámin Netanjahu kijelölt miniszterelnökkel. Megfigyelők szerint Barak-jelenleg ő a védelmi miniszter - lépése szakadáshoz vezethet a Munkapártban. Netanjahu állítólag öt tárcát ígért Baraknak, köztük a védelmi miniszterit is. Netanjahu előző nap az ultraortodox Sasz párttal kötött koalíciós megállapodást, előtte pedig a szélsőjobboldali Jiszráel Béténuval. Úgy tudni, a tegnapi megállapodás értelmében a Likud kötelezi magát a palesztinokkal való béketárgyalások folytatására és a velük korábban megkötött egyezmények tiszteletben tartására, továbbá fellép a ciszjor- dániai illegális építkezések és vadkolóniák ellen. A megállapodást még jóvá kell hagynia a Munkapárt rendkívüli kongresszusának, amely tegnap késő délután kezdő- döttTel-Avivban. (MTI,ú) Moszkva. Oroszország hozzálát az EU államaihoz fűződő kapcsolatai alepelveinek felülvizsgálatához, ha az energetika területén nem veszik figyelembe érdekeit, de ezt Moszkva szeretné elkerülni. Vlagyimir Putyin orosz kormányfő hétfőn este hangsúlyozta ezt Szo- csiban. Putyin ezt azzal a deklarációval kapcsolatban mondta, amelyet hétfőn írt alá az EU és Kijev az ukrajnai gázvezetékek közös korszerűsítéséről. Leszögezte: az Európába irányuló, lényegében orosz gázszállítások mennyiségének növelésével összefüggő problémák megoldásának nincs 'értelme a szállító nélkül, ami természetes, hiszen ez ad lehetőséget a hitelek törlesztésére, a tranzitdíjak fizetésére. „De ki kérdezett meg minket, hogy tudunk-e a jövőben ilyen mennyiségeket szállítani, s megtesszük-e, vagy sem. Ha ez csupán egy apró műszaki hiba az orosz-ukrán- uniós kapcsolatok háromszögében, akkor nincs baj.Dehaazorosz érdekek szisztematikus hanyagolásáról van szó, az nagyon rossz.” A Brüsszelben aláírt megállapoÖSSZEFOGLALÓ Budapest. Folytatódtak a pártközi konzultációk az új kormányról és az új kormányfő személyéről - bár ez utóbbinak a kilétére tegnap sem derült fény. Az MSZP hétfőn az SZDSZ-szel, tegnap pedig az MDF- fel tárgyalt, ez utóbbi elnöke, Dávid Ibolya nemet is, meg igent is mondott Gyurcsány Ferencnek. Fodor Gábor liberális pártvezér Surányi Györggyel találkozott, mint tudjuk, a volt jegybankelnök az egyik legesélyesebb jelölt a kormányfői posztra, de Fodor szerint nem erről volt szó. A legfontosabb megbeszélések az új programról, a szociális lefaragásokról folytak. Mindeközben a Fidesz kiderítette, miért támadja Gyurcsány a bíróságokat és az ügyészséget. Balsai István kijelentette: „Ügy gondoljuk, hogy valamilyen okkal és joggal tart Gyurcsány Ferenc a független igazságszolgáltatás szereplőitől, (...) ha már most olyan kijelentésekre kell ragadtatnia nélküli gyász Belgrád. Szerbia-szerte megemlékeztek tegnap a Jugoszlávia elleni NATO-bombázás 10. évfordulójáról. Az észak-atlanti szövetség 1999. március 24-én este 8-kor mérte az első csapást az akkor még Szerbiából és Montenegróból álló országra, s a Belgrád koszovói politikája, az albánok üldözése miatti elrettentő bombázássorozat még 77 napon át tartott. A kabinet emlékülésén Mirko Cvetkovics kormányfő kijelentette: az ártatlan áldozatok arra emlékeztetik Szerbiát, hogy civilizáltan kell védenie érdekeit, ezért az értelemre és az igazságra kell támaszkodnia, nem pedig fegyverekre. Cvetkovics szerint a bombázás törvénytelen volt, és ellentétes a nemzetközi joggal. Tegnap minden ortodox templomban gyászistentiszteletet, az iskolákban pedig különórákat tartottak. Egyedül a liberális párt kifogásolta: a gyász mellett miért nem esik szó arról a politikáról, amely elvezetett a tragédiához. (MTI) dás az orosz kormányfő szerint enyhén szólva is átgondolatlan és szakszerűtlen. Szólt arról is: a brüsszeli dokumentum említi a vezetékrendszer függetlenségét, de kérdés, hogy kitől független. Majd arról beszélt, az EU elutasította, hogy Moszkvával közösen oldja meg az Ukrajnának biztosítandó hitelek kérdését. „Mi már elég jelentős hiteleket bocsátottunk a FÁK- on belüli partnereink rendelkezésére és napirenden van az Ukrajnának nyújtandó hitel kérdése is, de amikor javasoltuk az uniónak, hogy egyesítsük az erőfeszítéseinket, azt válaszolták, hogy az EU- nak nincs pénze Ukrajnára. Vajon azt jelenti-e mindez, hogy a válságot kihasználva valaki el akarja venni Ukrajnától gázvezeték-hálózatát? Mert ha netán így van, akkor ez rossz megoldás a problémákra.” Végülújra felvetette azt, amit mára januári gázválság idején is javasolt: hozzanak létre nemzetközi konzorciumot orosz, ukrán és uniós cégek részvételével, s az vegye bérbe a vezetékrendszert. Putyin és Dmitrij Medvegyev elnök tegnap lemondta a jövő hónapra tervezett kormányszintű tárgyalásokat Ukrajnával. (MTI, ű) magát, hogy részrehajló és a Fidesz érdekének megfelelő döntéseket hoz a Magyar Köztársaság bírósága és ügyészsége.” Majd feltette a kérdést: „Vajon ki az a szocialista politikus, áld le fog bukni, esetleg magára gondolt Gyurcsány Ferenc?” A kormányfő ugyanis az MSZP szombati kongresszusán azt mondta, az állam egyes intézményei, különösen a bíróságok és az ügyészségek bizonyos döntései azt az érzést keltik, hogy a döntéshozók egy része a Fidesz érdekei, kimondott vagy sugallt elvárásai szerint járnak el. Dávid Ibolya, az MDF elnöke újságíróknak kijelentette: az MDF nem gondolkodik azon, hogy koalíciót kössön a szocialista párttal, ilyen kérést nem is kaptak a miniszterelnöktől. Majd hozzátette: a konstruktív bizalmatlansági indítványra az MDF nem fog nemet mondani, mert pártja fontosnak tartja, hogy Gyurcsány Ferenc távozzon. Az még nem dőlt el, hogy Prága. „Tudomásul veszem az alsóház döntését, és az alkotmányos előírásoknak megfelelően fogok eljárni” - jelentette ki tegnap Miroslav Topolánek kormányfő, miután koalíciós kormányától tegnap este megvonták a bizalmat. Vagyis: benyújtja lemondását az államfőnek, valószínűleg már holnap. ÖSSZEFOGLALÓ A 200 tagú alsóházban a tegnapi szavazáskor 197 képviselő volt jelen, de a bizalmadansági indítvány elfogadásához a jelenléttől függetlenül 101 szavazatra volt szükségük az ellenzéki szociáldemokratáknak (ČSSD). Sikerült megszerezniük 4 koalíciós képviselő támogatását, így lett meg a 101 voks. Az ODS-ből Topolánek ellenzékének két vezéralakja, Jan Schwippel és Vlastimil Tloustý, a Zöldek Pártjából pedig Olga Zubová és Vera Ja- kubková mondott igent a bizalmatlansági indítványra. Az önálló az MDF képviselői igennel szavaz- nak-e vagy inkább tartózkodnak a konstruktív bizalmatlansági indítványnál. Azt is leszögezte, hogy az MDF nem ad minisztert az új kormányba. D'e ha egyértelművé válik, hogy milyen miniszterelnökben és kormányprogramban gondolkodik az MSZP és az SZDSZ, az MDF nem zárkózik el a párbeszédtől. Fodor Gábor semmi meglepőt nem látott abban, hogy tegnap délelőtt Surányi Györggyel találkozott. Azt állította, viszonylag rendszeresen találkoznak, mert a gazdasági kérdésekben mindig kikéri Surányi véleményét. A lehetséges kormányfőt illetően nevet nem volt hajlandó említeni. Szerinte jelölnie a szocialista pártnakkell. Délután kiderült, Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is találkozott Surányi Györggyel, de a párt nem támogat háttérmutyik nyomán létrejövő kormányt, vezesse azt Surányi György, vagy bárki más, Ezt Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője közölte. (MTI, ű) Topolánek gondban (ČTK Csehország történetében most először fordult elő, hogy a parlament alsóháza megvonta a bizalmat a hivatalban lévő kormánytól. Topolánek értésre adta, hogy miután benyújtja lemondását Václav Klaus államfőnek, megkezdődhetnek a tárgyalások az új kormány megalakításáról. Már a szavazás előtt közölte, arra számít, hogy a köztársasági elnök ismét őt mint a választásokon (2006-ban) győztes párt elnökét fogja megbízni a korÖSSZEFOGLALÓ London. Tömegpusztító fegyverekkel támadó terroristákra kell felkészülnie a brit elhárításnak, azzal együtt is, hogy az al-Kaidá- hoz hasonló terrorhálózatok szétesőben vannak. Erre figyelmeztet a brit kormány tegnap közzétett új terrorellenes stratégiai cselekvési terve. Jacqui Smith belügyminiszter a tanulmányt ismertetve kijelentette: a folyamatos nemzetközi katonai nyomás hatására az al-Ka- ida belső köre valószínűleg felmorzsolódik, és jelenlegi formájában nem marad fenn, de a szervezet a jövőben is képes lesz súlyos terrortámadások végrehajtására. A stratégiai elemzés szerint e támadásokhoz a terroristák a jövőben biológiai, vegyi, radiológiai, sót nukleáris fegyvereket is használhatnak. Ez a figyelmeztetés nem először hangzott el hivatalos brit részről. A brit belső elhárítás (MI5) előző vezetője, Eliza Manningham-Buller már másfél évvel ezelőtt azt mondmányalakítással. Ha mégsem sikerülni összeállítani egy többségi, „kommunistamentes” kabinetet, akkor az ODS azt fogja szorgalmazni, hogy a lehető legkorábban, még a nyár folyamán megtartsák az előrehozottválasztásokat. Ezzel elutasította Jirí Paroubek szociáldemokrata pártvezér javaslatait, aki a voksolás után azt mondta, a most visszahívott kabinet az uniós elnökség végéig kormányozhat, és ő lát lehetőséget arra, hogy addig egyetértésre jussanak egy szakértői kormányban. Azt a lehetőséget Paroubek kizárta, hogy a ČSSD együtt kormányozzon az ODS-szel. Paroubek szerint az előrehozott választásokat valamikor ősszel kellene megtartani, hogy legyen elég idő a választási törvény módosítására. Szerinte egy alkotmánytörvény megváltoztatásához a procedurá- lis eljárások miatt legalább három hónapra van szükség. Ismételten hangsúlyozta, a szocdemek mindenképpen ragaszkodni fognak az olyan szakértői kormány felállításához, amely képes kezelni a gazdaságiválságot. (ČTK, ú) ta: Nagy-Britanniának a tömeg- pusztító fegyverek felé forduló terrortevékenységgel kell szembenéznie, és e veszéllyel az országnak „még egy nemzedéken át együtt kell élnie”. A most ismertetett új terrorellenes stratégia szerint nem elsősorban az al-Kaida legfőbb vezetőinek elfogására vagy megölésére kell összpontosítani, mert ezzel nem csökkenne érdemben a szélsőséges követők jelentette terrorveszély. A tanulmány által felsorolt megelőző és védekezési módszerek között van a szélsőséges hangadók kiszűrése a helyi közösségeken belül, valamint a lakosság tömeges kiképzése a készülő terrortámadás jeleinek felismerésére, illetve a merénylet utáni helyzet kezelésére. Ez utóbbi terv alapján 60 ezer brit részesülne ilyen jellegű oktatásban, köztük olyanok - például a tömeg- közlekedésben, a kiskereskedelemben és a szállodai szakmában dolgozók -, akik munkájukból adódóan napi rendszerességgel sok emberrel találkoznak. (MTI, ú) Egy 17 éves fiút vádolnak London. A hónap elején Észak-írországban elkövetett rendőrgyilkossággal egy 17 éves fiút vádoltak meg - közölte hétfőn késő este a belfasti rendőrség szóvivője. A fiatalembert emellett tiltott fegyvertartás és illegális szervezethez való tartozás miatt is vádolják. A gyilkosságért akkor a Continuity IRA nevű britellenes szerveződés vállalta a felelősséget. (MTI) Kártérítés az áldozatoknak Párizs. A francia kormány 10 millió eurót különít el a Szaharában és Francia-Poli- néziában végrehajtott atomkísérletek áldozatainak kárpótlására. Ezt Hervé Morin francia védelmi miniszter a Le Figarónak nyilatkozva közölte. Az intézkedés - amelyről a törvényjavaslatot még a nyár előtt megvitatja a parlament - közel 150 ezer olyan katonát és civilt érinthet, akik az 1960 és 1996 között végrehajtott francia atomrobbantások helyszínén tartózkodtak, s ezért sugárfertőzést kaptak. A kártérítések összege a megbetegedés mértéke és jellege szerint 30 és 70 ezer euró között lesz. (MTI) Tudjman fia elnök lenne Zágráb. Apja nyomdokaiba szeretne lépni a néhai Franjo Tudjman fia. Miroslav Tudjman - a tegnapi horvát sajtójelentések szerint - bejelentette, hogy megpályázza az államfői tisztséget. Az ifjabb Tudjman önálló jelöltként kíván indulni a 2010 januárjában esedékes elnökválasztáson. A 63 éves politikust jobboldali, a horvát EU- tagságot hevesen ellenző nacionalistaként jellemzik a lapok. Jelenleg professzor a zágrábi egyetem bölcsészkarán, apja elnökségének idején a titkosrendőrség főnöke volt. Franjo Tudjman 1999- ben hunyt el. (MTI) Kiiktatnák Le Pent Brüsszel. Az Európai Parlament szocialista és zöld frakciója szeretné elkerülni, hogy a júniusi választások utáni, új összetételű parlament nyitó ülésén a szélső- jobboldali Jean-Marie Le Pen elnököljön, korelnöki minőségében. Martin Schulz, a szocialista frakció vezetője tegnap újságíróknak azt mondta: aggasztó lenne, ha a holokauszttagadó francia politikus elnökölne az EP alakuló ülésén. Ebben támogatást kapott Dániel Cohn-Bendit- től, a Zöldek frakcióvezetőjétől. Schulz szerint jogilag nem kötelező az a kialakult szokás, hogy az alakuló ülésen, a parlament tisztségviselőinek megválasztásáig először a legidősebb EP-képvise- lő elnököl. Le Permek, aki júniusban tölti be 81. születésnapját, és aki 1984 óta EP- képviselő, jó esélye van arra, hogy a Nemzeti Front listavezetőjeként ő legyen a legkorosabb EP-honatya. (MTI) Putyin szerint sérültek Moszkva energetikai érdekei Újabb EU-orosz konfliktus ÖSSZEFOGLALÓ Még keresik a kormányfőt - Fidesz: Gyurcsány fél az igazságszolgáltatástól Mindenki tárgyalt - és titkolózott Pusztító fegyverekhez juthatnak a terroristák Új brit cselekvési terv