Új Szó, 2009. március (62. évfolyam, 50-75. szám)

2009-03-24 / 69. szám, kedd

12 Régió-Csallóköz ÚJ SZÓ 2009. MÁRCIUS 24. www.ujszo.com Szlovákia kulturális örökségének a része Elsősorban a kisebb településeken a könyvek helyett a számítógép, az internet vonzza a látogatókat Boldogfa - bélyegen ÚJ SZÓ-HÍR Boldogfa. Március 27-én, pén­teken mutatják be a szenei járás­beli Boldogfán a Szlovákia kultu­rális öröksége - a boldogfai Nagy- boldogasszony-templom elneve­zésű új, kétcentes postabélyeget. A helyi művelődési házban 17 órától tartandó ünnepségen - amelyen a Szlovák Posta és a pos­taügyi szaktárca, valamint a régi­óbeli önkormányzatok, szerveze­tek képviselői is jelen lesznek - a bélyeggel együtt azt a képeslapot is megismerhetik az érdeklődők, amely az említett templom mel­lett álló, 12-13. századi, román kori kő keresztelőmedencét vagy szenteltvíztartót ábrázolja, (kor) BOLDOG BOLDOGFA (Képarchívum AJÁNLÓ Március 25. (szerda) Nagymegyer-10.00: Téged viszlek táncba - gyermek nép­táncegyüttesek járási versenye a városi művelődési házban Nagyszombat megye, a Csalló­közi Népművelési Központ és a vmkszervezésében. (as) Március 26. (csütörtök) Dunaszerdahely - 18.00: Csáky Károly szerzői estje a Fő utcai Budapest Kávéházban a Vámbéry Polgári Társulás és a Li- lium Aurum Kiadó szervezésé­ben. Csáky Károly munkásságát Hála József, az Országos Föld­tani Múzeum tudományos fő­munkatársa mutatja be. Csáky Károly tanár, etnográfus, hely­történetíró, költő kötetei: Nép­rajzkutatások, kutatók és gyűj­temények Hornban, Szakrális emlékeink nyomában, Szent Ivántól Erzsébet-napig. (jóm) Március 27. (péntek) Dunaszerdahely - 10.00: városi tanítónap a művelődési központban, (jóm) Nagymegyer -13.00: váro­si tanítónap a művelődési köz­pontban. (as) Somoija - 14.00: pedagó­gusok napja - ünnepi rendez­vény a művelődési központ­ban. (jóm) Lég -18.00: Ozsvald Zoltán amatőr festő kiállításának megnyitója, melyet az Amicitia Légi Baráti Társulás és a Cse- madok helyi alapszervezete rendez a kultúrház nagytermé­ben. A kiállítás megtekinthető március 30-ig. (jóm) Március 28. (szombat) Dunaszerdahely - 9.00: VI. Csallóközi Ezoterikus Fesztivál a városi művelődési központ­ban. A programból: 9.00 - ka­punyitás, szolgáltatások igénybevétele; 9.10 - megnyi­tó; 9.30: Száraz György (Du­nakeszi) - A kristálykoponyák titkai; 10.10: Sándor András (Szene) - A geopatogén zónák műszeres mérése és azok hatá­sa az élő szervezetre; 11.40: Dr. Magasi Ildikó (Budapest) - Karma oldási technikák, közös­ségi karmák oldása Új Energi­ákkal; 12.50: Bödők Károly (Dunaszerdahely) - A tisztító böjt; 13.15: ebédszünet, vega- büfé, szolgáltatások igénybe­vétele; 13.50: Dénes Ildikó (Budapest) - Kristály-, szivár­vány- és csillaggyerekek, és a velük való különleges bánás­mód; 15.00: Dr. Fülöp László (Kaposvár) - Bioenergetika; 16.40: Dr. Darnel Christian (Budapest) - Titok (The Sec­ret) - A vonzás törvénye; 18.00: fesztiválzárás. Szolgál­tatások: aurafotózás, kezelés mágneses rezonanciával, Be- mer-terápia, különböző holisz­tikus gyógymódok, feng-shui tanácsadás, számmisztikái elemzés, asztrológiai tanács­adás, kineziológiai, biorezo- nanciás mérések, életmód- és táplálkozási tanácsadás, csont­kovácsolás, szellemgyógyászat, auradiagnosztika, Jónás-féle biorezonanciás állapotfelmé­rés, Magnater-terápia, Zapper- terápia, Jáde-köves masszázs­ágy. gyógyító piramisok, biofo- tonikus mérések, szemtréner, könyvek, kristályok, meditációs kellékek, feng-shui, tárgyak, mágneses ékszerek, masszázs­olajak. (jóm) Nagyfödémes - 9.00: Eszt- rádcsoportok területi sereg­szemléje a kultúrházban a Csemadok Galántai Területi Választmánya szervezésében. A programból: 9.10 - Vezeké- nyi Görbe Tükör: Daragije dru- zija, avagy a jekatyerinburgi kapcsolat; 10.20 - Tallósi eszt- rádcsoport: Susu bolondság; 11.30: Vágkirályfai Féktelen Komédiások: 10 éve IET; 14.00 - Diószegi Hahota Színjátszó­csoport: Vidám percek; 15.10: Nemeskajali Szürkeló: Még va­gyunk; 16.30 - Nagyfödémesi Mákvirágok: A miniszter félre­lép; 20.00 - Együgyű Misó (Veszprém); 20.30: Szakmai értékelés, eredményhirdetés, díjkiosztás, (ú) Galánta -13.00: Teremlab­darúgó torna a városi sport­csarnokban. A polgármester ünnepélyes megnyitóját köve­tően 13.15-től kerül sor a 2x10 perces mérkőzésekre a követ­kező csapatok között: Galántai Városi Önkormányzat, Paks Vá­ros Önkormányzata, galántai vállalkozók, Nagyszombati Me­gyei Önkormányzat. Az ünne­pélyes eredményhirdetés 16.30-korlesz. (gl) Csallóközcsütörtök -18.30: Ossian-koncert a helyi kultúr­házban. További fellépők: a Crashpoint, a Gilotín és a Phoe­nix. (ú) Március 29. (vasárnap) Dunaszerdahely - 9.00: a dunaszerdahelyi sakkcsapat I. ligás mérkőzése a művelődési központban, (jóm) Dunaszerdahely - 15.00: családi vasárnap - húsvétváró játszóház a művelődési köz­pontban. (jóm) Csökken a gyermekolvasók száma Somorja/Nagymegyer/Csal- jóközcsütörtök/Tárnok. A már­ciusi könyvhónap, illetve a könyvtárak hete alkalmából a Dunaszerdahelyi járás te­lepülésein működő könyvtá­rak számos érdekes rendez­vényt kínálnak. Elsősorban a gyerekeket, fiatalokat pró­bálják becsábítani a polcok közé. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS A somoijai Zalabai Zsigmond Városi Könyvtárban könyvhéttől és hónaptól függetlenül sok rendez­vényt szerveznek. Kezdve a rend­hagyó irodalmi óráktól az irodalmi találkozókon át a különféle könyv­tári foglalkozásokig. Ebben a hó­napban könyvtárbemutató akciót szerveztek, amelynek keretében a szlovák és magyar alapiskolák minden osztálya ellátogat hozzá­juk ismerkedés céljából. Szintén az utóbbi hetekben került sor egy rendhagyó irodalmi órára, ame­lyen Pályi Dénes budapesti tanár, Komjáthy István egykori tanítvá­nya tartott előadást az író életéről és munkásságáról, a mondák vilá­gáról és eredetéről. A szlovák nép­mese napja (március 16.) alkalmá­ból bekapcsolódtak a Keressük Dobšinskýt akcióba, amelyben Pa­vol Dobšinský könyvei után kutat­tak. „A gyermekolvasók száma saj­nos évről évre csökken, jelenleg mintegy 300 körül van, hiába a rendszeres toborzás” - magyarázta a rendezvények fő célját Bereck Zsuzsanna, a könyvtár igazgatója. A somoijai városi könyvtárban 34 ezer könyv között válogathatnak a náluk regisztrált olvasók, akiknek száma 1000 fölött van. A Nagymegyeri Városi Könyvtár Megszerettethetők a könyvek? márciusban a helyi és az apácasza- kállasi óvodáknak és iskoláknak is szervezett programokat. Roncsol László költővel, íróval a nagy­megyeri óvodások, valamint az apácaszakállasi egyesített iskolába járó gyerekek is találkozhattak. Tegnap a szlovák iskolában és óvo­dában szerveztek író-olvasó talál­kozót. A hónap végén Z. Németh István az apácaszakállasi és az izsapi óvodában mutatja be Tün­dérvirág, valamint Hemperkőc című kötetét. Március 30-án pedig kiértékelik azt a rajzversenyt, amelynek témája a gyermekkönyv­tár emblémájának megtervezése volt. Emellett szervezett könyvtár­látogatásokon mutatják be a gye­rekeknek, milyen lehetőségeket kínál a könyvtár: a klasszikus ol­vasnivaló mellett 4 számítógép, in­ternet áll a látogatók rendelkezésé­re. A nagymegyeri könyvtárnak mintegy 300 felnőtt és 200 gyer­mek olvasója van. Izsap városrész­ben egy fiókkönyvtáruk is mű­ködik, itt 45 rendszeres látogatót tartanak nyilván. Ez a kihelyezett intézményrész jelenleg csak szom­batonként tart nyitva, de belátható időn belül még egy napot szeretné­nek beiktatni, és az internet-hozzá­férést is szeretnék megoldani. A nagymegyeri olvasók kb. 27 ezer könyvbőlválogathatnak. A csallóközi községek nagy ré­sze fenntart kisebb könyvtárakat. Ezek általában heti egy-két alka­lommal tartanak nyitva. Az 1700 lakosú Csallóközcsütörtök könyv­tárának vezetője, Feketevízi Erika (Képarchívum) lapunknak elmondta, hogy náluk 6000 kötet van, és kb. 100 az ol­vasóik száma. Rendezvényeket nem szoktak szervezni, és úgy vé­li, hogy aktívabbak a felnőtt olva­sók, mint a gyerekek. A valamivel több, mint 400 la­kosú Tárnok község könyvtárá­nak igazi vonzerejét a számító­gép és az önkormányzat által fi­zetett, tehát a felhasználóknak ingyenes internet-hozzáférés je­lenti. Lengyel Anna, a könyvtár vezetője elmondta, kb. ötvenen vannak beiratkozva, de a gyere­kek részéről főként a számítógép iránt nagy az érdeklődés, olyan­nyira, hogy nem bánnák, ha a he­ti egy alkalom helyett többször is lehetőségük lenne kihasználni ezt a szolgáltatást, (jóm, as) A szerkesztőség Ausztria, Magyarország és Szlovákia hármashatár menti régióiból verbuválódott Szél-járás - új folyóirat régiónkról (is) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Szene. A magyar-szlovák-oszt- rák hármashatár menti régió új fo­lyóiratát, a Szél-járást mutatták be múlt pénteken a Szenei Művelő­dési Központban. Görföl Jenő fő- szerkesztő két mosoni szerkesztő- társával, Böröndi Lajossal és Tuba Lászlóval együtt a folyóirat fogan­tatásáról, eddigi két számáról és küldetéséről, célkitűzéseiről be­szélgetett a szerényebb számú, de érdeklődő hallgatóság előtt. A három ország, Ausztria, Ma­gyarország és Szlovákia hármas­határa menti régiókból verbuvá­lódott, évek-évtizedek óta tartó barátságok formálta szerkesztőség szerint a Szél-járás „a Duna két ol­dalának, a Bécs-Pozsony-Győr- Komárom városok által meghatá­rozható régiónak a bejárását je­lenti”. A lap első, tavaly őszi szá­mában Görföl további célt is kije­löl: a Magyarország határai men­tén elterülő külső és belső szélek bejárását.,Azért, mert barátaink a határ/határok mentén éles látás­sal rendelkeznek, és észreveszik a figyelemre méltót, a sorsunk, jö­vőnk alakulása szempontjából fontos benti és kinti eseményeket” - fűzi hozzá magyarázatként. Va­lóban az éleslátás, a fokozottabb egymásra figyelés jellemzi a Szél­járás koncepcióját. Az irodalmi alkotásokat közlő, művészetekkel foglalkozó rész Bö­röndi Lajos elmondása szerint is egyetemes értékek, esztétikai krité­riumok mentén épül. S bár nem az számít, hogy a szerzők a tágabb po­zsonyi, csallóközi, mátyusföldi, kis­alföldi, felsőőri, burgenlandi régió­ból vagy Bécsből származók vagy ott élők legyenek, kiderül, hogy a „szélek” számos tehetséget tudnak felvonultatni. Krónikás, múltfeltáró, közös ér­tékeket kereső szerepét is vállalja a Szél-járás. Az idei első számban Tu­ba László Moson vármegye végnap­jai a korabeli helyi sajtó tükrében című dolgozata, P. Vásárhelyi Judit Szenczi Molnár Albertról szóló írá­sa, Kovács Lászlónak a csallóközcsü- törtöki templomról és a faluról szóló tanulmánya, Smuk András Bad Deutsch Altenburg (Németóvár) magyar emlékei című áttekintése, Deák Ernő Bécs magyar vendéglőit bemutató írása olvasható. Lévén tavaszi folyóiratszám, a húsvét tematikája több írásban is megjelenik: Farkas István a ke- resztút teológiájáról értekezik, Po­lák Margit a szenei kálváriát mutat­ja be, és ismertetés olvasható a szi­getközi Ásványráró községben ta­lálható kálváriáról is. A161. évfor­duló kapcsán több írás foglalkozik az 1848/49-es forradalom és sza­badságharc régióbeli emlékhelyei­vel is. Görföl Jenő Pereden és Zsi- gárdon barangol, Kovács Tamás a csornai csatáról készített krónikát. A szerkesztőséggel a csemadok@csemadok.sk e-mail címen vehető fel a kapcsolat, (kor) IX. Vámbéry Napok Dunaszerdahelyen - könyvbemutatóval, földrajzversennyel, koszorúzással Egy keletkutató egzotikus gyümölcsei ÚJ SZÓ-HÍR Dunaszerdahely. Kilencedik alkalommal szervezte meg a Vámbéry Polgári Társulás a Vámbéry Ármin keletkutatóról elnevezett napokat Dunaszerda­helyen. Bár az eseményt gyér érdek­lődés övezte, a résztvevőknek remek alkalmat nyújtott egy kis tudományos-irodalmi csevejre Hazai György Vámbéry inspirá­ciók című kötetének bemutatója. A szorgalmas diákoknak lehető­ségük volt földrajzi, valamint Vámbéryvel kapcsolatos tudásu­Hazai György Vámbéry inspirációk című kötetének bemutatója (B. Józan Mónika felvétele) kát összemérni. A rendezvény részeként zajlott versenyben ki­lenc alapiskola csapata vett részt Tallós, Nagykapos, Dunaszerda­hely, Gúta, Kassa, Felsőszeli, Nagyfödémes, Zsigárd és a ma­gyarországi Csetény képvisele­tében. A tanulók nem csak elmé­leti tudásukról adtak számot a földrajzi, irodalmi, tudományos kérdésekre válaszolva: egyebek között egzotikus gyümölcsöket is fel kellett ismerniük íz és ta­pintás alapján. A rendezvény része volt a 2001-ben állított Vámbéry-mell- szobor megkoszorúzása, (jóm)

Next

/
Oldalképek
Tartalom