Új Szó, 2009. március (62. évfolyam, 50-75. szám)

2009-03-10 / 57. szám, kedd

14 Utazás ÚJ SZÓ 2009. MÁRCIUS 10. www.ujszo.com RÖVIDEN Vízummentességgel csábít Thaiföld A turizmus fellendítése érdekében a thai kormány úgy dön­tött, hogy március 5. és június 4. között díjmentesen igényel­hetik a vízumot az országba beutazó turisták. Eddig 20 ország - köztük Szlovákia és Magyarország - turistáinak kellett ví­zumot venniük 15 napnál rövidebb tartózkodás esetén, 42 or­szág állampolgárai pedig 30 napig tartózkodhattak vízum­mentesen az ázsiai országban. Csütörtöktől azonban a szlo­vák és a magyar utazók is díjmentesen megkaphatják az egy­szeri belépésre és 15 napos tartózkodásra feljogosító vízumot a thai repülőtereken és földi határátkelőkön, azonban a hosszabb, 60 napos vízum továbbra is csak a budapesti vagy a bécsi thai nagykövetségen szerezhető be. Thaiföld az idén 14 millió turistára számít, akik 505 milliárd bahtot, vagyis 14,4 milliárd dollárt költenek az országban, (tp) (Képarcíhum) Nőtt az easyJet-járatok kihasználtsága Az easyJet járatainak kihasználtsága 2009 februárjában 87 százalékos volt, 2,4 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakához képest. Az elmúlt hónapban 6,8 százalékkal ke­vesebben utaztak a légitársaság járatain, mint 2008. február­ban, amely részben annak tulajdonítható, hogy szüneteltetik a téli időszakban az alacsonyabb kihasználtsággal üzemelő já­ratokat. A légitársaság továbbra is fenntartja a január 22-én kiadott évközi jelentésben szereplő várakozásait, hogy az el­érhető ülések számában mérsékelt, egyszámjegyű növekedést vár a jelen üzleti év első felében a tavalyi évhez képest. (1) Ingyenes a síbérlet a síoktatáshoz Stájerország összefog, és megpróbálnak szembefordulni a trenddel. Egyre kevesebb - hazai és külföldi - gyermek kezd el síelni az utóbbi időben, ezért jövőre minden sítanfolyamon részt vevő gyermek ingyen kapja a síbérletet a stájerországi tar­tomány bármelyik síterepén. Az akció több célt is szolgál. Az új javaslat amellett, hogy növelheti a síelni tanulók számát, a tu­rizmusnak is jól jöhet, hiszen az első hírek szerint az akciót a Stájer Turisztikai Hivatal belföldön és külföldön is egyaránt népszerűsíteni fogja.Az osztrák tartomány egymillió eurót szán arra, hogy minden Stájerországban síelni tanuló iskolás síbérle­tét kifizesse a következő szezonban. A cél az, hogy a gyermekek és a síoktatók is minél egyszerűbben meg tudják szervezni az oktatást, ezért akár már a szállásfoglalással egyidőben is meg­kaphatják a gyerekek az ingyenes bérleteket. Valószínűleg lesznek apróbb korlátozások a rendeletben, amelynek a részle­teiről még túl sokat nem tudni. Az egyik ilyen fontos pont lehet, hogy legalább három vendégéjszakát el kell tölteni egy stájer szálláshelyen, és az akció kedvezményei nem vehetőek igénybe a kiemelt időszakokban pl. a karácsonyi ünnepek vagy a sísz­ünet alatt, (sielok.hu) Nagyobb a veszteség a légitársaságoknál Tavaly a vártnál nagyobb veszteséget kellett elkönyvelniük a vi­lág légitársaságainak a gazdasági válság miatt. A nemzetközi légiforgalmi szövetség, a IATA hétfőn közzétett adatai szerint 8 milliárd dollár volt tavaly a veszteség, míg korábban 5 milliárd- ra számítottak. 2007-ben 5 milliárd dollárt vesztett a világ re­pülési ipara. Csupán a negyedik negyedben - amikor kicsúcso­sodott a globális válság - 4 milliárd dollárt tett ki a veszteség. A IATA jelentése rámutat arra, hogy bár az olaj árának az elmúlt hónapokban tapasztalt csökkenése enyhítette a légiitársaságok- ra nehezedő nyomást, a hedge-ügyletek miatt sok vállalat még­is magasabb árat fizetett az üzemanyagért. Az elemzés arra is kitér, hogy idén 40 százalékkal esett vissza a légitársaságok részvényeinek árfolyama. (MTI/Reuters) A harminc apartman stílusú villának saját medencéje van, a falakon eredeti műalkotások láthatók A világ legdrágább szállodái (Képarchívum) A luxushotelek között is vannak legek, amelyekben már szinte őrülten sokba kerülnek a szobák. Pusztán csak az érdekesség kedvé­ért bemutatunk párat, hogy tudjuk, hol szereti ki­pihenni például Bill Gates a pénzügyi válság okozta fá­radalmakat. FELDOLGOZÁS A világ legdrágább szállodai szobái mindig is a különleges lak­osztályok lesznek, az ilyen típusú szállásoknak még hazánkban is viccnek hangzó ára van, amit valószínűleg csak a szupergazdag hírességek tudnak megfizetni, egyszerű halandó soha. Vannak azonban olyan hotelek, amelyek­ben minden szoba sokkal többe kerül, mint máshol. Az árkülönb­séget elsősorban a helyszín, az el­helyezkedés és persze a szolgálta­tások minősége jelenti - állítja a Forbes magazin. A világ legeslegdrágább szállo­dájának tartott The Mansion Las Vegasban, amelybe jó ideig nem is lehetett csak úgy bejelentkezni, inkább egyfajta klubtagság kellett hozzá, hogy ott éjszakázhassunk. A hotel szóvivője azonban to­vábbra is ragaszkodik hozzá, hogy a vendégeknek meg kell felelniük bizonyos elvárásoknak, úgyhogy ne számítsunk rá, hogy beugrunk arra járva. A harminc apartmant stílusú villának saját medencéje van, a falakon eredeti műalko­tások láthatóak Picassotól és Ma- tisse-tól. Minden vendégnek saját, neki rendelt személyzete is van, egy inas és két séf várja a rendelé­seket a villalakóktól. Mindez 5000 dollárért, azaz több mint 3950 euróért lehet a miénk egyet­len napra. Nem gondolnánk, de a legtöb­be kerülő hotelek közül több is Af­rikában található, a luxus kis szi­geteként a mérhetetlen nyomor­ban. A Londolozi Private Game Reserve nevű „kunyhóegyüttes” Turtle Island luxusa talán a legszebb a műfajban és egyben persze a legköltségesebb is Dél-Afrikában. Itt is csak 36 szoba van, annál többen vannak az ott dolgozók, egy vendégre há­rom fő személyzet jut. A berende­zés természetesen nem nélkülöz­heti a kötelező romantikus szú­nyoghálót az ágy körül. A nyitott terepjárós kirándulások helyett gyalogtúrákon is részt vehetnek a vendégek, esténként pedig gyer­tyafényes vacsorák és csillagnézés várja az érdeklődőket. A jó hír, hogy az étel és a programok ben­ne vannak a napi 2500 dolláros (975 eurós) árban. A következő versenyzőnek ne­héz dolga van, hiszen az aprócska St. Bart szigetén, ahol minden szálláslehetőség drága, és tele van szebbnél-szebb szállodákkal, ne­héz kitűnni. A Le Toiny nevű helynek mégis sikerült, kivívta magának a dobogó legfelső fokát. Összesen 12 lakosztály és hat kü­lönálló villa közül választhatunk, ha aludni szeretnénk, ha azonban fürdésre vágyunk, a legközelebbi strand nudista, úgyhogy legalább ruhát nem kell sokat vinni. A lak­osztályok mindegyikének saját medencéje van, a kilátás az óce­ánra is biztosított, ahogy egy kis konyha is. És mivel lefelé hala­dunk a felsorolásban, itt már nem is kell többet fizetnünk 2000 dol­lárnál, azaz 1580 eurónál. A Kék lagúna című film sokunk számára örök emléket jelent, aki­nek viszont van rá pénze, akár élőben is megtekintheti a helyet, ahol forgatták. A Turtle Island a Fidji szigetek része és még az elő­ző földdarabnál is kisebb, a konk­rét szigeten nincs is más, csak egy pici luxushotel. Szobák vagy lak­osztályok helyett 14 tradicionális kunyhóban alhatnak a vendégek és talán nem véletlen, hogy pont 14 strand is van a szigeten, így mindenkinek jut saját. Közülük nyolcat le lehet foglalni privát piknikre, hogy még teljesebb le­gyen a diszkréció. Az 1900 dollá­ros (1500 euró) árba beleértendő minden étel, ital és szórakozás, amit ottlétünk alatt fogyasztunk, de ne felejtsük el, hogy pusztán a szigetre jutás páronként 790 dol­lárt (625 euró) kóstál. Bár ezek a helyek a hétköznapi halandók számára valószínűleg örökre elérhetetlenek maradnak, azért nem kell elkeseredni, jóné- hány hasonló szépségű hely várja a felfedezést. Ha nem ragaszko­dunk a luxushoz, két-három drá­ga éjszaka árából már ki lehet hozni egy egész utat és miénk le­het a gyönyörű tengerpart és a napsütés, (ti) Az ütközések 90 százalékában olyan faj a „felelős", amelyet véd a madarakról szóló egyezmény Tények a madarak okozta repülőgép-balesetekről FELDOLGOZÁS Bár a Hitchcock féle madaras hor­ror továbbra is fantázia marad, a szárnyas jószágok nagyon is veszé­lyesek tudnaklenni a repülőgépekre nézve. Sokan nem is gondolnánk, hogy milyen tragédiákat szülhet egy szerencsétlen madár, így következő összeállításunkban felsoroljuk a legérdekesebb és megdöbbentőbb tudnivalókat az ilyen típusú balese­tekről. Nem a leggyakoribb baleseti té­nyező a madárral történő ütközés a repülés során, mégsem elhanyagol­ható lehetőség. Legutóbb a US Air­ways Airbusának hajtóművét tette tönkre egy vadliba csapat és csak a pilóta bravúros Hudson folyóra tör­tént kényszerleszállásának köszön­hette az életét a fedélzeten tartóz­kodó 150 utas. A madarak persze ál­talában kevésbé szerencsések. Amerikában létezik egy külön szervezet a Bird Strike Comitee (Madárütközési bizottság), amely az ilyen típusú baleseteket vizs­gálja. Céljuk az információcsere, a halesetekkel kapcsolatos adatok összegyűjtése, új technológiák népszerűsítése, a vadvüágot is­merő szakemberek alkalmazása és a megfelelő szemlélet terjeszté­se a reptér üzemeltetők körében. Honlapukról megtudhatjuk a leg­érdekesebb adatokat a madár-re­pülő ütközésekkel kapcsolatban. ♦ 1988 óta több mint 219 ember halt meg világszerte azért, mert re­pülőgépe madárral ütközött. ♦ ABSCadataiszerintamadarakés más vadon élő állatok évente több mint 600 millió dollárnyi kárt okoz­nak a polgári és a hadászati repülés­nek. ♦ Csak 2007 során 5000 alkalom­mal jelentettek madárral történő ütközést az amerikai légierőknél. ♦ Ugyanebben az évben a polgári repülésnél 7600 madár és más bal­esetet jeleztek. ♦ A balesetek nagy részéért a vízi­madarak (31 százalék), a sirályok (26 százalék) és a ragadozók (18 százalék) felelősek. ♦ A madárral történő ütközések 90 százalékában olyan faj a "felelős”, amelyet véd a költöző madarak ke­zeléséről szóló szövetségi egyez­mény. ♦ A madarakat védő nemzetközi és államközi törvényeknek köszönhe­tően az utóbbi években számos faj ál­lománya megnőtt és további folya­matos növekvés várható. ♦ A kanadai libák száma például 17 év alatt 1 millióról 3,5 millióra nőtt, a libák különösen veszélyesek, mivel általában csapatosan járnak. De lát­ványosan megnövekedett a fehér­fejű réti sas állomány is, 400 pár he­lyett ma már 11 ezer él az USA-ban. A Nagy tavaknál fészkelő kormorá- nok 200 példánya helyett ma már 260 ezer költ minden évben. ♦ Nem csak a szárnyasok okozhat­nak gondot, 1990 és 2007 között 250 prérifarkas és 760 szarvas által okozott ütközéses balesetet is jelen­tettek. ♦ Ha mégsincs ütközés, más gond akkor is jelentkezhet. 1990 és 2004 között az amerikai légitársaságok 31 olyan esetet jelentettek, amikor a pilótáknak ki kellett ereszteniük az üzemanyagot egy madár okozta vészhelyzetmiatt. (ti) UTAZAS A mellékletet a LINKPRESS készíti. Felelős szerkesztő: Szabó László tel: 02/59 233 441; e-mail: utazas@ujszo.com, Levélcím: Utazás, Lazaretská 12, 811 08 Bratislava ___________ (Képarchívum Az US Airways balesetet szenvedő gépe

Next

/
Oldalképek
Tartalom