Új Szó, 2009. március (62. évfolyam, 50-75. szám)
2009-03-07 / 55. szám, szombat
10 Szombati vendég ÚJ SZÓ 2009. MÁRCIUS 7. www.ujszo.com John Mucha: „Amikor Tom Cruise Prágában forgatott, érdeklődött, vehetne-e valamit az itt őrzött Mucha-alkotások közül. De nem adtunk el semmit..." Nem fűzte szerelem az ünnepelt francia színésznőhöz Romantikus filmbe illő, ékszerdoboz szépségű ház Prágában, a Hradzsin téren. Szemben a Várral, közvetlenül a Toszkánai palota mellett. Névtábla nincs a kapun, réztábla igen. De az sem árul el semmit a ház lakóiról. Az áll csak rajta, hogy: BELL - ZVONEK. SZABÓ G. LÁSZLÓ Alfons Mucha, a szecesszió finom érzékű cseh művésze, s világ- viszonylatban is egyik legnagyobb mestere ugyan sosem járt e házban, 1939-ben bekövetkezett haláláig a város másik negyedében lakott. Fia, Jirí az idő tájt Párizsban él, apja műtermében. Huszonnégy éves, amikor Alfons Muchát temetik. Apja tehetségéből ő semmit nem örökölt, nővére, Jaroslava az, aki jól bánik az ecsettel. Alfons Mucha alkotásai közül nem egyet épp ő restaurál, Jirí Muchából riporter, haditudósító, majd regényíró lesz. Eredetileg orvostudományt és orientalisztikát tanult Prágában és Párizsban, antifasiszta meggyőződésétől vezetve beállt a francia hadseregbe, így lett harctéri újságíró. 1945-ben tért vissza Prágába, ahol 1951-ben hamis vádak alapján letartóztatták, s csak négy év múlva szabadult. Alfons Mucha franciaországi kiállításaira eleinte titokban, az autójában vitte ki a Prágában készült plakátokat, a rendszer kulturális vezetőitől csak azután kapott zöld utat, amikor az elvtársak rájöttek: „a képzőművészet terén kifejtett missziójuk” nekik is jól jövedelmez. A Hradzsin téri házba Jirí Mucha skót feleségével, Geraldine- nel költözött be azután, hogy azt a villát, amelyet Alfons Mucha építtetett, az állam elkobozta tőlük. Geraldine Thomsen 1941-ben Angliában találkozott Alfons Mucha fiával. Jirí Mucha a francia hadseregben szolgált, Geraldine, akinek apja a londoni Királyi Zeneakadémia professzora volt, zeneszerzőnek készült, hegedűn és zongorán kiválóan játszott. 1946- ban férje oldalán került a kommunista Csehszlovákiába, s előbb fordítóként, majd egy zenei kiadó munkatársaként dolgozott. A várbeli háznak most ő az egyetlen lakója. Vendége azonban gyakran van: fia, John Mucha, aki Prágában született, de Londonban él. A diplomás bankár ma már a Mucha Alapítvány élén áll, s ha csak teheti, idős édesanyjával van Prágában. „Uram, tudja, hány éves vagyok?” - kérdezi tőlem a telefonban Geraldine Mucha. Hangjában azonban nem egy idős asszony vizsgáztatását érzem, hanem egy rokonszenves hölgy huncutságát. Igen, sejtem - fut ki gyorsan a számon, anélkül, hogy belegondolnék. „Kilencvenegy!” - vágja rá kuncogva, de olyan frissen, annyi erővel és annyi derűvel, hogy egy pillanatra meg is döbbenek. És bár idegen embert nem fogad, azt mondja, velem kivételt tesz. De azért beszéljek a fiával is, aki pár nap múlva érkezik Londonból. John Mucha pedig egy percig sem titkolja: ahhoz, hogy fogadjanak, fel kell, hogy tegyen néhány kérdést. És bizony jó negyed órán át alaposan kikérdez Muchából. Mondhatnám: villámkérdésekre kell pontos választ adnom. S csak miután a harmadik rostán is átmentem, mondja ki, hogy: „Rendben, szeretettel várjuk.” Egy kikötése azonban mégis csak van: fotózni nem lehet a házban. Hogy miért nem, azt rögtön az első percben meg kell, hogy értsem. Voltam már néhány Mucha- kiállításon az elmúlt években. Mucha-ereklyéket is láttam már az ivancicei múzeumban, a festő egykori szülőhelyén. Ám olyan gyűjteményt, mint amilyen e várbeli házban fogadott - soha, sehol nem volt módomban egészen közelről szemrevételezni. Skiccek, rajzok, festmények, plakátok tömkelegé lóg a falakon, a szecesszió fellegvára ez a ház, felbecsülhetetlen kincsek tára. A vázák, a tükrök, a csillárok, a fotelek, a szobrok, a használati tárgyak - mindmind a szecesszió ékes darabja. Beszélgetésünk alatt abban a székben ülhettem, amelyben Alfons Mucha ült párizsi műtermében. Mögöttem a falon az a tükör pompázott, amelybe naponta belenézett. Az első szobában azt a harmóniumot láttam, amely mellett festőtársa s jó barátja, Paul Gauguin ült egykor. A hatvanegy éves unoka azt a szobrot is a kezembe adta, amelyet elismerése jeléül Rodin készített Alfons Mu- chának. Egy férfi és egy nő szerelmi ölelésben. Rodin, Mucha. Ezt véste a bronzba. Henry Gidel írja magyarul tavaly megjelent, Sarah Bernhardt című könyvében: „A Gis- monda előadása örök időkre összefonódik annak a művésznek a felfedezésével, akit Sarah Bernhardt tett híressé. Amikor megrendelte a bemutató plakátját, a felkért rajzoló annyira tűi volt terhelve, hogy rávette egyik barátját: fejezze be helyette a vázlatot. Az illető egy huszonhét éves cseh fiatalember volt, akit, mint annyi más idegent (Picassót, Mo- diglianit, Pascint, Foujitát), a művészetek fővárosának híre vonzotta a Szajna parijára. Elvégezte ugyan a Julian Akadémiát, de utána csak egyik napról a másikra élt, és örült, ha valamelyik harmadrangű képes magazin vásárolt tőle egy- egy rajzot. Amikor barátja átadta neki a Gismonda plakátját, összetépte a vázlatot, és merőben új tervvel állt elő. Sarah el volt ragadtatva a munkától. »Jaj, de gyönyörű! - kiáltott fel. - Máris szeretem magát! Ezentúl csak nekem és velem fog dolgozni!« A fiatal rajzoló karrierje biztosítva volt. Alfons Muchának hívták.” Az ön édesapja azonban azt írja: Alfons Mucha a plakátot 1894- ben tervezte Sarah Bernhardt számára, amikor is harmincnégy éves volt. Ezek szerint Gidel elszámolta magát. Pontadan bizony, és csak nagyvonalaiban igaz, amit ír - állítja John Mucha. - A Gismonda plakátjának híres története Alfons elmondásából maradt ránk. Közeledett a karácsony, a nyomdászok már nem dolgoztak, de rögtön az ünnepek után az egyik mester kezébe vette Alfons munkáját, s arra a hosszú, keskeny, majdnem ember nagyságú plakátra csak annyit mondott: „Szörnyű!” Alfons pedig ott állt letaglózva és kétségbeesve, s ezek után elképzelni sem tudta, hogyan fogadja majd a kész plakátot a kor ünnepelt színésznője. Amikor a nyomdász elkészült vele, feltekerték, Alfons pedig letörten vitte híres megrendelőjének. Sarah Bernhardt azonban egészen máshogy fogadta a művet. Miután alaposan megnézte, magához ölelte nagyapámat, és a következőt mondta: „Mucha úr, maga engem halhatatlanná tett!” És Alfons Mucha akkor már harmincnégy éves volt. Magánéletéről, a nőkhöz fűződő kapcsolatairól azonban keveset tudunk. Ő, aki rajzain, plakátjain, akvarelljein valósággal dicsőítette a női nemet, érzelmeiben mennyire volt szilárd, kapcsolataiban mekkora szerepet játszott a hűség, a megbízhatóság? A leggyakrabban természetesen azt kérdezik tőlem: milyen szálak fűzték egymáshoz Alfonst és. Sarah Bernhardt-ot? Vagyis, hogy volt-e köztük szerelem? Szerintem nagy a valószínűsége, hogy nem volt. Mivel azonban hat évig tartott a munkakapcsolatuk, és Alfons a plakátok mellett díszleteket és jelmezeket is tervezett a dívának és színházának, minden bizonnyal jól megértették és kedvelték is egymást. Ami nem jelenti azt, hogy az ágyban is találkoztak. Ezek csupán feltételezések azok részéről, akik nem tudják elképzelni, hogy két művészember között mindössze . munkakapcsolat legyen. Amit viszont bizton állíthatok: a Marie Chytilovával kötött házassága előtt egy Bertha nevű francia nőt szeretett Párizsban. A nagymamáról mit tudunk? Marie Chytilová a nagybátyja ajánlásával utazott Párizsba, aki prágai művészettörténészként személyesen ismerte Alfons Muchát. Maruška festem akart, és úgy gondolta, Alfonsnál jobb mestert nem találhatna magának. Aki negyvenhárom éves volt, amikor a lány felkereste őt, s ahogy az ön édesapja úja: „Alfons Mucha körül úgy forgolódtak a nők, mint a piacon.” Alig győzte megvédeni magát, hiszen még mindig nőtlen volt. Maruškával azonban gyorsan szerelemre lobbantak. 1906 júniusában _ Prágában házasodtak össze. Ősszel már együtt utaztak New Yorkba, ahol nagyapámnak műtermet béreltek. Két gyermekük született: Jaroslava 1909-ben, New Yorkban, Jirí 1915-ben, Prágában. Velük milyen kapcsolatban volt a festő? Alfons nem beszélt bele a gyerekek nevelésébe. Azt a feleségére bízta. Ó szinte megállás nélkül dolgozott. Hétfőtől vasárnapig minden nap festett. Az volt a szerencséje, hogy ebben semmi és senki nem gátolta. Ha netán gond volt valamelyik gyerekkel, mondjuk apám pimaszkodásaira ketten közösen keresték a megoldást. Határhelyzetben mindig közösen döntöttek. A nagy korkülönbség miatt inkább nagyapa-unoka kapcsolatról beszélhetünk, az apagyerek viszony meglehetősen rövid ideig tartott köztük. Az anyósom, Maruška is sokkal fiatalabb volt, mint Alfons Mucha, ezért mi nagyon közel kerültünk egymáshoz - veszi át a szót Geraldine. - Muchát én már nem ismerhettem személyesen, hiszen 1939-ben meghalt, én pedig két évvel később találkoztam a fiával. Anyósom mesélte: Mucha nyugodt vérmérsékletű ember volt, a munkáján kívül semmi nem érdekelte, mást nem is csinált. Nagyon szép férfi volt, igazán fess ember, akárcsak a fia, az én férjem. De aki valóban gyönyörű volt a családban, az Jaroslva, a lánya, aki örökölte apja tehetségét. Azt is az anyósom mesélte, hogy egyszer, amikor mentek valahova, már elindultak otthonról, amikor Ma- ruškának eszébe jutott, hogy valamit otthon felejtett. Alfons, mint udvarias félj, azonnal megnyugtatta, hogy majd visszamegy érte. Vissza is ment, ám amint ránézett a félbehagyott munkájára, kezébe vette az ecsetet, és már bele is feledkezett a festésbe. A felesége pedig már hiába várta, nem ment utána. Párizsi évei alatt sokan csak a neves plakáttervezőt látták benne, és később is voltak, akik egyszerűen nem vettek tudomást nagylélegzetű festményeiről, vagy az általa tervezett ékszerekről. Plakáttervező és kész! - mondták sokan. A kor kritikusai közül sokan még régimódinak is tartották. Pasztellrajzait nem is mutatta meg senkinek. A leikébe igazán csak azok láttak bele, akik ezeket az alkotásait is ismerik. Geraldine milyen körülmények között találkozott Jirí Muciiéval? Nevetni fog. Az utcán szedtem fel. Jóképű volt, nagyon vonzó. A mi találkozásunk igazán a véleden műve volt. 1941-et írtunk. Az egész világ arra várt, hogy Hitler bekebelezi Angliát. Hatalmas előkészületek zajlottak az országban. Azokat, akik Anglia déli partjain éltek, elköltöztették az ország középső részére. Két nagynéném is így került oda. És amellett a kisváros mellett, ahova elmentem meglátogatni őket, volt egy hatalmas tábor a Hitler elől menekülő európaiak részére. Mi pedig az unokanővéremmel szórakozni mentünk. Este volt, elég sötét, még a hold sem világított, s mi nem találtuk a helyet, ahol a parti zajlott. A távoli zeneszó alapján aztán mégis eljutottunk a megadott címre, és ott, a ház előtt állt egy fiatalember francia egyenruhában. Ő is a partira jött. Nekem azonnal megtetszett, mégis az unokanővérem szólította meg. Ő franciául beszélt hozzá, Jirka pedig angolul válaszolt. Folyékonyan beszélte mindkét nyelvet. Még abban az évben összeházasodtunk. Alfons Mucha nevét akkor tájt már Bécs, Budapest, Brüsszel, London, New York, Boston, Chicago és Philadelphia is ismerte. Ön tudta, kinek a fiával találkozott? A legelején nem. Angliában inkább csak a képeit ismerték Muchának, a nevét nagyon kevesen jegyezték meg. A szüleim eleinte nem is örültek, hogy egy mesz- sziről jött, idegen katonába vagyok szerelmes. Jirka azonban őket is gyorsan leszedte a lábukról, de amikor megtudták, hogy ki az apja, nem akarták elhinni. A szüleim ugyanis jól ismerték Alfons Mucha képeit. Gyönyörűen beszél csehül. Köszönöm. Kezdetben természetesen csak a csúnya szavak ragadtak rám. Jirka barátaitól, a fiatal pilótáktól mindent megtanultam, amit nem kellett volna. Cseh nyelvkönyvet azonban később sem nagyon lapoztam. Engem a környezetem tanított meg csehül, hiszen a háborút követően Jirká- val Prágába költöztünk. A hetvenes években aztán visszamentem egy időre Angliába, de a bársonyos forradalom óta ismét itt éiek. Én Londonban születtem, aztán tizennyolc éves koromig itt éltem Prágában - folytatja John Mucha. - Mivel az akkori rendszer vezetői engem is burzsoá elemként kezeltek, brit útlevéllel a kezemben 1966-ban hivatalosan mentem ki Angliába, 68 után pedig már nem volt értelme hazajönni. Kint végeztem el az egyetemet, ott találkoztam a feleségemmel, Sarah- val, és három gyerekünk született. S bár a családban mindenki a művészettel kötelezte el magát, belőlem bankár lett, de most már jó ideje én is csak Alfqns Mucha életművével foglalkozom. Fel tudták már mérni, hogy a magángyűjteményekben, szerte a világon milyen Mucha- műveket őriznek? Még mindig nem teljes az áttekintésünk. Minden évben előkerül valami. Nemrég Párizsban egy bronzba öntött lányarcot tettek elém, amely az ő tervei alapján készült. Virágok vannak a lány füle mögött, és pici kis égő gyullad ki a szirmok között. Igazán megejtő alkotás. Nemrég Madrid és Barcelona láthatta Mucha alkotásait, pár nap múlva Bécsben nyílik nagy Mucha-kiállítás, aztán a Budapesti Tavaszi Fesztivál alkalmából a Szépművészeti Múzeumban, azt követően pedig Münchenben és Brünnben. Rotterdamban is 130 ezer ember látta a műveit, de az olaszok és a japánok is nagyon szeretik. Franciaországban mind a mai napig el kell mondani, hogy Mucha cseh volt, nem francia, ők ugyanis müsának ejtik a nevét, és francia festőként tartják számon. Csak érdekességképp jegyzem meg, hogy amikor Tom Cruise Prágában forgatott, érdeklődött, vehetne-e valamit az itt őrzött Mucha-alkotások közül. Nagyon csalódott volt, amikor közöltük vele, hogy nincs eladó semmi. Azokból az ékszerekből, amelyeket Mucha tervezett, nem lehetne külön kiállítást szervezni? Nagyon kevés van belőlük. Inkább csak a tervek maradtak fenn, az ékszereket elkapkodták annak idején. Időnként persze feltűnik valami. Nemrég például egy New York-i aukción kínáltak megvételre egy gyönyörű darabot, de olyan iszonyú nagy összeget kértek érte, hogy nem tudtam megvenni. S a csehek, megítélésük szerint, mostanság mennyire szeretik Muchát? Én hiszek abban, hogy tisztelik őt és büszkék rá. A legutóbbi prágai Mucha-kiállításra 120 ezer ember jött el. Ez a szám magáért beszél. Geraldine és John Mucha Somogyi Tibor felvétele
