Új Szó, 2009. március (62. évfolyam, 50-75. szám)
2009-03-06 / 54. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. MÁRCIUS 6. Sport-tavaszi rajta labdarúgó corgoň ligában 21 (Somogyi Tibor felvétele) Vajon hányadik helyen végez a DAC7 Jóslataink a bajnokság előtt: a Slovan lesz a bajnok, a ViOn esik ki, a DAC pedig legalább nyolcadik lesz Az élvonal nagy kérdései Szombaton kezdődik a Corgoň Liga tavaszi idénye - mi pedig megpróbálunk válaszolni a bajnokság legnagyobb kérdéseire. Május 30-án kiderül, van-e tehetségünk a jósláshoz. BŐDT1TAN1LIA Ki lesz a bajnok? A Slovan. Eredetileg egy évvel későbbre tervezték a bajnoki címet, 2009-et amolyan csapat- és stadionépító időszaknak szánva, de a csapat már 2008-ban összeállt, a stadiont meg talán még 2010-ben sem kezdik el építeni, és egy Slovan-drukker se fog tiltakozni, ha csapata korábban teljesíti a bajnoki címre vonatkozó terveket. A zsolnaiak persze az utolsó pillanatig hinni fogják, hogy lehet esélyük, elvégre megy még a Slovan Zsolnára, de a téli szünetben többek között Kozákkal, Szabóval, Dosoudillal és Petrášsal erősítő pozsonyiak nem hagyják magukat, és a szezon végén majd együtt ünnepelnek azokkal a szurkolókkal, akik nem is olyan rég még transzparensen üzenték a Ligetbe: „Halenár, Guedé, Kozák? Soha!” Kifog kiesni? Az Artmedia biztosan nem, pedig lehetne csámcsogni azon, hogyan múlik el a világ dicsősége, avagy hogyan lesznek elsőkből utolsók. Csakhogy a Tégla- mező meg a Liget között nemcsak a Téglamező felé közlekednek a járatok, hanem ellentétes irányba is (amúgy a Ligetet tessék maximálisan képletesen érteni, az Artmedia már csak nevében ligetfalui, amúgy a Pasienky-stadion- ban játssza a meccseit és a Rapid pályáin edz), a Slovanból öt játékos ment át az Artmediába: Syl- vestr, Struhár, Nachtman, Ba- gayoko és Kuráň. Nagy volt a mozgás az utolsó helyezett ara- nyosmarótiaknál is, tízen mentek, tízen jöttek (köztük a gólvágó Róbert Tomko), s ez majd állítólag megmenti a csapatot a kieséstől. Ráadásul a nyáron még Intertotó-kupát játszó Nitra sem érezheti magát biztonságban, de mi mégis inkább a ViOnra tippelnénk. INNEN FOLYTATJÁK 1. Slovan 18 12 4 2 39:12 40 2. Žilina 18 11 3 4 34:12 36 3.Trnava 18 9 6 3 26:18 33 4. Košice 18 7 6 5 27:25 27 5. DAC 18 7 6 5 22:21 27 6. Ružomberok 18 6 7 5 25:20 25 7. Prešov 18 6 5 7 19:28 23 8. B. Bystrica 18 5 5 8 15:18 20 9. Dubnica 18 5 4 9 23:26 19 10. Petržalka 18 4 6 8 23:29 18 11. Nitra 18 4 3 11 15:34 15 12. Zl. Moravce 18 2 5 11 8:34 11 Hányadik lesz a DAC? Ez attól függ, lesz-e új Kweuke. Ha lesz, akkor akár a negyedik hely sem elérhetetlen a dunaszerdahe- lyiek számára (főleg, ha a kassaiak megint úgy döntenek, a fiatalítás fontosabb nekik, mint a végső helyezés), de a dobogó már a csoda kategóriájába tartozna. Bár a DAC- drukkerek gondolni sem akarnak arra, hogy kedvenceik esetleg lejjebb is csúszhatnak a táblázaton, ez is előfordulhat, a nyolcadik hely viszont (még Kweuke és Pinte nélkül is) minimális elvárás a csapattól. Pulen, Novota, Rák... SZLOVÁKIAI MAGYAROK A CORGOŇ LIGÁBAN: Pulen Géza (Košice), Horváth Béla (Artmedia), Saláta Kornél (Artmedia), Rák Róbert (Nitra), Szabó Ottó (Slovan), Novota János (DAC), Németh Krisztián (DAC). MAGYARORSZÁGI MAGYAROK A CORGOŇ LIGÁBAN: Regedei Csaba (DAC). TAVASZI MENETREND 20. FORDULÓ - március 7., szombat, 14.00: Spartak Tma- va-MFK Košice; 15.00: Artmedia Petržalka-MFK Dubnica; 17.00: ViOn Zlaté Moravce-FK DAC 1904 Dunajská Streda, FC Nitra-MFK Ružomberok; 17.30: MŠK Žilina- Dukla Banská Bystrica. Március 8., vasárnap, 17.15: Tatran Prešov-Slovan Bratislava. 21. FORDULÓ - március 14., szombat, 14.30: B. Bystrica- Nitra; 16.00: Ružomberok-Trnava; 17.00: Z. Moravce-Prešov; 17.30: Dubnica-Žilina; 18.00: DAC-Petržalka;. Március 15., vasárnap, 17.15: Košice-Slovan. 22. FORDULÓ - március 21., szombat, 14.00: Prešov-Košice; 15.00: Tmava-B. Bystrica, Petr- žalka-Z. Moravce; 17.00: Slo- van-Ružomberok, Nitra-Dubni- ca. Március 22., vasárnap, 17.15: Žilina-DAC. 19. FORDULÓ - március 24., kedd, 16.30: Ružomberok-Žili- na; 18.00: DAC-Prešov, Dubni- ca-Z. Moravce, B. Bystrica-Art- media, Košice-Nitra; 20.00: Slo- van-Tmava. 23. FORDULÓ - április 4., szombat, 14.00: Košice-Ružom- berok; 15.00: Petržalka-Prešov; 17.00: Slovan-B. Bystrica; 18.00: Nitra-DAC; 19.30: Žilina-Z. Moravce. Április 5., vasárnap, 17.15: Tmava-Dubnica. 24. FORDULÓ - április 11., szombat, 14.00: Dubnica-Slo- van; 16.00: B. Bystrica-Košice; 18.00: DAC-Tmava; 18.30: Pre- šov-Ružomberok. Április 12., vasárnap, 17.15: Petržalka-Žili- na; 19.00: Z. Moravce-Nitra. 25. FORDULÓ - április 18., szombat, 14.00: Ružomberok-B. Bystrica, Košice-Dubnica; 16.00: Tma- va-Z. Moravce; 18.00: Nitra-Petr- žalka; 19.30: Žilina-Prešov. Április 19., vasárnap, 17.15: Slovan-DAC. 26. FORDULÓ - április 25., szombat, 14.00: Petržalka-Tma- va; 18.30: Prešov-B. Bystrica; 19.00: Dubnica-Ružomberok, Z. Moravce-Slovan, DAC-Košice. Április 26., vasárnap, 17.15: Žilina-Nitra. 27. FORDULÓ - május 2., szombat, 14.00: Slovan-Petržalka; 16.00: B. Bystrica-Dubnica; 18.00: Ružomberok-DAC; 18.30: Košice-Z. Moravce; 19.00: Nitra- Prešov. Május 3., vasárnap, 17.15: Trnava-Žilina. 28. FORDULÓ - május 9., szombat, 14.00: Nitra-Tmava; 17.00: Petržalka-Košice; 18.30: Prešov- Dubnica; 19.00: Z. Moravce- Ružomberok, DAC-B. Bystrica. Május 10., vasárnap, 17.15: Žilina-Slovan. 29. FORDULÓ - május 13., szerda, 17.00: B. Bystrica-Z. Moravce, Slovan-Nitra, Tmava-Pre- šov; 18.00: Ružomberok-Petržalka; 18.30: Košice-Žilina; 19.00: Dubnica-DAC. 30. FORDULÓ - május 16., szombat, 14.00: Žilina-Ružom- berok; 17.00: Petržalka-B. Bystrica; 18.30: Prešov-DAC; 19.00: Nitra-Košice, Z. Moravce-Dubni- ca. Május 17., vasárnap, 17.15: Tmava-Slovan. 31. FORDULÓ - május 23., szombat, 17.30: B. Bystrica- Žilina, Dubnica-Petržalka, Ružomberok- Nitra, Košice-Tmava, Slovan- Prešov, DAC-Z. Moravce. 32. FORDULÓ - május 26., kedd, 17.30: Nitra-B. Bystrica, Prešov-Z. Moravce, Tmava-Ru- žomberok, Žilina-Dubnica, Slo- van-Košice, Petržalka-DAC. 30. FORDULÓ - május 30., szombat, 17.30: B. Bystrica-Tr- nava, Dubnica-Nitra, Košice-Pre- šov, Z. Moravce-Petržalka, DAC- ŽUina, Ružomberok-Slovan. A CSAPATOK KERETEI Slovan Bratislava Tatran Prešov Rodinger, Rusi- na, Bičík-Ange- lovič, Bičík, Brez- naník, Čemák, Dobrôtka, Doso- udil, Gaúcho, Halenár, Kozák, Szabó, Petráš, Hanek, Ižvolt, Králik, Masaryk, Mészáros, Obžera, Pires, Serrano, Slovák, Štepanovský, Valachovič. Vezetőedző: Ladislav Pecko Buchta, A1 Ras- hidi, Talian, Ba- láž-Papaj, Ščasný, Cep, Pi- ter-Bučko, Far- bák, Krajník, Josl, Prekop, Čertík, Šafŕanko, Katona, Kobylík, Penksa, Vrsa- jevic, Pavol Cicman, Drakul, Guba, Bernardo Mariano, Bele- jík, Pekár, Takáč. Vezetőedző: Roman Pivamík MŠK Žilina Pemiš, Dúbravka, Seman-Vomá čka, Pečalka, Šourek, Piaček, Leitner, Kvesic, Štrba, Jež, Vla- davic, Hasanovic, Rilke, L. Tesák, Belák, Ľubomír Guldan, Lietava, Adauto, Karoglan. Vezetőedző: Dušan Radolský Spartak Trnava Kralj, Rybánsky, Hrdina-Doležaj, Hanzel, Pončák, Jakubička, Husár, Hanzel, Drobný, Došek, Amdy Gueye, Carlos Pérez García, Procházka, Peter Ďuriš, Kopúnek, Hlavatovič, Súkenník, Jelenkovics, Devátý, Hruška, Kožuch, Martin Guldan, Bemáth, Jymmy Douglas Franca, Filipovics. Vezetőedző: Pecze Károly MFK Košice Dukla Banská Bystrica Boroš, Ďurčo, G ramblička-Adá- mik, Debnár, Janečka, Jarabi- ca, Klučiar, Kot- rys, Michal Pan- čík, Poljovka, Brašeň, Gajdoš, Hučko, Nemec, Tomáš Pan- čík, Pečovský, Považanec, Šu- lek, Vajda, Michal Ďuriš, Filo, Laksík, Miroslav Tóth, Uškovič. Vezetőedző: Jozef Jankech MFK Dubnica S Zajac, Kolmo- kov, Igaz-Pleva, Drzík, Urgela, Ondráš, Jánošík, Nősek, Chme- lík-Grendel, Obert, Ján Zápotoka, Tomáš Zápotoka, Marek Kuzma, Vavrík, Kiška, Porázik, Seye, Zapalač. Vezetőedző: Ľuboš Nosický Artmedia Petržalka Pulen, Putnocký, Brudňák-Kišš, Kaminský, Školník, Smrek, Juhar, Róbert Cicman, Tóth, Džo- gan, Bašista, Matics, Kamil Kuzma, Dobias, Kolbas, Viazanko, Janié, Müinkovics, Karaš, Hovančík, Jurčo, Novák, Serečin, Škutka. Vezetőedző: Ján Kozák Novota János, Rzeszoto, Mi- nár-Caha, Ge- rich, Varga, Adi- aba, Parvin, Staf- sulaj, Abena, Regedei, Boya, Marcin, N’lend, Esad, Németh, Lukáš Zápotoka, Opoku, Hassan, Bajevski, Beniusis, Suljanovic. Vezetőedző: Werner Lorant MFK Ružomberok Hajdúch, Penk- sa-Gallo, Greš- šák, Jurč, Peter Majemík, Ján Maslo, Palát, Siva, Božok, Ďu-, bek, Hodúr, Lačný, Peter Maslo, Szivcsevics, Zošák, Bakoš, Kukol, Lovás, Mäšek, Püár, Števko. Vezetőedző: Michal Büek Kamenár, Hýli, Jenčo-Burák, Nachtman, Struhár, Čikoš, Konečný, Bagayo- ko, Mikulič, Du- rica, Guédé, Mráz, Anderson, Czinege, Horváth Béla, Kuráň, Saláta, Caihame, Sylvestr, Maj- tán, Koňa. Vezetőedző: Michal Hipp FC Nitra Chudý, Tujvel, Hroššo-Ďatko, Martin Tóth, Šťastný, Sailer, Labant, Kolár, Barčík, Kopačka, Simunovic, Jakubjak, Babie, Štajer, Šimon- čič, Leško, Glenda, Šimonek, Semeník, Racko, Rák, Košút, Sloboda. Vezetőedző: PetarKurcsubics ViOn Zlaté Moravce Brezina, Bolek, Jozef Novota-Pa vlenda, Klabal, Chren, Pavol Majemík, Peter Farkaš, Macko, Kuračka, Candrák, Náther, Tomaschek, Lalák, Hözl, Ond- rejka, Róbert Tomko, Kožiak, Bartoš, Bakongolia, Pavelka, Wisdom. Vezetőedző: Štefan Horný FK DAC 1904 _yMŠK Žilina ) • MFK Ružomberok • MFK Dubnica • Dukla B. Bystrica -«•«, ava r • ViOn Zlaté Moravce f • FC Nitra _ • Tatran Prešov • MFK Košice • Pozsony DAC Dun. Streda Slovan Bratislava Artmedia Petržalka