Új Szó, 2009. február (62. évfolyam, 26-49. szám)
2009-02-09 / 32. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. FEBRUÁR 9. Sportvilág 17 Nem küldték padlóra ellenfelüket a komáromiak Kiütés helyett lezserség ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Komárom. Már két negyed után eldőlt a mérkőzés sorsa az alsóházban vezető komáromiak és a sereghajtó alsókubíniak között a férfi kosárlabda extraliga rájátszásának első, sorrendben 23. fordulójában. MBK RIEKER KOMÁRNO-BK DOLNÝ KUBÍN 94:63 (27:8, 27:12, 21:14, 19:25). Legeredményesebbek: Suja 19, Majoroš 16, Gibbson 14 ill. Savovics 14, Futó 12, Piták 10. Csak az első negyed második részében indult be igazán a komáromi kosarasok gépezete, utána viszont a játék minden mutatója az ő javukra billent. Két perccel az első félidő vége előtt Majoroš találata már az ötvenedik pontot jelentette az ellenfél kosarában. Az alsókubíni gárda a folytatásban is alárendelt szerepet játszott, nem volt egy súlycsoportban a két csapat. Kivéve a végjátékot, ahol az ellenfél a hazaiak lezserségének köszönhetően kozmetikázni tudott az eredményen. Edzői vélemények - Maroš Kováčik (Komárno): „A mérkőzés nagy részében elégedett lehettem csapatom játékával és az eredménnyel is, hiszen negyven ponttal is vezettünk. Mivel igényes vagyok, ezért nem tűrhetem el, hogy a végjátékban ennyire kiengedjen a csapat. Elnézést, de ha már a lapáton van az ellenfél, akkor ne csukjuk be a kemence ajtaját. Ha sok pontot lehet dobni, akkor dobjunk sokat. Ezt még megbeszéljük a fiúkkal.” Oliver Vidín (Dolný Kubín): ,A mérkőzés sorsa már az első két negyedben eldőlt, a hazai csapat olyan előnyre tett szert, amit már nem lehetett ledolgozni, így megérdemelten győzött. Viszont az egyik bíró ténykedése nagyon idegessé tette csapatomat. Amit velünk művelt, az szégyen, ésrányomtaabélyegétajá- tékunkra. Panaszt teszünk a szövetségnél.” (keresztényi) Kissé meglepő volt, hogy a cseh gyorskorcsolyázóm nyerte a világbajnokságot (ČTK-felvétel FORDULOKRONIKA FÉRFI KOSÁRLABDA EXTRALIGA, rájátszás, 23. forduló: Az 1-6. helyért Pezinok-Spišská Nová Ves 85:67 (35:12, 18:13, 14:22, 18:20), legeredményesebbek: Niparavicius 20, ill. Griffin 20; HBK Prievidza- Astrum Levice 82:68 (28:19,13:17,23:17, 18:15), Ridzoň 21, ill. Milosevics 19; Casta SPU Nitra- ŠKP Banská Bystrica 74:53 (15:13, 24:18, 13:9, 22:13), Červenka 17, ill. Merritt 12. Az állás: 1. Pezinok 23 18 5 2145:1862 41 2. Prievidza 23 18 5 1860:1693 41 3. Nitra 23 17 6 2003:1788 40 4.8. Bystrica 23 13 10 1736:1799 36 5. Levice 6. Sp. N. Ves 23 12 11 1918:1816 35 23 11 12 1756:1787 34 A 7-12. helyért Komámo-Dolný Kubín 94:63 (25:8,29:16,21:14,19:25), Suja 19, Majoroš 16, Gibson 14, ill. Szavovics 14; Inter Bratis- lava-Handlová 92:72 (23:13, 20:21,28:20,21:18), Cramer 29, ill. Bicvic 18; Poprad-Košice 92:72 (24:19, 28:15, 15:14, 25:24),Sedmák24,ill. Lutter 19. Az állás 7. Komárno 23 11 12 1903:1812 34 8. Poprad 23 11 12 1838:1813 34 9. Inter 23 10 13 1926:2032 33 10. Handlová 23 8 15 1849:1871 31 11. Košice 23 5 18 1708:2045 28 12. D. Kudin 23 4 19 1711:1985 27 Síugrásban osztrák győzelmek, északi összetettben Stecher és Moan diadala Sábliková váratlan vb-címe Az alpesi sí világbajnokságon kívül is javában zajlottak a versenyek a hétvégén a téli sportokban: Hamar- ban némi meglepetésre a cseh Martina Sábliková lett az összetett gyorskorcsolya világbajnok. ÖSSZEÁLLÍTÁS BAJNOKI PONTOKÉRT Kézilabda A bajnokság állása: NŐK, WHIL, 15. forduló: Zlín-ŠKP Bratislava 27:30 (13:16), Budayová 11/1, ill. Školková 8. Korábban lejátszották: Písek-Iu- venta Michalovce 20:29, Šaľa- Olomouc 22:15, Trenčín-Parti- zánske 33:22. A bajnokság állása: 1. MB Košice 2. Ružomberok 3. Nitra 4. BSS Košice 5. Poprad 6. Prešov 7. Slovan 8. Cassovia 9. Rožňava 16 15 16 13 16 13 16 8 16 8 16 16 16 16 5 11 5 11 4 12 1 15 1449:855 31 1338:985 29 1144:977 29 1104:1085 24 1120:1103 24 1030:1207 21 1108:1321 21 1050:1332 20 932:1410 17 Síugrásban a willingeni Vk-via- dalon az osztrákok jeleskedtek: megnyerték a csapatversenyt, és egyéniben a Világkupában is vezető Schlierenzauer győzött; északi összetettben pedig szombaton honfitársa, Stecher, vasárnap a norvég Moan diadalmaskodott. Síugrás Willingen. Csapatverseny a Vk-viadalon: 1. Ausztria (Morgenstern, Eggenhofer, Kofler, Lo- itzl) 902,9; 2. Norvégia 901,2; 3. Finnország 793,2. Egyéni, nagysáncverseny: 1. Schlierenzauer (osztrák) 267,2 (144 m/135 m), 2. Ammann (svájci) 265,2 (133,5 m/145,5 m), 3. Kaszai (japán) 261,8 (136 m/140m). A Vk állása: 1. Schlierenzauer 1520, 2. Ammann 1328, 3. Loitzl Vasárnap (nagysáncverseny, 10 km - Gundersen-stílus): 1. Moan (norvég) 29:18,8; 2. Stecher (osztrák) +3,2; 3. Koivuran- ta (finn) +33,7. Az összetett Vk állása: 1. Koivu- ranta 1033, 2. Moan 990, 3. Kir- cheisen (norvég) 790. Szánkó Lake Piacid. Világbajnokság, női együlésesek: 1. Erin Hamlin (amerikai) 1:28,098; 2. Natalie Geisenberger (német) +0,187, 3. Natalia Jakusenko (ukrán) +0,236. Férfi együlésesek: 1. Felix Loch (német) 1:44,336; 2. Armin Zög- geler (olasz) +0,213, 3. Dániel Pfister (osztrák) +0,701. Bob Whistler. Vk-viadal, férfi kettes: 1. Florschutz, Kühne (német) 1:43,95; 2. Hefti, Lamparter (svájci) 1:44,03; 3. Lueders, Bis- sett (kanadai) 1:44,14. Női kettes: 1. Rohbock, Meyers (amerikaiak) 1:47,10; 2. Humphries, Moyse (kanadaiak) 1:47,28; 3. Pace, Rzepko (amerikaiak) 1:47,40. Négyes: 1. Lettország 1:42,17; 2. USA I +0,06; 3. Oroszország I Síakrobatika Cypress. Vk-viadal, moguls, férfiak, 1. Bilodeau (kanadai) 25,65, 2. Cukita (japán) 25,09, 3. Colas (francia) 24,78. Az összetett Vk állása: 1. Omischl 48,14, 2. Bilodeau (mindketten kanadaiak) 43,33,3. Bertoni (francia) 36. Moguls, nők: 1. Heil (kanadai) 24,79, 2. Keamey (amerikai) 24.18.3. Marbler (osztrák) 23,84. Az összetett Vk állása: 1. Kearney (amerikai) 46,67, 2. Heil 41.67.3. David (francia) 38. Műkorcsolya Vancouver. Négy kontinens bajnoksága, nők: 1. Kim (dél-koreai) 189,07; 2. Rochette (kanadai) 183,91; 3. Aszada (japán) 176,52. Jégtánc: 1. Davis, White (amerikaiak) 192,39; 2. Virtue, Moir (kanadaiak) 191,81; 3. Samuel- son, Bates (amerikaiak) 180,79. Rövidpályás gyorskorcsolya * 1 Szófia. Vk-viadal, férfi 1000 m: 1. Kwak 1:25,212, 2. Lee (mindketten dél-koreaiak) 1:25,259, 3. Tremblay (kanadai) 1:26,001,10. Galambos, 12. Knoch (magyarok). 1. Michalovce 14 12 0 2 398:307 24 1182. +0,50. női 1500 m: 1. Jung (dél-kore2. Veselí 13 9 2 2 330:291 20 Röplabda ai) 2:24,411, 2. Reutter (ameri3. ŠKP Bratislava 14 9 0 5 402:357 18 Gyorskorcsolya Hódeszka kai) 2:24,483, 3. Dzsou (kínai 4. Sala 14 7 2 5 363:346 16 FÉRFI EXTRALIGA, rájátszás, 2:24,698,15. Keszler (magyar). 5. Trenčín 14 8 0 6 372:359 16 az 1-4. helyért, 3. forduló: VK Hamar. Összetett világbajnokBardonecchia. Vk-viadal, férFérfi 500 m: 1. Tremblay (kana6. Olomouc 13 6 2 5 334:304 14 Nové Mesto nad Váhom-VKP ság, nők: 1. Martina Sábliková fiák: 1. Crepel (francia) 47,0 dai) 41,065, 2. Eley (brit) 41,147, 7. Slavia 13 7 0 6 355:327 14 Bratislava 3:1 (21, -23, 21, (cseh) 161,616,2. Kristina Groves pont, 2. Johnstone (ausztrál) 3. Simon (amerikai) 41,511. 8. Písek 13 4 0 9 340:373 8 22), VK Chemes Humenné-VK (kanadai) 162,264, 3. Ireen Wüst 43,5,3. Podladcikov (svájci) 42,8. Férfi 1000 m: 1. Lee (dél-kore9.J. Hradec 13 3 2 8 291:333 8 Ekonóm SPU Nitra 3:0 (15, (holland) 163,639. A Vk állása: 1. Aono 1800, 2. ai) 1:25,038, 2. Malone (ameri10. Zlín 14 4 0 10 334:425 8 18, 12). Watanabe 1360, 3. Fudzsita kai) 1:25,709, 3. Lee (dél-koreai) 11. Partizánske 13 1 0 12 283:378 2 Északi összetett (mind japán) 1350. 1:26,274. A B. Bystrica kilépett a bajnokságból. Kosárlabda NŐI EXTRALIGA, 18. forduló: ŽBK Whirlpool Poprad-MBK Ružomberok 50:76 (6:21,10:18, 16:20, 18:17), legeredményesebbek: Johnson 15, ill. Grešnerová 17; BSS Košice-MBK Agrotrade Rožňava 74:63 (31:13, 12:17, 13:17, 18:16), Razmaite 24, ill. Serbáková 20, Kerestešová 17, Beňušková és Pinkney 8-8; Maxima Broker Košice-Cassovia Košice 112:55 (31:14, 30:17, 27:9, 24:15), Spencer 29, ill. Žingorová 13, Suja-Szíjjártó és Z. Fabiánová 10-10; Inpek UKF Nitra-Slovan Bratislava 102:52 (15:20, 37:12, 20:14, 30:6), Oravcová21, ill. Križmová 15, Horony 11. Szabadnapos: Prešov. Az 5-10. helyért, 6. forduló: VŠK Púchov-TJ SÍávia Svidník 3:0 (19, 21, 17), TJ Neografia Martin-MVK VAV Lokomotíva Zvolen 1:3 (-24, -21, 21, -24), VO TJ Strojár Malacky-VK Hy- drex Hriňová 3:2 (22, -23, 18, -23,15). NŐI EXTRALIGA, rájátszás, az 1-4. helyért, 3. forduló: ŠK ŽU Žilina-VK Senica 2:3 (24, -22, -26,17,-11), Az 5-10. helyért, 6. forduló: UKF Nitra-VK Spišská Nová Ves 3:1 (-22, 24, 13, 20), ŽP Šport Podbrezová-SOPM ŠG Nitra 1:3 (-22, 22, -11, -21), VTC Pezi- nok-MŠK Žiar nad Hronom 3:2 (19,21, -22, -22,12). NŐI KÖZÉP-EURÓPAI LIGA: Rijeka-Slávia UK Bratislava 3:0 (15,14,22). Seefeld. Vk-viadal - szombat (ugrás, 10 km futás): 1. Stecher 25:29,0; 2. Klapfer (mindketten osztrákok) + 4,8; 3. Schmid (no- vég) +4,9. Nők: 1. Clarke 45,1 pont, 2. Te- ter 43,2, 3. Bieder (mind amerikai) 39,4. A Vk állása: 1. Liu (kínai) 2500, 2. Nakasima (japán) 2300, 3. Candriano (svájci) 1320. Női 500 m: 1. Gregg (kanadai) 43,463, 2. Fontano (olasz) 43,763,3. Meng (kínai) 44,042. Női 1000 m: 1. Kim (dél-koreai) 1:29,769,2. Liu (kínai) 1:29,923,3. Derrick (amerikai) 1:29,926. (s, m) Nem adják fel a királyhelmeciek Királyhelmec. A kelet-szlovákiai IV. liga déli csoportjának királyhelmeci sereghajtójánál nem adták fel a bennmaradás kivívásáért folytatott küzdelmet. Az őszi idény befejezése után edzőcserére került sor a kollektívánál. „Dettrik Dénes, aki a két utolsó őszi taHOLTIDÉNYBEN lálkozón vezette a csapatot csatába, munkahelyi elfoglaltsága miatt távozott. Helyébe Brezo István került, aki egykor játékosként szerepelt nálunk. Hetente három gyakorlás és egy-két előkészületi mérkőzés szerepel a menetrendben. Öt kiszemeltünk van, ők ősszel a környékbeli IV. és V. ligás együttesek mezét viselték. Neveket egyelőre nem említek, hiszen átigazolásukra még nem került sor. Tőlünk csupán kapusunk Tóth Sándor távozott, aki úgyszintén munkahelyi leterheltsége miatt nem állhat a rendelkezésünkre. Szolnoki vendégj átékosunk pedig a vizsgaidőszakban nem látogatta a tréningeked’ - hangzott Bányácski Kornél alelnök helyzetjelentése. A futballvezető elégedett az edzések látogatottságával, a csapattagok nagy igyekezetével, (ái) MAGYAR LIGAKUPA Labdarúgó Ligakupa 9. forduló - A csoport: Vasas- Diósgyőri VTK 3:0 (0:0), Nyír- egyháza-Spartacus-Bőcs 4:0 (1:0), Vác-Újbuda- DVSC- TEVA3:2 (0:1). B csoport: Győri ETO FC-Lombard FC Pápa 0:4 (0:1), Szombathelyi Hala- dás-BFC Siófok 3:0 (1:0), Budaörs-MTK Budapest 0:1 (0:0). C csoport: Újpest FC-Du- naújváros 5:1 (4:1), PMFC- Gabona Trans-Kaposvár 2:4 (1:0). D csoport: REAC-Bakta- lórántháza 4:1 (2:1), Budapest Honvéd-FC Fehérvár 1:1 (1:1). (mti) SPORTA KÉPERNYŐN STV 3, EUROSPORT - 9.55: Alpesi sí világbajnokság, férfi kombinációs lesiklás (élő) 13.55: Alpesi sí világbajnokság, férfi kombinációs műlesiklás (élő) SPORT 1 - 1.00 (kedd): New Jersey-NY Rangers jégkorong NHL-mérkőzés (élő) ELŐKÉSZÜLETI FOCI FC Trenkwalder Admira (osztrák II. liga)-DAC 1904 1:0; Wisla Krakow-MFK Ružomberok 1:1, g.: Cwie- long, ill. Lačný; MFK Dubni- ca-FC Vihren (bolgár, I. liga) 0:0; Dukla Banská Bystrica-FK 425 Korea 4:0, g.: M. Filo 2, MichalĎuriš, V. Gajdoš; FC DAC B-Blatné 3:0, g.: Kardos 2, Tászli; FC Nitra-Slezský FC Opava (cseh II. liga) 1:1, nyitrai góllövő: J. Leško; FC ViOn Zlaté Moravce-ŠK Blava Jaslovské Bohunice (II. liga) 2:0, g.: Macko, Kožiak; Rapid Wien-Tatran Prešov 3:2; Rim. Sobota-Micha- lovce 1:1, g.: Líška, ill. Marec; Podbrezová-Slovácko 2:1, g.: Gottwald (2.), Kožička (5.), ill. Sládek (65.); Paksi FC-HNK Rijeka (horvát) 2:5, g.: Horváth S., Tököli (11-esből) ill. Budicin, Sharbini 2, Gerc, Krizs- man; ZTE FC-Hévíz FC 2:0, g.: Lukács T., Petneházi; Iskra Pula (horvát)-BFC Siófok 1:2, g.: Kirch, ül. Kógler, Takács M.; DVSC-TEVA- Tescoma Zlín 1:0, g.: Hu- szák (a törökországi Belekben játszották); Želiezovce- Čaka 0:0. (sita, ns, áb) EGY MONDATBAN ♦ Lefoglalták a Manchester Unitedet erősítő Carlos Tevez 140 ezer fontot érő autóját, miután az argentin labdarúgó egy ellenőrzés során nem tudott olyan jogosítványt felmutatni, amely érvényes Nagy-Britannia területén. ♦ Kilenc-kilenc millió eu- róval a svéd Zlatan Ibra- himovic (Intemazionale) és a brazil Kaká (Milan) keresi a legtöbbet a labdarúgók között egy portugál webszaklap számításai szerint. ♦ Ellopták a Barloworld huszonegy darab méregdrága kerékpárját a csapat edzőtáborából, mégpedig egy zárt szállodai raktárból.