Új Szó, 2009. február (62. évfolyam, 26-49. szám)
2009-02-04 / 28. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. FEBRUÁR 4. Vélemény És háttér 7 TALLÓZÓ ZSENM1N ZS1PAO A kínai kormány bejelentette, a karhatalmi erőket csak akkor vonják be a vidéki térségekben a váratlan tömeg- megmozdulások felszámolására, ha randalírozás, rombolás, gyújtogatás, fosztogatás lesz - írta a Zsenmin Zsipao kínai napilap. Csen Hszi-ven, a vidéki munkaerővel foglalkozó munkacsoport vezetője szerint az ország 130 millió vándormunkásának 15,3%-a tért haza az iparvárosokból, mert elvesztette állását. „Akormány alapelve, hogy a karhatalmi erőket ne vonják be a társadalmi elégedetlenségek megoldásába” - hangsúlyozta Csen. Hozzátette, a vidéki kormányzatoka gazdasági növekedés érdekében figyelmen kívül hagyták a földművesek érdekeit, ez és a hivatalnokok korrupciója számos esetben vezetett a vidéki lakosság elégedetlenségéhez. (mti)- Sajnos tilos a belépés, hölgyem. A miniszterek a válságra keresnek orvosságot. (Peter Gossányi rajza) Közvélemény-kutatások azt mutatták, hogy sok szerb szemében Oroszország mind fényesebb csillag Újabb nagy játszma a Balkánon Már két évtized is eltelt Jugoszlávia felbomlása és Dél- kelet-Európa destabilizálódásának kezdete óta, de aligha állítható, hogy a térség végleg túljutott az etnikai konfliktusokon - vélte Dusán Reljic tudományos kutató abban a tanulmányában, amelyet a berlini székhelyű Német Politikai és Biztonsági Intézet európai uniós külkapcsolatokkal foglalkozó csoportjának munkatársaként ismertetett a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdsági Kutató- intézetében. MT1-ELEMZÉS A Szerbia, Oroszország és a „pax americana” Délkelet-Euró- pában című előadásában kifejtette, a sok szakértő szerint a stabilitás tartós hiányát okozó koszovói kérdésben a politikai végjáték még azután sem kezdődött el, hogy 2008 februárjában a szerb tartomány albán többsége - elsősorban amerikai támogatással és részletekbe menő irányítással egyoldalúan kinyilvánította függetlenségét. Sót, több jel félreérthetetlenül arra mutat, hogy egy újabb „nagy játszma” készül a Balkánon. Felvértezve energiapolitikai befolyásának új lehetőségeivel a térségben, újra színre lépett Oroszország, méghozzá nagyobb „ütőképességgel”, mint bármikor a Szovjetunió széthullása óta. Már a jugoszláviai válság kezdetén, a nyolcvanas évek végén fokozatosan az események részesévé vált az Egyesült Államok, az Európai Unió, Oroszország (akkor még a Szovjetunió) és néhány muzulmán ország (Törökország, Szaúd-Arábia, Irán, Malajzia). Kezdetben az érdeklődést emberiességi szempontokkal indokolták, később a beavatkozás civakodássá változott a befolyás megszerzéséért a volt Jugoszlávia utódállamaiban és így egész Délkelet-Európában. Vitathatatlan, hogy az utóbbi két évtizedben az Egyesült Államok alakította legsikeresebben Délkelet-Eu- rópa ügyeit. Egyaránt alkalmazott finom és kemény erőt: előbbit újjáépítésre és fejlesztésre fordítható segítség, továbbá intézmények, a civil társadalom és a tömegtájékoztatás kiépítéséhez nyújtott pénzügyi segítség formájában, utóbbit pedig azzal, hogy a NATO katonai intervencióját vezette a térségben. Ó határozta meg 1991 óta a jugoszláv korszak utáni összes viszály kimenetelét. Ezért alapos bizonyítékok szólnak amellett, hogy a volt Jugoszlávia területén előállt helyzetet „pax americana” szópárral jellemezzük. Feltételezhető, hogy délkelet-európai befolyása túljutott a delelőjén. A csúcspontot Washingtonnak az a döntése alkotta, hogy 1999 tavaszán a Biztonsági Tanács jóváhagyása nélkül elindította a NATO-támadást Szerbia ellen. A hanyatlás pedig azzal kezdődött, hogy a koszovói albánoknak jelezte: támogatni fogja függetlenségi nyilatkozatukat. Ismét megkerülte a Biztonsági Tanácsot és határozatait, s figyelmen kívül hagyta számos európai uniós tagállam és más ország, közöttük Kína fenntartásait, nemkülönben a heves szerb és orosz tiltakozásokat. Ezután hamarosan aligha lesz olyan helyzetben, hogy ugyanilyen „uralmi” módon avatkozzék be Délkelet-Európában - fejtette ki véleményét Reljic. Az utóbbi két évtized azonban nemcsak az etnikai viszályok időszaka volt, hanem a politikai, gazdasági és szociális átmeneté is Délkelet-Európában. Az itteni országok az euroatlanti integráció mellett állnak ki, rendszeres választásokat tartanak, amelyeket az EBESZ-megfigyelók szabadnak és tisztességesnek minősítettek, s változatlanul súlyos gazdasági problémáik ellenére növekedésük számottevő volt. A választók nagy többsége támogatja az európai uniós tagságot. Változatos formában a NÄTO jelen van a térség összes országában, és Horvátországot és Albániát csatlakozásra hívta meg. A „pax americana” működik: új amerikai katonai támaszpontok vannak a térségben (a bosznia-hercegovi- nai Tuzlában, a macedóniai Kri- volakban és Koszovóban a Camp Bondsteel). Reljic azonban felhívja a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államok népszerűsége csekély az átlag állampolgárok körében. Jóllehet Szerbia részese a NATO békepartnerségi programjának, aligha várható, hogy az ország csatlakozni óhajt a NA- TO-hoz. Ehhez túlságosan mélyek még az 1999-es háború ütötte sebek. Közvélemény-kutatások azt mutatták, hogy sok szerb szemében Oroszország egyre fényesebb csillag. Az ok nyilvánvaló: Moszkva Szerbiát támogatja, az USA az albánok határozott védelmezője. A Jugoszlávia szétesésétől eltelt idő nagy részében az Egyesült Államokat nem foglalkoztatták Szerbia gondjai, még a 2000-ben bekövetkezett belgrádi demokratikus fordulat után sem. Ezzel szemben Oroszország törődése Szerbiával évszázados. Alapja a közös szláv eredet és a kölcsönös szolidaritás hosszú történelme. Jóllehet Reljic úgy véli, ezt nem támasztják alá történelmi tények, mivel mindkét állam mindenkor saját érdekeit tartotta szem előtt, a gyakran idealizált „különleges kapcsolat” mégis hatásos eszköze az érzelmi ráhatásnak. Mindenesetre világos, hogy a politikailag elszánt és gazdasá- güag bőkezű Oroszország igyekszik a maga oldalára átcsábítani Belgrádot. A szerb közvélemény még mindig előnyben részesíti az EU- tagságot, ám az oroszbarát hangulat is erős. A megkérdezettek túlnyomó többsége elutasít minden olyan alkut, amely szerint a gyorsabb EU-csatlakozásért cserébe fogadják el Koszovó elszakadását. Az EU-országok többsége elismerte Koszovói, nem kívánja beengedni Szerbiát az EU- ba, amíg utóbbi változatlanul fenntartja igényét Koszovóra. Ez nem jó hír Moszkva számára, mert Oroszország jobban érdekelt abban, hogy Szerbia mint szövetségese inkább az EU-n belül, semmint kívül legyen. A szerb kormány nem hajlandó elfogadni Koszovó leválasztását, s Belgrad Oroszország, Kína és néhány más állam segítségével akadályozza Koszovó felvételét az ENSZ-be és államközi szervezetekbe. Ez a blokád addig eltart, amíg a Hágai Nemzetközi Bíróság nem tisztázza a koszovói függetlenség kinyilvánításának jogszerűségét. Az ENSZ-közgyűlés ősszel hozzájárult ahhoz, hogy Szerbia ebben az ügyben a nemzetközi bírósághoz forduljon. Nem ismert, hogy mikor lesz ítélet. A döntésnek azonban nincs jogilag kötelező jellege, ezért elháríthatatlanok lesznek az elhúzódó politikai viták egyfelől Szerbia, másfelől Tirana, Pristina és a macedóniai albán politikai erők között. Arra sem lehet számítani, hogy a nemzetközi államrendszerben általános lesz Koszovó elfogadottsága. Olyan országok, mint Spanyolország és Ciprus, amelyek maguk is fellépnek szaka- dár törekvések ellen, kitartanak elutasító álláspontjuk mellett. Aligha valószínű, hogy politikailag gyorsan normalizálódnak a koszovói népcsoportok közötti kapcsolatok. A függetlenség kikiáltása után létrejött új politikai rendszer csak korlátozottan működőképes. A túlnyomórészt szerbek lakta területeket az albánok uralta pristinai kormány nem ellenőrzi. így folytatódik Koszovó felosztása. Ha a NATO katonai akcióval próbálná rákényszeríteni a koszovói szer- beket az albán fennhatóság elfogadására, ezzel előidézné a szerb népesség kivonulását és új nagy nemzetközi törésvonalak keletkezését. Korábban voltak erre a lehetőségre utaló, aggodalmat keltő amerikai nyilatkozatok. Reljic úgy véli, Szerbia küzd azért, hogy meghatározhassa új politikai önazonosságát, miután sorozatosan vereséget szenvedett a Jugoszlávia örökségéért 1991-től vívott háborúkban. A szerb „lélek” most fogoly, „a politikai, gazdasági és katonai befolyás ama hálójának a közepén vergődik, amelyet az EU, Oroszország, a NATO és az Egyesült Államok terít rá Délkelet-Európára” - fogalmaz a kutató. Szerinte e küzdelem kimenetele nemcsak Szerbia saját távlatait alakítja, hanem befolyásolja Oroszország arra irányuló igyekezetét, hogy megvesse a lábát Délkelet-Európában és az Egyesült Államok eltökéltségét is, hogy e régiót kizárólagos befolyási övezetének tekintse. De ugyanígy ez dönti el, hogy az EU sikerre tudja-e vinni „bővítési politikáját, vagyis azt az elképzelését, hogy tagságot kínál fel a kontinens minden államának, s ezáltal megteremtheti az örök békét Európában”. KOMMENTÁR Kínos helyzet CZAJL1K KATALIN A. Nagy László, a szlovák parlament emberi jogi bizottságának elnöke szerint a magyarországi társbizottság vezetője kínos helyzetbe hozta a szlovák képviselőket azzal, hogy váratlanul egy filmet akart levetíteni a dunaszerdahelyi futball-mérkőzésről. Felmerül a kérdés, vajon miért érezték ezt a képviselők olyannyira kínosnak, hogy emiatt rögtön haza is utaztak, ha A. Nagy szerint amúgy megvolt a szándék minden aktuális téma megvitatására. Merthogy a DAC-Slovan meccsen történtek vitathatatlanul aktuális téma emberi jogi szempontból. Pontosabban fogalmazva, fennáll a lehetőség, hogy a szlovák rendőrség durván megsértette néhány szlovák és magyar állampolgár emberi jogait a dunaszerdahelyi közbelépéskor. S bár az itthoni hatóságok egybehangzóan állítják, minden jogszerűen történt, ezt azóta sem sikerült hitelesen bebizonyítani a nyilvánosság előtt. Ugyanis az a bizonyos videofelvétel; amely a rendőrség szerint igazolja eljárása helyességét, valahogy nem akar előkerülni. Most viszont itt van egy másik felvétel, amely állítólag erőteljesen megkérdőjelezi a szlovák rendőrök közbelépését. Érthetetlen, hogy az emberi jogokért felelős parlamenti képviselők egyszerűen nem akarják látni a filmet, arra az olcsó indokra hivatkozva, hogy ez nem szerepelt az előzetesen egyeztetett programban! Csak nem attól félnek, hogy a felvételekről kiderül, a szlovák rendőrség nem mond igazat, s a belügyminisztérium és a főügyészség pedig fedezi ezt? Ez bizony kínos volna, s elég nehéz lenne magyarázkodniuk az emberi jogi bizottság tagjainak, de még inkább az illetékes szlovák hatóságoknak. Marad tehát a megoldás, hogy a biztonság kedvéért nem is akarjuk látni a bizonyítékokat, és arra helyezzük a hangsúlyt, hogy a másik fél nem tartotta be a procedurális eljárást. Csak az a kérdés, hogy mi értelme van az olyan közös üléseknek, ahol nem vetik fel a kényes kérdéseket, s ahol a protokollbeli nüánszok előnyt élveznek a valós problémákkalszemhen. Sőt, kérdésessé válik, vajon van-e értelme egy olyan emberi jogi bizottságnak, amely nem kíváncsi az esetleges emberijog-sértésről szóló bizonyítékokra, mert azok nem voltak programon. SZEMSZÖG A józan észen innen Talán nem tévedek, ha azt állítom, hogy a közbeszéd a társadalom erkölcsi lakmuszpapírja. Azok közt, akik a közbeszédet alakítják, találunk sok moralistát, de jócskán akadnak képmutatók is. Az erkölcs persze relatív. A hazugság lehet szenvedélyes igazságbeszéd is, legalábbis néhány farizeus anyagilag kellően ellentételezett erkölcsi ítélete szerint. A hazugság tehát nem bűn, legalábbis nem erkölcsi kategória. Nem úgy a tényekkel alátámasztott egyenes beszéd. Előbbiért két és fél év elteltével sem kell lemondani, utóbbiért fél napon belül kirúgják az embert. Pásztor Albert miskolci rendőrkapitányt a rendészeti miniszter a rendőrségi belső vizsgálat előtt váltotta le, mondván, nyilatkozatával átlépett egy erkölcsi határt. Kétségtelen, Pásztor élesen fogalmazott: „Azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy a közterületi rablások - amik ilyen erőszakos jellegű rablások - elkövetői cigány emberek. Igazából Miskolcon, azt kell mondanom, hogy legfeljebb pénzintézetet vagy benzinkutat rabol ki magyar, minden más rablás viszont az ő részük.” Ha a politikai korrektség szemüvegén át nézzük a nyüatkozatot, Pásztor tényleg átlépett egy határt. Mi is a PC, a politikai korrektség? Az angolszász eredetű fogalom sokáig a közbeszéd etikai mértéke -volt. Politikailag korrekt az, aki olyan nyelvezetet, politikát, viselkedést, eszmét, gondolkodást képvisel, mely igyekszik minimalizálni a vallási, etnikai, kulturális vagy egyéb közösségek megsértését. A fogalmat az amerikai radikális baloldal honosította meg a köztudatban, még a hatvanas évek polgárjogi küzdelmei idején. Később a fogalom a tengerentúlon az életszerűden túlzások miatt (például a „fekete lyuk” sértő lehet a fekete kisebbségre nézve) önmaga karikatúrájává vált, sőt pejoratív tartalommal ruházódott fel. Magyarországon a rendszerváltozás után mégis a baloldali liberálisok etikai kódexe lett. Abban, hogy a közbeszéd állapota ma olyan, amilyen, nagy szerepe van enneka ténynek. A politikai korrektség jegyében elhallgatunk súlyos társadalmi gondokat, odadobva a szélsőségnek. Ezek után csodálkozunk, ha a kérdést felszínen tartó Jobbik látványosan erősödik? Régen örültem annyira politikai hímek, mint amikor azt olvastam, hogy a miskolci város- vezetés és a helyi ellenzék egy emberként kiáll az eltávolított rendőrkapitány mellett. A civilek pedig tüntetést szerveznek a kiváló rendőr hírében álló Pásztor Béla visszahelyezése érdekében. Abszurdisztánban végre megszólalt a józan ész. Kisebbségben élő magyarként, a politikailag korrekt sajtó nyelvén „hátéemként” - csak súgva kérdezem, a határon túli magyar címkéje ugyan mitől polkorrekt, hiszen a szavak erejével megkülönböztet a magyar- országi magyaroktól - hozzá kell fűznöm, hogy az egyenes beszédet ne tévesszük össze az uszító fröcsögéssel. A SNS elnökének verbális környezetszennyezései nem pusztán a politikai korrektséget lépik túl, hanem a civüizált közlésnormák határait feszegeik. Ez igaz a magyarországi szélsőjobbra is: egy dolog gyűlöletet szítani politikai tőkét remélve, és másik a bűnelkövetésekről tényszerűen tájékoztatni a nyilvánosságot. Az előbbit minden józanul gondolkodó ember elutasítja, az utóbbit - mondja bárki, és fogalmazzon bármilyen keményen - támogatja. Kolek Zsolt Olvasóink írásai nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik.
