Új Szó, 2009. február (62. évfolyam, 26-49. szám)

2009-02-23 / 44. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. FEBRUÁR 23. Vélemény és háttér 5 FIGYELŐ Szerveiket adják el az ukránok Ukrajna vezető helyet fog­lal el Európában a szervátülte­tésre várók számát tekintve. 5000-en vannak a listán, és a gazdasági válság következté­ben egyre több ukrán bocsátja áruba a szerveit - írta a kijevi Korreszpondent hetilap. A törvényi szabályozás miatt azonban az ukrán állampol­gárok csak Törökországban, Egyiptomban vagy Kínában adhatják el a szerveiket, oda­haza ez büntetendő cselek­mény. Élődonoros szervátül­tetést csak közeli hozzátarto­zók esetében engedélyeznek. Viktor Szergyuk, az ukrán be­tegek jogait védő szervezet elnöke úgy véli, a fizetéskép­telenekké váló hitelesek és a pénzszűkében lévők közül nagyon sokan akarják például veséjüket eladni. (MTI)- Doktor úr, ez már a tizedik, aki elájult a kormány fantasztikus válságkezelő csomagjától. (Peter Gossónyi karikatúrája) Itt az igazi példa, hogy a hatalom mennyire ostoba tud lenni, ha egy problémát képtelen kezelni Identitászavar és ostobaság Rengeteg rossz döntés, helytelen reakció forrása lehet az identitászavar. Ha az egyén nem tudja, hol a helye a társadalomban, mi dolga embertársai között, vagy hibásan „sorolja be” önmagát, annak tragikus, jobb esetben komikus kö­vetkezményei lehetnek. LOVÁSZ ATTILA Sokkal rosszabb a helyzet, ha identitászavarban intézmények, hatalmi szervezetek szenvednek, de a legrosszabb, ha ezt a luxust a törvényhozó hatalom engedi meg magának. A politika tehetetlensé­gének, a józan ész beteges hiányá­nak tudható csak be, hogy a múlt héten a honatyák a tartásdíjat nem fizető szülőknél lehetővé tették gépkocsivezetői jogosítványuk be­vonását. Ha az olvasó a jogsi és a tartásdíj között nem talál ok-oko- zati összefüggést, ne saját magát hibáztassa, a hiba más készüléké­ben keresendő. Ezúttal honatyáin­kéban. Egy ennyire ostoba rendel­kezést csak olyan (legkevésbé sem tisztelt) Ház hagyhat jóvá, amelyik nem tudja, mire találták ki. Ha a gyermekjogai sérülnek, az államnak - ha már önmagát alkal­masnak kiáltotta ki a jogsértések meggátolására - az a kutya köteles­sége, hogy a természetes, jogköve­tő állapotot állítsa vissza. A gyer­mektartásra szoruló gyermek s az azt nevelő szülő alapvető érdeke, hogy megfelelő forrásai legyenek, s nem az, hogy a tartásdíjat nem fize­tő szülőt büntessék. Magyarán, ha nincs tartásdíj, akkor az állami erő­szakszervezetek dolga, hogy le­gyen. Vagy úgy, hogy rákényszerí­tik a tartásdíjra kötelezett szülőt a fizetésre, vagy úgy, hogy közpén­zekből segítenek, s azokat a nem fi­zető szülőtől behajtják. (Az állam azért mégiscsak jobb behajtó kelle­ne, hogy legyen, mint pl. az egye­dülálló anya). Ehelyett mit csinál az állam? Szívatja a nem fizető szülőt. Attól, hogy valakinek bevonják a jogosítványát, még nem lesz tar­tásdíj. Ha ezt hivatásos sofőröknél teszik meg, akkor az állam kimon­dottan gátolja a hátralék megfize­tését. Mert arra azért pallérozott elmével sem vagyunk képeseit rá­jönni, hogy a profi gépkocsivezető miből fizessen, ha megfosztottuk bevételi forrásától, azaz a munká­jától. A jogsi bevonása nem más, mint egyszerű szívatás, majd mi megmutatjuk neked, beste gazfic­kó, addig nem mész autóval, míg nem fizetsz! Nos ezt hívják nagyon komoly identitászavarnak, aminek eredménye a szó szerinti intézmé­nyes ostobaság. A tartásdíj nem fizetésének van­nak okai. E sorok írójának a szemé­ben elsőrendű gazember az, aki magasról fütyül saját gyermekére, de mégis érdekelné, miért nem fizet valaki. Talán, mert nincs miből, ta­lán mert rosszul értelmezi a bírás­kodást, és a láthatás meggátolásá­nak következtében állítja le a pénzt. S az is lehet, hogy valóban csak pitiáner gazember, aki pár­kapcsolati kudarcát védtelen köly- kén bosszulja meg. De attól, hogy jogosítványokat vonunk be (irdat­lanul megdrágítva az illetékes köz- igazgatási szerv működését), csak azt étjük el, hogy kiadunk egy cso­mó pénzt egy intézkedésre, a kö­lyök meg továbbra is éhes marad. Erről a kormányzatról már gyak­ran megállapítottuk, hogy döntései nem körültekintésről és felkészült­ségről tanúskodnak, a szakmai színvonalról is értekeztünk már e hasábokon. De ez az első igazi és látványos jele annak, hogy a hata­lom mennyire ostoba tud lenni, ha egy problémát képtelen kezelni. Az ostoba döntések nevetségessé te­szik az intézményrendszert és a jogkövető polgárok eddigi tisztes­séges magatartásán is változtat­hatnak. Ezt akarják elérni? Egyelőre sem Oroszország, sem az EU, sem pedig Kína nem képes a globális vezető szerep ellátására a világon Amerika továbbra is szuperhatalom marad AATl-HATTER Az Egyesült Államok változatla­nul bír mindazokkal a jellemzők­kel, amelyek alapján világhata­lomnak, sőt szuperhatalomnak te­kinthető, és kevés más ország vagy országcsoport akarja vagy képes elérni az Amerika által betöltött világszintű domináns szerepet - áll az egyik vezető londoni stratégiai kutatóműhely tegnap kiadott nagyszabású elemzésében. A Királyi Külügyi Intézet az Obama-kormányzat első hónapjá­nak végére időzített, 45 oldalas helyzetértékelésében azt írta: je­lenleg Oroszország beszél a leg­többet az Egyesült Államok nem­zetközi hataimával szembeni fellé­pésről. Az orosz medve gyengéi Oroszországnak - az ENSZ Biz­tonsági Tanácsa egyik állandó tag­jaként, atomhatalomként és a világ egyik legnagyobb földgáz- és kő­olaj-exportőreként - vannak olyan tulajdonságai, amelyek alapján vi­lághatalomnak nevezhető. Gyengeségei azonban túltesz­nek erősségein: fizetőképessége továbbra is az energiaexporttól függ, és gazdaságában nem hono­sodtak meg kellő súllyal egyéb ága­zatok. Gazdasági és szociális infra­struktúrája sürgős korszerűsítésre szorulna, de ha a nyersanyagárak hosszabb ideig alacsony szinten maradnak, ez a korszerűsítés elma- rad-áll az elemzésben. Az unió megosztott, Kína nem akar döntőbíró lenni A ház szerint az Európai Unió az a világpolitikai szereplő, amely a jövőben kikezdhetné az Egyesült Államok globális vezető szerepét. Összesített GDP-értéke meghalad­ja Amerikáét, lakossága majdnem 200 millióval nagyobb az Egyesült Államokénál. Az EU-ból azonban jelenleg hiányzik az a kollektív tö­rekvés, politikai szervezettség és központosított erőforrástömeg, amellyel betölthetné az őt egyéb­ként potenciálisan megillető világ­politikai szerepet. Kínának, a harmadik lehetséges nagy kihívónak ma elsődleges célja saját gazdaságának fejlesztése. A pekingi vezetés ez idő szerint hang­súlyosan nem törekszik arra, hogy osztozzon az Egyesült Államokkal a globális vezető szerepben, vagy át­vegye Amerikától azt. Kína tovább­ra is ódzkodik attól, hogy döntőbí­róként lépjen fel nemzetközi biz­tonsági ügyekben. Az elemzés le­szögezi: sem e három nagyvilágpo­litikai szereplő, sem más regionális hatalmak nem lesznek képesek a közeljövőben az Egyesült Államo­kéhoz hasonló globális vezető sze­repellátására. Amerika hanyatlik, de most ez mindenkire igaz Az Obama-kormányzat heveny gazdasági válság közepette lépett hivatalba, gazdasága állapota mi­att az utóbbi egy évben beszédté­mává vált az amerikai hatalom ha­nyatlása. Az Egyesült Államok azonban - humán, gazdasági, poli­tikai és katonai erőforrásait egybe­vetve, amelyekkel nemzetközi ér­dekei védelmére kelhet - továbbra is önálló kategóriát alkot. Emellett a jelenlegi világgazdasági válság­ban az amerikai GDP-érték várt csökkenését a versenytársak ha­sonlóan súlyos visszaesése kíséri, tehát emiatt nem módosul jelentő­sen a globális gazdasági hatalmi egyensúly. Az elemzés ennek alátámasztá­sára kiemel néhány összehasonlító adatot. Az amerikai nominális ha­zai össztermék-érték tavaly 14 500 milliárd dollár volt, vásárlóerő-pa­ritáson mérve csaknem a kétszere­se a 7800 milliárd dolláros kínai adatnak, és nem sokkal kevesebb a (jóval nagyobb lakosságú) EU 15 ezer milliárd dolláros együttes GDP-értékénél. Az egy főre jutó GDP az Egyesült Államokban 48 ezer dollár volt, Kínában 6100 dol­lár, az Európai Unióban 33 800 dol­lár. Adollár továbbra is a világveze­tő tartalékvalutája, és a hozzáférés az amerikai fogyasztói és pénzügyi piacokhoz, illetve az amerikai technológiához - vagy e hozzáférés korlátozása például szankciókkal - változatlanul jelentős hatást gya­korol más országok gazdaságára. Amerika ereje azonban a nem­zetközi biztonság terén a legérzé- kelhetőbb. Az amerikai védelmi költségvetés a 2009-es pénzügyi évre becslések szerint eléri az 515 milliárd dollárt, amelyhez hozzá­jöhet még 70-100 milliárd dollár az iraki és az afganisztáni hadmű­veletekre. Ez együtt meghaladja a világ többi országának összesített védelmi kiadásait. KOMMENTÁR A szlovák Chávez BARAK LÁSZLÓ Ivan Gašparovič, a szlovák államfő egy múlt heti konferencián arról értekezett, hogy minő elkötelezetten támogatj a ő az erős állam esz­méjét. Amelyért, úgymond, oly nyíltan küzd Robert Fico is... Erre az­tán rátettmégegy lapáttal és kinyilatkoztatta, elutasítja azokatané- zeteket, amelyeka kommunizmus 1989-ben bekövetkezett bukása után határozták meg a közbeszédet és a gazdaságpolitikai gyakorla­tot, amelyek szerint az állam nem lehet meghatározó szereplője a gazdaságnak, ezért az adófizető polgárokra, vagyis a fogyasztókra, a szabad piacra kell bízni a dolgokat... Gašparovič szerint ugyanis a polgár eleve tehetetlen, tehát az állam nélkül képtelen boldogulni... Hát, kérem szépen, elképesztően rossz duma ez a 21. századi euró- zónás Szlovákia köztársasági elnöke részéről, ám korántsem példát­lan. Van ugyanis egy kommunista diktátor messze Dél-Amerikában, úgy hívják, Hugo Chávez, aki Venezuela államfőjeként ugyanilyen hazug sóderrel terelgeti nyáját. Ugyanis a Chávez hirdette ideológia lényege is az, hogy az állam polgárai törvényszerűen és általában gyermetegek, korlátoltak, tehetetlenek, tehát egy erőskezű, magya­rán, diktatórikus államnak kell gondoskodnia róluk. Azaz épp úgy ál­lamosíthatok, mint egy szatócsüzlet vagy egy atomerőmű... Hagyjuk most, hogy Chávez csak butaságból olyan csökött kommu­nista-e, mint amilyen, vagy igazából minél több tehetetlen alattvaló­ra van szüksége hatalma megőrzése érdekében. Az sem különöseb­ben érdekes, hogy Ivan Gašparovič is legalább olyan csökött-e, mint ő, és ha igen, miért. Mert tök mindegy, egy politikus a tudatlansága miatt alkalmatlan-e vagy azért mert egyszerűen csak önző, esetleg tudatosan gonosz. Legyen azonban csakkorlátolt, ne adj isten, alzhe- imeres, mindenképpen tudnia kellene, tanácsadóinak pedig kötele­zően, hogy nem volt, nincs és nem is lesz olyan földi hatalom, amely úgy képes megoldani az állampolgárokhétköznapi gondjait, hogy azoknak semmi mást nem kell tenniük, mint tátott szájjal sült galam­bokra várni. Hogy aztán az ingyen kaját követően az „állambácsi” meg is böfiztesse őket, sőt az alfelük is államüag legyen kitörölve nekik...? Belátható ugyanis, ha egy ilyen projekthosszú távon működőképes lett volna, mégmostis a Szovjetunió fennhatósága alatt virágozna Közép-Európa. .. Ennyit a paternal izmus, az atyáskodó, tehát polgárait hatalmi úton kiskorúsító állam téveszméjének tudatos tévesztéséről. Amit egy kocsmai gatyarohasztó esetében legfeljebb nevetséges műsorszámként könyvel el az ember. Ám ha egy államfő akár csupán kokettálni próbál az állami diktatúra gyakorlati megvalósításának gondolatával, az nem más, mint a vég kezdete. Nem beszélve arról, ha egy parlamentáris demokrácia elvei szerint működő köztársaság elnökeként valaki úgy szegődika végrehajtó hatalom, vagyis a kor- mánypolitikusoklakájává, mint Gašparovič. Nos, talán ezen a hely­zeten és persze lehetséges következményein kellene elgondolkodni­uk azoknak a potenciális szavazóknak, akik egyelőre nem tudják, szükséges-e szavazniukaz államfő-választáskor, avagynem... JEGYZET emberek a legtöbb cégnél egy centet kapnak egy sikeresen kézbenyomott cetliért, csúcs­időben is egy óra, amíg összejön egy euró. Különben meg kell hagyni, alapos kiképzésben ré­szesültek. Másképp nehezen boldogulnának a pozsonyi for­gatagban. Tántoríthatatlanul állnak a vacogtató télben a leg­forgalmasabb utcasarkokon, és már messziről fixírozzák a szembejövőt. „Üdvözlöm! Sze­retne ön havi ezer eurót keresni kényelmes, otthoni munkával?” Vagy: „Kérem, látogassa meg új üzletünket!”-hadaiják, és mu­száj elvenni tőlük a cédulát, mert máskülönben a szöveg folytatódik. Megbízóik ellenőr­zik őket, a környék kukáiba is rendszeresen belekukkantanak, nem szabadult-e meg a munka­társ rövid úton a feladattól. Épp ezért egy-egy dolgos nap végére a szórólapozók már annyira ag­resszívak, hogy hosszú métere­ken át képesek követni a cetlivel a kiszemelt áldozatot. Az újonnan nyílt vendéglátóhe­lyek és boltok reklámemberei vélhetően a közlekedési rend­őröktől tanultak el néhány tere­lő kézmozdulatot. Eleve úgy he­lyezkednek az objektum előtti járdán, hogy testükkel invitál­janak befelé, azaz gyakorlatilag elállják a menekülés útját. És amikor már úgy érzem, sikerült kitérnem és non-verbálisan je­leznem, hogy ide most nem óhajtok bemenni, azilletőegy ügyes csellel kezembe csempész egy reklámcédulát. „Hiába me­nekülsz, hiába futsz....” Hiába menekülsz... JUHÁSZ KATALIN „Könyörgöm, kíméljen mega szórólapoktól!” Ez a kétségbe­esett üzenet virít szomszédom levélszekrényén, vastag filctol­lal, kiabáló betűkkel. Az esdek- lés azonban keveseket hat meg, szinte naponta kandikál kifelé a ládácskából egy-egy színes cet­li, fecni, cédula, szórólap, pros­pektus, sőt kiadvány is, amelyek árengedményekre, fantasztikus akciókra és szuper befekteté­sekre hívjákfel a figyelmet. Mintha a szórólapozók, vagyis a „telítők” azt üzennék: bocs, de nekik ez a munkájuk, ha törik, ha szakad, el kell végezniük, esőben, hóban, metsző szélben vagy trópusi hőségben, szóval felesleges tiltakoznia a tisztelt célszemélynek, akár be is ta­paszthatja a nyílást, minden­képp bejuttatják az üzenetet, ha kell, véső segítségével... Elképzelem a szomszéd fiatal­ember dühös arcát, szikrázó szemeit, ahogy este a levélszek­rényt takarítja. Az én életemből isjó néhány percet elvesz, amíg megtalálom a leveleket, szám­lákat a sok idegesítő reklámcé­dula között, de nem kapálód- zom, nem lázadok, nem üzen­getek a kézbesítőnek. Rég bele­nyugodtam a megváltoztatha- tatlanba. Egy ideje már az utcán sem tanúsítok ellenállást. Főleg amióta tudom, hogy ezek az

Next

/
Oldalképek
Tartalom