Új Szó, 2009. február (62. évfolyam, 26-49. szám)

2009-02-20 / 42. szám, péntek

J i 8 Vélemény ÚJ SZÓ 2009. FEBRUÁR 20. www.ujszo.com SZEMPONT Kifelejtettek bennünket Mikor volt a szlovák törté­nelem aranykora? - tette fel a kérdést a Týždeň hetilap. A vá­laszokat a lap karácsonyi szá­mában közölték. Sokan szemé­lyekhez kötötték a jeles idő­szakokat. Dubček, Jánošík, Hlinka, Štefánik nevét dicsőí­tették. Voltak, akik azt írták, az aranykor csak ezután kö­vetkezik. Engem a kormány alelnöke, Dušan Čaplovič véleménye gondolkoztatott el, azért is, mert neki megbízatásából ere­dően az itt élő nemzetiségek múltját is ismernie illene. Kü­lönösen, amikor az aranykort hitelesen akarja indokolni. Véleménye szerint: „A szlo­vák történelem legjobb idő­szaka az 1944-es szlovák nem­zeti felkelés volt, mert akkor a szlovákok a Szlovákiát meg­szálló német fasiszták ellen felkeltek és a szabadságért, a demokráciáért, a szolidaritá­sért és a testvériségért harcol­tak. A szlovák katonák és par­tizánok mellett életüket felál­dozva vettek részt a harcokban oroszok, ukránok, lengyelek, franciák, britek, amerikaiak, bolgárok, szerbek.” Sajnos, a felsorolásban emlí­tést sem tesz a magyarokról. Nem vagyok történész, de tu­dom, ebben a felkelésben ténykedett egy 200 tagú „Petőfi” alakulat is, Adler Ká­roly és Fábry György vezetésé­vel Csernek és Rimabánya tér­ségében, Losonc fölött Nógrá- dy Sándor kb. 60 tagú egysé­gével vált ismertté, Kiszuca környékén Manyák Jenő és csapata jeleskedett. Tudom, hogy a Štefánik, Scsors, Pobe- da, Jánošík, Gottwald, Thal­mann nevű és további parti­zánalakulatokban 3-4000 ma­gyar harcolt. Mintegy 18 ezer partizán vett részt a mozgalomban, eb­ből legtöbben szlovákok, utá­nuk szovjetek (gyűjtőnévvel kifejezve), s létszámuk szerint a harmadik helyen a magyarok voltak. Meglepett, hogy Dušan Čap­lovič történész nem tudja, hogy magyarok is harcoltak a szlovák nemzeti felkelésben! Vagy csak kifelejtette a felsorolásból? Vagy...? Újváry László (SITA-felvétel) A rovatban közölt írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik. VISSZHANG Ad: Zemková szerint Biró nem tudja, mit beszél, Új Szó, 02.17. Ellentétben Zemková igazga­tó asszony véleményével a Ma­gyar Koalíció Pártjának igenis kötelessége fellépni választói érdekében, ha sérelem éri őket. A szlovák közszolgálati rádió pedig, mint nevéből is kitűnik, közpénzekből működik és a „köz” részére nyújt szolgálta­tást. A rádiónak törvényből fa­kadó kötelessége a magyar nemzeti kisebbség részére fog­ható rádióadást biztosítani. Ha pedig a magyar nyelvű adás a célközönség jelentős része szá­mára nem fogható, egyértelmű­en sérelem éri őket, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül, hiszen a magyar nemzetiségű polgárok nem ezért tisztelték meg bizalmukkal és szavazata­ikkal az MKP-t. Mivel számos magyarlakta te­lepülésen már lassan két hete nem fogható a Pátria rádió műsora, nehezen nevezhetnénk nem el­hamarkodottnak az átállást. Egyébként azt kellene monda­nunk, hogy előre megfontolt szándékkal hagyták magyar adás nélkül a magyarok által leg­sűrűbben lakott Csallóközt és Má- tyusföldet, de ilyen rosszindulatot nem feltételezünk a Szlovák Rá­dió vezetőségéről. Ezért továbbra is úgy gondoljuk, hogy nem a je­lenlegi állapot elérése volt a cél­juk az augusztus óta tartó felké­szüléssel, hanem egyszerűen hi­báztak. Az interjúban általam megfo­galmazott állításokat a Szlovák Rádió vezetőségétől kapott in­formációkra alapoztam. Meglepe­tésként ért bennünket is az a hír, hogy a Pátria rádió adása az átál­lás után nem mindenhol lesz fog­ható, és azon nyomban, még ja­nuár elején állásfoglalásban tilta­koztunk ez ellen. Kár, hogy a rá­dió vezetése mégsem keresett a Pátria rádió hallgatói számára is elfogadható megoldást. Természetesen ugyanakkor örömmel és reménykedve ol­vassuk a rádió vezetőségének nyilatkozatait arról, milyen ter­veik vannak a helyzet megoldá­sára, hogy középhullámú rá­dióadót vásárolnak, próbaadást folytatnak, tárgyalnak a Magyar Rádió elnökével stb., csak hát mindezt még azelőtt meg kel­lett volna tenniük, hogy a Pát­ria rádió középhullámú adását lekapcsolták. Zemková igazgató asszony elmondása szerint már hat hónapja készültek az átál­lásra és most 20 ezer euróért (kb. 600 ezer korona) vesznek egy rádióadót, amellyel Komá­romig foghatóvá válik a magyar adás. Úgy gondolom, az elmúlt hat hónapban is sikerült volna ezt az összeget előteremteni a vásárláshoz és rengeteget lehe­tett volna tárgyalni Such Györggyel, a Magyar Rádió el­nökével. De az nem elfogadható, hogy akár csak egy napig is a Szlovák Rádió ne teljesítse törvényből fakadó kötelezettségét, és ne biztosítsa a rádióadást, ame­lyért egyébként a Csallóközben élő magyar nemzetiségű polgá­rok is megfizették az üzemben tartási díjat. Érdekes elképzelés a rádió vezetőségének részéről, hogy hallgassunk és ne kritizáljuk rossz döntéseiket, mivel ők sa­ját elmondásuk szerint már lá­zasan keresik a megoldást, hogy végre hallgathassuk a ne­künk szóló rádióadást. Ez a je­lenlegi dicséretes igyekezet azonban kár, hogy nem időben, az átállás pillanatában hozta meg gyümölcsét, és akkor most nem lenne „ügy” a Pátria rádió adása. Sajnos, e nélkül is renge­teg gond nehezíti a Dél-Szlová- kiában élő magyar nemzeti ki­sebbség életét, és terheli az amúgy sem felhőtlen magyar­szlovák viszonyt. Biró Ágnes _________________________________OLVASÓI LEVÉL_____________________________________________________________________________ Karakánabb kiállást Néhány héttel ezelőtt olvastam egy inteijút a belgiumi székhelyű Emberi Jogok Közép-európai Bi­zottságának főtitkárával, Tajnay Máriával. Keserűséggel töltöttek el a főtitkár észrevételei nemzeti­ségi érdekeink képviseletével kapcsolatban. Azóta sem tudtam napirendre térni az írás megdöb­bentő, lesújtó tartalma fölött. Bár időnként már én is kételkedem a felvidéki magyarságra egyre in­kább jellemző beletörődés, le­mondás, közéleti passzivitás le­győzésében. A „nincs mit tenni” hangulat talán már engem is meg­fertőzött. Tajnay Mária szerint Brüsszel­ből nagyon nehéz a felvidéki ma­gyarságot eredményesen képvi­selni. Amint mondja: „Bármily jól szervezett egy fórum vagy meg­hallgatás, ha maguk az érintettek az előzetes megbeszélés ellenére sem képviseltetik magukat, az ügy sokat veszít a hiteléből.” Az elő­adóként meghívott felvidéki pol­gármesterek, iskolaigazgatók és tanárok nem mentek el Brüsszel­be, arra hivatkozva, hogy megtor­lás érné őket még a magyar párt ré­széről is. Hasonló okok miatt nem vettek részt a bizottság által kez­deményezett rendezvényeken a polgári és kulturális szervezetek vezetői, valamint a református egyház néhány személyisége. Úgy tűnik, hogy a felvidéki ma­gyarság civü társadalmának ér­telmiségi köreiben nem találunk olyan személyiségeket, akik akar­ják és merik vállalni a szereplést érdekünkben az uniós fórumokon. Ennek több oka van. Az egyik az, hogy közösségünk civil szerve­zettsége még csak a kezdeteknél tart. Nem jellemző ránk, hogy civil szervezetek és értelmiségiek kez- deményezően lépjenek fel kisebb­ségi ügyekben. (Habár az utóbbi hetek eseményei pozitív irányú elmozdulásra utalnak e téren, lásd Szlovákiai Magyarok Kerékaszta­la.) A másik okot kisebbségünk nemzettudatának folyamatos gyengülésében vélem felfedezni. Különösen károsnak találom a ve­zető politikusaink oly gyakran el­hangzó frázisát: „Ne szóljunkmost arról, mert magunknak ártunk vele.” Ilyen megfogalmazásokkal lehet csak igazán hatásosan elol­tani az ádagpolgár tettrekészsé- gének amúgy sem túl hevesen lo­bogó tüzét. Pedig Tajnay Mária nem hagyott kétséget afelől, hogy a felvidéki magyarok, a közvetle­nül érintettek részvétele nélkül Brüsszelből nehéz kedvező válto­zásokat elérni Szlovákiában. Az előbbiekben már említet­tem, hogy az Emberi Jogok Közép­európai Bizottságának meghívá­sát a megtorlásra való hivatkozás­sal utasították el a meghívottak, és legnagyobb megrökönyödésemre a megtorlást lehetségesnek tartot­ták a magyar párt (MKP) részéről is. Elképzelhetetlennek tűnt eddig számomra az MKP ilyen magatar­tása, de miután alaposabban meg­vizsgáltam az összefüggéseket, ar­ra a következtetésre jutottam, hogy nem zárhatom ki az MKP-val szemben felmerült panasz jogos­ságát. Szlovákiában a társadalom minden szféráját túlságosan át­szövi a politika. Nem nézi jó szemmel a civil szerveződések ön­álló kezdeményezéseit, igyekszik minden vonatkozásban kezdemé­nyező és irányító szerepet betölte­ni. A közélet minden eseményét kizárólag saját hatáskörben akarja felügyelni és levezényelni. Nem érdeke egy igazán erős civil társa­dalom kialakulása, hiszen a jól működő szervezeteivel, polgári társulásaival bizonyos szempont­ból konkurenciát jelentene szá­mára, minek következtében látha­tóbbá válnának a politikát művelők tevékenységének hiá­nyosságai. Természetesen nemze­ti közösségünk keretein belül ugyanúgy tapasztalható a politika túltengése, mint országos méret­ben. Jogvédelmünk területén -a társadalmi önszerveződés gyen­gesége miatt - az MKP-nak szinte kizárólagos szerepe van, és mi, szlovákiai magyarok elsősorban ezt a pártot tartjuk a honi politika megtestesítőjének. Esetünkben súlyos árat kell fizetnünk a tevé­kenységében előforduló hiányos­ságokért, gyakran sorskérdések­ben kellene állást foglalniuk pár­tunk vezető tisztségviselőinek. Milyen segítséget várhatunk az Európai Parlament magyar képvi­selőitől? A főtitkár válasza távolról sem megnyugtató. Kijelenti, hogy a magyar képviselőktől eddig nem kaptunk támogatást. Szinte alig nyilvánultak meg magyar sors­kérdésekben. Rendkívüli mérték­ben csalódott a magyar képviselők tétlensége miatt. Megfogalmazá­sa szerint: „Az ügyünk mellett kiál­ló más nemzetiségű képviselők számára is érthetetlen, hogy ép­pen a magyar társaik nem szor­galmazzák a felvidéki magyarság ügyének napirendre tűzését. ” Arra a kérdésre, mit kellene tenni ük a szlovákiai magyaroknak az eredményesebb érdekképvise­let végett, röviden a következő vá­laszt adta Tajnay Mária: Minden módon fel kell emelni szavunkat a jogsértések ellen, ha kell, sztrájk­kal, tüntetéssel, bojkottal, a polgá­ri engedetlenség minden formájá­val. Külön kitért a tankönyvügyre. Célszerűnek tartva a magyar kul­turális hagyományokat súlyosan sértő tankönyvek átvételének megtagadását vagy nyilvános megsemmisítését. Šzámára fel­foghatatlan, hogyan tűrhetik el szó nélkül szülők tízezrei, hogy ezeréves magyar helyneveket ma­gyar tankönyvekben néhány évti­zeddel ezelőtt keletkezett szlovák elnevezésekkel váltottak fel. A fő­titkár asszony nem tudja mivel magyarázni, miért nem indítottak már büntetőperek százait a duna- szerdahelyi stadionban lejátszó­dott rendőri kegyetlenkedések ál­dozatai? Indokolatlan a félelmük, hiszen jogellenes állami eljárással kapcsolatos fellépésről van szó. Egy-két perindítást lesöpörnének az ügyészségek az asztalról, de a feljelentések százait már nem le­hetne eltitkolni a nemzetközi köz­vélemény elől. Együd László

Next

/
Oldalképek
Tartalom