Új Szó, 2009. február (62. évfolyam, 26-49. szám)

2009-02-19 / 41. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. FEBRUÁR 19. Közélet 3 A vendéglősök azon törik a fejüket, falazzanak-e vagy felszámolják a konyhát Füstölögnek a szakácsok Az is egy megoldás, ha a dohányosokat zárják kalitkába (TASR/AP-felvétel) Pozsony. Szeptembertől senki sem gyújthat rá olyan bárban vagy étteremben, ahol ételt szolgálnak fel. A nem dohányzók védelmé­ről szóló törvény szerint ilyen helyen csak fallal el­kerített helyiségekben le­het cigarettázni. A bárok tulajdonosai így most azon gondolkodnak, falat húz- zanak-e az étterem köze­pére, vagy a konyhát szün­tessék meg. A törvény így a szakácsokat is komolyan érintheti. DEMECS PÉTER A vendéglátóiparban vállalko­zók azt kénytelenek mérlegelni, hogy vendégkörük mely részéről mondjanak le: azokról, akik enni járnak hozzájuk, vagy azokról, akik máshova mennek, ha nem lehet rágyújtani. A jogszabály egyértelműen kimondja, hogy a dohányzók számára fenntartott rész nem lehet nagyobb a nem dohányzók helyiségénél. A nem­dohányzó szakasznak kell a bejá­ratnál lennie, és ebből a helyiség­ből kell nyűnia a WC-nek. Á ven­déglátóhelyek ily módon történő átalakítása rengeteg pozsonyi és vidéki bár, étterem, bisztró tulaj­donosának okoz fejtörést. Vége a cigizésnek Dél van. A Pozsony óvárosában található El Campo étteremben minden asztal foglalt. A vendégek egy része még csak várja az ételt, mások már jóllaktak és a kávéhoz rágyújtanak egy cigarettára. Az alig 90 négyzetméteres kis ven­déglőben a friss étel illata kevere­dik a cigarettafüst szagával. Mivel a szagelszívó elromlott, a pincér időnként kinyitja az ajtót, hogy szellőztessen. A vendégeket mindez látszólag nem érdekli, jól érzik magukat. „Ha valakinek nem tetszik, hogy füst van itt, oda megy, ahol ebédidőben tilos a dohányzás. Nem értem, miért kell ilyen he­lyeken betiltani a cigarettázást” - panaszkodott egy vendég. Az ét­terem tulajdonosa csalódott. ,A bevétel nagy része napközben az ebédekből származik. A forgalom és a nyereség szempontjából kulcsfontosságú a konyha. Mivel nincs lehetőség két részre osztani az éttermet, kénytelen vagyok be­tiltani a dohányzást. Meggyőző­désem, hogy veszteségesek le­szünk” - mondta a tulajdonos. Petra Eliášová, a belvárosi Pre­zidentka bár tulajdonosa nem he- . lyesli a jogszabályt, de szerencsé­sebb helyzetben van, meg tudja oldani az elválasztást. „A bár két helyiségből áll. Eddig a nagyobb részben lehetett dohányozni, a fallal elválasztott kisebb helyiség­be nem szállt át a füst. Ezek után kénytelen leszek felcserélni a két helyiséget. Már előre látom, hogy a nemdohányzó szakasz tátonga- ni fog az ürességtől” - tette hozzá Eliášová. Utcára kerülnek a szakácsok? A törvény értelmében olyan vendéglátóhelyen kell kialakítani fallal elválasztott termet a do­hányzóknak, ahol ételt szolgálnak fel. Viszont sok helyen csak nap­közben főznek, ebédet kínálnak, de ezekben sem lehet majd este sem rágyújtani. Az egészségügyi tárca szerint a virsli, a kolbász és a kenyér árusítása is ebbe a kategó­riába tartozik, kivételt csupán az italok mellé kínált perecek, mo­gyorók képeznek. Egyetlen olyan étterem- vagy bártulajdonost sem találtunk Po­zsony belvárosában, aki a tör­vénnyel elégedett lenne. Sokan ráadásul attól tartanak, hogy a tu­risták és az este szórakozni vágyó emberek miatt kénytelenek lesz­nek lemondani a főzésről, így per­sze menesztik a szakácsokat és a pincérek egy részét. „Nálunk az ételfelszolgálásból származó be­vétel messze nem akkora, mint amennyit az inni, cigarettázni, szórakozni vágyó emberek hagy­nak itt. Egy-egy éjszaka a kokté­lokból annyi a bevételünk, mint amennyit két nap alatt a konyhá­val keresünk” - árulta el a Hot Shot koktélbár vezetője. Hozzá­tette: neki sokkal jobban megéri elküldeni a szakácsokat, mint’ fenntartani a konyhát. „Bár tegnap már elterjedt a rémhír a kollégák között, hogy a nyári szezon végén többen fel­mondást kapunk, én bízom ben­ne, hogy azért marad elég étte­rem. Azt viszont már most látni, hogy a szakácsok elkezdtek új munkahelyet keresni, ahol szep­tember után sem kapnak felmondást” - árulta el lapunknak Pozsony első ötcsillagos szállodá­jának főszakácsa. Rövid felmérésünk szerint a vendéglátóhelyek elsősorban azt fogják figyelni, hogy a dohányzó vagy a nem dohányzó vendégek hoznak-e többet a „konyhára”, s ez alapján döntenek a falazásról. A vendéglátóhelyek átalakítását szeptember elejéig kell elvégezni. De a kocsma bezzeg hangos A kocsmárosok természetesen örülnek a részleges dohányzási korlátozásnak, mivel abban bíz­nak, hogy szeptembertől azok is hozzájuk járnak majd, akiket ki­üldöznek azokról a helyekről, ahol ételt is felszolgálnak. A do­hányzás ellenzői - köztük Richard Raši egészségügyi miniszter - vi­szont állítják: csak akkor lesznek elégedettek, ha végül bevezetjük a teljes tilalmat. Szakértők szerint ráadásul csak idő kérdése, mikor lép hatályba újabb szigorítás, hi­szen az Európai Unió tagállamai­ban sorra fogadnak el olyan jog­szabályokat, amelyek minden vendéglátóhelyen tiltják a do­hányzást - sokak szerint ilyen tör­vény vár Szlovákiára is. A legszigorúbb dohányzáselle­nes jogszabályt Írországban fo­gadták el. A kávé mellé a franciák és az olaszok sem gyújthatnak rá egy cigarettára, éttermekben Dá­niában, Észtországban, Spanyol- országban, Szlovéniában és Nor­végiában tilos cigizni. Ausztriá­ban és Belgiumban csak külön he­lyiségekben lehet cigarettázni. Felmérések szerint ott az or­szág lakosságának 62 százaléka nem dohányzik. A dohányzók száma Szlovákiában évről-évre csökken, ugyanakkor egyre több fiatal kezd el cigarettázni. A leg­többen még 15. életévük betöltése előtt kipróbálják a cigit - sokan 10 éves koruk előtt. A dohányzás következtében kialakuló betegségekben Szlová­kiában évente közel 11 000 em-' bér hal meg, Európában pedig 650 ezer - minden hetedik halál­esetet a cigaretta okozza. A do­hányipart a világon több mint 1,3 milliárd cigarettázó élteti, ez a káros szenvedély világszerte há­rommillió ember életét követeli évente; feltételezések szerint 20 év múlva ez a szám már eléri a tízmilliót, (dem, s) Újabb szigorítás jöhet, feleslegessé válhat a fal Az olcsóbb megoldást választják az ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Dunaszerdahely/Losonc/Ki- rályhelmec. Válság idején való­színűleg az olcsóbb, egyszerűbb megoldást választják az étterem­tulajdonosok. Mivel a dohányzást szabályozó törvény szeptember­ben életbe lép, többen az étkezte­tés leállítását látják ésszerűbbnek, hiszen az utóbbi hónapokban egyébként is megcsappant a ven­déglők forgalma. Ahol viszont ko­molyabb fejtörés nélkül és kisebb befektetéssel megoldható a helyi­ség elválasztása, ezt a megoldást választják. A dunaszerdahelyi Švejk sörö­zőben 6-7 fajta ételt is felszolgál­nak, és annak ellenére, hogy bevé­telük jelentősebb hányada az ital- fogyasztásból származik, nem tűnik el a kocsmai étlap. A tulajdo­nos, Pőthe Andrea abban remény­kedik, hogy kis befektetéssel meg­oldható a falazás, amellyel elkülö­nítik a dohányzó- és a nemdo­hányzó szakaszt, a helyiség mére­teinek köszönhetően erre van le­hetőség. A tulajdonos annak örül, hogy nem vezették be a teljes do­hányzási tilalmat a kocsmákban, sörözőkben is. A Seven étteremben és bár ki­sebb, itt már gondot jelent a helyi­ség leválasztása. Azt tervezik, hogy a jelenlegi teraszt alakítják át dohányzó helyiséggé. A benti részben nem szeretnének falazni, mert úgy vélik, bármikor elfogad­éttermek (Reuters-felvétel) hatnak újabb szigorítást, és akkor a felhúzott falak is feleslegessé válhatnak. Egy magát megnevezni nem kí­vánó losonci kisvendéglő tulajdo­nosa szerint az étkeztetéssel amúgy is sok a gond. Egy vendég­lői konyha előírás szerinti kialakí­tása meglehetősen drága, a ven­dégek száma fogyóban, és ha a tér­ségben tovább nő a munkanélküli­ek száma, akkor nem lesz érdemes ételt felszolgálni. Ősztől va­lószínűleg bárként fog működni a 30 fő befogadására képes kisven­déglő. Feterik Szilvia, a királyhelmeci Privat Café vezetője elmondta, az éttermet tizenöt évvel ezelőtt nyi­tották meg, dohányozni sose lehe­tett náluk. Annyit változtathatnának, hogy dohányzószakaszt alakítanak ki, de ezt nem tervezik: sok vendégük kifejezetten azért választja őket, mert nemdohányzó éttermet működtetnek, (leczo, szász, jóm) 0 DOHÁNYZÁSI TILALOM AZ EU-BAN Finnország Észtország Lettország Litvánia li Svédország Szlovákia' Ausztria Olaszo. T Szlovénia Románia Portugália Franciao. Bulgária Magyan Spanyolország Az uniós tagállamok többsége már bevezetett bizonyos korlátozásokat a vendéglátóhelyeken Dánia Hollandia Írország Nagy-Britannia Belgium Németo. Lengyelo. Luxemburg Görögő. Málta Ciprus teljes tilalom részleges tilalom ■ nincs korlátozás [-• Forrás: REUTERS Grafika: SME/fP Csütörtök 2009. február 19., 12:00 Változóan derűs, felhős idő, helyenként hózáporra lehet számítani. Általában felhős idő, elszór­tan hózáporokkal, havazással. j1 Szombat Jobbára felhős égbolt, több helyen havazással A térképen a legmagasabb nappali hőmérsékleteket tűntettük fel. Vasárnap Általában leibős idő, szórvá­nyos havazással. , A levegő hőmérséklete Chopok Juh - Kosodrevina 185 cm 06.55 Pozsony 17.14 Pozsony 265 változatlan 06.48 Besztercebánya 17.05 Komárom 165 árad 06.40 Kassa 16.57 Párkány 105 árad Skallté -Seratinnv 100 cm Meander SMpark Oravice 90 cm A hőmérsékletek Celsius-fokban vannak megadva f" szél a. melegfront n ciklon hidegfront - - okklúziós front v anticiklon Pozsony Besztercebánya Kassa Chopok Jah - Srdiečko 110 cm Roháče -Spálená dolina 110 cm Készíti az SHMÚ Skl Zábava -Hroítín VÁROSOK MA HOLNAP HOLNAPUTÁN HM Pozsony jobbára felbős ég-í°-1° havazás -4° 0° hózépor-2° 2° Nyitni általában leibős ég-»•-r havazás -7° 0° havazás-4° 1° Donaszerdahely jobbára felhős ég-7°-1° havazás -5° 1° hózápor-3° 1° Koma rom általában lalhőt ég-7” r havazás -í° 0° havas eső-3° r Ipolyság jobbára felhős ég-r-r havazás -1°-1° havazás-5° 0° Rimaszombat tőként felhős ég-r-r lelhős ég -12°-2° hózépor-8° 0* Kassa jobbára felhős ég-7*-r általában felhős ég -10°-3° lelhős ég-7° r Királyból mec tőként felhős ég-r-r többnyire lelhős ég -7°-2° lelhős ág-1° 2° Besztercebánya általában lelhős ág-12°-3° jobbára lelhős ég -13°-1° havazás-S°-3° Pnarári roprau havazás-13°-5° felhős ág -1í°-2° havezés-10°-3° ■■■ ■■■

Next

/
Oldalképek
Tartalom