Új Szó, 2009. február (62. évfolyam, 26-49. szám)
2009-02-18 / 40. szám, szerda
r/i SZÜLŐFÖLDÜNK 2009. február 17., szerda 6. évfolyam, 7. szám Műanyag flakonok az életben és a művészetben címmel nem mindennapi kiállítást rendeztek a kassai Cseh centrumban. A cseh Veronika Richte- rová munkáit láthatta a közönség, a művész PÉT-flakonokból alkot különböző tárgyakat. A művész és kollégái mindent figyelemmel kísérnek, ami a műanyag flakonokkal összefügg, egyebek közt azt, hogyan használják fel az életben és a művészetben ezt az egyébként sokoldalú nyersanyagot, amelyből újrahasznosítás útján textíliák előállítására alkalmas műszálat is nyernek. Pontosabban nyernének, ha az utóbbi időben le nem állt volna az újrahasznosítás. A stagnálást a feldolgozóvállalatok a válsággal magyarázzák. Egyelőre maradnak tehát a találékony művészek, akik felhasználják azt, ami egyébként csak a szeméthegyeket növelné. (TASR-felvétel) JEGYZET Koldusdilemma JUHÁSZ KATALIN Nehezen szokom a sok aprót a zsebemben, esténként általában kiszórom az egy-két centeseket egy tálkába, hogy ne cipeljem őket feleslegesen. Aboltban szinte mindigkártyával fizetek, a pozsonyi tömegközlekedésben pedig az ötvencentes a legkisebb egység, tizenöt perces jegyet kapni érte, amivel általában eljutokA-ból B-be. Többen lehetünk ezzel így, mertaminapegy koldust hallottam panaszkod ni a helyi tévében, aki szerint az emberek újabban nem szívesen adakoznak. Tíz-húszcenteseket dobálnaka kalapba, de nem ritka az egy-két centes adomány sem, amivel mihez is kezdhetne ó,akéregetó. Tulajdonképpen igaza van, mert januártól lényegesen több „munkával” kell összekoldulnia a napi betevőt. A koronás világban egy tízest szántam rájuk néha, hajó kedvemben találtak. Tizenöt koronát már sokallok e célra, úgyhogy ötven centest sosem fognak kapni tőlem, már csak azért sem, mert a pozsonyi koldusok legtöbbje meglehetősen agresszív módszerekkel ké- ri-követeli az adományt a járókelőktől. Szófián ücsörgés, ácsorgás helyett bátran leszólítják az embert, és nekiszegezik a kérdést, van-e egy kevés aprója. Avasútállomáskömyékén • olyanok dolgoznak, akik vonatjegyre gyűjtenek, és hetek óta egy konkrét összeg „hiányzik” nekik ahhoz, hogy hazautazhassanak végre. Akad olyan is, aki a hajléktalanszállóra szeretne utazni a város másik végébe, vagy épp az előbb rabolták ki, minden pénzét elvették holmi gazfickók. A legkülönfélébb történetekkel állnak elő, némelyek egész hihetóen adják elő a műsort, fene tudja, talán megérdemelnének némi aprót a produkcióért. Mert ennek a „hivatásnak” is vannak művészei és dilettánsai. Az is szociológiai közhely, hogy az adakozó saját lelkiismeretén akar könnyíteni, önmagát akarja megnyugtatni azzal, hogyjót cselekszik, vagyis aprót pottyant a kalapba. De ha az ember elkezd számolgatni, elgondolkodtató eredményre jut. Ha a forgalmas pályaudvaron tíz emberből akár csak ketten pottyantanak, estére negyvenötven eurót is összegyűjthet a szenvedőt alakító ügyes amatőr színész, ez pedig havonta több mint egy átlagkereset. Az utcazenész már egészen más kategória. Őkalegszimpatiku- sabb koldusok, mindigjól járnak velem, mert bármilyen hamisan bazseválnakis, nem tudom nem tisztelni az elszántságot, az igyekezetei, a hangszer szerete- tét és a cudar körülményekkel szembeni immunitást. Megérdemlik az ötven centet, hiszen nem csak lehajtott fejjel álldogálnak, vagyjól begyakorolt szöveget mondanak fel, hanem nyújtanak is egy kevés „ellenszolgáltatást” az alamizsnáért. Ha pedig a zenei produkció még kellemes is, az utcazenészt megkedvelik az emberek, körbe állják, szívesen hallgatják, és persze szívesen adakoznak. Igazán allergiás a kedveskedő cigányasszonyokra vagyok, akik hosszú métereken át kitartóan követik az embert az utcán, és mindenáron jósolni akarnak neki. Köszönöm, ebből nem kérek. Annakidején, húszéves koromban ugyanis egy „valódi”, iparengedéllyel rendelkező jósnőtől megtudtam, hogy sohasem leszek gazdag, hiába gürcölök, hiába spekulálok. (Azóta nem is igyekszem szembeszállni a sorsommal). Az említett tévéműsorban mini közvéleménykutatást is végeztek a járókelők között, vajon ki miért nyúl a zsebébe, és milyen gyakran adakozik. Legalább öten válaszoltak olyasmit, hogy a pozsonyi kéregetőknek nem érdemes adni, mert ma már nálunk is működik a koldusmaffia, a szerencsétlenek másoknak tejelnek, bűnözőket támogatni pedig nem helyes. Két megkérdezett azt mondta, a koldusok nem is igazi rászorulók, csak dobozos borra és cigire lejmol- nak, többet keresnek naponta, mint a bérből és fizetésből élők. A többiek, ketten-hárman állítólag rendszeresen pottyantanak aprót a kalapokba, de tényleg csak tíz-húsz centet. A megkérdezettek szerint Szlovákiában ma a legtöbb bérből és fizetésből élő család nincs jó anyagi helyzetben. Igazán hátrányos helyzetűnek a mozgás- sérülteket, a súlyos betegségben szenvedőket és leginkább a hajléktalanokat tartják a fővárosijárókelők. Egy fiatalember elmondta, hogy egyszer használt ruhát próbált adni az utcájukban rendszeresen kéregető szakadt koldusnak, de nem kellett neki, kerek-perec kijelentette, hogy kizárólag pénzt „gyűjt”. Szóval a fene se tudja, mikor akarnak átverni, ki az, aki valóban rászorul az adományra. És persze, hogy mennyit adjak ahhoz, hogy a koldus ne tegyen rám gúnyos megjegyzést... Az egységes koncepció elfogadása elejét vehetné a telkek eladása körüli vitáknak, és annak is, hogy a város anyagilag rosszul járjon Nincs egyértelmű feltételrendszer, ami találgatásokra ad okot a városban ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Komárom. A városi telkek eladásának módja és az ár minden alkalommal vita tárgyát képezi a képviselő-testületben. Ennek egyik oka, hogy nincs egységes koncepció, az érvényben lévő pontérték elavult, és maguk a képviselők sem következetesek az eladások során. ,JJincs rendszer abban, mikor kínálja fel a testület egyenes eladással a telket és mikor hirdet verseny- tárgyalást. Mikor kér a pontértéknek megfelelő árat és mikor annak többszörösét. Mindez találgatásokra ad okot ” - vetette fel a problémát Bastmák Tibor polgármester. A téma aktualitását az a nemrégiben lezajlott versenytárgyalás adta, amely során a Komenský utcai alapiskola mögötti telek egy részét éjtékesítetenék. Az ingatlan iránt a Decart Kft. érdeklődik, amely lakóparkot szeretne ott felépíteni. „A befektető a vételáron felül 600 ezer korona (19 916 euró) értékű bonuszt ajánlott fel a városnak, vagyis azt, hogy ilyen összegű ráfordítással rendbe teszi a lakópark melletti zöld területet is. A képviselők nem támogatták a közvetlen eladást, versenytárgyalás kiírása mellett döntöttek, aminek az lett a következménye, hogy kisebb bevételhez jutott a város” - mondta. Mivel az említett befektető volt az egyedüli érdeklődő, kikiáltási áron vehette meg a telket. A polgármester szerint közvetlen eladással akár 33 ezer euróval (egymillió korona) többet kaphatott volna a város. A hasonló helyzetek csupán úgy kerülhetők el, ha egységes kritérium- rendszert fogadnának el a képviselők az ingatlanok értékesítésére, és elkészülne végre a város aprólékos, új pontérték-térképe. Információink szerint már készül az új térkép, hamarosan a testület elé kerül. Varga Ferenc, a Decart Kft. tulajdonosa megerősítette: ha a testület a pontérték kétszeresét kéri a telkekért egyenes eladás során, megadta volna az összeget, így viszont kikiáltási áron, 1,5-szeres pontértékért jutott hozzá az ingatlanhoz, amelyen egyébként Komárom első lakóparkját készül felépítem egy éven belül, (vkm)
