Új Szó, 2009. február (62. évfolyam, 26-49. szám)

2009-02-11 / 34. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. FEBRUÁR 11. Régió 5 A komáromi és a párkányi régióból is érkeztek leendő elsősök a Czuczor Gergely Alapiskolába Egyéves szünet után ismét megnyitják az előkészítő osztályt Érsekújvár. A tavalyi évhez viszonyítva három, a két évvel ezelőtti beiratkozási eredményekhez képest hu­szonhét gyerekkel keve­sebbet írattak be idén a Czuczor Gergely Alapisko­lába. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Novák Monika iskolaigazgató elmondta, a 46 beíratott gyerek közül heten kaptak halasztást. „Két első osztályt nyitunk, és egy év kihagyás után, kilenc tanuló­val ismét nyílik nulladik osztály a város magyar alapiskolájában” - egészítette ki az elmondotta­kat Novák" Monika. A beíratott tanulók közül tizenhárom vidék­ről fog beutazni a járási szék­helyre. Száraz Attila pedagógus­tól megtudtuk, az Andódi szlo­vák óvodából hét gyereket írat­tak be a magyar alapiskolába. Akadtak olyan családok, ahol mindkét szülő szlovák iskolát végzett, de a nagyszülők magya­rok, és a fiatalok is ezen a nyel­ven szeretnék taníttatni a gyere­ket. Ellenben az egyik érsekújvá­ri kisfiút - aki számára tavaly ha­lasztást kért az édesanya - az eredeti elképzelés ellenére még­sem magyar iskolába íratták, hanem a lakótelepi otthonukhoz közelebbi szlovák tanintéz­ménybe. „Nem csak a közeli ma­gyarlakta településekről, Andód- ról és Kamocsáról jöttek gyere­kek (ezekben a falvakban megszűnt az iskola), hanem Nagykérről és Bánkesziről is, to­vábbá a párkányi régióbeli Kisúj- faluról és Szőgyénből, valamint a komáromi járásbeli Naszvad- ról. A szülőktől megtudtuk, a legtöbben azért választották a mi iskolánkat, mert a járási székhelyen dolgoznak és ismerik az intézmény munkáját, ered­ményeit” - tájékoztatott Krošlák Oľga igazgatóhelyettes. Ä nulladik osztályba jelentke­ző gyerekek közül csak ketten jártak magyar óvodába, egy gye­rek vidéki, egy pedig a városi szlovák óvodából érkezik, öten eddig semmilyen intézményt nem látogattak. Nagy szükségük van a felkészítő nulladik évfo­lyamra. A Czuczor Gergely Alap­iskolát jelenleg látogató 404 gyerek közül 78 vidéki, ezért az intézmény mára egyfajta gyűjtő­iskolává vált. (száz) A nulladik évfolyamban nemcsak a családból érkezőknek, hanem az addig szlovák óvodát látogató gyerekeknek is sikerül felzárkózniuk (Csuport István felvétele) Az óránkénti díj 50 cent és 1 euró közötti lenne Három belvárosi parkolóban díjat szednének GAÁL LÁSZLÓ Vágsellye. Jelenleg egyetlen nyilvános parkolóban sem szed a város parkolási díjat, de az önkormányzat már fontolgatja, hogy legalább háromban beve­zeti. „Nem arról van szó, hogy a város bevételeit akarjuk gyara­pítani, hanem arról, hogy sza­bályozzuk a városközpontban a parkolást” - mondta Martin Al­földi polgármester. Három bel­városi parkolóról van szó, a vá­rosi hivatal és a körzeti hivatal közötti, a Centrál szálló előtti és a Jednota üzlettel szemközti területről. Alföldi szerint az a probléma, hogy ezek nagy ré­szét a körzeti vagy a városi hi­vatalban, és a közeli hivatalok­ban dolgozók autói foglalják el. „Reggeltől a munkaidő végéig ott parkolnak, aki pedig ügyeit intézni jönne a hivatalba, vagy a közeli bankban van dolga, nem talál helyet.” Az óránkénti parkolási díj előzetes tervek szerint 50 cent és 1 euró (15 és 30 korona) közötti lenne. A kérdésről a város honlapján la­kossági vitafórumot indítottak. A helyzeten bizonyára sokat ja­víthat az is, hogy központ köze­lében, az Alsó (Dolná) utcában egy nagy parkolót építenek, a hivatalnokok azt használhat­nák. A polgármester azt is el­mondta, hogy a közlekedésren­dészettel és a Szlovák Útkezelő Vállalattal még decemberben tárgyaltak arról, hogy amint ér­vénybe lép az új közúti törvény, és a településeken 50 kilométe­res lesz a legnagyobb megen­gedett óránkénti sebesség, eltá­volítják a 40-es sebességkorlá­tozó táblákat. A városban jelen­leg szinte minden főúton érvé­nyes ez a korlátozás. 40-es táb­lák vannak a Galánta felől a vá­rosba bevezető egyirányúsított 1/75 főúton, valamint ennek a városból Galánta felé kivezető szakaszán, a Királyfai úton, de Vágvecse városrészben is az Ér­sekújvár felé vezető szakaszon. „Megígérték, hogy januárban eltűnnek a táblák, már február van, de még mindig ott vannak” - méltatlankodott a polgármes­ter. Pál József a Szlovák Útkezelő Vállalat vágsellyei részlegének vezetője tegnap megerősítette, hogy a rendőrségtől még min­dig nem kaptak utasítást a táb­lák eltávolítására. A vágsellyei közlekedésrendészet illetékesei úgy informáltak, hogy a sebes­ségkorlátozó táblákat rövid időn belül eltávolítják. Elsősorban a régió kortárs képzőművészeinek alkotásait állítják ki, elsőként az iskola egykori diákjáét Megnyílt az Ady Endre alapiskola Léda Galériája GULYÁS ZSUZSANNA Párkány. Az Ady Endre Ma­gyar Tanítási Nyelvű Alapiskola legújabb kezdeményezéseként megnyílt a Léda Galéria, mely szeremé közelebb hozni a diá­kokhoz a kortárs képző- és fotóművészetet. „A galériaalapítás ötletét Himmler Zsófia kolléganőm les­te el Esztergomban a Babits Mi­hály Általános Iskolában, ahol már évek óta létezik ilyen. Re­mek ötletnek találta, és úgy gondoltuk, mi is megvalósítjuk. Nem titkolt szándékunk, hogy egy művészi közeg létrehozásá­val közelebb hozzuk a gyerekek­hez a képzőművészetet, felhív­juk figyelmüket a színek, a tech­nikák, a formák sokféleségére, a kifejezésmódok széles skálájára. Ahol ez nem sikerül, ott hagyjuk, Nem titkolt szándékunk, hogy egy művészi közeg létrehozásával közelebb hozzuk a gyerekekhez a képzőművészetet. hogy maguk a képek gyakorol­janak hatást fejlődő gondolat- és érzelemvilágukra. Ady iskola lé­vén a galériát Léda Galériának neveztük el, utalva ezzel a művészi ihlet fontosságára” - mondta Fodor Zsuzsanna, az in­tézmény vezetője. Elsőként az iskola volt diák­ját, a párkányi Bugyács Sándort kérték fel, adja kölcsön alkotá­sait a kiállításhoz. A művészt és munkásságát Himmler György mutatta be. „Bugyács Sándor nagyon szerény ember, mentes mindenféle póztól. De érdekes figurái sokszor olyan pózokat és szerepeket mutatnak be, me­lyeket szeretünk eljátszani az életben. Bugyácsra jellemző, hogy sokféle technikával dolgo­zik, ami mind-mind más látás­módot igényel. Nagyon nemes célkitűzés egy iskolától a közve­títő szerepének felválalása, hi­szen az iskola nem csak a taní­tás illetve a tanulás helyszíne, hanem szellemi műhely is, ahol sok minden megfogalmazódik a gyerekekben. Ilyen kezedemé- nyezésre ma nagy szükség van, hiszen a kortárs művészet meg­ítélése gyakran komoly előítéle­tekbe és elutasításba ütközik. Bugyács Sándor festményei ki­válóan alkalmasak arra, hogy gondolkodásra késztessenek” - mondta bevezetőjében Himm­ler. A kiállítás április közepéig a nagyközönség előtt is nyitva áll minden tanítási napon 8 órától 3 óráig. A tulajdonos, a Nyitra megyei önkormányzat is támogatja a műemlékvédelmi hivatal elképzelését A világörökség listájára jelölik az izsai Leányvárat ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Nyitra/lzsa. Az Unesco világ- örökség listájára kerülhet az izsai Celemantia (Leányvár) római kori katonai tábor. A műemléket a vi- lágörökségi jelölésre további hét területtel együtt a műemlék- védelmi hivatal és a kulturális mi­nisztérium választotta ki, és hétfői közgyűlésén a fenntartó, Nyitra megye önkormányzata is támoga­tásáról biztosította az elképzelést. A Leányvárt a komáromi Duna Menti Múzeum kezeli. Csütörtöki József igazgatótól megtudtuk: az előzetes nomináció már néhány éve megtörtént, az oroszvári ró­mai kori táborral, a Gerulatával egyetemben. „Most érkeztünk a következő szakaszhoz, ám ahhoz, hogy to­vábbléphessünk, szükség van a tu­lajdonviszonyok rendezésére - magyarázta. - Az izsai tábor terü­letén ugyanis jelenleg három tu­lajdonos osztozik, a megyei ön- kormányzat, a vízgazdálkodási vállalat és a földalap. Az Unesco által támasztott feltételek szerint viszont a bejegyzendő objektum­nak kizárólag egy tulajdonosa lehet.” A kulturális minisztérium és a műemlékvédelmi hivatal a továbbiakban a megyét javasolta egyedüli tulajdonosnak, a múze­umot pedig a kezelőnek. „Mostani döntésükkel a megyei képviselők tulajdonképpen felvállalták azo­kat a feladatokat is, amelyek a vi- lágörökségi bejegyzéssel járnak - mondta Csütörtöki József. - Ko­moly beruházást jelent például az utak kiépítése, jelenleg ugyanis nagyon nehezen közelíthető meg a terület. A régészeti feltárások folytatása mellett viszont fontos, hogy a nyilvánosság számára is hozzáférhetővé, bemutathatóvá tegyük a területet. Ezt a célt szol­gálja például az egyes falrészek rekonstrukciója, vagy a fürdő feltárása.” A Szlovák Tudomá­nyos Akadémia Nyitrai Régészeti Intézete, Ján Rajtár vezetésével már egy évtizede nyári régészeti táborokat szervez Izsán, amelyen külföldi régészhallgatók, egyete­misták vesznek részt. A Duna Menti Múzeum egyik állandó kiállítása, a 6-os bástyá­ban található római kőtár, Lapi- dárium, ahol sírkövek, szarkofá­gok, oltárkövek, építészeti ele­mek találhatók. A bemutatott anyag több mint fele az izsai Le­ányvár területéről származik. Az izsai római katonai tábor világörökségként való bejegyez­tetésével Szlovákia csatlakozik ahhoz a nemzetközi projekthez, amely a Duna menti védelmi vonal, a Limes Romanus még fellelhető részeinek megóvására irányult, (vkm) Az izsai Leányvárban napjainkban is folynak a régészeti feltárások (Kis Kata felvétele) AJÁNLÓ Február 11. (szerda) Somorja - 19.00: Molnár Ferenc Üvegcipő című vígjá­tékát mutatja be a Győri For­rás Színház a művelődési központban, (jóm) Február 12. (csütörtök) Dunaszerdahely -19.00: a Szevasz Vándorszínház bemu­tatja Gágyor Péter Két királynő című játékát két részben a művelődési központban. Ren­dező: Gágyor Péter, (jóm) Dunaszerdahely - 17.00: Gyermekvilág Anno... című kiállítás ünnepélyes megnyi­tója a Csallóközi Múzeum ki­állítótermében. Szervezők: Nagyszombat megye önkor­mányzata, a Galántai Honis­mereti Múzeum, Győr-Moson- Sopron megye, a Győr-Mo- son-Sopron Megyei Múzeu­mok Igazgatósága. A kiállítás április 6-ig látogatható, (jóm) Komárom - 19.00: Két fér­fi, egy nő meg egy férfi - a L’art pour L’art Társulat bo­nyolult színházi estje a városi művelődési központban. „Ugye Önök is érzik a címből áradó, huncut-rózsaszín, sze­xuálisan izgató feromon fel- hőcskék orrnyálkahártya-csik- landozó, tavaszillatú, pajko­san pöttyenő, pikáns perme- tét? Hát, ez azért van, mert mocskos a fantáziájuk.” Imi­gyen hirdetik és ajánlják min­denkinek Besenyő Pista bácsi­ék legújabb estjüket, (vkm) Február 13. (péntek) Ipolyság - 10.00: a Test­vérvárosok Olimpiai Gyer­mekrajz Kiállításának ünne­pélyes megnyitója a Pong- rácz Lajos Alapiskolában (If­júság utca 24.), az alkotások Vácról és testvérvárosaiból érkeztek: Järvenpää - Finn­ország, Donaueshingen - Németország, Deuil-la-Barre - Franciaország, Givatayim ­Izrael, Székelyudvarhely - Románia, Ipolyság, Vágtöl- gyes (Dubnica nad Váhom) - Szlovákia valamint Yurihonjo - Japán. Bevezetőt mond Bé- lik György, Ipolyság alpol­gármestere, a tárlatot Váradi Attila váci iskolaigazgató, önkormányzati képviselő nyitja meg, közreműködnek: Dreguly Szilvia - hegedű és Horváth Péter - vers, vala­mint a váci Föld váry Károly Általános Iskola tanulói. Él­ménybeszámolót tartanak: Gáspár László paralimpiai ezüst- és aranyérmes asztali­teniszező és Lőwy János, a pekingi paralimpia ipolysági résztvevői. A kiállítás március 14-ig látogatható, (fm) Somorja - 14.00: a szabad­időközpont és a VMK álarcos­bált szervez a művelődési központban, (jóm) Hetény - 17.00: Az izsai népviselet képekben - kiállí­tás-megnyitó a Lilla Galériá­ban. A fényképeket Sámson Enikő készítette, az ötletgaz­da Sámsonné Kómár Gizella. A tárlat március végéig látha­tó. (vkm) Február 14. (szombat) Galánta - 19.00: hagyo­mányos iskolabálra invitálja a szülőket, iskolabarátokat és minden bálozni vágyót a Ga­lántai Kodály Zoltán Gimná­zium. Helyszín a városi művelődési központ bálterme. A jó hangulatról a Laci Band, a gimnázium diákjai, a Gaz­daudvar vendéglő és koktél­bár, valamint Farkas Péter bárzongorista gondoskodnak. Jegyelővétel a gimnázium tit­kárságán. (gl) Február 15. (vasárnap) Dunaszerdahely - 9.00: a dunaszerdahelyi sakkcsapat I. ligás mérkőzése a művelődési központban, (jóm)

Next

/
Oldalképek
Tartalom