Új Szó, 2009. február (62. évfolyam, 26-49. szám)

2009-02-02 / 26. szám, hétfő

2 Közélet ÚJ SZÓ 2009. FEBRUÁR 2. www.ujszo.com RÖVIDEN Csak napok vannak a válságkezelésre Pozsony. „Nem heteink, csak napjaink vannak a válságkeze­lésre” - véli a Szlovákiába is egyre inkább begyűrűző pénzügyi­gazdasági válság kapcsán Milan Urbáni, az ĽS-HZDS alelnöke. Szerinte nem tehetünk úgy, mintha immunisak lennénk a világ­szerte érezhető kedvezőtlen jelenségekkel szemben. „Az igaz, hogy lényegesen jobb a gazdaságunk, mint az Európai Unió vagy a világ sok más országáé, de ezt nem kaptuk ingyen” - mondta a SI­TA hírügynökségnek adott interjújában. (SITA) Fígeľ lesz a KDH elnöke? Pozsony. Ján Figeľ, az Európai Bizottság főbiztosa vezetné a KDH-t a legkisebb ellenzéki párt júniusi tisztújító közgyűlését kö­vetően, a jelenlegi pártelnök Pavol Hrušovský pedig a frakciót irá­nyítaná - állítólag ilyen megállapodás formálódik a párton belül. Figeľ brüsszeli megbízatása idén ősszel jár le. A KDH kétévente tart tisztújítást. Korábban lehetséges pártelnökjelöltként merült fel Dániel Lipšic alelnök neve is. (SITA) Palkó a katolikusok gyengeségéről Pozsony. A katolikus körök mentális gyengesége mutatkozik meg Vladimír Palkó, a Szlovákiai Konzervatív Demokraták (KDS) elnöke szerint abban, hogy a posztkommunista Ivan Gašparovič és a teljesen liberális Iveta Radičová közti választást mérlegelik. A katolikusok bágyadtságát az elnökválasztás is mu­tatja. „Elfogadták, hogy Gašparovič és Radičová közül kell vá­lasztani. Ez a katolicizmus karikatúrája.” Ismét emlékeztetett, hogy a Kereszténydemokrata Mozgalomban (KDH), amelynek korábban tagja volt, olyan államfőjelölt támogatását szorgal­mazták, aki az élet és a család védelmét tartja szem előtt. A KDS František Mikloško személyében saját jelöltet állított a március 21-i köztársaságielnök-választásra. A KDH az ellenzék közös je­löltjét, Radičovát támogatja. (SITA) Hrušovský nem akar színjátékot Pozsony. Ha csak színjáték lesz a szlovák és magyar parlamenti bizottságok február 25-ére tervezett esztergomi együttes ülése, nem megyek el - jelentette ki Pavol Hrušovský, a KDH elnöke. „Mondjuk meg, mit akarunk, mit várunk ettől a találkozótól, mert ha ez csak valamüyen színjáték, akkor én nem megyek” - fogal­mazott. A tervek szerint hat-hat bizottság tárgyalnának Eszter­gomban - a többi közt a szélsőségesek elleni fellépésről és a Kár­pát-medencei Magyar Képviselők Fórumáról. (TASR) Fődíjas a „Dunaszerdahelyi pokol” Budapest. Dunaszerdahelyi pokol című sorozatával Takáts Pé­ter, a Bors fotóriportere érdemelte ki a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MUOSZ) Nagydíját a 27. alkalommal meghirdetett Magyar Sajtófotó pályázaton. (MTI) Ingyen SMS-eket ad a kétéves 02 Pozsony. Két evvel ezelőtt, 2007. február 2-án lépett a szlovák piacra a harmadik mobilszolgáltató, a Telefonica 02. A mobil- szolgáltató másfél év alatt 5%-os piaci részesedést szerzett. A szü­letésnap alkalmából ma az 02 ügyfelei korlátlan számú SMS-t küldhetnek hálózaton belül, ingyenesen, (szí) Továbbra is Ukrajnán átjönne a gáz Topolánek: a Gazprom nem megoldás A válságkezelés módja: autópálya-építés csak szlovákiai alvállalkozókkal Robert Fico szlovák protekcionizmust akar ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Mirek Topolánek sze­rint az orosz Gazprom esedeges megjelenése a szlovákiai gázpai- con nem oldja meg az ország gáz­ellátását. A cseh kormányfő erről a Szlovák Rádió Szombati párbe­szédek című vitaműsorában nyi­latkozott, melynek pozsonyi kol­légájával, Robert Ficóval együtt volt a vendége. Topolánek ugyan elismeri, hogy a gázellátás terén egy ilyen piaci lépés megszüntethetne bi­zonyos üzleti akadályokat, ám nem jelent megoldást abból a szempontból, hogy az orosz gáz továbbra is Ukrajnán keresztül érkezne az országba, s azért sem, mert nem tudni, mi történhet 15, 20 vagy 30 év múlva, ha Oroszor­szág kedveződen irányban halad tovább. Fico véleménye ettől homlok- egyenest különbözik: szerinte az orosz-ukrán gázszállítási szerző­dés több évre szóló biztos megál­lapodást jelent. Úgy véli, stabili­tást hozna a hazai gázpiacon a Gazprom itteni megjelenése, mert összekapcsolódnának a gázkiter­meléssel és a szállítással kapcsola­tos érdekek. A Gazprom egyébként tovább terjeszkedik, már övé a szerb NIS olajcég többségi része, mivel az orosz monopólium a hétvégén ki­fizette a 400 millió eurót a cég 51 százalékáért. A Gazprom a NIS igazgatótanácsában hat képvise­lővel rendelkezik, Szerbia öttel. A NIS jövőbeeli vezétrigazgatója az orosz Dmitrij Malisev lehet. Szerbia karácsony előtt jelen­tette be, hogy - az erős ellenzéki tütakozás ellenére - megállapo­dott Oroszországgal a NIS olajcég eladásáról és ezért cserébe az orosz gázvezeték-építésről. Az energia-megállapodás elő­irányozza, hogy Oroszország Szerbián keresztül vezeti a Nyu- gat-Európába tartó, Déli Áramlat gázvezetéket, és a bánáti Udvar- nokon (Banatski Dvor) megépít egy gáztározót. A szerb gazdasági miniszter, Mladjan Dinkics régóta tiltakozott egy ilyen ügylet ellen, mivel Oroszország nem adott sta­bil garanciákat, hogy 2015-ig megépíti a Déli Áramlatot, mi­közben azonnali ellenőrzést sze­rez a NIS felett, (ú, sita, mti) Pozsony. Robert Fico azt szeretné, hogy a jelenlegi válságban a kormány nagy állami beruházásokkal se­gítse a szlovák gazdaságot, s a megrendeléseknél előnyben részesíthesse a hazai vállalatokat. ÖSSZEFOGLALÓ Olyan nagy közberuházások­kal kellene segíteni Szlovákiát a pénzügyi-gazdasági válság köze­pette, amelyeknél a szlovákiai vállalkozókat részesítenék előnyben - véli Robert Fico. A kormányfő erről a Szlovák Rádió Szombati párbeszédek című vitaműsorában nyilatkozott. „Ez a fajta protekcionizmus ugyan el­lentétes az európai uniós szabá­lyokkal - tette hozzá ha azon­ban más tagállamoknál is tapasz­talható lesz, Szlovákia is él a lehetőséggel.” Pozsony. A Kereszténydemok­rata Mozgalom (KDH) elnöksége szombaton tudomásul vette Dá­niel Lipšic magyarázatát, mely szerint a sajtó nem megfelelő mó­don értelmezte és adta közre kije­lentéseit az előző kormánykoalí­ció szavazatvásárlási ügyével kapcsolatban. A KDH alelnöke azt nyilatkozta, a jelenlegi ellenzéknek el kell is­mernie a kormányzása idején el­követett hibákat, s ezzel törlesz­teni a választókkal szembeni er­kölcsi tartozását. A kereszténydemokrata alel­nök kedden azt is elmondta: senki sem hitte, hogy 2005-ben a HZDS két képviselője egyik napról a má­sikra önként kezdett a koalícióval „Olyan intézkedéseket hozunk, amelyek a hazai keresletet támo­gatják. Ennél azonban az EU-jog- szabályokkal kapcsolatos prob­lémákba ütközhetünk. Én például szívesen támogatnám, hogy autó­pálya-építésnél csak szlovák cé­gek lehessenek az alvállalkozók. Tüzetesen figyelni fogjuk, mit tesznek más országok, és ha a pro­tekcionizmus bármilyen formáját látjuk, mi is ilyen eszközzel élünk” - mondta Fico. szavazni. Lipšic ezzel azokat a ko­rábbi vádakat „porolta le”, melyek szerint a második Dzurinda-kor- mány idején a koalíció ellenzéki képviselőket vásárolt meg, csak hogy biztosítani tudja parlamenti többségét. Lipšic hangsúlyozta, nyilatko­zatának fő mondanivalója - vagy­is a választók buzdítása Iveta Radičová ellenzéki köztársasági- elnök-jelölt támogatására - sajná­latosan hátérbe szorult a szava­zatvásárlással kapcsolatos kije­lentése miatt. ízléstelenek a Radičová elleni támadások A szavazatvásárlás a tegnapi politikai vitaműsorokban is téma volt. „Iveta Radičová, az ellenzék Eközben éppen a protekcio­nizmus veszélyeire figyelmez­tettek a hétvégén Davosban a Világgazdasági Fórumon. A vi­lág közel húsz országa minisz­terelnökeinek és különböző ágazati minisztereinek tanácsán elhangzott, hogy a munkahe­lyek megtartása céljából a világ több országában hozott import- korlátozó lépések csak olajat je­lentenek a tűzre, tovább mélyí­tik a válságot, (ú, tasr, mti) közös köztársaságielnök-jelöltje nagyon jól tudta, hogy Mikuláš Dzurinda megvette a HZDS két képviselőjét, mégis tárcát vállalt a kormányban - mondta Robert Kaliňák belügyminiszter a Markíza televízó Testre szabva című műsorában. „Az, ahogy ön és Fico minisz­terelnök rátámadtak Radičovára, ízléstelen” - válaszolt Daniel Lipšic. A KDH alelnöke szomorú­nak tartja, hogy a Smer nem saját jelöltje, Ivan Gašparovič előnyös oldalainak bemutatásával, ha­nem Iveta Radičová mocskolásá- val van elfoglalva. Hangsúlyozta: Radičová szakértőként került a kormányba, és színre lépésével az állampolgároknak először van esélyük a kisebbik rosszat válasz­tani. (tasr, sita, ú) Döntés a helynevekről Magyarul és/vagy szlovákul? Pozsony. Már holnapi ülésén dönthet a parlament arról, hogy fogják írni a szlovákiai magyar ta­nulók tankönyveiben a földrajzi neveket. A parlament elfogadta Pavol Paška házelnök módosító indítványát, mely lehetővé tette volna a kétnyelvű írásmódot, azonban Ivan Gašparovič köztár­sasági elnök ezt az SNS kérésére nem írta alá. Az államfő a „teljes mértékben elvetendő” ajánlással küldte vissza a törvényhozásba a jogszabályt. A honatyáknak tehát nincs lehetőségük módosítani raj­ta, vagy elfogadják az előzőleg is megszavazott formában, vagy el­vetik. Ellenzéki támogatás mellett csak a Smer szavazataival fogad­ható el a törvény, ugyanis a Ján Slota vezette SNS és a Vladimír Mečiar vezette HZDS ellenzi, hogy a magyar tankönyvekben magyarul szerepeljenek a földraj­zi nevek. (SITA, ú) Nem kell pánikot kelteni Csáky Duray véleményéről Pozsony. Csáky Pál szerint „Du­ray Miklós időnként tesz nem egé­szen helyénvaló kijelentéseket”, de ezek nem az MKP véleményét tükrözik, és nem kell pánikot kel­teni. Az MKP elnöke így válaszolt az STV vitaműsorában arra az el­lenzéki együttműködéssel kapcso­latos kérdésre, nem ártanak-e a pártnak Duray kijelentései. Csáky Pál szerint az ellenzék működő­képes, problémák a KDH-n belül vannak. Vladimír Mečiar HZDS- elnök, Csáky vitapartnere azt kér­dezte, az MKP elnöke egyetért-e a komáromi emléktábla elhelyezé­sével (a Csemadok a 15 évvel ez­előtti komáromi nagygyűlésre emlékezve leplezett le néhány he­te egy emléktáblát - a szerk. megj.). Csáky azt válaszolta, a táblát egy szervezet állíttatta, s ő a rajta látható helyesírási hibát ki­fogásolja. „Lehet, hogy helyesebb lett volna egy szemináriumot rendezni a polgármestereknek az önkormányzatiság gondolatáról Szlovákiában” - tette hozzá Csáky a HZDS-elnökének faggatózására. Mečiar újfent leszögezte, pártja nem szavazza meg a magyar föld­rajzi helységnevek használatá­nak engedélyezését. „Csak nem támogatja pártja Gašparovič ja­vaslatát?” - tette fel a kérdést Csáky Pál Mečiarnak, aki hatá­rozottan kijelentette: a szlováki­ai helységneveket szlovákul fog­ják írni. (sán) Fennmarad a koalíció Slota az Slota, mondja Mečiar Pozsony. Vladimír Mečiar, a Demokratikus Szlovákiáért Moz­galom (HZDS) elnöke szerint pártjának érdeke, hogy a kor­mánykoalíció fennmaradjon egé­szen a választási időszak végéig. A politikus ezt a közszolgálati Szlovák Televízió Öt perc múlva tizenkettő című vitaműsorában mondta, az SNS-es Marián Janušek építésügyi és régiófej­lesztési miniszter tárcájánál foly­tatott ellenőrzés kapcsán. „Slota az Slota. Van egy koalí­ciós partnerem, nem én válasz­tottam. Vannak dolgok, amelye­ket tolerálunk, ám ez nem jelenti, hogy egyetértünk azokkal” - mondta. (TASR) Átrakják a balesetet szenvedő hajó rakományát. Szombat este újra megindult a hajóforgalom a Duna hősi szakaszán. Az erőmű közetlen közelében még pénteken délután szenvedett balesetet egy teherszállító hajó. A 600 tonnányi acélrakományt már eljuttatták a magyarországi célállomásra - a szállítást egy román cég vállalta, amelynek a baleset idején az erőmű közelében volt az egyik hajója. A károkat és a mentési költsé­geket ma összegzik. (ČTK-felvétel) Koalíciós tanács válsághangulatban Pozsony. A pénzügyi-gazdasági válság miatti egyre nagyobb munkanélküliséggel is foglalkozik mai ülésén a koalíciós tanács. A kormánypártok vezetőinek egyeztető fórumán napirendre ke­rül a katonai bíróságok felszámolására vonatkozó javaslat is. Az üléssel kapcsolatban Ján Slota, az SNS elnöke megjegyezte: „Annyi a probléma, hogy egész évben ülésezhetnénk.” Ma ismét összeül a kormány által létrehozott gazdasági válságtanács is, amelyen az ellenzék képviselője, Vladimír Tvaroška is előterjesz­ti javaslatait. (sita, ú) Állítólag helytelenül értelmezte a sajtó a KDH alelnökének szavait Szavazatvásárlás: a KDH tudomásul vette Lipšic magyarázatát ÖSSZEFOGLALÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom