Új Szó, 2009. január (62. évfolyam, 1-25. szám)
2009-01-24 / 19. szám, szombat
18 Szalon ÚJ SZÓ 2009. JANUÁR 24. www.ujszo.com Az angyalok, azok tulajdonképpen olyasféle szerzetek, mint nálunk a rendőrök, hasonló a funkció, vigyázzák a rendet. Operatíve... Gumiangyal, imaraktár, gyóntatósziréna Kezdhetném a mesehadovát így is: rendőrangyal. De nem teszem, elveszne a ritmusérzék, néznének a zenészek, mint egy hörghurutos rendőrzenekar. SZÁVAI ATTILA Ifjabb, vagyis hát gyerekkoromban gyakran kíváncsi voltam, mit csinálnak a rendőrök az autójukban, mikor szolgálatban vannak és néznek ki a szélvédőn, mint két membrán. Úerhámagány, ez jutott eszembe most, vagy az ülésről, hogy anti-tornasebesség. Később azon is morfondíroztam, vajon ta- mtják-e a rendőröknek azt a nagyon rendőri nézést, vagy csak magától jön ez, felveszik a szép kék adjusztírungot, és mindjárt megmerevedik a toka, görcsbe vágja magát a szemöldökcsont, szigorodik a tekintet, ez a dupla biodina- mit, fél gondolattal a gyufa előtt. Galkovics szerint csak szimplán szomorúak a rendőrök, akik duplázni szeretnék a szigonynézést. Tényleg érdekelt már régen a rendőriét, a gumibot nyers szaga, a rémült nyugdíjasok, mikor az esti utcán véletlenül megreflekto- rozzák őket, vagy, ahogy szépen kacsintgat a sárga lámpa egy zárlatos kereszteződésben. Aztán kábé a huszadik krumpliásáson túl és a harmincas táblán innen az sípoltatta meg a mentális tolatóradart bennem: talán csak-csak beszélgetnek ezek egymással, ha nem látszik is. Nem kell talán száj ahhoz, ha az ember sokáig van összezárva valakivel közös szolgálatba. Például a házasságba se (ez is szolgálat ám, törvényekkel, bűnözőkkel, devianciákkal) kellenek egy idő után a szavak, a megfelelő köbméternyi vasárnapi húsleves elfogyasztása után már elég, ha csak mutogat az ember olyanokat, mint: oltsd el alámpát. Vagy mint mikor annyira vallásos az ember, hogy már nem is imádkozik hangosan. Mikor már csak magában mondja, hogy gumiangyal, imaraktár, gyóntatósziréna. Hidd el, néha szavak nélkül is megy a világ. Néma borjúnak Isten se érti a szavát Galkovics szerint, pedig dehogyisnem. Nem kellenek mindig a szavak, csak elterelik a figyelmet. Elég, ha annyit adsz, amennyit érdemel az ügy, se többet, se bruttószódát. Később rájöttem, mikor egy hete nem szóltunk egymáshoz a szolgálati kollégával, hogy ebben tényleg sok minden van, a csendben. Néma szirén, ha süket matrózra gondol. Van ilyen rokonunk is: Galko- vicsné Masz Irén. Először nem értette, ha lenémasziréneztem, úgy kellett neki elmagyarázni, mint akiben tényleg elnémult a szellemi csíra. Az tetszett gyerekkoromban leginkább a rendőri munkában, amikor mondták szép kazánhangon a kocsma előtt, hogy oszoljanak, kérem, nincs itt semmi látnivaló. Pedig nem volt ott senki az ájult-részeg Galkovics mellett, felett, talán benne se sok, csak körülötte a két rendőr és három részeg nézelődő, ők szintén rendőrök voltak (akik civilre itták magukat), úgy kellett megmutatni nekik, mit kell nézni. Később rájöttem, illetve közösen a kollégával, hogy mivel lehet elütni az időt. Például az olyanokkal, hogy miután felvettük a szolgálatot, azzal a lendülettel le is tesszük a hangos beszédre való hajlamot, és bent tartjuk az olyanokat, hogy robotoperett. Maximum csak az olyanokat mondjuk a szájunkkal, amik benne vannak a kötelező szakzsargonban. Galkovics szerint - aki önmagát gyakran hobbirendőrként emlegeti, szerintünk meg az egyik vele született rendellenessége a világnak, hasonló, mint a tócsagaz (Ceratophyllum) tehát szerinte csak arra jó a szakzsargon, hogy lássák a tévénézők, milyen akadályfutásra képes édes anyanyelvűnk, micsoda verbális rúdugrásokat lehet kihozni egy bevágott beszédből a híradó rendőrségi rovatában. Állítólag tanítják az ilyen beszédet, ami leginkább ahhoz hasonlít, mikor úgy akarsz úszni, hogy a lábadra egy jelentős szovjet hurkatöltő van kötve. Galkovics felesége, a Jolán nem cifrázta, csak annyit mondott, egy ilyen mondat a rendőri műsorban olyan szép, mint egy vödör szétszórt ceruzaelem. A fantázia nálunk nem feltétlenül tartozik a szolgálatba. Nem mesemondóverseny vagyunk mi. Az első héten azt gondoltuk ki a kollégával, két némakacsa, hogy egy előre megbeszélt időben gondolni kell valami közlekedési szabályra, aztán háromra kimondani. Volt, mikor véletlenül bekapcsolva maradt a rádió, kérdezték is bentről, hogy mi a fenét jobb- kézszabályolunk ordítva, pláne hajóvonták találkozása tilos. Megnyugtattuk őket, hogy vannak dolgok, amiket nem szeretnénk elfelejteni, kell a gyakorlat, meg, ha csak annyiban merül is ki, hogy bentről mondjuk előrefelé a szájon. A hajóvontákra nem mondtunk semmit. A másik meg a megkülönböztető jelzés. Erre is gyerekkoromban szoktam rá. Galkovics szerint az angyalok szárnya is megkülönböztetőjelzés, hogy szépen tessék előreengedni őket a forgalomban, oda kell érni időben, ahol elkél némi angyali rátüsszentés az emberi sorsokra. A Galkovics családra is akkor tüsszentett rá az angyal (a legenda szerint), mikor egy vallási jellegű családi közös eszmél- kedés (így hívták ezt) után, kifelé jövet a Galkovics mindkét kezét az ég felé lóbálta, hogy oké, most már értem, miként mennek a dolgok körbe-körbe a világ bozótjában, tudom, miből lesz a kazánajtó. Később, már a kocsmában mesélte a Galkovics, hogy az angyalok, azok tulajdonképpen olyasféle szerzetek, mint nálunk a rendőrök, hasonló a funkció, vigyázzák a rendet. Operatíve. A kollégám persze felélénkült ettől, és a kocsiban elfogyasztott dupla kávé hatása alatt kérdezte gyorsan, hogy oké, operatív angyal, de akkor és hogy a stratégia... És itt vége szakadt a kíváncsiskodásának, megszólalt a rádiós kolléganő, hogy menni kell, melyik utca, melyik ház, elloptak egy gáztűzhelyt, a nyom még forró. Forró, akár egy glória. A SZALON LEGFRISSEBB AJÁNLATAI Innen-onnan; apróságok az irodalomról Versek közt Bedecs László az Élet és Irodalom legújabb számának (január 23.) Ex libris rovatában négy közelmúltban megjelent szépirodalmi alkotást recenzál: Petri György válogatott verseit (Magvető), Kibédi Varga Áron Történések című verseskötetét (Kalli- gram), Mizser Attila Köz című versgyűjteményét és Visky András Gyáva embert szeretsz című könyvét (Jelenkor). Mizser Attila szonettjeiről szólva előbb a kihívás (a strófáé és a formáé) nehézségeit ecseteli, hogy aztán az ennek való megfelelésre térjen. Egyebek közt megállapítja, hogy a Mizser-féle szonettek és a szerző Köz című kötetének kompozíciója a szonettforma tartalékairól győzi meg olvasóját, „vagyis inkább arról, hogy a vers még messze nem költészet, mert a szonett nála csak alap és nem cél, vagyis a költészete ott kezdődik, ahol a szót szónak érzékeljük, nem pedig egy tárgyat reprezentáló névnek, ahol megtapasztalhatjuk a nyelv működését és a félreolvasás, tehát a többféle jelentés lehetőségét”. KOZ Folyóirat-kiemelések Márai Sándor 1943 és 1945 között írt naplóiról ír Földényi F. László a Jelenkor legújabb, ez évi januári számában. Az utolsó utáni polgár című esszé is idézi Márai- nak azokat a sorait, melyeket mellékletünk mostani kiadása számára Gazdag József is fontosnak tart kiemelni: „Magyarországon nem lehet többé másként élni, mint belső emigrációban. Teljesen befelé fordulni, a munkám felé. Kivándorolni a munkámba.” Ugyanitt, tehát az Ágoston Zoltán fő- szerkesztésében megjelenő pécsi irodalmi és művészeti folyóiratban Sántha József elemzi Rácz Péter Remélem, belátnak című verseskötetét, ugyanez a mű képezi a Kalligram idei első számában olvasható kiváló András Sándor-ta- nulmány tárgyát. Új köntösben, sok év elteltével színes borítólappal jelent meg az Irodalmi Szemle idei első száma, benne egyebek közt egy kiváló Rúfus-összeállítással, a modem szlovák irodalom klaszikusának tartott költő verseiből Tőzsér Árpád fordításában olvashatunk egy csokorravalót. Az összeállítás kivételességéhez tartozik a Rúfus- költészetet közelről vizsgáló Tő- zsér-esszé is; ennek a lírának a korai szakaszáról mondja Tőzsér, hogy már alapjaiban benne foglaltatik „a teljes rúfusi glóbus: ég és föld, transzcendencia és a transzcendencia felfogására éreden ember, s a vers, az ige mint etikai instancia a természet-isten törvényei ellen vétkezők fölött”. Határeset Miből áll össze az írói tudás? - tette föl a kérdést Márton László a Határeset című Hunéík Péter- regénnyel kapcsolatban, azt latolgatva igen szemléletesen, hogy egy jelentős tudású szerző szinte mérheteüen ismeretanyaga miként konvertálható irodalommá. A jó kedélyű, a regényből vett idézettel és ékekkel fűszerezett könyvismertetőre január 22-én, a Magyar Kultúra Napján került sor Budapesten, a Szlovák Intézet zsúfolásig telt székházában, ahol a Kalligram Könyvkiadónak a közelmúltban megjelent kiadványaiból mutattak be kilencet. A Határesetben Márton László szerint egy gazdag, bonyolult, de jól áttekinthető történet kerekedik ki, ugyanakkor kirajzolódik egyfajta (grendeli hagyományokra visszavezethető) szlovákiai magyar identitástudat, mely inkább a magyarokkal, semmint a szlovákokkal szemben határozza meg magát. (Magáról a nagyszabású rendezvényről a Szalon jövő heti száma közöl részleteket.) HUNCIK Péter SZALON Szerkeszti: Csanda Gábor Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 811 08 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com (REUTERS-felvétel) ^ ____J „Vajon tanítják-e a rendőröknek azt a nagyon rendőri nézést, vagy csak magától jön... Jelenet az Andalúziái kutya című Bunuel-filmből
