Új Szó, 2009. január (62. évfolyam, 1-25. szám)
2009-01-24 / 19. szám, szombat
14 Szalon ÚJ SZÓ 2009. JANUÁR 24. www.ujszo.com 1 Irodalomtudományi folyóirat Dominick LaCapra írása a regényről ♦ Molnár Gábor Tamás tanulmánya Sterne és Pynchon műveiről ♦ llss/.ék «1 krimiről ♦ L. Varga Péter tanulmánya a zenek ri ti káról 2008/3 Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara Satnbucus Irodalomtudományi Társaság Újabb gyilkosság a székesegyházban CSEHY ZOLTÁN FOLYÓIRAT-AJÁNLÓ A legújabb Partitúráról BOROS AMBRUS Megjelent a Partitúra harmadik évfolyamának harmadik száma. Az irodalomtudományi folyóirat egy elméleti szöveggel indul, ebben Dominick LaCarpa a történelem, a politika és a regény viszonyrend- szerét vizsgálja (Kisantal Tamás fordítása), a dolgozat a szerző azonos című (Történelem, politika, regény) tanulmánykötetének, „eset- tanulmányainak” előszava. Molnár Gábor Tamás tanulmánya két irodalmi mű összehasonlító jellegű értelmezése: Laurence Sterne Tristram Shandyje és Thomas Pynchon Gravity’s Rainbow-ja kerül itt alapos elemzésre, nyelvi, poétikai, szerkezeti összevetésre - a párhuzamok nyomozásában pedáns, ugyanakkor szórakoztatóan élvezetes tanulmány minden tekintetben a 2008/3-as Partitúra súlypontja, olyan közlés, mely bármely irodalmi lapnak rangot ad. Dömötör Edit Waverley és a detektív című dolgozatának tárgya csak látszólag a Scott-regény, valójában a műfaj (valamint a titok, a rejtély és a bűntény köré szerveződő klasszikus és kortárs prózák) számos ismert darabját megidézi, miközben a detektívtörténetek történeti-elméleti és társművészeti hátterét is nyomon követi. Ehhez kapcsolódik Bánki Éva kiváló bevezetése az ún. kemény krimi magyarországi térhódításáról, Mág Bertalannal kezdve, Tar Sándorig, hogy aztán Tarnak a Szürke galamb című regényénél állapodjék meg; s ezt a művet szemléletesen elemzi (mondván, hogy „a misztikus thriller és a társadalmi regény Tarnál ugyanaz”). A két dolgozat nemcsak hivatkozásaiban, hanem számos nyomolvasó ponton fedi és kiegészíti egymást, szomszédságuk találó szerkesztői fogásnak minősíthető. A következő társítás is több mint indokolt: Poór Marianna a Hervay Gizella-költészetet vizsgálja (Női- ség és szerelemharc), Csehy Zoltán a Férfiak című Gerevich András- verseskötetet (Férfiak?). Poór Marianna az irodalomtörténet hagyományos apparátusát mozgósítva közelít a Hervay-versekhez mint „női szövegekhez” - következtetéseiben nem mindig meggyőzően, pl. az a tétel, mely szerint „ebben a világban helye van a legősibb vágyaknak és legfájdalmasabb érzéseknek, a mindennapoknak és a képzeletnek, a kimondott és kimondatlan szavaknak... ” a nem női szövegekre is érvényes. Annyiban közvetlenül kötődik a Csehy-dol- gozathoz, hogy megállapítja: „Hervay kaméleonként változtatja személyiségét (de nem a nemiségét) verseiben” - Csehynél pedig ezt olvassuk: „Gerevich versének tárgya is a kultúra és a nőiesedés, férfiat- lanodás témáját feszegeti”, valamint, hogy a verskompozíciónak „az identitás labilitása” a tárgya. L. Varga Péter dolgozata már címével jelzetten (A kultuszképzés alakzatai. Ideológiai konstrukciók a populáris zene kritikájában) is olyan munka, mely számos érdeklődést kielégíthet, de nem csekély erénye például a cím fogalmainak tisztázása. Engem a szöveg és a zene, az olvasás és a zenehallgatás közti párhuzamok különbsége ragadott meg; a konkrét zenekritika- részleteken túl, persze, mert ilyeneket ritkán van módom olvasni (most látom, miről maradok le), másrészt a zenéről való beszédet illetően ezek alapján készséggel elfogadom a szerző javaslatát, hogy tartsuk ezt kultikus beszédnek. A lapot két könyvrecenzió zátja: Halmai Tamás az Ignotus-tanulmányok című Angyalosi Gergely- kötetet ismerteti („visszafogottan tárgyilagos címe kilenc, visszafogottan tárgyilagos dolgozatot takar’), Polgár Anikó pedig egy Irodalom az antik világban című (finn) kézikönyvet, melyet a szerző kezdőknek (az antik irodalommal ismerkedőknek) s haladóknak (a témában jártasaknak) egyaránt ajánl, mondván, hogy a szóban forgó többszerzős mű az antik irodalom világába invitálja olvasóit, de kerüli a fejlődéselvű irodalomtör- ténet-írás szerkezetét, ezért válhat az irodalom története művek, nem pedig szerzők történetévé. „Egy férfi, aki hazatér, és előre tudja, hogy meg fogják ölni, és meg is ölik” - maga T. S. Eliot összegezte így Gyilkosság a székes- egyházban című drámájának tartalmát. Ez az előrelátó fatalizmus, a szentség emberi szemmel nézve abszurd aurája ragadta meg a sajnos, mára a köztudatból enyhén szólva kikopott olasz zeneszerzőt, a nagyszerű Ildebrando Pizzettit is, aki operát komponált Eliotnak a modem lélektani drámát és a misztériumokat ötvöző „szentéletrajza” nyomán. A dvd 2008-ban, részint Pizzet- ti halálának negyvenedik, részint a La Scalában lezajlott bemutató ötvenedik évfordulója alkalmából jelent meg - teljesen jogos reka- nonizációs igényekkel. Becket Tamás canterburyi érsek utolsó napjainak lelki drámájába nyerünk bepillantást, és a vértanú 1170. december 29-én bekövetkezett tragédiájáig jutunk. Ám Becket tragédiája csak a külső világ szemével tragédia, a főhős számára tudatosan választott sors, mondhatni természetes, magától értetődő elhivatás, amit történetesen mártíriumnak hívnak. A szakrális lénnyé emelt Bec- ketnek lényegében nincs is konkrét, személyes ellenfele: emberi tömegek vagy csoportok kommunikálnak vele, emblematikus hatalmak, melyek más hatalmakkal takaróznak vagy éppen az ő játszmáiknak kiszolgáltatott elesettek. A kezdettől csodálatos asszonyok karában Pizzetti inkább a görög kardalok világát idézi elénk, mintsem a keresztény kórusokét: a sorsszerűség, az előérzet, az intuíció világát. A két karvezetőnő (Paoletta Marrocu és Sonia Zaramella) bravúrosan oldja meg feladatát: egyszerre fenségesek és érzőén asszonyiak, kiszolgáltatottak és bizakodóak. Az asszonyok kara az opera második „főszereplője” lesz: az elesettség- ' tői az öntudatra ébredésig ívelő skála mentén szerveződő érzelemtömegek Becket meditációinak szinte „pogány" ellenpólusai lesznek. Az opera tehát nem annyira drámai, mint inkább lírai karaktert nyer, s ezt nagyban elősegíti a korhű helyszín szelleme, a bari Basilica di San Nicola aurája, zeneileg a gregorián vonások Ildebrando Pizzetti (1880-1968) megjelenése, illetve a deklamáló karakterű megnyilatkozási mód alkalmankénti modális hajlékonyságba való csúcsos, szinte gótikus átíveltetése. A megjelenített politikai konfliktus (az állam és egyház viszonya) az asszonyok számára átlát- hatatlanul férfias játék (Pizzetti ahol lehet, mellőzi a 12. századi politikai viszonyrendszerek taglalását), melynek következményeként elveszik a lényeg: a hit tisztasága és Isten igazsága iránti fogékonyság, mely csak véres áldozat, egy mártírium döbbenetes hatása után tudatosulhat csak a hatalmi arrogancia mámorittas kiteljesítőiben. A szentek, mint tudjuk, piros PIZZETTI assassínjo wp—. , Qttwale ürmei adssKa in int mmm RUGGERO RAIMONDI ORCHESTRA SiNFöNICA DELU PROVINCIA Di 8ARL PIERGIORGIO MORANDI betűs bejegyzések az „élet könyvében”, s Pizzetti művéből az is kiviláglik, hogy az emberi elbizakodottság, antik szóval az istenkáromló hübrisz bárányáldozatai és mementói. Becket Tamás 1170-ben tér vissza Angliába, ahol épp látszatbéke honol a királyi és az egyházi térfél között. Beckett, Anglia egykori lordkan- cellátja immár hercegprímásként minden kapcsolatot megszakít a világi hatalommal: csakhogy hatalmat képvisel ő is, akkor is, ha nem akatja tudatosítani, hiszen a pápa és a francia király szövetségese, vagy általánosan fogalmazva: az egyház nem választható le mesterségesen a szociokulturális hatalmi viszonyokról. Pizzetti mesteri módon ábrázolja Becket megkísérléseit (sajátos, lírai deklamáló stílusa itt drámai erőre emelkedik), melyek a világi térfélre, a hatalom napsütötte oldalára igyekeznének átcsábítani az érseket, aki mindebben az ördögöt magát véli felismerni. A négy kísértő különféle zenei karaktert kap, az első pl. a nosztalgikus horizontot képviseli, az érzéki ifjúság hatalmi ambícióival hozakodik elő, ketten is a hatalom és a politikailag döntő lehetőségek megragadására buzdítják, párt és ellenpárt e téren egyaránt közös nevezőre jut, még ha erkölcsi értelemben más-más értékek kerülnek is előtérbe. A mártírium fejedelmi koszorúja a királyi hatalom ellenpontja lesz. A két felvonás közti közjátékban, 1170 karácsony reggelén Becket arról elmélkedik, hogy a karácsonyi mise fenséges rítusában paradox módon, de az isteni örökkévalósággal összhangban együtt látja a születő és a kereszthalált szenvedett Krisztust, majd megtartja prédikációját a feltétlen alázattal párosuló vértanúságról (Figli cári di Dió). Ez a 9 percnél csak pár másodperccel több jelenet a világhírű Ruggero Raimondi alakításának egyik újabb fénypontja, s már csak ezért is lehetne (Kép: Casa della Musica, Parma) Becket szerepe az operairodalom egyik legvágyottabb baritonszerepe. A második felvonás már december 29-én játszódik: az előjelek és a misztikus látomások territóriuma bontakozik ki előttünk, a makacs vállalás és a féltés retteneté, ugyanis lovagok törnek be a székesegyházba, akik szerint Becket hűtlen lett a királyhoz, és hazáját befeketítette a pápánál és a francia udvarban. Már-már agresszióra kerül sor, de a tragédiát sikerül megakadályozni. Ä felcsendülő Dies irae... pillanataiban az asszonykórus megpillantja a halál zászlóit, az ősi szekvencia valósággá válik: az ő világuk valóban lángokban áll. A fegyveresen visszatérő részeg lovagok követelik, hogy engedjék vissza őket a templomba, melyet elővigyázatosság okán a papok bezárattak. Becket viszont azt követeli, hogy nyissák meg a kaput: „a templom márpedig legyen örökkön nyitva, még ellenségeink előtt is” - énekli. A rezzenetlen érseket az oltár előtt lemészárolják, hogy új életre keljen, és immár a szentek világából segítse egzisztenciálisan szorongatott híveit. A vér látványa mozgásba hozza a hatalom retorikus képességeit: a mentségek kétségbeesett, kicsinyes és átlátszó keresése következik. Az öntudatára ébredt asszonyok kara oldja fel a feszültséget: íme, az áldozat Isten oltárán, az emberek igazságtalansága valóban sosem lehet olyan félelmetes, mint az Úristen igazsága. A folytatás már zenéden: a király, mint a szentéletrajzokból tudjuk, az érsek sírjánál nyilvános bűnbánatot tartott. Magyar vonatkozásként a legenda felelevenítése kapcsán megemlíthető, hogy Becket Tamás egyetlen hiteles ereklyéjét Esztergomban őrzik. Az Orchestra Sinfonica della Provincia di Bari zenekart Pier- giorgio Morandi vezényli. (Pizzetti: Assassinio nella Cat- tedrale, 1 dvd, DECCA, London, 2008) ZENE A SZALONBAN
