Új Szó, 2009. január (62. évfolyam, 1-25. szám)
2009-01-24 / 19. szám, szombat
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2009. JANUÁR 24. www.ujszo.com Az Ifjú Szivek által bemutatott Tánc húros hangszerekre, ütőkre és zongorára egy egyfelvonásos színházi előadás, amely hangsúlyozottan Bartókkal foglalkozik Hommage ä Bartók A kisebb-nagyobb szerkezeti elemek úgy váltakoztak, akár egy szimfonikus műben a tételek Ha ma valaki a magyar, vagy szlovák, román, szerb, török népzenével kíván foglalkozni, akkor elsőrsoban Bartók Béla munkásságával kell megismerkednie. Ha viszont valaki a modern zene legnagyobb huszadik századi alakjait választja kutatása tárgyául, akkor - megintcsak Bartók lesz a kiindulási pont. SEBŐK GÉZA Ha néptánckutatásunk történetével foglalkozunk, akkor hamar eljutunk Martin Györgyig, akinek műveiből egyértelműen kiderül: ó is Bartók eredményeire támaszkodva jutott el a magyar néptánc- kincs redszerezéséig. Nem csoda hát, hogy a táncházmozgalomnak már korai szakában megszületett az első olyan koncert, majd lemez (Jánosi együttes), amely azt próbálta bemutatni, hogyan is hallhatta Bartók a gyűjtések során azokat a dallamamokat és/vagy harmóniát, amelyeket felhasznált műveiben. Jánosi András mind a mai napig foglalkozik a népzene és a bartóki műzene egymás mellé állításával, hasonló munkát végez a Muzsikás együttes, koncertjeiken neves szólisták és zenekarok szólaltatják meg a Bartók-műveket, ezek mellett a közönség hallhatja az eredeti parasztzenét is. Természetesen a táncos szakma sem tétlenkedett, több koreográfia készült Bartók-zenére, ahol az alkotók többnyire stilizált néptáncelemekkel dolgoztak abból a meggondolásból, hogy Bartók is stilizálta a népzenét - nem tudatosítva, hogy Bartók nem stilizált. Bartók zenét szerzett. Olyan zenét, amivel megreformálta a huszadik század zenevilágát. A koreográfusok, értve ezen elsősorban a hivatásos koreográfusokat, mindig is arról álmodoztak, hogy színházszerű produkciót hozzanak létre. Táncszínházát, ahol néptáncból vett motívumok segítségével történetet mesélnek el. Nos, az eredmény, a végtermék többnyire kiábrándító - az epikus műfaj tánccal nem helyettesíthető. Volt egy másik irányzat is, amely a klasszikus baletteket próbálta meg eltáncolni úgy, hogy magyar néptáncelemeket emeltek be a produkcióba. Ezek a kísérletek sem váltak be, aminek két oka is volt. Az egyik, hogy a balett alkotói nem nagyon ismerték a magyar népi táncokat, a másik a ba- lettáncosok ellenállása, akiktől távolt állt a francia-orosz balettől teljesen eltérő táncolási mód. 2005-ben vüágszerte megünnepelték Bartók halálának hatvanadik évfordulóját. Számos olyan alkotás született, amelyeknél az alkotók Bartók emlékére, tiszteletére hivatkoztak, csak ezeknek a műveknek éppen közük sem volt Bartók szelleméhez. Szerencsénkre Hégli Dusán és az Ifjú Szivek csapata nem állt be a mindenáron ünneplők sorába. Igen, szerencsére, mert Bartókot nem csak a deklarált Bartók-évben kell ünnepelnünk, nem csak évfordulók alkalmából kell rá gondolnunk. Zenéjét, gondolatait a mindennapok részévé kell(ene) tennünk. Az Ifjú Szivek által január 19-én bemutatott Tánc húros hangszerekre, ütőkre és zongorára - Hommage a Bartók az együttesnek nem az első olyan műsora, amely hangsúlyozottan Bartókkal foglalkozik. Mit is láthattunk a bemutatón? Röviden válaszolva: egy egyfelvonásos színházi előadást. Nem egymás mellé szerkesztett számokat, nem azt a szokásos struktúrát, ahol egy tánc után egy zenekari szám vagy egy dal következik (hogy a táncosok át tudjanak öltözni), hanem egy egységes, nagyon szigorúan szerkesztett darabot. Bár lassan megszokom, hogy Hégli Dusán műsoraiban ne is keressem a számokat, hiszen már a Bál is egy egyfelvonásos darab volt, ez az előadás mégis felülmúlta elvárásaimat. Mert az csak természetes, hogy az Ifjú Szivek táncosait a legjobb zenészek kísérik, hogy a táncosok nemcsak a magyar, hanem a szlovák és román táncokat is anyanyelvi szinten táncolják, hogy a viselet lehetőleg eredeti vagy annak pontos mása. Ami más volt, az az eddigiektől eltérő szerkesztési mód, mondhatni új, stílust és műfajt teremtő gondolat. Hégli nem arra törekedett, hogy stilizált vagy saját maga által kitalált motívumokkal igazodjon Bartók zenéjéhez. Nem komponált táncot Bartók zenéjére, pontosabban nem Bartók zenéjére alkotott táncokat, hanem Bartók szellemében szerkesztette meg az eredeti anyagot anélkül, hogy azon változtatott volna. A Bartók-zenét, illetve a kompozíciók részleteit felvételről hallhattuk, majd megszólalt az eredeti zene, hozzá az eredeti tánc. Ez így leírva persze roppant egyszerűnek tűnik, de nem is pontos, nem is egészen igaz meghatározás. Hiszen nem egy Bar- tók-egy Hégli volt a szigorú szerkesztési elv, hanem a hatvanperces felvonás egésze. Ha a néző rábízta magát a színpadon láthatók- ra-hallhatókra, szinte észre sem vette, hogy most éppen magyarul, szlovákul, románul táncolnak, egyszerűen folyt az előadás. Egy picit jobban figyelve az az érzésem támadt, hogy ismerősnek tűnik a szerkesztés módja. Feltűnt, hogy az Ifjú Szivektől korábban megszokott improvizatív előadásmódot egy bizonyos kötöttség váltotta föl. Hol két pár, hol három pár táncolt teljesen egyformán, míg a többi színpadon lévő, egy másik térben, első látásra furcsa harmóniákkal erősítette mozgásukat (az egyformát táncolok természetesen eredeti pa- raszttáncmotívumokat, sőt hosz- szú folyamatokat mutattak be, s ugyancsak eredeti motívumok és folyamatok „szóltak” a harmóniát erősítő pároknál). Kicsit leegyszerűsítve: Hégli nem Bartók zenéjével, annak eredeti változataival és az ezekre készítet stilizált táncokkal tisztelgett, hanem azzal, hogy átvette Bartók több művének szerkesztési módját. Olyan élmény volt, mint ha a 44 hegedűduót hallgatnám, úgy kö- vették-kísérték-váltogatták egymást a táncok, ahogy ott felelget egymásnak a két hegedű, ahogy ott váltakoznak a szólamok, a harmóniák és zárlatok. Ha pedig egyes számokra bontanám a látottakat - oka lehetne, csak talán értelme nem -, akkor el kellene mondani, hogy volt itt tánc a magyar nyelvterület számos falujából, volt román tánc, szlovák tánc, páros tánc, lánytánc, férfitánc, volt szólótánc, közös tánc, volt, hogy csak a zenekar játszott - csodálatosan. Egyenként szólni ezekről a részletekről értelmetlen, mert a kisebb-nagyobb szerkezeti elemek úgy váltakoztak, akár egy szimfonikus műben a tételek. Egy-egy tétel során nagyon oda kellett figyelni arra, hogy észrevegyük: véget ért a fennsíki rész, már egészen mást látunk, egészen mást hallunk. Megváltozott a vetített háttér is, amiről tán érdemes megjegyezni, hogy soha nem volt zavaró, soha nem vonta el a figyelmet a színpadi eseményekről, inkább erősítette az élőben látottakat. Vissza a részletekhez: a nagy Bartók-évi Bartók-tiszteletnek nyoma van a korabeli sajtóban is. Nagyon kevés viszont a valódi kritika, és még ezek közt sem találtam olyan utalást, figyelmeztetést, amely felhívta volna a figyelmet a szlovák dalok és táncok teljes hiányára. Pedig Bartók sokat gyűjtött a szlovák nyelvterületen, kórusművei közt nagyszámú szlovák népdalfeldolgozás található, mégis, az Ifjú Sziveken kívül egy magyar együttes sem mutatott be szlovák táncokat. Ennek oka lehet, hogy a táncházmozgalom kezdete óta divatosabb dolog Erdélybe utazni, gyűjteni, mint Szlovákiába. Ezen túl a régistílusú szlovák hangszeres zenét egy magyar népzenén felnőtt zenésznek nagyon nehéz eljátszania. Ezek azonban csak kifogások. Az Ifjú Szivek zenekara a szlovák népzene interpretálásában is felveszi a versenyt a legjobb szlovák zenekarokkal. A táncosok is úgy adják elő a szlovák táncot, mintha azon nőttek volna fel. És hát egy igényesebb alkotónak nem lenne szabad, hogy elkerülje a figyelmét, merre is járt és dolgozott az az ember, akire épp hivatkozik, akit meg akar tisztelni. Az előadás kapcsán két kérdésem lenne. Az egyik szorosabban kapcsolódik a látottakhoz: a hatalmas Bartók-életműből miért kellett két olyan szerzeményt is kiválasztani, amelyek gyakran szerepelnek a Bartók-műveket az eredeti népi kultúrával együtt felvonultató koncerteken (az egyik már az első Jánosi-koncerten is elhangzott, a másik, a Román táncok pedig a hasonló előadásokon leggyakrabban előadott mű). A másik kérdés inkább a szervezéssel kapcsolatos: a pozsonyi Heineken Tower Stage erkélyének első sorából láttam a műsort, illetve sok mindent nem láttam, mert a korlát hol a zenészek fejét, hol a fél tánckart takarta, a rossz érzést fokozta a terem rossz akusztikája, a táncosok éneklését nem nagyon hallottam, a szövegnek meg csak töredékei jutottak el az emeletig. Jó lenne, ha ez a műsor egy, a színvonalának megfelelő környezetben is látható lenne. Nagyon bízom benne, hogy Hégli Dusán alkotói pályája során soha nem esik bele abba a csapdába, amibe számos elődjének sikerült, nevezetesen abba, hogy tánccal próbál verbalizálni. Eddigi műsoraival igazolta, hogy igenis van olyan jó az eredeti néptánc, hogy megállja az a helyét bármely műalkotás mellett és a táncra is érvényes az a megállapítás, mely szerint egy négysoros népdal ugyanolyan érték, mint egy szimfonikus költemény. Azt kívánnám - gondolom, nem csak én -, hogy Hégli Dusán ezt az általa kitalált és művelt műfajt folytassa, fejlessze mindnyájunk okulására és gyönyörűségére. A vetített háttér soha nem volt zavaró (Somogyi Tibor felvételei) Térerő, Hétről hétre, Délidő, Téka, Világosság, Kaleidoszkóp, Vasárnapi menü Hétvégi programok a Pátria rádióban MŰSORAJÁNLÓ FELHÍVÁS A jó szomszédság díjára jelölés Szombat: 7 órakor hírekkel indul a műsor. 7.35-től jelentkezik a Térerő, amely ezúttal az újvidéki magyar szerkesztőség gondozásában készült. 9 órakor kezdődik a Hétről hétre. Szükség van-e az ország kórházi hálózatának ritkítására? Vajon milyen elvek és követelmények, gyakorlati tapasztalatok mentén készül az egészségügyi intézmények pontozásos értékelése, rangsorolása? E felmérések mennyiben befolyásolják az egészségügyi biztosítók értékrendjének kialakulását a szerződéskötések időszakában? Az összkép kialakulásában milyen arányban oszlik meg a kérdőívet kitöltő páciens véleménye, a biztosító objektivitása és egy-egy kórház tényleges szakmai, pénzügyi és infrastrukturális adottsága? Ezekről a kérdésekről beszélget Sárközy Irénnel, a Dôvera Egészségügyi Biztosító pozsonyi területi igazgatójával és Horváth Zoltán duna- szerdahelyi kórházigazgatóval Miklósi Péter 11 óra 5 perctől a Délidőben. A déli hírek után népzene szól. Közreműködik Sorbán Enikő erdélyi népdalénekes és a Bendő zenekar. A fél egykor induló irodalmi műsor, a Téka a 90 éve elhunyt Ady Endre emlékét idézi. Az összeállításban egyebek között versei, novellája hangzik el, de hangszalagról megszólal Fábry Zoltán is. Vasárnap: 7 órakor, hírekkel indul a műsor. A 8 órai hírek után katolikus kiadással jelentkezik a Világosság című egyházi műsor. A vasárnapi evangéliumot követően Heriban László marcelházi plébános elmélkedik. 9 óra 5 perckor Lacza Tihamér műsora, a Kaleidoszkóp kezdődik, amelyben a fennállásának 40. évfordulóját ünneplő kassai Thália Színház művészeivel és igazgatójával beszélgetünk. 10 órakor indul a Vasárnapi menü. A két műsorvezető: Puha József és Csenger Ferenc. Fél egytől a Tudomány világában Petzval Ottó fizikus, matematikus és csillagász alakját idézzük fel Ozogány Ernő technikatörténeti szakíró segítségével, majd dr. Madaras László régésszel beszélgetünk, aki a magyar honfoglalás korának régészeti anyagát kutatja. (bodri) Göncz Kinga, a Magyar Köztársaság külügyminisztere és Ján Kubiš, a Szlovák Köztársaság külügyminisztere 2008. december 15-én aláírta a Jó szomszédság és megértés díjának alapításáról szóló egyezményt. A két külügyminiszter által alapított közös díj célja azon magyar, ill. szlovák nemzetiségű személyek, vagy polgári társaságok, vagy a közélet, az oktatási, a kulturális és vallási élet, a tudomány, a tömegtájékoztatás szervezeteinek vagy közösségeinek, társadalmi szerveződéseinek nyüvá- nos elismerése, akik és amelyek kiemelkedő módon járultak hozzá a magyar-szlovák kapcsolatok fejlesztéséhez, és erősítették a kölcsönös megértést a két nemzet között. Az elismerés 2000-2000 eu- rónak megfelelő pénzjutalommal is jár. Az MK Külügyminisztériuma és az SZK Külügyminisztériuma ez úton hívja fel a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság polgárait, intézményeit és társadalmi szerveződéseit, hogy a díjra történő jelöléseiket 2009. február 15-ig juttassák el párhuzamosan a Magyar Köztársaság Külügyminisztériumába (1027 Budapest, Bem rakpart 47.; e-mail cím: szabojozsef@ kum.hu) és a Szlovák Köztársaság Külügyminisztériumába (Hlboká cesta 2, 833 36 Bratislava 37.; e- mail cím: Jan. Hovorka@mzv.sk) vagy a Magyar Köztársaság pozsonyi nagykövetségére (Sedlárska 3. 814 25 Bratislava; e-mail cím: mission.pzs@kum.hu), illetve a Szlovák Köztársaság budapesti nagykövetségére (1143 Budapest, Stefánia út 22-24.; e-mail dm: emb.budapest@ mzv.sk). A jelölésnek tartalmaznia kell a jelölt nevét, vagy ajelölt társaság, szervezet, közösség pontos megnevezését, a tevékenység és annak eredményeinek leírását a magyar-szlovák kapcsolatok fejlesztéséhez és erősítéséhez való hozzájárulás ismertetésével. A beérkezett jelölések közül a külügyminiszterek konszenzusos alapon választanak ki egy magyar és egy szlovák díjazottat. A díj átadására a magyar-szlovákalapszerződés aláírásának évfordulóján, 2009. márciusában kerül sor.”
