Új Szó, 2009. január (62. évfolyam, 1-25. szám)
2009-01-22 / 17. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. JANUÁR 22. Kultúra 9 Körkérdésünkre jeles hazai művészek vallanak arról, hogy mit jelent számukra a magyar kultúra Megőrizni azt, ami érték Ma ünnepeljük a magyar kultúra napját. Kulturális, művészeti életünk néhány jeles képviselőjét ebből az alkalomból arról kérdeztük, számukra mit jelent a magyar kultúra, illetve milyen az ő magyar kultúrájuk. ANKÉT Szvrcsek Anita a Komáromi Jókai Színház színművésze A magyar kultúra: kifejezésformám, ihletem, élményem, életformám - ezekbe a címszavakba tudnám belesűríteni az érzéseimet. Színészi hivatásomból adódóan, mondhatni, lételemem, esszenciám. Ehhez a kultúrához kötődik saját világom formálása, kiútkereséseim, világszemléletem, ehhez kötődik minden elindított folyamatom. Sokan úgy vélik, hogy kulturális életünk színvonalának mélyrepülése megállíthatatlan. Én hiszem, és remélem minden lélegzetemmel, hogy a magyar kultúra kellőképpen gazdag ahhoz, hogy ne féltsük. Mert olyan tárháza van, annyi rétege, hogy úgymond, mindig lesz mit előteremtenie. Mindig elő lehet varázsolni akár egy gesztust annak az idegen embernek, aki előttem, áll és esetleg más nyelvet beszél. Kultúránk sokszínűsége a mi kreativitásunkból táplálkozik, abból, ahogyan - és amilyen minőségben - mi éljük az életet. A kultúra belőlünk merít, a környezetünkből, az egymással kialakí- tott-kialakult viszonyainkból. Ennek a legfontosabb eszköze a nyelv. Ez a kultúra hordozója. Hivatásommal őrzöm ezt a - saját tapasztalataim alapján mondom - külföldiek szerint is „kész csoda” nyelvet. Ezzel óvom, ápolom az örökséget. Csehy Zoltán költő, műfordító, irodalomtudós Hogy mit jelent nekem a magyar kultúra? Elsősorban magát a nyelvet, mely ott lüktet az Oma- gyar Mária-siralomban, Pázmány, Zrínyi, Berzsenyi, Arany, Weöres Sándor vagy éppen Esterházy Péter soraiban, s bárhonnan, bármikor, bármely korban nézzük, mindig egyformán tökéletes, sőt leginkább átváltozásaiban és túlélési technikáiban az. Persze minden kultúra szintézis, s nemcsak egy nyelvnek az anyaga teszi azzá: ha az irodalmakat is családokba osztanák, ahogy a nyelveket, a magyar irodalom korántsem a finnugor ágba tartozna, sokkal inkább hajlanék Szerb Antal álláspontjára, aki a magyar irodalmat a latin leányának tartotta. Gondoljunk csak az időmérték és a verszene sokféleségére, s máris igazat adunk neki. Nemzetközi klasszika-filológusi körökben azt szokás mondani, hogy egy irodalom fejlettsége abban mérhető le, hogy miként viszonyul az antikvitáshoz. Nekünk igazán nincs okunk panaszra. Különösen csodálom a magyar kultúra plasztikusságát, történelmi nyitottságát és kezdeményezőkészségét. Ha például Ligeti György, Kurtág György vagy Eötvös Péter zseniális alkotásait hallgatjuk, jól látszik a magyar kultúra örök törekvése: egyetemessé téve megőrizni azt, ami érték. Pavel Vilikovský író Sajnos, a magyar kultúrával csupán közvetett a viszonyom - a Krasztev Péter (Somogyi Tibor /3/, Dömötör Ede /I/ és Vladimír Simíček /1 / felvételei) nyelv ismerete hiányában nem válogathatok benne ízlésem és érdeklődésem szerint, rá vagyok utalva a szlovák információs forrásokra, a fordításokra, színdarabokra stb., amelyeket gyakran befolyásolt a politikai helyzet. A magyar kultúrát nyitó kaput számomra nem is az irodalom, mint inkább az ötvenes évek kiváló magyar filmjei jelentették (Makk Károly, Fábri Zoltán, Máriássy Félix alkotásai), amelyek mellé később Szabó István és Jancsó Miklós filmjei is felsorakoztak. Az újabb, avagy a kortárs irodalommal - Ottlik Géza, Déry Tibor, Kertész Ákos - csak a hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején kezdtem megismerkedni, amikor a műveik megjelentek szlovák fordításban. Ma, főként a Kalligram Kiadónak köszönhetően, megismerhetem és csodálhatom Márai Sándor, Esterházy Péter, Nádas Péter vagy Kertész Imre műveit, akik számomra, mindegyikük a maga módján, az európai és a vüágirodalom legjobbjai közé tartoznak. A „komoly” zenét Pavel Vilikovský Csehy Zoltán Szvrcsek Anita (nem csupán a magyart) illetően rosszabb nálam a helyzet - annak idején láttam Bartók Béla Csodálatos mandarinját, és inkább csak a nevét, mint a műveit ismerem Kodálynak és Ligetinek. A képzőművészek közül Munkácsyn kívül szintén főként a régebbiek, a „közösek” jutnak eszembe, mint Mednyánszky, Stróbl, Csordák stb., a modemek közül, ha nem számítom az olyan vüághírű neveket, mint Moholy-Nagy, Vasarely vagy a fotóművész André Kertész, senkit nem ismerek. De végül is, ha kenyértörésre kerül a sor, kultúra csak egy van, s így a magyar művészeket sem azért méltányolom és csodálom, mert magyarok, hanem azért, mert művészek. Józsa Mónika ének-zene tanár, karnagy, a Nyitrai Konstantin Egyetem adjunktusa Elsősorban szellemi örökséget jelent. Apáink örökségét, melyet ránk hagytak a századok folyamán... egy hallatlanul gazdag kincsestárat, amelynek az értékét sajnos alig ismerjük, és ezáltal kevéssé becsüljük. Rohanó világunkban nincs időnk verset olvasni, színházba vagy koncertekre járni. Múzeumi tárgyakká fokozzuk le azon értékeinket, amelyekkel naponta kellene dicsekednünk és fennhangon hirdetnünk: ez a miénk! Magyarságunk kincsestára. Nem a másik nemzet rovására, saját magunk megbecsülésére. A magyar kultúra napja alkalmából Csemadok-életműdíjat kapott nagyra becsült népzenekutatónk, Ág Tibor. Galántán az ünnepi emlékesten népdalainkkal, népzenénkkel kapcsolatban föltette a költői kérdést: „... de ki lesz az, aki ezt majd tovább élteti?”. Gyermekeink nem ismerik a népdalokat. (Tisztelet a kivételnek!) A tanítói, óvónői pályára készülőktől senki nem kérdezi a felvételin, tud-e énekelni. A „síppal, dobbal, nádi hegedűvel” ősi rigmusai holt kincsekké válnak a láda fenekén. Ne hagyjuk! Rajtunk is múlik. Mindannyiunkon. Szellemi kincseinket nem elég csak megbecsülnünk. Őriznünk, ápolnunk és gyarapítanunk kell. A magyar kultúra éltetése és ápolása nem csak a kevesek és kiváltságosok dolga. Minden magyar kötelessége. Krasztev Péter, a Magyar Köztársaság pozsonyi Kulturális Intézetének igazgatója A kultúra fogalmának több száz meghatározása létezik. Számomra Clifford Geertz tág kultúraértelmezése a legrokonszenvesebb. Ő azt mondja: „... az ember a jelentések maga szőtte hálójában függő állat. A kultúrát tekintem ennek a hálónak...” Vagyis szerinte a kultúra minden olyan jelentés, amit az ember magának hoz létre azért, hogy utána tudjon bele kapaszkodni, és meg tudja ismerni a körülötte létező világot. Azon is érdemes elgondolkozni, hogy mik azok a jelentések, amit a magyarok saját maguknak saját magukról, illetve saját magukról a külvilágnak próbáltak létrehozni. És a külvilágból melyek azok a megteremtett jelentések, amelyek Magyar- országra eljutottak és meghonosodtak ott. A magyar kultúra az egész európai kultúrával való állandó kölcsönhatási folyamatban jött létre, sőt, nyilván az ázsiai kultúra bizonyos elemei is hatottak rá. Emberi attitűdként nem feltétlenül, de kultúraként nagyon befogadó a magyar. Éppen ez az óriási keveredés, amelyből létrejött, az egyik nagy előnye. És éppen ezért gondolom azt, hogy ennek a kultúrának a művészeti termékei, lecsapódása mindenképpen érdekes lehet a külvilág számára. Emellett az egyik teljesen egyedülálló és megismételhetetlen eleme a nyelve, amely nagy előnye és hátránya egyszerre. Á magyar kultúrának vannak számomra rokonszenves és kevésbé rokonszenves elemei. A magába forduló, csak saját magával foglalkozó vonulatával nem igazán tudok mit kezdeni. Az én magyar kultúrám az, amelyik lefordítható, amelyik átadható, amelyikkel a világban meg lehet mutatni, hogy itt folyamatos értékteremtés zajlik, (m) Nyílt nap a tánckonzervatóriumban A pozsonyi Éva Jaczová Tánckonzervatóriumban nyüt nap lesz január 24-én, szombaton. Reggel nyolctól délután kettőig várják mindazokat, akiket érdekel, hogyan és mit tanulnak az ország egyetlen állami tánckonzervatóriumának növendékei. Az intézet határainkon túl is ismert, nemcsak a bécsi, a győri és a budapesti balettintézetekkel folytatott sokéves szoros együttműködése révén, hanem a világ minden táján táncoló egykori tanítványainak köszönhetően is. Címe: Tanečné konzervatórium Evy Jaczovej, Gorazdova 20,81104 Bratislava. Telefon: 02/54771109. (ú) Pozsonyban kedden mutatták be Miloslav Luther új filmjét, a Tangó a szúnyogokkal című tragikomédiát, amelynek napjainkban játszódó története a szocializmusban, a besúgások és a disszidálások idejében gyökerezik. Fotónkon a rendező társaságában a két főszereplő, Ady Hajdú (balról) és Roman Luknár (Peter Procházka felvétele) Megjelent az Irodalmi Szemle januári száma Kettős kötődésben LAPAJÁNLÓ A kisebbségi magyar irodalmak kiszolgáltatott helyzete a Trianont követő két évtizedben szinte „rendelt sorsa” volt a felvidéki, az erdélyi, a vajdasági és a kárpátaljai magyar irodalomnak. Bár az egyetemes magyar irodalomhoz fűződő kapcsolatait az irodalmi élet magyarországi fórumain nem kérdőjelezték meg, de nem is foglalkoztak vele a magyar irodalmi élet hivatalos képviselői. így aztán valóságos szellemi „forradalomnak” tűnt az a gesztus, amellyel a Magyar írók Szövetsége 1968 kora nyarán meglepte a közvéleményt. Aligha véletlen, hogy Fábry Zoltán döbbenetes őszinteséggel megfogalmazott írói vallomása, A magyar kisebbség nyomorúsága és nagysága, felrázta a magyar közvéleményt, s állásfoglalásra késztette a kisebbségi irodalmak vonatkozásában az anyaország közvéleményét is. Pomo- gáts Béla ezt a kérdést idézte fel a Kettős kötődésben című esszéjében, melyet a folyóirat januári száma közöl. Ebben a számvetésben a nemzetpolitikai kérdések 1.11. ÉVE a I. S/..VVI 2IW». JANUÁR O ÁRA U.ÓÓf / 2Ö--SK • >"• »>e ... Ad\ Kndre versei m Iái«* »*3»?. A *48*0, a vážka, Ilíllll’ uám, A cébbág sasai) Milan Rufus. Marhó Béla., Gyüre Lajos versei Pf§3 Mfl AN Rm* KÓSZÖNTfSH ŠM Kettős kötődésben (Hová lurtivriudí * Lischbsésu magyar ueáaíiíad?) A huszadik század magyar novellistái 1 KlW-OXf ii: h * 85 tvMOM**uW DBS® B A tetten érhető kimondható tlanság írója... _________Emlék és humor 4. < IRODALMI r^B SZEMLE 2009 1 IRODAI OM n KRI ITK.A O I ÁKSADAl OMTI DOMÁNY éppúgy napirendre kerülnek, mint a kisebbségi irodalmak kiszolgáltatott helyzete, és a nyolcszáz éves magyar irodalom felelőssége. A folyóirat néhány „veretes” Ady-verssel emlékezik a magyar költészet egyik óriására, Ady Endrére, halálának 90. évfordulója alkalmából. Irodalomtörténeti vonatkozása miatt említjük meg Grendel Lajos tanulmányát, aki a magyar líra és epika 20. századi szereplőit vallatva a novellistákat idézte meg, Mándy Iván, Örkény István, Sánta Ferenc és Bodor Ádám munkásságát értékelve. Köszönti a lap Monoszlóy Dezsőt, 85. születésnapja alkalmából. Vajda Barnabás a „modem irodalomra jellemző értelmezési problémák” igényével teszi mérlegre Monoszlóy Dezső műveit.,Amilyen ritkák Monoszlóy prózájában a morális kérdések, annyira erősen ragaszkodik a modem próza nagy dilemmájához: elmondható-e egy emberi élet, s ha esetleg igen, mi belőle a megfogalmazható, a szavakra váltható”. Emlék és humor címmel Duba Gyula vall egykori önmagáról. Köszönti a lap (Tőzsér Árpád írása) a nyolcvanéves Milan Rúfust, a szlovák líra kiemelkedő alakját, akit a Sors hamarabb szólított el, mint gondoltuk volna. Szlovák prózaírók (Pavol Fabian és Oľga Feldeková) mellett olvashatjuk Kozsár Zsuzsanna Ariadné című novelláját, valamint Gyüre Lajos verseit és Csicsay Alajosnak az orosz irodalom helyzetét, kiszolgáltatottságát megidéző elemzését, melynek címe: A tragikus sorsú szovjet (orosz) irodalom és írók. A részben új „köntösben” megjelent folyóiratot Faltisz Alexandra (Budapest) szellemes, kedves, kitűnő stílusérzékkel megvalósított rajzai díszítik. (zsolt)
