Új Szó, 2009. január (62. évfolyam, 1-25. szám)
2009-01-15 / 11. szám, csütörtök
12 Kitekintő ÚJ SZÓ 2009. JANUÁR 15. www.ujszo.com Mondjon le Izrael technológiai fölényéről és használjon pontatlan rakétákat, köveket, vagy folyamodjon öngyilkos merényletekhez? Ha a szellem kibújt a palackból Teljesen nyilvánvaló, hogy a gázai háború stratégiai célkitűzésének hivatalos Tel Aviv-i kommunikációja és Ehud Óimért kormányának valódi céljai között csak átfedés van, nem megfelelés. A Hamász harci potenciáljának szétzúzása és a fegyver- csempészetre is használt ra- fahi alagutak megsemmisítése nem lehet elégséges célja a hadjáratnak. MALINAK ZSOLT megalakult Palesztin Hatóság Ara- fattal az élén egy rendkívül korrupt és a saját népét is terrorizáló rezsim volt. A Gázai övezetben közegészségügyi, oktatási, vallási intézményeket és más civil szervezeteket is működtető iszlamista Hamász 2006-ban a tiszta, korrupciómentes kormányzás jelszavával utasította maga mögé a Fatahot, amely Arafat 2004 novemberében bekövetkezett halála után nem tudta gyökeresen megváltoztatni a bevett közigazgatási gyakorlatot és a szervezetről kialakult általános vélekedést. (A választások után létrejött Hamász-Fatah egységkormány nem volt hosszú életű; 2007 júniusában belharc robbant ki Gázában a két szervezet fegyveres milíciái között, a Hamász kiszorította a Mahmud Ab- bász elnökhöz hű csapatokat az övezetből.) A megválasztott terrorista szervezet Diplomáciai síkon az egyébként is komoly aggályokon túl további érzékeny kérdéseket vetne fel a választásokon győztes erő hatalmának a megdöntésére irányuló kísérlet, főképp, ha a zsidó állam tenné ezt. A nyugati politikai értékrend szempontjából a történet egyik fonákja az, hogy egy demokratikus választásokon győzelmet arathat egy terrorista szervezet. Azt is tegyük hozzá, még Nyugaton is sokan - paradox módon a szépreményű fantáziákat szövő humánus lelkek - üdvözölték, hogy a Hamász nem bojkottálta a parlamenti választásokat, mint ahogy bojkottálta egy évvel korábban az elnökválasztást vagy a helyhatósági választásokat szintén 2005-ben. A másik fonákság az, hogy a Hamász izraeli bábáskodással lett azzá, ami. Az alapító, Ahmed Jaszin sejk az egyiptomi Muzulmán Testvériség tagjaként tette magáévá a pánarab iszlamista ideológiát. Nasszer börtönéből szabadulva visszament Gázába, (CTK/AP-felvétel gyilkos merénylőket nevelő intézmény, a Hamász fő szellemi bázisa. Izrael megbánta? A Hamász az első intifáda 1987 decemberi kitörésével párhuzamosan vált harcoló szervezetté. Fegyveres szárnya, az Ez- zedín al-Kasszám Brigádok 1992-ben alakult meg. Arafat tuniszi száműzetésében elképedve figyelte, hogy a Hamász az intifáda élére áll, népszerűsége pedig rohamosan nő. Az akkori védelmi miniszter, Rabin művének tekintette a Hamászt. A PFSZ vezetőjét megrázta a felismerés, hogy Izrael ki merte engedni az iszlamista démont a palackból. Egyes források szerint Arafat ezt mondogatta a munkatársainak: „Jichák Rabin ezt még keservesen meg fogja bánni. Legalább annyit ártott saját magának, mint nekem.” (Forrás: Mordechai Schoenfeld: Arafat, személyesen. PolgART Kiadó, 2004) Nemcsak az otthoni, a világpolitikai helyzet sem kedvezett a libanoni háborúban meggyengült Arafatnak. Az USA republikánus kormányzatai három egymást követő cikluson át Izrael-párti irányzatot képviseltek. A Reagan- adminisztráció 1988-ban egyszerűen nem adott vízumot Arafatnak, amikor az beszédet akart mondani az ENSZ-ben. Moszkvában színre lépett Gorbacsov, a csordogáló szovjet támogatások teljesen elapadtak, a keleti blokk szétesett. Arafatnak az elszigetelődés és a megalkuvás között kellett választania. Nyitott Izrael felé. Arafat közeledett, a Hamász távolodott iszlám állam kialakítását tűzte ki célul a történelmi Palesztina területén. A szellemek nem mennek vissza a palackba, Ehud Óimért és Ehud Barak ezt mindenkinél jobban tudja. Ezért megvárták a nemzetközi és belpolitikai szempontból egyaránt előnyös időzítést, és lecsaptak a Hamászra. A jelenlegi helyzetben esetleg az aránytalanságra hivatkozó, erősödő nemzetközi nyomás gátolhatja meg őket abban, hogy végigvigyék a Hamász teljes szétzúzását. André Glucksmann francia filozófus így elemzi az aránytalanság kérdését a Gázai háború nemzetközi visszhangjával összefüggésben: „Mi lenne az a helyes arány, amelyet Izraelnek tiszteletben kellene tartania ahhoz, hogy elnyerje a közvélemény kegyét? Mondjon le technológiai fölényéről és használjon pontatlan rakétákat, köveket vagy folyamodjon öngyilkos merényletekhez, emberbombákhoz és célozza meg a polgári lakosságot? Vagy jobb lenne, ha Izrael bölcsen megvárná, amíg a Hamász Iránnak és Szíriának köszönhetően kiegyenlíti a tűzerejét? Vagy a céljait válassza ki ellenfeléhez hasonlóan, és mivel a Hamász - eltérően a Palesztin Hatóságtól - elutasítja a zsidó állam elismerését és állampolgárainak megsemmisítéséről álmodik, talán Izrael ezt a radikalizmust utánozza és fogjon gigantikus etnikai tisztogatásba?” (Forrás: hirszerzo.hu) A kérdésfeltevés helyénvaló. Glucksmann találóan mutat rá a közvéleménynek a részrehajló médiából és hiányos információkból származó hajthatatlanságára. A 80-as évek második felében megkezdődtek a puhatolózások, a folyamat betetőzése az oslói megállapodások aláírása volt 1993-ban és 1995-ben. A békefolyamat kezdeti szakaszában idősebb Bush elnök külügyminisztere, James Baker a palesztinoknak teendő engedmények ügyében komoly diplomáciai nyomást gyakorolt az 1988-ban alakult Tel-Aviv-i egységkormány keményvonalas miniszterelnökére, Samirra. A Hamász 1988-ban nyíltan szembefordult Izraellel. A két önálló állam létrehozásán alapuló megoldást nem fogadta el, elvetette a területet békéért formulát. Tagadta a zsidó állam létét, Rémkép marad a megbékélés Egyelőre nem ismerjük a választ arra a sarkalatos kérdésre, hogy mi lesz a háború után. Képes lesz-e a Palesztin Hatóság újraszervezni a közigazgatást Gázában? Kockázatos lenne találgatásokba bocsátkozni. Azt viszont nem nehéz megjósolni, hogy a 350 négyzetkilométeren összezsúfolt másfél millió, gettókörülmények között nyomorgó palesztin számára, akiknek nagy része gyerekkora óta fanatizált és úgy érzi, nincs vesztenivalója, a rendezés és az Izraellel való megbékélés eszménye még évtizedekig rémkép marad. A miniszterelnök azt is kijelentette, Izrael nem megy bele olyan kompromisszumba, amely lehetővé teszi a Hamásznak, hogy pár hónap múlva ismét rakétatámadásokat hajtson végre izraeli települések ellen. És bár Ehud Óimért és Peresz elnök is közölte, hogy Izraelnek nem áll szándékában a Hamász politikai hatalmát meg- dönteni a Gázai övezetben, az is vüágos, ha ezt nem teszik meg, a terrorszervezet gyorsan újraszerveződik és felújítja az Izrael elleni támadásokat. Óimért tanult a 2006-os libanoni invázió kommunikációs blamájából. A zsidó államot rakétákkal támadó Hezbollahot nem sikerült megtörni, Izrael kvázi vesztesként került ki a háborúból. (Érdemes figyelmet szentelni annak, hogy Izrael az 1982-ben indított libanoni háborút propagandaszinten szintén elvesztette, holott Sáron csapatai jelentős csapást mértek a Palesztinái Felszabadítási Szervezetre (PFSZ), kiűzték Arafatot Libanonból.) A Tel Aviv-i kormány ezért most mérsékeltebben fogalmazza meg céljait. A másik ok az, hogy a Hamász gázai övezetbeli hatalma összecseng a népakarattal. A szervezet a 2006-os januári palesztin parlamenti választások során abszolút többséget szerzett, s a Gázai övezetben különösen népszerű, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy az oslói egyezmény értelmében az autonóm területeken 1994-ben így kezdődött. A II. Világháború borzalmai után európai zsidók tízezrei vándoroltak az akkor még brit fennhatóság alatt levő Palesztinába. A brit kormány megpróbálta megakadályozni ezt, úgy, hogy a nemzetközi közvélemény ne szerezzen tudomást róla. Az 1947-ben készült képen brit katonák felügyelik az Exodus nevű hajón érkezett 4500 zsidó visszaszállítását Németországba. Nagy-Britannia erőfeszítései ellenére az ügy hatalmas nemzetközi visszhangot kapott, és kudarcként végződött a szigetország számára. (ČTK/AP-felvétel) A palesztin lakosság körében ekkor nagyon népszerű Arafat a jordániai kiűzetést követően fő bázisát Libanonba helyezte át. Innen szervezte terrorakcióit izraeli és más célpontok ellen. (Az 1977-es Camp David-i izraeli- egyiptomi békeszerződés megkötése után a PFSZ például Egyiptomban is több műveletet hajtott végre.) Izraelnek sürgőssé vált, hogy az 1974 novemberében az ENSZ Közgyűlése előtt tartott beszéde nyomán terroristából szabadságharcossá avanzsáló és nemzetközi befolyásra szert tevő Arafat alól otthon kihúzza a talajt. Begin, majd utódja, Jichak Samir a palesztin településeken a helyi adminisztrációt működtető, Izrael által támogatott és Izraellel együttműködő palesztinokból álló tanácsokat hozott létre a 80-as években, az akkor védelmi miniszter, Ariel Sáron elgondolásai alapján. Jaszin emberei rendre ott voltak e tanácsokban. A Hamász, mint szociális és humanitárius szervezet kiterjesztette befolyását a Nyugati Partra (Ciszjordániára) is, de ott nem volt annyira népszerű, mint Gázában. Számottevő pénzügyi forrásokhoz jutott a zsidó állam által közvetlenül és közvetve, a tanácsokat működtető alapokból (és persze külföldről, elsősorban Arafat-ellenes arab rezsimektől is). Az Arafat-ellenesség által motivált, iszlamistáknak nyújtott izraeli politikai és pénzügyi támogatás intézményes alapokra helyezte a későbbi radikális fundamentalista szervezetet, és megteremtette annak társadalmi bázisát. Említést érdemlő tény az is, hogy ennek a politikának az eredményeképpen lett a Gázai Iszlám Égyetem a radikális szélsőségeseket, a későbbi önA Gázai övezet lakossága számára az Izraellel való megbékélés alighanem még egy jó ideig rémkép marad és a 60-as évek végén az övezetbeli menekülttáborokban megszervezte saját társaságát a Muzulmán Testvériség mintájára. A 70-es években Jaszin szervezete A1 Mujama néven kiterjedt társadalmi tevékenységet folytatott vallási, oktatási, szociális és egészségügyi téren. Az 1977-ben alakult, Menahem Begin vezette jobboldali kormány figyelt fel az A1 Mujama, a későbbi Hamász tevékenységére. A Likud vezetői felismerték: Jaszin szervezete alkalmas lenne arra, hogy létrejöjjön belőle a szekuláris PFSZ riválisa. A Hamász felemelkedése < « i < I i < I I I
