Új Szó, 2009. január (62. évfolyam, 1-25. szám)
2009-01-15 / 11. szám, csütörtök
8 Vélemény-hirdetés ÚJ SZÓ 2009. JANUÁR 15. www.ujszo.com OLVASÓI LEVÉL Van-e elég pénz nálad? Karácsony után egy vasárnap délután úszni támadt kedvünk a feleségemmel és kétéves kislányunkkal. Úgy döntöttünk, fölkeressük a párkányi fedett uszodát. Az ötlet jónak bizonyult, amíg a pénztárnál ránk nem került a sor. A belépőnk 250-300 korona volt, már nem emlékszem pontosan. A pénztáros hölgynek ezerkoronás bankjegyet nyújtottam, mire én úgy kaptam vissza, mintha 500 koronával fizettem volna. Megjegyeztem, hogy ezrest adtam, nem ötszázast, a pénztáros hölgy illedelmesen válaszolta, tudja, de ötszázat letétbe helyezett. Rákérdeztem, mire kell az 500 korona? Tájékoztatott, hogy ha túllépnénk a befizetett idő tartamát, azaz a két órát, akkor ebből az 500 koronából levonják az ott töltött többletidőnket. E válasz után bólintottam, rendben van. Miután a medencébe mártóztunk, a párommal akkor kezdtük felfogni, mi is történt a pénztárnál. Elkeseredve elemeztük a helyzetet. Talán ennyire pénztelennek nézik az embereket, akik fedett uszodába mennek, hogy nincs náluk több pénz, hogy utólag kifizessék, ha egy kicsit elhúzódott a szórakozásuk, vagy csak annyira biztosak akarnak lenni abban, hogy a belépőjegyen túl is van még pénz az emberek zsebében. Mi nem tudjuk és nem értettük, mire ez a letétbe helyezett pénzkéregetés. Ezek után lehet, az következik, hogy az étteremben a pincér köszönés után a „letétbe” helyezendő pénzt fogja kérni azután, hogy mit parancsolnak? Mi megalázva éreztük magunkat, egy óra elteltével el is hagytuk az uszodát, ötszáz koronánkat visszakaptuk. Azzal nem törődött senki, hogy a befizetett két óra helyett egyet voltunk bent, de ha 10 perccel tovább lettünk volna, akkor már fizetésre kényszerítenek. Számunkra ez undorító volt, pénzéhes társaságnak tudnánk jellemezni a párkányi fedett uszodát. Pikier Roland, Kéménd A rovatban közölt írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik. SZEMSZÖG .................... .......................».lí : ■ -- -.■■■. WW'.' "--- ' < '■'JMNáMrn*, f '»VlV <T. ."ft.V : ’ ■■ v E-mailek, ímélek és Emilek ímélezik a magyar. Személyes kapcsolatba kerülhetünk a nagyvilággal. Tényleg fantasztikus! Eme életérzésen elmélkedik most a villámpostai üzeneteken edzett agyam. Munkámból eredően (is) összeköttetésben vagyok már a fél világgal, kis szo- bácskámat akár a világegyetem hivatalos központjának könyvelhetném el, legalábbis intézményesülök. Minő izgalom! Bekapcsolom a masinát, és szinte özönlenek felém csőstül (bocsánat, műholdas közvetítéssel, a korlátlan net- használatomnak köszönhetően éjjel-nappal) a mélek, fennköl- tebben szólva „embertársaim hozzám intézett üzenetei”, igazán megirigyelhetné mindezt az ilyesféle álmokat egykor meddőn kergető ifjabb Mézga, vagyis „lüké Aladár” is! Csak győzze az ember a válaszokkal... Netes postaládám képzeletbeli asztalának terítékén minden van, mi „szem-szájnak ingere”: munka- és baráti ügyek, plátói szerelemtől fűtött ismeretlen „ra- jongók”(értsd: hízelgők) tolakodó dicshimnuszai, bírálók pozitív vagy negatív előjelű erőteljes sorai, meghívók, ajánlók, bemutatkozások, időpont-egyeztetések és folytathatnám vég nélkül a tematikus besorolást. Megveregethetem saját vállamat, hogy - meglehetősen gyakorlott ímélezőként - „haladok a korral”, hiszen az egykori, gyönyörűen gyöngy, gömbölyded betűimmel már nem írok klasszikus levelet (sőt, lassan semmit sem, ebben a vehemens egérhasználatban végül még tán a tolifogást is elfelejtem), amelyik levélbe hobbimnak hódolva azelőtt még rajzolgatni is szoktam, s tényleg boldogságban úszhatott, aki ilyen postai küldeményt kapott tőlem! Ez már a múlt. Amióta - a maileknek is hála! - otthoni íróasztalom lett a munkahelyem, ahol bekeretezett fotókról mosolyognak rám kemény munkám közepette is a családtagok, szinte újkori remeteként ápolgathatom - távúton - a kapcsolataimat, s akár hónapokig sem kell találkoznom azzal, akivel nem akaródzik. (E diszkrét, „virtuális emberi kapcsolat” sajnos kényelmesen szegényes, de tisztelettel jelentem, hogy ellensúlyozására szándékosan nem szakadtam ám el a külvilágtól: az ablakomra hús-vér madár száll, és a házunk előtt kacskaringozó főutcára kitekintve errefelé még lovaskocsit is látni, aminek gyeplője mellől barátságos falubeli bácsi integet.) A sok-sok mél között valódi - és sajnos nem ritka - „csemege” a zsaroló fajta. Ebben kioktató hangnemben felvilágosítanak, hogy ha az adott mélt nem továbbítom, akkor (és itt jön a lényeg!) én garantáltan szívtelen lény vagyok. Ha viszont legalább tíz embernek elküldöm tanítónevelő szándékkal a magvas eszmefuttatásokat, amelyeket nemegyszer giccses tájképekbe szerkesztettek (hiszen ehhez csak pár kattintás kell, bélyegeket sem kell nyalni), akkor (ezt már én gondolom) képzeletben kitűzhetem a mellemre az emberiességemért és a köz műveléséért kapott csillogó-villogó kitüntetést. Ez esetben logikusnak tűnik, hogy kellő számú ilyesfajta jótékonykodás után esetleg elvárhatom, hogy előbb-utóbb rangos díjra is jelölnek engem lágyszívűségem és a magas fokú szeretet-megélés jutalmaként, tehát mondjuk valamelyik erre szakosodott netes megfigyelő szervezet észreveszi a szorgalmas, ily jellegű levelezésemet. (A margóra megjegyzem, hogy szívesen teszek egy-két mozdulatot az egérrel, ha az üzenetből egyértelműen világos, hogy az üzenet-továbbküldéssel valóban egy beteg kisgyermeken segíthetek.) A „csemegék csemegéje” a kegyelemmel zsaroló és Istennel riogató üzenet., „Ha továbbkül- död ezt vagy azt, biztosan rád tekint az Isten, és teljesül az imaszándékod, ellenben ha nem...” (hát akkor nyilván nincs az emberben hit-remény-szere- tet, a mail küldője csak tudja) - ilyesmi a tartalmuk. (Mit mondjak, én inkább az Istennel való személyes, bensőségesebb kapcsolat híve vagyok, ami sem egy mail, sem e jegyzet tárgyát nem képezheti. Legalábbis nem szándékozom a világhálón masírozva kegyelemre szert tenni, ezért nem ér hidegzuhanyként és kóros félelmeket sem kelt bennem az efféle ijesztősdi. A Teremtő felé ívelő „virtuális híd”, vagy minek nevezzem, engem hidegen hagy. Az evangelizáláson én merőben mást értek, mint hogy imákat küldözgessek szerteszét digitálisan...) Legjobb sztorim (hajaj, mennyit tudnék mesélni!) a villámposta kapcsán, mikor az egyik, a sokszorosan sokadik X-en már túl levő ismerősöm a telefonban kedvesen Mártikázva megkért, szíveskedjek neki egy Emilt küldeni, hadd tanulja meg végre ő is, hogyan kell kinyitni. Lázasan járattam az agykerekeimet, ám hirtelenjében nem leltem az emlékezetemben ilyen szokatlan nevű férfira, pláne, akit ki lehet nyitni (kivesézni?). Aztán - sző- kenőlétem ellenére is! - rögvest leesett a tantusz, hogy a tanulni vágyó ismerősöm tán az e-mailre gondol. Lám, ő is „igazi(nyelvújító)ma- gyar”, még Kazinczy meg nem honosodott szóalkotásain is túltesz, pont olyan, mint baráti körünk oszlopos tagja, aki direkt és rendre következetesen mondja az algidát algidának (nekünk erről a kisgida ugrik be), az orangét orangénak, amitől aztán csak úgy gurulunk a nevetéstől, ám ő váltig büszke rá, hogy - elveihez hűen! - juszt se hajlandó másra, mint a fonetikus kiejtésre, merthogy a magyar olvasson magyarul, ha már nem képes az idegen szó helyett épkézláb magyar megfelelőt találni, s eme nézetét sokadszor is elénk tárva, saját okfejtésébe be- lehevülve, erőteljesen gesztikulálva rendszeres szigorral és magyaros méreggel állítja le mindannyiszor a mi önfeledt kacagásunkat. No, ebből elég! Vár egy-két Emil. Gáláns lovagként udvarolva igazán megvigasztalhatna valamelyik, hogy mégsem tűnök olyannyira szívtelennek, holott eddig x-szer nem továbbí- tottam(!) - a „szelíd felszólítás” ellenére sem - egy csomó mindent. (Mentségemre legyen mondva, hogy a bölcsességek végén gyakorta egy „d”-vel állt, hogy „Küldd tovább!” s ettől aztán olyan csömöröm támadt, hogy szívesen faképnél hagytam volna az összes Emilt.) Jakubecz Márta (SITA-felvétel Ha érdekli • •• milyen volt a Vasárnap receptversenyében nyert f_díj, Tóbiás mester menüje., hogy mire van joguk a szociális intézményekben lakóknak... hogy milyen mesekönyvet írt Menzel édesapja... milyen az, amikor valaki egyszerre van két helyen... és hogy milyen az új Életvezetés rovat tanácsadása... VAGY CSALÁS? HRÍ NAENZB. ■x * rrtMRfiCJWSW + meghosszabbítón batáridő Keddtol már az újságárusoknál
