Új Szó, 2009. január (62. évfolyam, 1-25. szám)
2009-01-09 / 6. szám, péntek
8 Vélemény ÚJ SZÓ 2009. JANUÁR 9. www.ujszo.com SZEMPONT 50:50, avagy az érvényesülés útja? A szlovák kisebbségi jogi miniszterelnök-helyettes szájából az 50:50 arány - sportnyelven az egál, a döntetlen, az iksz - felettébb aggasztó és Slavkovs- ká-szagú. A harmadik Mečiar- kabinet akkori - mit ad a sors, úgyszintén nemzeti párti, azaz szönöszös - iskolaügyi minisztere alternatív oktatási módszerekről szónokolt és ábrándozott. Dušan Čaplovič sem gondolt egyébre, amikor a TASR hírügynökségnek azt nyilatkozta: 50:50 százalékos arányban kellene oktatni magyar és szlovák nyelven a magyar iskolákban ahhoz, hogy a magyar végzősök Jobban tudjanak érvényesülni az életben”. Ezzel természetesen újfent arra utalt a miniszterelnök-helyettes, hogy a szlovákiai magyarok nem tudnak szlovákul. Ez nem igaz. Bátran merem állítani - mivel jómagam is már több éve oktatom a Szlovák Köztársaság államnyelvét magyar tanítási nyelvű középiskolában hogy iskoláinkban igenis tudnak szlovákul a tanulók. A Čaplovič- féle arány, az 50:50 olyan viszonyításban talán reális is lehet, mennyire tudják - beszélik és írják - irodalmilag, valamint lexikálisán és a gyakorlatban helyesen a szlovák nyelvet a magyar és a szlovák iskolákban. Ha pedig így valós az egál, akkor a szlovák kabinet miniszterelnök-helyettese (megjó néhány csatlósa) vereségként könyvelheti el az 50:50-et! Ebből eredően végképp nem kell Dušan Čaplovičnak aggódnia amiatt, hogy a magyar végzősöknek gondjaik lesznek érvényesülésükkel az életben. Mert nemzetiségi iskoláinkba érkeznek a visszajelzések, pontosabban a pedagógusok érdeklődnek, vajon hova is jutottak egykori diákjaik, melyik egyetemen tanulnak, hol dolgoznak. Hála akaratunknak, szorgalmunknak és tudásunknak: nem állunk rosszul ilyen téren, Čaplovič úr! Emiatt, tessék megnyugodni, nem bosszankodunk. Sokkal jobban aggaszt bennünket az, miképpen alakulgat az arány a magyar-szlovák nyelvű oktatásról való elképzelések és tervek vonatkozásában. A Fico-féle kormányzás kezdeti szakaszában bizonyára Dušan Čaplovič fejében is más arányok voltak. Tippeljünk, csak amúgy a hasunkra ütve: 80:20-at ide, vagyis nekünk, magyaroknak. Akár! Aztán ahogyan egyre magabiztosabbá váltak a miniszteri székekben Ficóék, fokozatosan úgy láttak napvilágot a szuverénebb megfogalmazások, elképzelések, mi több: a követelések. A nézetek. Amelyek gyakorta már megalázóak a magyar kisebbségre nézve. És tűrhetetlenek. S minden bizonnyal így alakult ki - most már kimondva is - a Čaplovič-fé- le 50:50 is. Félő azonban, hogy az arány - a kormánypárti fejekben - talán már ennél is jóval merészebb, s az egál, a remi a szlovák fölény felé hajlik. Főképpen akkor, ha Ján Slota indítja a labdát, Mikolajnak passzol, aki aztán Čaplovičhoz továbbít... Susla Béla 0LVAS0I LEVEL Munkaköre gyűlöletkeltés? Čaplovič úr! Ön elsősorban azzal foglalkozzont, amit képviselnie kellene mint kisebbségekért felelős miniszterelnök-helyettesnek. Ne a magyarokat támadja örökösen. Ne törődjön velünk, mi megtanulunk szlovákul, ha itthon akarunk érvényesülni. Aki így harcol a magyarok ellen, mondjon le, ez a hozzáállás összeegyeztethetetlen a funkciójával. Mondjon le, mert csak gyűlöletet szít ellenünk. Ne beszélje be a szlovák népnek, hogy a szerbiai szlovákok egyformán beszélik a két nyelvet. Nem így van, én beszéltem velük. Máté János, Kassa »I maliit, W/fiSŠi (SITA-felvétel) A rovatban közölt írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik. (sxc.hu-felvétel) SZEMSZÖG Hosszú távon megéri tisztességesnek lenni 2009 a bizonytalansággal kopogtatott be hozzánk. Beengedtük, más egyebet nem tehettünk. Az előttünk álló év talán a legnehezebb lesz a rendszerváltozás óta. A hozzánk is begyűrűző világ- gazdasági válság kemény próbatétel lesz Szlovákiának és Magyarországnak egyaránt. A múlt század harmincas éveinek elhúzódó gazdasági válsága figyelmeztet, hogy a félelmekből és a bizonytalanságból táplálkozó demagógia milyen emberellenes politikai megoldásokat szül. Az előttünk álló év az állampolgári felelősség próbája is lesz, hiszen nemcsak arról kell döntenünk, miképpen előzzük meg vagy tompítjuk a válság hatásait hivatásunkban, magánéletünkben, hanem mi, szlovák állampolgárok eldönthetjük, hogy a köztársasági elnöki választáson a hivatalban terpeszkedő demagógia mellett vagy ellen voksolunk. 2008-ban ez már jól látszott - s a következő évben csak fokozódni fog - a szlovákiai magyarság erős kormányzati ellenszélben éli mindennapjait. A helyzetet nehezíti, hogy a saját fényesre koptatott gatyáján lefelé csúszó anyaország képtelen hatékony diplomáciai támogatást nyújtani. Egyet tehetünk, minden körülmények között higgadtak maradunk, s nem ülünk fel semmilyen provokációnak: jöjjön az Árpádsávos zászlók alatt Magyarországról, vagy szóljon politikai hasbeszélők hangján a pozsonyi parlamentben. Ettől még lehet, hogy nem érezzük magunkat nagyobb biztonságban, de legalább másnap is a tükörbe nézhetünk. 2009-ben nem a majdani, azt hiszem hiába remélt, koalíciós partner kegyeit kell keresnünk. Az eseti alkuk túl sokba kerültek, a Magyar Koalíció Pártja szövetségi politikája ma romokban hever. Egy számunkra kedvező kimenetelű elnökválasztás két pozitív hozadékkal járhat. Egyrészt közelebb hozhatja egymáshoz a jobboldali pártokat, másrészt visszaadhatja a győzelembe vetett hitüket. Akik csak a tavalyi közvélemény-kutatások alapján ítélik meg a következő években várható voksolások esélyeit, megfeledkeznek arról, hogy a válság minden előzetes számítást felülírhat, és felül is fog írni. A választás az uszító demagógia és a liberális demokrácia platformja között történik. Ha a válság elmélyül - miért is állna meg Dévénynél tapasztalni fogjuk, hogy a nacionalista uszításból az elmúlt két és fél évben még csak ízelítőt kaptunk. 2010-ben nemcsak Magyarországon, hanem Szlovákiában is vissza kell pörgetni az időt 1998-ba. Akkor pedig tudnunk kell, hogy hol a helyünk. Ha az értelmiségi idealizmus politikai vélemény kiindulópontja, akkor az eredmény rendszerint köszönőviszonyban sincs a realitásokkal. Vannak azonban kivételes helyzetek, amikor ez a logika felborul. A válság kommunikációja és kezelése a véleményformálók és a politikai hatalmat gyakorló elit részéről óhatatlanul érint morális összefüggéseket. Összefogásra, vagy megosztásra törekszenek-e az országot irányító politikusok? Mi a céljuk: a társadalmi szolidaritás elmélyítése, vagy a bűnbaknak kikiáltható ellenség képének generálása? A szociálpszichológiából tudjuk, hogy a csoporton belüli kohézió legbiztosabb forrása a rivális csoporttal szembeni ellenséges attitűd. Élnek is ezzel a tömegdemokrácia hivatásos szemfényvesztői és vajákosai. Nem kell messzire mennünk, ha az orosz-ukrán vita kapcsán elzáródnának a gázcsapok, a magyar háztartásokat akkor is felmelegítené Orbán vagy Gyur- csány gyűlölete. Igen ám, csakhogy amíg a hideg polgárháború csak az alkotó energiákat fojtja vissza, és kényszerít egy, a régióban korábban éllovas országot a szégyenpadra, addig az etnikai, faji vagy osztályalapú bűnbakképzés a polgári demokráciában rendszeridegen, mivel a totális diktatúrák sajátja. Amíg a kocsmagőz zülleszt valakit nácivá, addig ne kiáltsunk farkast, ha lehet. Az ilyen lompos, nevében hordozott lényegét legfeljebb tüzelésre használja nagy nyilvánosság előtt. Az alkoholista profitnáci veszélytelen, egy közönséges ripacs, nem ő Thomas Mann Cipollája. Nem ér meg egymillió koronát lefasisz- tázni. Az igazi Cipollával viszont nem szabad a színfalak mögött alkudozni, mert berak minket a zsebébe, s mint nyulakat kihúz onnan. Sólyom László újévi beszédének zárógondolata ad némi fogódzót erkölcs és érdek dolgában válság idején: a tisztesség hosszú távon megéri. Kolek Zsolt VISSZAPILLANTÓ Árupénz, pénzérme, súlypénz Napokon belül véget ér a korona mint fizetőeszköz száztizenhat éves-időszaka. Érdekes ez alkalomból áttekinteni, milyen fajta pénzek voltak még használatban vidékünkön. A pénz a nemzeti lét egyik fontos attribútuma. Mind az érmék, mind a bankók igen gyakran ábrázolják egy nép kiemelkedő fiait, építészeti-művészeti alkotásait vagy természeti képződményeit, állatvilágát. Az első pénzérméket vidékünkön a kelták verték. Ezek a görög érmék mintájára készültek. Több fajta felirattal látták el őket, az egyik legelterjedtebb a BIATEC volt. Ennek mintájára és a területi folytonosságra utal a jelenleg használt ötkoronás azonos felirata. A korai középkorban a gazdasági élet annyira szétesett, hogy a cserekereskedelem volt a legelterjedtebb üzletelési forma. Szintén használták az árupénzt, amikor egy fontos termék töltötte be ezt a szerepet. Nálunk üyen volt a marha. Pénzérméket, dénárokat, Szent István kezdett el verni. Értéküket egy évszázadig megőrizték. A középkorban nagyon gyakori volt a pénzrontás, amikor egyre kevesebb nemesfémet kevertek az ötvözetbe. A hullámzóan csökkenő értékű pénzek verésének 1325-ben lett vége. Ekkor került forgalomba Károly Róbert aranyforintja. A 14. századi aranybányászat a következő évszázadban jelentősen visszaesett, a pénzrotásra Luxemburgi Zsig- mond uralkodása alatt indult meg ismét. Bizonyos stabilizáció Hunyadi Mátyás alatt volt tapasztalható. Az aranypénzverés legfontosabb központja Körmöcbánya, Nagybánya és Buda volt. A középkorban, de még évszázadokkal azután is, nagyon sokféle egyéb pénz is forgalomban volt az országban. Szintén elteijedt volt a súlypénz használata, ami veretlen ezüstöt vagy ezüstrudakat jelentett. Ezt márkának is nevezték. A 13. században közkedvelt volt a ka- rintiai Freisachban vert dénár. Raj- tukkívül a cseh garas is elteijedt. Az oszmán korban ez tovább bővült a török ezüst akcsékkal, lengyel garasokkal, rajnai forintokkal vagy osztrák és német krajcárokkal. A magyar aranyforintot dukátnak is nevezték. A sokféleség még a 18-19. században is jellemző volt. A napóleoni háborúktól egészen a kiegyezésig gyakran került a Habsburg-bi- rodaiom az államcsőd közelébe. Az infláció is gyakran elszabadult. Az 1762-től használatban lévő papírpénzek mindezt csak fokozták. Az egységes valuta megteremtésére egészen 1892-ig kellett várni. Az Osztrák-Magyar Monarchia az utolsók között tért át az ezüstfedezetről az aranyfedezetre. Ez tette lehetővé a stabil valuta, a korona bevezetését. Ennek tíznyelvű bankjegyeit máig sok gyűjtő megőrizte. Az impériumváltás után a Csehszlovák állam felülbélyegezte a bankjegyeket, majd azonos néven sajátokat bocsátott ki. Magyarország 1927-ben került forgalomba a pengő, majd 1946-ban a forint. Az előbbi 1938 és 1945 között vidékünkön is hivatalos pénz volt. Horbulák Zsolt € < « I I
