Új Szó, 2008. december (61. évfolyam, 277-300. szám)

2008-12-01 / 277. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. DECEMBER 1. Sportvilág 17 Távozott az egyik főszponzor, még nyeretlen az AT Gemtex MBK női csapata Kötelező győzelem után Magyarország százszázalékos mérleggel áll az élen Szenvednek a rozsnyóiak Nincsenek egy súlycsoportban ellenfeleikkel (SITA-felvétel) Edzőcsere? Erősítések? Szlovák vereség Görögországban ÖSSZEÁLLÍTÁS Rozsnyó. Hihetetlen, hogy pár hónap leforgása alatt mekkorát fordult a világ a rozsnyói női kosárlabda háza táján. Szeptember vé­gén még a hatodik helyet tűzték ki célul az extraliga pontvadászatában, most azonban tökutolsó az AT Gemtex ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A tavalyi bemutatkozó idény­ben szinte szárnyalt a rozsnyói újonc (nyolc győzelmével éppen hogy csak lemaradt a 6. helyről), idén azonban 12 mérkőzés után is nyeretlen az együttes. Gyorsan hullottak a fejek „Bizony, nem ez volt a célunk a ligarajt előtt - jegyezte meg fanyar humorral Laczo Árpád, az egykori bányászváros kosárcsapatának menedzsere. - A felsőházat szeret­tük volna megpályázni, de idén ebből már semmi nem lesz.” El­mondása szerint az egyik legna­gyobb probléma, hogy az új szer­zemények nem váltották be a hoz­zájuk fűzött reményeket. Négy nyeretlen bajnoki után máris hul­lottak a fejek a csapatnál: a három legrutinosabb játékost - Antaleco- vát, Polákovát és Kováčiková- Kloudovát - kizárták a keretből. „Úgy döntöttünk, hogy a jövő csa­patát kezdjük el építeni. A három nevezett játékos csak a hét máso­dik felében látogatta az edzéseket, ami alaposan meglátszott a csapat­játékon - árulta el Laczo Árpád. - Helyükre az amerikai Brittany Pinkney és a cseh Sandra Bártová Karlovy Vary-ból, Simona Matulo- vá pedig Rózsahegyről érkezett.” Tapasztalat és pénz nélkül Éva Antalecovának, a tavalyi idény legjobb rozsnyói játékosá­nak sorsa enyhén szólva is meg­mosolyogtató. Az idényzáró után megegyezett a nyitraiakkal, majd augusztusban visszakerült a rozs- nyóiakhoz, hogy október közepén szerződést bontsanak vele... „Miloš Pažický kérése volt, hogy a legidősebb játékosokkal nem sze­remé együtt dolgozni. Annyit el­árulhatok, hogy Antalecová sorsa megosztotta a vezetőséget...” A csapat eredménytelensége ezek után sem változott. A rutint (Csá- vás Andrea, Viera Kováčiková, Eva Antalecová és Monika Barényiová is távozott a rozsnyói alapötösből) képtelenség helyettesíteni fiatalos lendülettel. Adja magát a kérdés: tán elfogyott a pénz Rozsnyón? A kulisszák mögül azt is hallani, hogy az anyagi gondokkal küzdő Gemtex (elbocsátások, átszerve­zések, stb.) textilgyár kiszállt a ko­sárlabdából. „A hír igaz. Egyik főszponzorunk már a bajnoki rajt előtt bejelentette, hogy nem tudja támogatni a kosárlabdát. Még sze­rencse, hogy az Agro Trade és a vá­rosi önkormányzat valamelyest megemelte a pénzcsomagot” - summázta Laczo. A menedzser elmondása szerint egymillió koro­nától (33193,92 euró) esett el a csapat. Akkor még miért is viseli az együttes az egykori főszponzor nevét? „Januártól már nem fog szerepelni a Gemtex a csapat­névben ...” - árulta el Laczo. A klubvezetés írásos elemzést kér Miloš Pažický edzőtől a ki­alakult helyzet okairól, valamint a trénernek azt is fel kell vázol­nia, hogyan képzeli el a válság­ból kivezető utat. „A játékosok­kal már túl vagyunk egy komoly beszélgetéseken, e hét folyamán pedig eldől, hogy milyen irányba mozdul el a rozsnyói női kosár­labda. Az edzőcsere sem kizár­ható, de az erősítés is elképzel­hető. Idén már csak egy bajnoki vár ránk, s alaposan fel kell ké­szülni a januári folytatásra” - tervezget a klubmenedzser. Még szerencse, hogy a besztercebá­nyaiak kilépésével nincs egyenes kiesője az extraligának. „Sovány vigasz ez a számunkra, hiszen az osztályozóban is kifoghatunk egy erős ellenfelet. Szó sincs ar­ról, hogy feladnánk, mindent megteszünk a bennmaradásért” - tette hozzá, (kb) Nyíregyháza/Komotini. A ma­gyar férfi kézilabda-válogatott to­vábbra is százszázalékos mérleg­gel vezeti Európa-bajnoki selejte­zőcsoportját, miután a negyedik játéknapon nyert Finnország el­len, Szlovákia viszont kikapott Görögországban. MAGYARORSZÁG-FINNOR- SZÁG 34:15 (17:11), legered­ményesebbek: Putics 11, Ilyés 7, ill. Tamminen 5. Hazai szem­pontból jól indult a meccs, a 8. percben már 5:2 volt az állás. Fo­kozatosan nőtt a különbség, majd negyedóra elteltével megtorpan­tak a magyarok, és a nyolcgólos előnyből három lett, amely a szünetre megint növekedett. A fordulást követően kétszámjegyű lett a különbség (21:11), a finnek negyedóra után lőttek ismét gólt, ám a folytatásban sem okoztak sok gondot Fazekas, illetve Mik- ler kapusnak. „Az elsődleges szempont az volt, hogy kiszolgál­juk a szép számú közönséget - ez sikerült. Emellett szakmailag több újdonságot is ki tudtunk próbálni” - mondta a meccs után Hajdú János, a magyarok szövet­ségi kapitánya. GÖRÖGORSZÁG-SZLOVÁKIA 27:24 (16:10), legeredménye­sebbek: Karapidisz 9, ill. D. Való 9, Kukučka 5. Elejétől kezdve ve­zettek a vendéglátók, majd foko­zatosan növelték előnyüket (12:7). Szünet után néhányszor szépített a Heister-legénység (16:13, 18:16, 21:18), de a gö­rögök nem engedték ki a kezük­ből a győzelmet. „Rosszul ját­szottunk, s ezt az ellenfél ki is használta. Kulcsembereink nem kézilabdáztak képességeiknek megfelelően - mondta a selejte­ző után Heister Zoltán szlovák szövetségi kapitány. - Ugyanazt mutatták a görögök, mint ná­lunk, az első találkozón, mi azonban negyven százalékkal rosszabbak voltunk. A cserék sem segítettek rajtunk. Szünet után szépítettünk, de utána fö­lösleges kiállítások következtek. Nem működött a védekezésünk. Fejben veszítettük el ezt a meccset. Nem kereshetünk kifo­gásokat, magunk rontottuk el a mérkőzést.” (mti, sita, ns) A4, csoport állása: 1. Magyarország 4 4 0 0 125:85 8 2. Görögország 4 2 0 2 105:104 4 3. Horvátország 2 1 0 1 67:50 2 4. Szlovákia 2 1 0 1 52:54 2 5. Finnország 4 0 0 4 82:137 0 TÉLI SPORTOK Alpesi sí Lake Louise. Vk - férfi lesiklás: 1. Fill (olasz) 1:47,40, 2. Janka (svájci) +0,08, 3. Olsson (svéd) +0,16. Aspen. Vk - női óriás-műlesiklás: 1. Worley (francia) 2:12,86, 2. Poutiainen (finn) +0,28, 3. Görgl (osztrák) +0,71. A női műlesiklás lapzárta után ért véget, a sérülten versenyző szlovák Veronika Zuzulová már az első fordulóban kiesett egy nagy esés után, ezzel megsza­kadt páratlan sorozata, mely so­rán zsinórban 17 versenyen az első tízben végzett. Szánkó lgls. Vk - kétüléses: 1. Plankensteiner, Haselrieder (olasz) 1:19,038, 2. A. Linger, W. Linger (osztrák) 1:19,276,3. T. Schiegl, M. Schiegl (osztrák) 1:19,328; együléses: 1. Langenham (német) 1:37,977, 2. Möller (német) 1:37,988, 3. Zöggeler (olasz) 1:38,172. Műkorcsolya Tokió. NHK Trophy - nők: 1. Aszada 191,13 pont, 2. Szuzuki 167,64, 3. Nakano (mind japán) 166,87; páros: 1. Pang, Tong (kínai) 186,06,2. Inoue, Baldwin (amerikai) 161,49, 3. Dubé, Davison (kanadai) 156,76; jégtánc: 1. Faiella, Scali (olasz) 176,67, 2. Pechalat, Bourzat (francia) 175,42, 3. Samuelson, Bates (amerikai) 161,45; férfiak: 1. Oda (japán) 236,18 b, 2. Weir (amerikai) 224,42, 3. Ponsero (francia) 217,24. Síugrás Kuusamo. Vk - szombat: 1. Ammann (svájci) 260,5 pont (131 m/126,5 m), 2. Loitzl 256,1 (124,5 m/130 m), 3. Schlierenzauer 255,1 (121 m/133,5 m; csapat: 1. Finnország 540,1, 2. Ausztria 534,3,3. Németország 497,7. Bob Winterberg. Vk - kettesbob: 1. Hefti, Lamparter (svájci) 1:51,79, 2. Lange, Kuske (né­met) 1:51,96, 3. Florchütz, Kühne (német) 1:52,09; né­gyesbob: 1. Németország I, 2. Oroszország 11:49,63,3. USA I. Gyorskorcsolya Peking. Vk - férfiak, 500 m: 1. Hamelin 41,118, 2. Tremblay (mindkettő kanadai) 41,273; 3. Hong-Jang (kínai) 42,176; 1500 m: 1. Si-Bak (koreai) 2:27,075, 2. Jean (kanadai) 2:27,080, 3. Jin-Hwan (koreai) 2:27,184; nők, 500 m: 1. Wang Meng (kínai) 42,609 - világcsúcs, 2. Cshiouhung (kínai) 43,042, 3. Borodulin (ausztrál) 43,595; 1500: 1. Eun-Ju (koreai) 2:25,001, 2. Jang (kínai) 2:25,280,3. Baver (amerikai) 2:26,670. Sífutás Kuusamo. Vk - sprint, férfi­ak: 1. Hattestad (norvég) 2:59,2, 2. Hetland (norvég) + 1,3, 3. Dahl (norvég) +2,8; nők: 1. Majdic (szlovén) 2:55,5, 2. Andersson (svéd) +3,6, 3. Kowalczyk (lengyel) +3,8, 4. Procházková (szlo­vák) +4,0; férfiak, 15 km (klasszikus stílus): 1. Sundby (norvég) 37:25,5, 2. Bauer (cseh) +3,5, 3. Jauhojärvi (finn) +14,1; nők, 10 km (klasszikus stílus): 1. Saarinen (finn) 28:16,4, 2. Kuitunen (finn) +3,8, 3. Björgen (nor­vég) +7,3,... 22. Procházková (szlovák) +1:28,4. Északi összetett Kuusamo. Vk: 1. Ackermann (német) 27:31,1, 2. Ryynänen +9,8, 3. Koivuranta (mindkettő finn) +26,0. Őszi első: otthon pontveszteség nélkül a mezőny felső-csallóközi eminense Illésházi diadalmenet a hetes jegyében Őszi első: kilenc játékossal is pontokat zsákmányoltak idegenben A patiak a jó borhoz hasonlítanak Kik képviselték a falut? JÁTÉKOSKERET: Gutléber Imre, Mezzei Róbert, Bankó Pál, Ro­land Kadvaň, Mikóczi Tibor, Öllé Péter, Patrik Petrík, Skuby Attila, Jozef Tondra, Király Péter, Kiss Roland, Ladislav Marié, Németh Péter, Nyársik Szabolcs, Skuby Gábor, Skuby Tibor, Vlado Ma­tejov, Lelkes Tibor. EDZŐ: Miroslav Svoboda. LEGJOBB GÓLLÖVÓ: Vladimír Matejov -16 gól. ÚJ SZÓ-ÉRTÉKELÉS lllésháza. A nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportjának illésházi listavezetője a hetes szám jegyé­ben abszolválta a pontvadászat el­ső felét. A nyitánytól a hetedik for­dulóig veretlenül vette az akadá­lyokat, hét pont előnnyel telel az élen, hálója hét meccsen maradt érintetlen az őszi idényben. „Pedig az együttes nyári felkészülése nem éppen a tervek szerint alakult, a szabadságok miatt a kánikulai na­pokban foghíjas kerettel gyakorol­tunk. Ennek ellenére jó rajtot vet­tünk, már az elején élre álltunk, az első hét fordulóban tizenkilenc pontot szereztünk - elevenítette fel a rakétarajtot Skuby Tibor, a felső-csallóköziek klubelnöke. - Sajnos, a vágaiak elleni összecsa­páson megsérült egyik meghatá­rozó egyéniségünk, a támadósor­ban közreműködő Lelkes Tibor. Szerencsére a nyáron igazolt Vla­dimír Matejov igazolta az elvárá­sokat: házi gólkirályunk egyben a mezőny második legeredménye­sebb futballistája volt az értékelt időszakban.” A egykor élvonalban is megfor­dult Miroslav Svoboda edző vezet­te felső-csallóköziek hazai pályán mindegyik találkozójukat meg­nyerték. Kétségkívül a legemléke­zetesebb a vágsellyei fakó elleni gólzáporos (9:1) győzelem volt. A 8. fordulóban, a vásárútiak elleni csallóközi rangadóról nagy meg­lepetésre négygólos vereséggel utaztak haza az illésháziak. „Mé­lyen tudásszintűnk alatt teljesítet­tünk. Nem koncentráltunk kellő­képpen a feladatra. Még azt is megkockáztatom, hogy lebecsül­tük a vendéglátókat. Az ekecs- apácaszakállasiak otthonában ki­hagytuk a ziccereket, ami meg­bosszulta magát. A feketenyékiek két büntetővel fektettek minket két vállra” - summázta a kudarco­kat Mikóczi Tibor, a sikercsapat kapitánya, aki az összetartó kol­lektívának, az edző szakmai hoz­záértésének, a vezetőség kiváló szervező munkájának, a megfelelő szponzori támogatásnak és a csa­ládias hangulatnak tulajdonítja a kiváló eredményeket, (ái) ÚJ SZÓ-ÉRTÉKELÉS Pat. A járási székhelyhez közeli település immár nem csupán well- ness-fürdője, hanem futballcsapa­ta révén is a figyelem fókuszába került. A patiak az első helyről vár­ják a tavaszi folytatást a komáromi területi bajnokság I. osztályában. A nyitány előtt a tisztségviselőik arra számítottak, hogyjó esetben a tabella 4-5. helyen ereszthetnének gyökeret, szó sem volt arról, hogy megpályázzák a feljutást. ,A játé­koskeretet csupán a hetényiektől érkezett Csókás Tiborral töltöttük fel, aki ősszel hat találattal házi gólkirályunk lett - fogalmazott Hornyák Zoltán, a listavezető játé­kosedzője, aki egykor a szlovák ifi­válogatott mezét is viselte. - Rá­adásul munkahelyi elfoglaltság, vagy sérülések miatt gyakran fog­híjas kerettel léptünk pályára. így volt ez például a nagykesziek elle­ni idegenbeli párharcunkon is, me­lyet kilenc emberrel 1:0 arányban nyertünk meg. Mi egyébként min­denhová győzni utaztunk, csupán három összecsapást vesztettünk el. Sajnos, egyet, a naszvadiak el­lenit gólképtelenségünk miatt odahaza buktunk el.” Olykor a szerencse is segítette a patiakat. „A szentpéteriek elleni bajnokin kétszer is vesztésre áll­tunk, de 3:2-re nyertünk. Méghoz­zá úgy, hogy a kapusunk az utolsó percben büntetőt hárított. Két íz­ben pedig groteszk filmbe illő po­tyagóllal vertük riválisunkat. Ilyen mulatságos epizódok is kötődnek a focihoz. Összetartó kollektívánkat a jó borhoz hasonlítanám. Minél idősebb, annál jobb minőségű” - ékelődött Mečár Marián, a siker­csapat 34 esztendős kapitánya. Kiderült, az együttes átlagélet- kora harmincöt év körül mozog. „Technikailag kiválóan képzett futballistáink vannak. Nagyon jól zár a védelmünk, tizenhárom ta­lálkozón csupán tizenkétszer rez- dült a hálónk. Sokat nyomott a latban az is, hogy idegenben ti­zenkét pontot zsákmányoltunk”- zárta szezon végi számvetését Hornyák Zoltán (ái) Kik képviselték a falut? JÁTÉKOSKERET: Andruskó Péter, Zdenék Bohoň, Banai Tóth Ist­ván, Dékány Attila, Lakatos László, Czúth Lami Jenő, Markovié László, Mečár Marián, Novotny Róbert, Milan Paluška, Takács László, Hornyák Tibor, Szűcs Dezső, Vizsgyák Géza, Kosztolányi Gábor, Karol Záruba, Csókás Tibor, Kuchta Attila, Takács Róbert, Dušan Cabadaj, Hornyák Zoltán. JÁTÉKOSEDZO: Hornyák Zoltán. LEGJOBB GÓLLÖVÓ: Csókás Tibor-6 gól.

Next

/
Oldalképek
Tartalom