Új Szó, 2008. december (61. évfolyam, 277-300. szám)
2008-12-27 / 297. szám, szombat
VvWW.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. DECEMBER 27. Vélemény És háttér 5 FIGYELŐ Klaus: Sarkozy árt Európának Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök árt Európának - mondta Václav Klaus cseh államfő abban a politikai műsorban, amelyet csütörtökön este sugárzott a Z1 cseh kereskedelmi hírtelevízió. Klaus szerint Sarkozy abban hibázik, hogy elutasítja az Európai Unió bármiféle bírálatát. Prágai megfigyelők úgy vélik: Klaus ezzel vágott vissza azokért a bírálatokért, amelyekkel Sarkozy illette őt a közelmúltban az EU kapcsán. A cseh államfő a műsorban leszögezte: az Európai Unió a különböző vélemények kölcsönös tiszteletén alapul, Sarkozy és a hozzá hasonló politikusok ezt nem veszik figyelembe, amikor mindent Brüsszelből, tehát a központból szeretnének irányítani, „fia ez a kétezer év valamin alapszik, akkor az az, hogy tiszteletben tartja a különbözőségeket, az eltérő véleményeket, hogy nem lőnek azonnal arra az emberre, akinek más a véleménye - fejtette ki Klaus. - Ez az európai eszme, s ezt az alapeszmét ezek az emberek lábbal tapossák. Úgy gondolom, ez valóban árt az Európai Uniónak és árt a kontinensnek. Azt is ki merném jelenteni ezekről az emberekről, hogy Európa-elle- nesek. És nem engedném, hogy Európa eszméjével ők érveljenek előttünk.” Klaus ugyan a francia államfő nevét nem említette, de arra a kérdésre válaszolt, hogy Sarkozy és a hozzá hasonló politikusok nem ártanak-e az Európai Uniónak. Csehország január elsején veszi át Franciaországtól az Európai Unió soros elnöki tisztségét. Ezzel összefüggésben az utóbbi hetekben több nyílt szópárbajra került sor Párizs és Prága között. A francia államfő a közelmúltban azért bírálta Csehországot, mert szerinte a középületeken nincs mindenütt kitűzve az Európai Unió zászlaja. Hangsúlyozta, hogy az EU-lobogó például a cseh elnök székhelyén, a prágai Hradzsinban sem látható. Václav Klaus közismerten ellenzője a szorosabb európai integrációnak, s az EU-zászló kitűzését is nyíltan elutasította. A cseh külügyminisztérium Klaus kijelentéseinek kommentálását elutasította. Kérdésre válaszolva Zuzana Opleta- lová szóvivő csak arra emlékeztette az újságírókat, hogy Karel Schwarzenberg, a prágai diplomácia vezetője nagyra értékeli Sarkozy tevékenységét - például azt, milyen határozottan lépett fel a kaukázusi válság idején. A cseh parlamenti pártok nagyon óvatosan reagáltak Klaus szavaira. Az ellenzék szerint Klaus és Sarkozy vitája nem két ország közötti, hanem alapvetően személyes jellegű szópárbaj. A koalíció azt szeretné, ha a két államfő vitái ellenére is együtt tudna működni az Európai Unió irányításában. (kés) Szöveg nélkül (Peter Gossónyi rajza HÉTVÉG(R)E Lehet rosszabb? Lehet! A szlovákiai magyarság vitathatatlanul Ivan Gašparovič államfőtől kapta a leginkább figyelemre méltó karácsonyi ajándékot. Az autóversenyzői szenvedélyét sosem titkoló köztársasági elnök az ajándékokkal érkező Jézuskát/Télapót/Santa Claust (a nem kívánt törlendő) szélsőjobbról némileg beelőzve piszkí- tott oda az iskolaköteles korú gyermeke(ke)t nevelő szlovákiai magyar családok karácsonyfájának tövébe, amikor nem írta alá az oktatási törvény módosítását. KOCUR LÁSZLÓ Eddigi ténykedése során az államférfiúi nagyság töredékének produkálására is képtelen, minden belső tartalmat nélkülöző autóversenyző, DJ, jégkorongrajongó ezzel a döntésével a szélsőjobb felé kacsintott. Oda, ahol a legnemtelenebb magyarfaló indulatok tenyésznek, az ország első emberének szerepkörét (esetében méltóságról nem beszélhetünk) kampánytényezővé silányítva, s e sorok írója talán nincs egyedül, amikor azt mondja: Elnök (az urat erős túlzásnak érzem az ön esetében), minden megvetésem az öné. S bár a közvélemény-kutatások egyelőre az ön győzelmét jósolják, őszintén remélem, hogy még egyszer nem lesz a Grassalkovich-palota lakóMaga egész egyszerűen alkalmatlan arra, hogy Szlovákia minden állampolgárának a köztársasági elnöke legyen. ja. S ezt ne vegye személyeskedésnek, nem annak szánom. De tudja, maga egész egyszerűen alkalmatlan arra, hogy Szlovákia minden állampolgárának a köz- társasági elnöke legyen. Az e válságos időkben oly drága nyomdafestéket nem is szerettem volna tovább pazarolni erre a fószerra, de nem mehetünk el észrevétlenül amellett, hogy a harcsabajszú Ján Slota szavazói után Fiaiéinak, s magának a miniszterelnöknek is csontig benyalt, mikor az egyik hírügynökségnek adott évértékelő nyilatkozatában azt hangsúlyozta: a jelenlegi kormány mennyi jót tett a lakosságért. A két néptribunus tábora már talán elegendő a győzelemhez, így az államfő egyelőre nem kényszerül arra, hogy a szövetségesből lett ősellenség, Vladimír Mečiar táborának is ánuszába dugja őszülő fejét némi voksért, vagy legalább Vladóék elektrabeli karácsonyfáját megdicsérje egy kicsit. De nem lehetnek kétségeink afelől, hogy ha szükséges volna, ezt is megtenné. Terjedelmi korlátok miatt a teljesség igénye nélkül tekintsük át nyomokban, mit hozott a szlovákiai magyaroknak 2008. Folyamatos fenyegetettségérzetet a Szlovák Nemzeti Párt korifeusai részéről. A nemzetiek 2008 januárjában sajtónyilatkozatot adtak ki, melyben kijelölték prioritásaikat: ezeket pedig a nemzeti tudat és a nemzeti büszkeség elmélyítése képezte. Ján Mikolaj oktatási miniszter azzal kezdte az évet, hogy megpendítette: szlovák nyelvvizsgához kötné a pedagógusi munkakör gyakorlását azok számára, akik nem szlovák nyelven végezték az egyetemet. Slota arról beszélt, több szlovákot kellene oktatni a magyar iskolákban. Júniusban Mikolaj kiadta hírhedtté vált ukázát a tankönyvkiadóknak, hogy a magyar könyvekben írják szlovákul a földrajzi neveket. A részeredményt ismerjük, végeredmény még nincs. Ján Slota felpörgette önnön frekvenciáját - már nem havonta, hanem szinte hetente-kéthe- tente mondott olyat, amivel bekerülhetett a hírekbe. Lovas bohóc, kócos asszonyság - ez utóbbi, némi ribizlibor hatása alatt októberben a nagy sikerre való tekintettel megismételve, hogy csak a legemlékezetesebbeket idézzük fel. De Slota sokat gárdázott, fasisztázott, hon- védségezett, nemzeti őrserege- zett, orbánviktorozott is. Amióta neki is van díszcigánya Ladislav Fizik személyében, a romák kontójára visszafogottabban nyilatkozik, így több tere marad a magyarokra. A kettős- kereszt-állító akcióit ne soroljuk a félelemkeltők közé, legalább lesz hol megpihenniük a vándorló turuloknak. Slota azt is mondta, hogy Maiina Hedvig ügyét a magyar titkosszolgálat menedzselte. Ezt változatlan formában ugyan nem mondta ki a hallatlanul népszerű miniszterelnök, de továbbra is fenntartja abbéli meggyőződését, hogy valakik kormánybuktató célzattal rendezték meg 2006 augusztusában a támadást, melynek végére még mindig nem sikerült Tértó'l és időtől függetlenül a nacionalizmust állami doktrínává emelő országokban bármi megtörténhet. pontot tenni a főügyészségnek. Sőt, jogi vélekedésük is megváltozott. Amikor a támadást követően Roman Kvasnica kérte, vessék alá ügyfelét poligráfos vizsgálatnak, vehemens elutasítással találkozott. Most meg Dobroslav Tmka ajánlgatja a hazugságvizsgálatot. Az a Dobroslav Tmka, akinek a felesége munkakapcsolatban állt Peter Gabura független parlamenti képviselővel, akinek egy másik asszisztense volt Maiina Hedvig egyik feljelentője. S láss csodát: a hazugságvizsgálat mindkét állítólagos támadó számára pozitív eredménnyel végződött. A dolgok jelen állása szerint úgy tűnik, az eset hamarabb fog elévülni, mint hogy a szlovák hatóságok pontot tesznek a végére. Lehet ennél rosszabb? - tehetjük fel a kérdést, amely részben retorikus, ugyanis tudjuk, hogy tértől és időtől függetlenül a nacionalizmust állami doktrínává emelő országokban bármi megtörténhet. így 2009-ben, Szlovákiában is. KOMMENTÁR Hálóra akadva BALLAD. KÁROLY Lassan harminc éve végzek ilyen-olyan szerkesztői munkát. Gondoztam politikai napilap szépirodalmi publikációit, szerkesztettem antológiákat és tankönyveket, alapítottam két irodalmi folyóiratot, vezettem magánkiadót - de minden szerepem a gúzsba kötött táncoséhoz hasonlított. Saját elképzeléseim egyfelől és a többé-kevés- bé mindig mostoha „körülmények” másfelől - ezek között egyensúlyoztam és kötöttem kompromisszumot napi rendszerességgel. A rendszerváltásig főként a politikai elvárások határoltak be, utána a gazdasági ellehetetlenülés. Illetve az is, hogy működésemet egy speciális nemzetiségi-kisebbségi kontextusba kellett helyeznem és (helybéli forrásokhíján) meg kellett felelnem a határon túli magyar kultúra anyaországi finanszírozását övező elvárásoknak. Minthogy erre kevéssé mutatkoztam alkalmasnak (és hajlandónak), felhagytam mindenfajta szerkesztői és kiadói munkámmal. Illetve dehogyis ! Mire a „földi” körülmények számomra elfogadhatatlanná váltak, addigra már kis birtokot foglaltam magamnak az „égen”. Éppen akkor, amikor már nagyon elegem volt a pályázatokból és kuratóriumokból, a nyomdászokból, könyvelőkből és terjesztőkből, leginkább pedig abból, hogy az alig létező kárpátaljai magyar irodalom és kultúra támogathatóvá turbósítása lett üzemszerű napi feladatom. Hagytam hát a mosott ruhát másra, és nyűgeim nélkül felmentem nem is padlásra, hanem sokkal magasabbra, a világhálóra. Mivel megtanultam a webmesterség alapjait, a honlapalapításhoz nem volt szükségem se pályázatra, senyomdászra, seteijesztőre. Görcseimtől az szabadított meg végleg, hogy megértettem: az interneten én nem vagyok határon túli, nem vagyok kisebbségi, senki nem ismeri el erényemül a sorsverést. Rájöttem, hogy nem kárpátaljai honlapot kell készítenem, hanem irodalmit. Ennek a felismerésnek a mámorában tobzódtam, miközben oldalamat sokoldalú, multifunkcionális webhellyé fejlesztettem. Magam alkotta szóval olyan virtuálévá, amely egyesíti a könyvtárszoba, az irodalmi folyóirat és a kávéház lehetőségeit. A szokványos publikációk mellett a legbüszkébb interakcióimra vagyok: ilyenek voltak a kollektív interjúk, az internetes konferencia, a virtuális könyvbemutatók, illetve a képzetes szavak közösen alkotott lexikonja. Mindeközben bősz blogger lettem. Akkor, amikor még nem is igen tudtuk, hogy a blog voltaképp micsoda. Elszántan írtam hol dobogó, hol lelkes politikai, közéleti, irodalmi vagy éppen magánéleti jegyzeteimet, néha naponta többet is. Ám addig-addig viháncoltam a magam teremtette webvilágban, míg kicsit rá is untam, az utóbbi időben ritkultak a bejegyzéseim, és kollektív projektumaim is elmaradtak. Már épp úgy látszott, kicsit belefásulok az egészbe. Ám ekkor egészen váratlanul lehetőséget kínáltak számomra: egy most indított irodalmiművészeti portál fiatal szerkesztői kerestek meg, lapjuk keretében rendezhetekjátékokat, irodalmi interakciókat. Kis magánportyáim már széles nyilvánosságú webirodalmi hadjárattá nőhetnek. És megint buzoghatavérszervezői-szerkesztőivénámban. Lám, akö- rülmények is úgy akarták, hogy újra fennakadjak a világhálón. JEGYZET Egy vagány az autóban NÉMETH ZOLTÁN Nem tudom, láttak-e már jakcsordát, amikor az állatok a jéghideg tibeti szélviharban egymás mellé húzódnak, hogy így védekezzeneka maró hóförgeteg ellen. Körülbelül hasonló pozícióba rendeződtek egy buszmegállóban a huszonegyedik század individualista egyedei: emberek, akik szinte elviselhetetlennek érezték a tető alá kétszeres sebességgel bevágódó viharos szelet. Valahogy minden összejött: a hideg, a késésben lévő autóbusz. Az elviselhetetlen állapotokhoz ebben a pillanatokban egy újabb társult. A buszmegállóval szemben parkoló autók egyikéből fülsiketítő dudaszó hallatszott. Mint kiderült, nem pár másodperces figyelmeztetés, hanem kitartó dudálás, amely legalább fél percig tartott. Ráadásul nem folyamatos hangképzés kísérte, hanem valami lüktető ritmusban, szünetekkel megszakítva dobogott a hang, hozzáütődött a falakhoz, s vágódott vissza. Még el sem haltak az utolsó taktusok, még idő sem maradt a felháborodott tekintetek számára, hogy egymást igazolva fonjanak össze, máris az a valaki az autóban újra megnyomta a dudát, talán még erősebben, még kitartóbban. Félperces csönd, aztán megint. És újra. Talán egy iszonyúan dühös félj jelzett így a feleségének, nem törődve a buszmegálló népével, hogy hagyja már abba a karácsonyi bevásárlást, és jöjjön már, mert elege van a várakozásból? Esetleg egy felháborodott hölgy nyomta kitartóan a dudát, hogy a barátaival disku- ráló férjet így bírja rá a mielőbbi távozásra? Csak találgatni lehetett. A sötét üveg mögött inkognitóban maradhatott bárki. És mire körülbelül tizedszer is felhangzott a dudaszó, a várakozók unottan fordítottak hátat. Engem viszont érdekelnek az őrület különböző fajtái. Vajon ki ez az idióta, aki nem bír belenyugodni a várakozás perceibe, s aki pofátlanul harminc-negyven ember életét keseríti meg? Kopasz aranyláncos, öltönyös- nyakkendős, tűsarkas, ötkilónyi arcfestékes? S ahogy így nézegetem az autót, ebben a pillanatban mintha megláttam volna valakit a szélvédő mögött. Első pillantásra egy kisbárány volt, a másodikra egy Pinokkió formájú kisgyerek, harmadikra pedig egy göndör bundájú öleb, kis mellénykében, amint két mancsával a kormányra támaszkodott, s egészen előre dőlve pásztázta a környéket. Nem volt tűsarkú krokodilbőr csizma a mancsán, nem lógott félkilós aranylánc a nyakában, és nem púderozta az arcát sem. Egy egész egyszerű kiskutya volt, „aki” maga sem tudta, hogyan került bele saját történetébe.
