Új Szó, 2008. december (61. évfolyam, 277-300. szám)
2008-12-23 / 296. szám, kedd
22 Sport ÚJ SZÓ 2008. DECEMBER 23.. www.ujszo.com Novota János, a DAC hálóőre a nagyszombati kemény mag előtt majdnem ráfizetett különös, könnyen félreérthető babonájára „Előkarácsonyi ajándék, hogy az ősz kapusa lettem” A szurkolók imádják, az ellenfelek tartanak tőle, az újságírók az ősz legjobb kapusának választották. Novota Jánossal, a DAC hálóőrével beszélgettünk. BŐDT1TANILLA Hogyan lett kapus? Az egyik barátom, Rózsa Tibor, akinek az apukája a taksonyi diákcsapat edzője volt, elhívott egy edzésre. Mivel már abban a korosztályban is én voltam a legmagasabb, beraktak a kapuba, és ott rekedtem. Sosem akart csatár lenni, gólokat rúgni? Nem. Nagyon jól éreztem magam a kapuban. Tetszett, hogy a többiekkel lehettem, és napról napra, edzésről edzésre többet tanultam. Ezután kezdtem a nagy focit is figyelni a tévében, meg azt, hogyan védenek a nagy kapusok. Azonnal megmutatkozott a tehetsége? Az elején még ügyetlen voltam, a felső kapufát sem értem fel... Viszont volt néhány olyan momentum, ami láttán azt mondták az edzők, lehet belőlem valami. Ki volt a példaképe a nagy kapusok közül? Példaképről nem nagyon beszélnék, de megfogott, ahogy Petr Kouba védett a cseh válogatottban a 96-os Eb-n. 1998-ban a vb-n Chilavertet és a szabadrúgásait figyeltem, s Toldo stílusa is tetszett még akkor. Ma pedig Buffont kedvelem. Izgult, idegeskedett a meccsek előtt? Volt időszak, amikor minden mérkőzés előtt hasmenésem volt, aztán később, ahogy egyre többet védtem, már nyugodtabb lettem. Minden csak gyakorlat kérdése. Még most is ott van bennem a meccs előtti izgulás, de már úgy veszem, ez egy kellemes dolog. Az ország a szenei kupamenetelés alatt ismerte meg a nevét, amikor a 2006/2007-es sorozatban a negyeddöntő tizenegyespárbajában kivédett egy büntetőt, aztán be is rúgta a mindent eldöntő tizenegyest. Ha ezt előtte mondja valaki, el sem hiszem. Nem készültem semmi ilyesmire, ez csak úgy jött. Döntetlen Mocsonokon, tizenegyesek... Megfogom... Aztán mondják, hogy én rúgjam... Berúgom... Ugyanígy a Ružomberok ellen. Otthon 0:0, idegenben 0:0, megint tizenegyesek, megint megfogom, megint berúgom... Felejthetetlen élmény. De a kupadöntő nagyon nem sikerült, kikaptunk 4:0-ra. Sajnáltam nagyon, sajnálom is még mindig, de remélem, lesz majd egy új kupadöntő - bár már nem ebben az évben -, vagy itt, vagy valahol külföldön, és azt már meg is fogom nyerni. A kupadöntő után ismét a cserepadra szorult. De nem mondanám, hogy a kupadöntő miatt. Sérült is voltam, és szenei kapuskollégám, Slovenčiak abban az időszakban egyszerűen jobb formában volt. Milyen volt cserekapusként? Dühös, sértődött vagy elszánt? Elszánt és nagyon kellemetlen, (nevetés) Egészségesen fel voltam háborodva. Jó értelemben véve voltam dühös, még többet edzettem, még jobban akartam, meg is lett az eredménye. Slovenčiak később Belgiumba igazolt, így stabü első számú kapus lett. Megnyugtatta ez a pozíció? Szükségem van az edző bizalmára. Ivan Gálád edzősködése alatt ezt nem éreztem. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ő nem jó edző, és biztosan bennem is volt hiba, mert elég robbanékony típus vagyok. Tetszik Gálád filozófiája, nincs közöttünk semmi probléma, de nem sikerült az az ősz, neki se, nekünk se. Viszont tanultam belőle. Galádot Kriška váltotta, akit nagyon elismerek, edzőként és emberként is. Nagyszerű téli felkészülést csinált velünk, nem volt benne hiba, és meg is lett az eredménye tavasszal. Bár a csapat az utolsó helyen telelt, az öltözőben tilos volt kimondani a „kiesés” szót. Szóba sem jött, hogy kiesünk. Mindenki edzett, keményen edzett, egy órával edzés előtt már ott voltunk a stadionban, erősítettünk, ugróköteleztünk, a felkészülés elejétől egészen az utolsó napig. Otthon megvertük a Slovant, a Trnavát, és döntetleneztünk a zsolnaiakkal. Rózsahegyen is pontot szereztünk, és egy gyenge kis csapatocskából nagyon erős középcsapat lettünk. KiskorábanDAC-drukkervolt? Volt időszak, amikor apukám minden meccsre járt, de én akkor még óvodás voltam. Egyszer elvitt magával meccsre, 4:0-ra nyert a DAC a brünniek ellen, nagyon sok néző volt és nagyon hideg. Paľo Diňa két vagy három gólt rúgott, nagyon jól játszott. Ha azt hallottam, DAC, mindig ez a meccs jutott eszembe. Mikor 12-13 éves voltam, nagyon nagy szó volt, ha valaki a DAC- ban játszott. Mindenki felnézett a játékosokra. Büszke vagyok, hogy most én játszhatok a DAC- ban, és miattam is jár sok néző a meccsekre. Hogyan lett csapatkapitány? Választották vagy kinevezték? Még Szencen lettem csapatkapitány, ahol tavasszal Mišo Drah- nóé volt ez a tisztség. Egyszer sárga lapok miatt nem játszhatott, a meccs előtti taktikai megbeszélésen pedig Valovič azt mondta, én leszek a kapitány. Meg is lepődtem, mert nem én voltam a legtapasztaltabb, de jó érzés volt, mert éreztem az edző és a többiek bizalmát. Állítólag nem szerencsés, ha a kapus a csapatkapitány, mert nem futhat oda akármikor a bíróhoz. Én azért ki is jártam néha a kapuból (nevetés). Viszont én is érzem, hogy amikor nem vagyok kapitány, többet tudok koncentrálni a munkámra, arra, ami igazán a dolgom. De remélem, hogy csapatkapitányként sem okoztam csalódást. Szerette a felelősséget? Ez egy kötelesség, amit igyekeztem minél jobban elvégezni; minél jobban védeni a csapatot, kommunikálni a bíróval. Csapat- kapitány a Corgoň Ligában csak 12 van, én egy voltam közülük, és azon voltam, hogy ne hozzak szégyent a csapatra. Sokszor elmondta már, hány nyelv keveredik a DAC öltözőjében, arról viszont kevesebb szó esett, hogyan lehet ennyi, különböző mentalitású embert összefogni, felrázni a meccs előtt. Nekünk, hazaiaknak szokásunk, hogy meccs előtt hergeljük egymást. A külföldiek inkább azt szeretik, ha nyugodtan lehetnek, zenét hallgathatnak. Nem is akartunk ezen változtatni, mindenki maga tudja, hogy mi jó neki. Ha valakinek az segít, hogy csendben ül az öltözőben, akkor üljön csendben, békén hagyjuk. Rögtön az első hazai mérkőzésen, a Tmava ellen szoros kapcsolatba került a szurkolókkal - amikor megszakadt a meccs a zászlórablási incidens miatt, ön nyugtatta az őrjöngő lelátót. Azzal mentem oda, hogy megnyugtassam a nézőket, de az lett a vége, hogy csak még jobban tűzbe hoztam őket... Azt a sok embert nem lehetett lecsillapítani. Akármit mondhattam volna, nem nyugodtak volna meg. Mit gondol, minek köszönheti, hogy ekkora közönségkedvenc lett? Voltak már jó kapusok máshol is, és nem volt ilyen a kapcsolat köztük és a drukkerek között. Igyekeztem mindig jó teljesítményt nyújtani, persze voltak rosszabb napjaim és gyengébb meccseim is. Nekem az volt nagyon fontos, hogy a nézők mellettem álltak akkor is, amikor nem ment. Már akkor tapsoltak, amikor kifutottam melegíteni, ez fantasztikus érzés! Próbáltam viszonozni ezt nekik valahogy, valamivel mindig meglepni őket, ha győztünk, akkor együtt ünnepelni. Nekem mindig plusz ajándék volt, ha a meccsek után együtt tapsoltunk a közönséggel. Ezt nem fogom soha elfelejteni, ezek gyönyörű pillanatok. Mennyire érzékeli játék közben, hogy mi zajlik a lelátón? Főleg a meccsre koncentrálok, de az ember hallja, hogy mit énekelnek. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem lesek ki a tribünre. Kinézek sokszor, ha nincs játék a térfelünkön. Néha magamban éneklem velük a dalokat, ugrálok a ritmusra, ez nagyon jó érzés. A szezon elején sem védett rosszul, de akkoriban elég sok gólt kapott a DAC. Mikor idejött Wemer Lorant, az Új Szóban egy hosszú interjúban azt nyilatkozta, hogy a 12 kapott gól rettentően sok. Elolvastam azt a cikket, és nagyon mérges lettem. Azt mondtam magamban, no, ez itt most le fog állni! De azt nem gondoltam, hogy 500 perces sorozat lesz belőle. Az a transzparens, amit a Nitra elleni meccsen kihúztak nekem, hihetetlen emlék. Amikor apuval voltam azon a Brünn elleni meccsen, nem gondoltam volna, hogy egyszer nekem húznak ki transzparenst a DAC-stadionban. Egyébként éreztem, hogy az edző bízik bennem. Lehet, hogy ezzel az ominózus nyilatkozattal is csak kicsit meg akart csiklandozni, mert ezek után igyekeztem még jobban dolgozni, még többet edzeni. Lo- rantnak köszönhetően az egész csapat védekezése megváltozott, így nekem is jobb volt védenem. Az a típus, akit fel kell dühíteni ahhoz, hogy a legtöbbet hozza ki magából? Igen. A meccsek előtt is hergelem magam, hogy már kicsit vérben forogjon a szemem. Edzéseken ez néha nem megy, rendesen edzek én, de nyugodtabb vagyok. Viszont vannak napok, amikor tényleg elgurul a gyógyszer. Egyszer Lorant látott így egy edzésen, oda is jött utána, és azt mondta: „Mostantól minden meccsen és minden edzésen ilyen leszel!” így is lett. Most már az ellenfél játékosai is meggondolják, hogy oda- jöjjenek-e hozzám. Nem garantálom, hogy kedves leszek velük. A szezonban csak egy potyagólt kapott, a rózsahegyiek elleni meccsen. Az volt a baj, hogy üresek voltak a lelátók, vagy csak egyszerűen minden kapus kap néha potyát? Inkább a második. Nem akarom arra fogni azt a gólt, hogy nem voltak nézők. Ezt tudtuk előre, erre fel lehetett készülni. Ez a meccs nem sikerült nekem, és ezt tudom, hála az égnek, hogy megnyertük. Mindig kritikusan nézek magamra - akárki akármit gondol, egyik meccsemmel se vagyok megelégedve. A nagyszombati meccs után agyondicsért mindenki, de én ott is találtam hibát magamban. Tudom, mik a hibáim, tudom, min kell dolgoznom, dolgozom is rajta. A rózsahegyi meccsen fejben nem igazán voltam ott. Mindjárt az első labdára rosszul mentem ki, gólt kaptunk, 0:1, később is voltak hihetetlen mozdulataim... Ideges voltam valami miatt, de annál jobban örülök, hogy nyertünk, és ezután is bizalmat kaptam. Besztercebányán 0:0-t játszottunk, és újra a régi Jani volt a kapuban. Az első labdaérintés meghatározza az egész meccset? Nem, nálam ez nem szokott így lenni, épp ezért voltam egyre idegesebb a rózsahegyiek ellen. Máskor is megtörtént már, hogy az első labdaérintés nem volt az igazi, de akkor túl tudtam tenni magam rajta. A rózsahegyiek ellen viszont nem. Nem értem, hogy miért, a mai napig is gondolkozom. Minden mérkőzésén ilyen sokat gondolkozik? A meccsek után nem tudok elaludni, háromig-négyig fent vagyok éjjel, és a meccset elemzem magamban. DVD-ről is többször visszanézem a mérkőzéseket, mit csináltam, hogy csináltam, hogyan lehetett volna jobban, milyen a fellépésem a kapuban. A hibákat nem elfelejteni kell, hanem el kell raktározni valahol, ahol nem nehezít ez a tudat, hanem segít előremenni és fejlődni. Szerintem minden kapusnak tanulnia kell a hibáiból, de nem szabad leblokkolni. Attól, hogy csináltam egy hibát, nem dől össze a világ. Tudom, hogy hibáztam, ha valaki ezt felrója nekem, nem veszem rossz néven, de tovább kell lépni. Ezt mindig is így vette? Mikor fiatalabb voltam, háromnégy napig ki voltam készülve egy-egy hiba miatt, és még a következő meccsen sem tudtam jól védeni. Ebből aztán tanultam, és rájöttem, hogy kicsit ki is kell engedni, néha félvállról kell venni a dolgot. Nem mindig, csak néha. Azt tartják, a kapusok flúgo- sak. Ön is az? Mindenki ismeri a viccet: „Volt egy nőnek két fia, az egyik kapus, a másik is hülye.” Hazudnék, ha azt mondanám, teljesen tiszta vagyok. Megvannak a babonáim. Amikor készülök a meccsre, milliméter pontossággal rakom le a cuccokat, nem mindegy, milyen sorrendben veszem fel a cipőt, kesztyűt. Az se mindegy, hogyan megyek fel a pályára, hogyan lépkedem át a vonalakat, hogyan fogom meg a kapufát... Jobb lábbal lépek a pályára, a kezdőkörbe, a tizenhatoskörbe, tizenhatosba, tizenegyespontra, ötösbe, és aztán a rágót átköpöm a kapufán. Ezt Nagyszombatban majdnem megszívtam, mert a déli szektor előtt kezdtem, átköptem a rágót a felső kapufán, és amit kaptam a tribünről, azt nem kívánom senkinek. Szegények, nem tudták, hogy nem rájuk köpök... Ez azért elég rizikós rituálé, főleg egy vad szurkolótábor előtt. Rizikós, de annál jobb aztán a meccs. Sokszor beszólnak nekem a nézők, főleg Nagyszombatban. Ott nagyon szeretnek. Ha nincs dolgom, megfordulok a kapuban, és rájuk nevetek, amiért általában megtapsolnak. Aztán oda jutunk, hogy az elején még utáltak, de a végére tetszik nekik a teljesítményem is és a fellépésem is. A sportnapilap és egyéb lapok is az ősz legjobb kapusának választották, egyre több helyről hallani, hogy a válogatottban lenne a helye. Köszönöm a dicséretet, de én nem úgy gondolom, hogy én voltam a legjobb. Én a zsolnai Dušan Pernišre szavaztam volna, de nagyon örülök, hogy az újságírók engem láttak a legjobbnak. Ez előkarácsonyi ajándék, nagyon kellemes meglepetés. Természetesen szeretnék válogatott lenni, de most a válogatottban Senecký véd, akit nagyon jó kapusnak tartok, éppúgy, mint Jano Muchát, aki kétszer egymás után a legjobb kapus volt a lengyel ligában, vagy Ľuboš Kamenárt, aki fiatal, és mégis már sok éve véd az élvonalban. A válogatottság nem jön egyik napról a másikra. Ha egyszer a válogatott edzője úgy gondolja, meghív, annak csak örülni fogok, és nagyon szívesen megyek. De amíg ez nincs így, nincs értelme ezen rágódni. Melyik álmai klubja? A Manchester United. Van der Sár is nyugdíjba megy egyszer... Szerintem pár évig még kihúzza. (nevetés) De hogy a realitásnál maradjak: mindenkinek az az álma, hogy egyszer kint focizzon. Szeretnék egy elég előkelő európai bajnokságba kikerülni, és ott megállni a helyem. Elmenne úgyis külföldre, ha tudná, hogy nem sokat fog védeni? Ha tudnám is, hogy eleinte nem fogok sokat védeni, az lenne a célom, hogy bekerüljek a kezdőcsapatba. Szencen sem védtem rögtön az elejétől, mindennek megvan a maga ideje és sorrendje. Nem lehet a szlovák ligából az angol ligába elmenni, mert az óriási ugrás. Fokozatosan kell menniük a dolgoknak. Dunaszerdahelyen elég viharosan fejezték be az őszt, az utolsó meccsre sztrájk miatt ki sem akartak állni. No comment. Tavasszal marad a DAC-ban? A vezetőségen múlik. A DAC játékosa vagyok, ha maradok, remélem, hogy védeni fogok. Ha pedig esetleg lesz egy csapat, amelyik szeretne megvenni, és megegyezik a vezetőséggel, akkor elmennék, de vinnék magammal soksok szép emléket.
