Új Szó, 2008. december (61. évfolyam, 277-300. szám)

2008-12-20 / 294. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. DECEMBER 20. Presszó 31 Szandi és családja „Természetesen nagyon szeretem a karácsonyt. Ez egy varázslatos időszak, a kis Jézus születés­napját méltóképpen meg kell ünnepelni. Sajnos mostanában azt veszem észre, hogy az év leg­szebb ünnepe - talán főleg a fiatalok körében - sokat vesztett a méltóságából. Ebben sok esetben a családok széthullása is hatalmas szerepet ját­szik. Szerencsére nálunk ilyenkor is minden a csa­lád körül forog. Nagyon készülünk minden évben és rendkívül várjuk az adventét. Rengeteg aprósá­got készítünk, karácsonyfadíszt, angyalkákat, sőt saját készítésű Betlehemünk is van. A gyerekekkel együtt szoktunk nézelődni a játékboltokban. A közös séta után pedig otthon készítünk képesla­pokat, amire a gyerekek lerajzolják és leírják a kí­vánságaikat, ígéretet tesznek, hogy ezután min­dig jók lesznek. Mindegyik karácsonyomra boldo­gan emlékszem vissza, hiszen ilyenkor csak olyan emberek vesznek körül, akiket őszintén szere­tünk. A gyermekeink boldogságát látni pedig a legcsodálatosabb dolog a világon. Sohasem fon­tos számomra, mit kapok vagy kapok-e egyáltalán valamit a Jézuskától. A legnagyobb ajándékot már úgyis megkaptam, a családomat és azt, hogy szeretjük egymást. A gyerekek, a család, az együtt töltött szeretetteljes pillanatok jelentik számomra a legnagyobb ajándékot.” Bencze Ilona színművésznő „Nálam volt már karácsonyi ajándékvásárlási láz a harminc fokos melegben is. Ilyenkor gon­dolok egyet és megyek kará­csonyra ajándékot nézni, vásá­rolni. Sokkal kellemesebb ezt így csinálni, mint az utolsó pilla­natra hagyni. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt arra példa, hogy szinte a zárás előtt tíz perccel estem be az üz­letbe, a maradékból válogatni a fa alá. Személyre szólóan szere­tek ajándékozni, kinek mi ülik, vagy esetleg megtudom, kinek mi a szíve vágya. Nem vagyok igazán sütős-főzős, ebből a do­logból rám csak az anyagbeszer­zés hárul. Anyukám és a na­gyobbik húgom ilyenkor a sza­kácsok. Mindent pontosan leír­nak és elküldenek a nagybevá­sárlásra. Ők ketten nagyon jól főznek, ezért én szerencsés hely­zetben vagyok, mert a „mun­kámmal” én végzek a leghama­rabb. Ennek megfelelően a szentestét mindig az édesanyá­méinál töltjük. A csodálatosan szép fenyőt mindig közösen öl­töztetjük fel, és közben mesé­lünk a gyermekkori emléke­inkről, és karácsonyi dalokat hallgatunk. A koromnál fogva nekem már sok szép karácso­nyom volt, de a legszebb az 1977-ben, ugyanis december 13- án született a kislányom. Jézus­ka hozta, mennyei ajándék. Szá­momra soha nem fontos az, mit kapok a családtól ajándékba, pe­dig sokszor megkérdezik tőlem ők is. Az én vágyam talán a leg­kézenfekvőbb: nagyon boldog lennék, ha hosszantartó béké­ben, harmóniában és egészség­ben élhetnének szeretteim, Ulet- ve a Föld összes lakója. Ezek nél­kül lényegében semmi értelme sincs az ünnepeknek, sem pedig a hétköznapoknak.” Gergely Róbert színész „A lakásban, ahol élek, a konyha számomra a leg­kedveltebb hely, és mindig is az volt. Ha nem is va­gyok ínyenc, de szeretek főzni. Amikor Pécsett vol­tam színész hét esztende­ig, magamra voltam hagy­va az otthonomban, vagy­is meg keüett tanulnom szakácskodni. Az elején sokáig a városi szuper­market mirelitosztályát látogattam, és az ott ta­lálható bélszínrolót vet­tem és sütöttem hasáb- burgonyával. A változa­tos étkezésem érdekében aztán ízesítettem mus­tárral vagy ketchuppal, ezt is meg lehet ám unni. Éppen ezért büszkén azt * mondhatom, hogy van kb. 15-20-féle étel, amit nagyon jól el tudok ké­szíteni. Sokan kóstol­ták, illetve utána meg is ették már a főztömet, és egybehangzóan jónak, ehetőnek minősítet­ték. A főzés közben van egy nagy hibám, gondolom, férfitársaim ezt meg is értik: iszonyatos felfordulást csinálok pillanatok alatt. Utána természetesen mindent elmosogatok és elrakok, üyen szempontból „rendes fiú” vagyok. Amikor a konyhában dolgozom, nem lehet ráis­merni. Ha lehet választani a gyorsrizs vagy a rendes rizs főzése kö­zött, az utóbbit választom. Hatalmas öröm számomra, hogy el tu­dom készíteni az úgynevezett pergőrizst, ami nem ég oda, nem sóta- lan, nem latyakos, hanem pont jó. Az alatt az idő alatt, amíg megte­rítek (ez kb. tíz-tizenöt perc), „országos hírű” rizst tudok készíteni. Annak idején édesapámmal jártam Kínában, Koreában, a rizs hazá­jában, és ott rengetegféle ebből készült ételt ehettem, sőt még pálci­kával is megtanultam enni. A helyiek azt tartják, aki egy szem rizst pálcikával ki tud venni a tányérból, az már valóban tudd pálcikával enni. Én ki tudom. Van egy kedvenc ételem, aminek az elkészítését Pécsett tanultam meg, ez az indonéz csirke. Külön érdekessége en­nek az ételnek, hogy van benne banán, pirított mandula, erős papri­ka, barackdzsem és csirkemell. Elváltam, van egy fiam. Éppen az el­múlt napokban volt nálam, nagyon hiányolta ezt az ételt.” Albert József összeállítása, a szerző felvételei és képarchívum

Next

/
Oldalképek
Tartalom