Új Szó, 2008. december (61. évfolyam, 277-300. szám)

2008-12-18 / 292. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. DECEMBER 18. Régió 5 Antal Ágota kész jogi lépéseket tenni, ha továbbra is Pázmány Péter vezeti a várost Százmillió koronás hitelt venne fel Dunaszerdahely Dunaszerdahely. IQ. Hulkó Gábor alpolgármester ve­zetésével zajlott a városi képviselő-testület idei utolsó ülése. A Pázmány Péter visszahívásával kap­csolatos jogi vitával kezd­tek, 100 milliós kölcsön felvételéről döntöttek és az előzetes költségvetés tár­gyalásával folytatták. B. JÓZAN MÓNIKA Antal Ágota azért szólalt fel az ülés elején, mert szerinte nem jogszerű a belügyminisztérium ál­lásfoglalása, amely szerint az idő­közi polgármester-választásokig a menesztett polgármester, Páz­mány Péter vezeti a várost. Sze­rinte jogtalan, hogy minden ple­náris anyag előterjesztője Páz­mány Péter, ugyanakkor etikailag és jogilag is megkérdőjelezhető, hogy üyen helyzetben nagylép­tékű befektetésekről tárgyalja­nak-e. Kijelentette, kész jogi lépé­seket tenni, ha a szerinte törvény­telen állapot tovább tart és Páz­mány bármilyen szerződést aláír a város nevében. A képviselőnő vé­leményéhez csatlakozott Jarábik Gabriella, szerinte az ülést sem a volt polgármesternek kellett vol­na összehívnia. Hulkó Gábor többéves közigazgatási jogi ta­pasztalatára és egyetemi oktatói tevékenységére hivatkozva azt ál­lította, hogy az ülés törvényes, je­len helyzetben ő nem helyettesít­heti a menesztett polgármestert a pótválasztásokig, és Pázmánynak mint az előző ciklus polgármeste­rének joga van ideiglenesen ve­zetni a várost. Ennek alátámasz­tására a törvényt idézte. Hosszabb vita egy százmillió koronás (3,3 millió €) hitel felvé­telével kapcsolatban alakult ki, amelyet ifj. Hulkó Gábor előter­jesztése szerint oktatási intézmé­nyek, utak és járdák, valamint sportlétesítmények felújítására fordítana a város, és amellyel számolnak a jövő évi költségve­tésben. A főellenőr szerint az ön- kormányzat teljesíti a hitel felvé­teléhez szükséges három feltételt, azaz Dunaszerdahely hitelállo­mánya nem haladja meg a 60 szá­zalékot, az önkormányzat beru­házásra fordítaná a felvett össze­get és az évi törlesztés nem több 25 százaléknál. Keszegh Pál, a pénzügyi bizottság elnöke állt ki a kölcsön felvétele mellett, mert - mint mondta - nagyon jó feltéte­lekkel jutnának hozzá. „Az MKP programjának megvalósítására kell ez a pénz, a város érdekében van szükség a fejlesztésekre. A vá­lasztási ígéretünket teljesítjük” - mondta Keszegh. Független képvi­selők azt kifogásolták, hogy a be­terjesztett anyagban nem szere­peltek a konkrét célok. Az összeg nagyságával és szükségességével kapcsolatban is fenntartásai voltak Érsek Rezsőnek, Jarábik Gabriel­lának és Antal Ágotának. Azt java­solták, napolják el a döntést a pót­választásokig. Ifj. Hulkó Gábor az­zal érvelt a kölcsön mellett, hogy azzal 17-ről 40 százalékra emel­kedne a város adóssága, ami még mindig 20 százalékkal a megen­gedett határ alatt van. Szavazás­kor a függetlenek elnapolási javas­latát elvetették, a tanács javaslatát pedig megszavazták. A város jövő évi költségvetésé­ben tehát számolnak a 100 millió koronás kölcsönnel is. Pázmány Péter szabadságát tölti - mondta az önkormányzati ülést ve­zető iß. Hulkó Gábor (Ľubo Banič felvétele) Ki vezesse a várost? A 2006-os dunaszerdahelyi választás eredményét novemberben törölte el az Alkotmánybíróság kampánycsendsértés és választási csalás miatt. A belügyminisztérium eltérő nyilatkozatokat adott ki arra nézve, hogy a pótválasztásokig ki vezesse a várost Pázmány Péter menesztett polgármester helyett. A városi hivatal azon az ál­lásponton van, hogy az előző ciklus polgármestere (aki ez esetben ugyanaz a személy) az ideiglenes vezető, mivel nem adta át man­dátumát senkinek. Más jogi értelmezés szerint viszont a képviselő- testület és az alpolgármester hivatott intézni a város ügyeit a pót­választásokig, amelynek időpontját még nem írta ki a parlament elnöke, (jóm) A Karácsonyi kézmelengető elnevezésű rendezvényt harmadszor szervezik meg Ipolyságon A szlovák-magyar viszonyról a határon Először 2006-ban melegedtek együtt az Ipolyságiak Fero Guldan kály­hája körül (Zoller Viktória felvétele) A Karácsonyi kézmelengető programja Ipolyság -14.30: Vitafórum - Van megoldás?! - beszélgetés a fe­szült szlovák-magyar viszonyról a városháza színháztermében; 17.00: műsor a Karácsonyi kézmelengetőnél a Fő téren, köszöntőt mond Hunčík Péter és Fero Guldan, beszédet és rövid imát modna- nak: Hana Ševečková, Mahulányi József és Izsmán Jónás lelkész, fellépnek a gyülekezetek kórusai, az alap- és középiskolák diákjai, valamint a városban működő énekkarok; 19.00: Szabó István pánsípművész koncertje a városháza színháztermében. December 18-19., csütörtök-péntek: Élő Betlehem látható a Fő téren, mindkét napon délelőtt tíztől délután öt óráig, a városháza emeleti előcsarnokában Bedehemkiállítás várja az érdeklődőket, (fm) ÚJ SZÓ-ELŐZETES Ipolyság. Találkozni, békülni, beszélgetni. Mindössze ennyi a célja a Karácsonyi kézmelengető elne­vezésű rendezvénynek, melyet hol­nap rendeznek meg a határváros­ban. 2006-ban a szervezők még va­lóban megelégedtek azzal, hogy „nemzetiségre, fajra, felekezetre, nemre való tekintet nélkül” össze­gyűljenek a város főterén, és körül- állják a Fero Guldan pozsonyi képzőművész tervezte szimbolikus kályhát. 2007-ben a schengeni ha­tárnyitás apropóján már négy tema­tikus kerekasztal-beszélgetésre is sor került, több mint egy tucat elő­adóval. Idén is egy égető problémá­ról, a feszült szlovák-magyar vi­szonyról beszélgetnek a meghívott vendégek, reményeik szerint a he­lyi lakosok bevonásával. A város­háza színháztermében fél három­kor kezdődő vitafórum címe: Van-e megoldás?! Hunčík Péter pszichiáter, az ese­mény ötletgazdája elmondta, már tavaly elhangzott egy figyelmeztető mondat, mely szerint attól, hogy a határok megnyílnak, még nem ren­deződnek automatikusan a viszo­nyok, azért bizony tenni kell. Avész- forgatókönyv beigazolódott. Tehe­tetlen a politikai elit, mely nem tud­ja, vagy nem akarja kezelni a helyze­tet, az átlagember pedig éli a maga mindennapi életét, és elhiszi, hogy a gyűlölködés természetes dolog. Mint Hunčík kifejtette, egy amerikai alapítvány, a Partners for Democra­tic Change (PDC) magyarországi és szlovákiai tagszervezeteinek a na­pokban lezajlott budapesti találko­zóján elhangzott, a vegyes lakossá­gú vidékek véleményformáló sze­mélyiségekkel! bevonniamunkába, a helyi értelmiséget, a civil társa­dalmat kell megszólítani, a polgár- mesterekkel, a papokkal, a tanítók­kal, az orvosokkal kell együtt gon­dolkodni. Hunčík azonnaljavasolta, találkozzanak Ipolyságon, kezdjék el ott a munkát. Nem előadásokra van szükség, hanem ötletekre, konkrét javaslatokra, lépésekre. Vé­gig kell gondolni, milyen lehetősé- gekvannak. Már tavaly elhangzott: attól, hogy a határok megnyílnak, még nem rendeződnek automati­kusan a viszonyok. A vitafórumra várják Dušan Ondrušeket, a világszerte ismert pszichológust, a szlovák PDC igaz­gatóját, Závada Pált, a szlovák szár­mazású magyar prózaírót, a ma­gyarországi PDC képviseletében, és Orbán Györgyöt a neves kultúra­szervezőt, a budapesti Ráday Köny­vesház vezetőjét, a Kárpát-meden­cei együttműködésen alapuló kultu­rális projektek szakértőjét. A ren­dezvényt együtt szervezi az Ipolyság Város Pecsétje alapítvány, az ön- kormányzat, valamint a katolikus, evangélikus és református egyház- község. (fm) Emberrablás, zsarolás is van a számlájukon Elfogták a taksonyi gyilkosság gyanúsítottjait S1TA-HIR Pozsony. Németországban a BAB 5-ös autópálya egyik pihenő­jén tartóztatta le a rendőrség azt a két férfit, akiket a januárban lelőtt taksonyi vállalkozó meggyilkolá­sával gyanúsítanak. A férfi mellett a felesége is az autóban ült, a lö­vedék lepattant a telefonjáról, így a nő megmenekült. A két vág- sellyei férfi, a huszonnyolc éves Boris H. és a harminchárom éves Igor H. hamis papírokkal tartóz­kodott külföldön. A gyanúsítottak a námesztói járásbeli Rabcsa (Rabča) községben márciusban egy családi házban rátámadtak Peter V.-re'és barátnőjére, és kira­bolták őket. Áldozataik megsérül­tek, az anyagi káruk több mint ötmülió korona (165 967 €). A le­tartóztatott férfiak, valamint még szabadlábon lévő társuk, a har­minchárom éves nyitrai Daniel H. egy nagytapolcsányi vállalkozót is elraboltak júniusban. A férfiak rendőrnek öltözve csalták tőrbe áldozatukat. A gyanúsítottak há­rommillió koronás (99 582 €) váltságdíjat követeltek a férfiért. A pénzt még a követelés napján megkapták a hozzátartozóktól, de röviddel ezután újabb ötmilliót követeltek. Ezt viszont már nem fizették ki nekik. A vállalkozó el­mondása szerint saját magának kellet megásnia a sírját, az elrab­lói később mégis úgy döntöttek, hogy elengedik. Egyelőre mindkét letartóztatott vágsellyei férfi Né­metországban van. 200 főre tehető a hajléktalanok száma a városban Riasztó adatok Ipolyságon UJ SZÓ-INFORMACIO Ipolyság. Három hónapja segí­ti a városban a rászorulókat két szociális terepmunkás, Jana Képešová és Tóth Angelika. Ez idő alatt több mint nyolcvan alka­lommal látogattak el az érintet­tekhez, és a városi hivatalban működő irodájukba látogató 30 ügyfélnek segítettek. Az önkormányzat és a Charitas Saag polgári társulás közös pro­jektje 1 123 261 koronát (37 285 €) kapott két évre szóló tevé­kenységére. Jana Képešová, a Charitas Saag elnöke már hat éve dolgozik ezen a területen önkén­tesként, a jelenlegi munka is nagymértékben az általa az évek során megszerzett tapasztalatok­ra épül. A terepmunkások öt terü­leten tudnak segíteni a szegény­sorban, kiszolgáltatott helyzet­ben élőknek. Ezek közé tartozik a szociális-jogi szaktanácsadás, az álláskeresés, a hivatali ügyinté­zésben való segédkezés, a kérdő­ívek kitöltése, szerződések, bíró­sági keresetek, kérvények, élet­rajzok megírása. Már az első há­rom hónap során több riasztó adat is a felszínre került. Az egyik, hogy Ipolyságon ma legalább két­száz személy hajléktalannak te­kinthető. Ide tartozik a lakbért hosszú ideig nem fizető kilakolta- tottak egy része, akik átmeneti időre rokonokhoz, ismerősökhöz költöztek. Jana Képešová el­mondta, van rá példa, hogy egy helyiségben tizenhatan élnek. Ez a felismerés ismét felveti egy krí­zisközpont szükségességét. A terepmunkások élvezik az ügyfelek bizalmát. A tapasztala­tok azt mutatják a helyzet rosszabb, mint sejteni lehetett, nagy szükség van olyan emberek­re, akik a rászorulókat képviselik. A két jelenlegi munkatárs mellé szükség lenne két asszisztensre is, hiszen nehezen összeegyez­tethető a terepmunka az irodai munkával. Képešová szerint olyan személyek tudnának segí­teni, akik a rumungro és az oláh­cigány közösségekből kerültek ki. A szolgáltatásokat igénybe vevők 95 százaléka roma, a családok­ban átlagosan három vagy több gyerek van. A szociális munkások már in­dítványozták családi erőszak mi­att egy személy őrizetbe vételét is, egy tíz éve húzódó ingatlan­ügy elintézésében is tudtak segí­teni, megoldották egy asszony lakásgondjait. A megkeresett csa­ládok ellen átlagosan négy vég­rehajtási eljárás van folyamat­ban, háztartásonként félmillió korona (16 597 €) összegben. Számítógépes adatbázis is készül, egyelőre kilencven esetet feltér­képeztek fel ilyen módon, (fm) AJÁNLÓ December 19. (péntek) Deáki - 19.00: Karácsonyi koncert - Rigó Mónika, a Bu­dapesti Száztagú Cigányze­nekar szólistája karácsonyi dalokat énekel. Helyszín: De­áki Kultúrház. A belépés in­gyenes. (gl) Érsekújvár - 16.00: Arany karácsony a Kis Arany Orosz­lánnal a Csemadok érsekújvári székházában. A rendezvény vendégei a Furulyácska és a Luxurians ifjúsági folklórcso­port tagjai, rendező Dráfi Lász­ló. (száz) December 20. (szombat) Egyházfa - 16.00: - Kará­csonyi hangverseny a temp­lomban. Karácsonyi műsorral mutatkozik be az ARCOK énekegyüttes, (ú) Dunaújfalu - 18.00: Kará­csonyi hangverseny a temp­lomban. Közreműködik az Ar­cok énekegyüttes. (ú) Gúta -17.00: Betlehemi éj - pásztorjáték a Budapesti Utca­színház előadásában a város­háza előtti téren, (vkm) December 21. (vasárnap) Éberhard -15.00: Karácso­nyi hangverseny az Apponyi kápolnában. Fellépnek a hely­béli óvoda és alapiskola diákjai, valamint az Arcok Énekegyüt­tes, amely karácsonyi műsorral mutatkozik be. (ú) Zselíz - 14.00: Karácsonyi ünnepváró a művelődési ott­honban, kézműves-foglalkozá­sok és karácsonyi vásár; 16.00: gálaműsor, közreműködik a já- roki Jaročan, a kosúti Berkenye, a dunaszerdahelyi Dunaág, az ipolynyéki Hont, a komáromi Pentaton, a zselízi Kincső és a magyarországi Fóti Népművé­szeti Szakközépiskola; 18.00: a pozsonyi Szőttes - a Csemadok Kamara Néptáncegyüttesének fellépése; 19.30: táncház. A be­lépés díjtalan. (fin)

Next

/
Oldalképek
Tartalom