Új Szó, 2008. december (61. évfolyam, 277-300. szám)
2008-12-17 / 291. szám, szerda
SZÜLŐFÖLDÜNK 2008. december 17., szerda 5. évfolyam, 51. szám Mi legyen velük a civil világban? Egy évvel ezelőtt 31 ellenőrzőhelyet szüntettek meg a szlovák határokon 26. oldal 31. oldal Ekeli elsőség a komáromi focitornán Sportszerűségből jelesre vizsgázott Lucza Zoltán, a hetényiek kapitánya Kutyák tartják rettegésben a Vágfarkasdi járókelőket Kerülővel kénytelenek óvodába vinni a szülők a gyerekeiket 32. oldal A prognózisok úgy szólnak, hogy a világgazdasági válság miatt az emberek sokkal kevesebbet költenek idén karácsonyi ajándékokra, mint az elmúlt években. A boltokban ez nemigen érződik, az ilyenkor szokásos roham idén sem marad el. Ez talán annak is köszönhető, hogy az előző évek gyakorlatával ellentétben a kereskedők már az ünnepek előtt nagy árengedményekkel, akciókkal csalogatják boltjukba a vásárlókat. (Peter Zákovič felvétele) JEGYZET Füstjelek keleten LECZO ZOLTÁN Szomorú napok virradtak mostanság az Ukrajnába eddig rendszeresen utazgató „cigarettaturistákra”. December elején újra szigorodtak a vámszabályok, ezentúl minden szlovák állampolgár csak két doboznyi füstölnivalót hozhat be az országba hetente. Az intézkedés egy alig tizenegy hónapig érvényben lévő rendeletet váltott fel, melynek értelmében a keleti határtól számított 15 kilométeres körzetben élők eddig egyszerre mindössze 20 szál cigarettát hozhattak be az Unió területére, a havi kvóta egy kartonnyi, azaz 200 szál cigaretta volt, ám akinek az említett határsávon kívül volt az állandó lakhelye, az ezt a mennyiséget akár egyszerre is hazahozhatta. Akik a „tiltott zónán” belül éltek, azoknak ez a kiváltság nem járt. Talán a jogszabály megalkotói úgy gondolhatták, ezek a keleti népek alapból amolyan „csempész beállítottságú” emberek lehetnek, akiknek a vérükben van a mutyi, jó lesz odafigyelni rájuk. A rendszabályokat áthágni nem akaró, zsigeriről törvénytisztelő polgárok csoportját pedig földrajzüag határozták meg. Aki tehát a 15 kilométer széles rezervátumtól nyugatra lakik, azzal tutira nem lehet baj. Aztán nem így lett. Nagyszel- mencet például ellepték a Ho- monnai, Tőketerebesi, Kassai, Eperjesi vagy még távolabbi járásokból érkező turisták, akik a négy-öt órás várakozást is vállalva a határon, hozták befelé az olcsó ukrán cigit. Egyszerre a havi kvótát, annyit, amennyiért egy itteni halandónak jó párszor el kellett látogatnia keleti szomszédaihoz. Ja, azt majd elfelejtettem mondani, hogy az Ukrajnából hazatérőket még különféle irományok beszerzésével és kitöltésével is zargatták a szervek, a vámnyilatkozaton kívül igazolásra is szükség volt - buszjegyre vagy számlára, mellyel bizonyíthatta a szegény vándor, hogy merre járt külföldi útja során. Egy-egy ilyen dokumentum beszerzése bizonyára komoly gondot okozott az embernek egy olyan országban, ahol egy tegnapra keltezett hivatalos adásvételi szerződésre tizenöt évvel ezelőtt elhunytaktól 200 dollárért lehet „hiteles” aláírást szerezni. Az ukrajnai állapotokról sokat elárul az a beszélgetés is, mely köztem és Pavlo barátom között zajlott néhány hónappal ezelőtt. Pavlótól, akivel egy ungvári kocsmában beszélgettem, megkérdeztem, hogy ugye, amióta schengeni határ lett a két ország között húzódó línia, a csempészet is visszaszorult. Pavlo hümmögött, hümmögött, s mivel nem akart a szemembe hazudni, így válaszolt: „Igen, azóta tényleg nem jellemző, hogy bárki nap- pal(!) csempészne bármit is...” De hagyjuk a szomszédokat, sepre- gessünk inkább a magunk portája előtt. Azt ugyanis fontosnak tartom megjegyezni, hogy mifelénk az eddig bevezetett összes szigorításnak egyetlen érzékelhető hatása volt csupán, mégpedig az, hogy a feketepiacon folyamatosan emelkedett az ukrán cigi ára. Ellátásbeli gondokról nem tudok. Hogy miképp pótolták a düerek a határátkelőknél elvesztett mennyiséget, elképzelni sem tudom. A folyón vízhatlan bálákban leúsztatott küldeményekből, vagy a rendőrségi járműveken szállított mennyiségből? Esetleg a zöld mezőn traktoron átutaztatott szállítmányból? Tényleg nem tudom, ugyanis mindhárom módszerre volt már példa errefelé. Azt sem igazán értem, hogy a hivatalos szervek az országba illegálisan kerülő ukrán dohányárú elleni harcukat miért épp a határátkelőknél vívják. Biztosan komoly mennyiséget foglalnak le ott is, hisz a speciálisan átalakított járművekkel utazókat, a gatyájukba egy-két dobozt elrejtő lúze- reket, illetve a jó szerencsében bízó amatőröket rendszeresen nyakon csíphetik, de talán üdvös lenne időnként a viszonteladó düe- rek háza táján is körülnézni. Úgy tűnik ugyanis, hogy a Bodrogközben és az Ung-vidéken élők közül szinte mindenki tisztában van azzal, hogy kitől, hol és mennyiért lehet jutányosán ukrán cigarettát vásárolni, ezek a dolgok kizárólag a hivatalos szervek előtt maradnak rejtve. Elég groteszk látvány, amikor az uniós támogatással vásárolt terepjáróval egy nap alatt vagy harmincszor hajtanak el a járőrök azelőtt a ház előtt, melyben szinte minden odaát kapható dohányáru megvásárolható, ám eszük ágában sincs bekukkantani a kereskedőhöz. Mielőtt a szervek egy hirtelen ötlettől vezérelve - cikkemet olvasván - felkeresnének, hogy tőlem tudják meg az említett dílerek nevét és címét, gyorsan leszögezem, épp az előbb ütöttem be a fejemet, de olyan erősen, hogy semmire sem tudok visszaemlékezni. Úgyhogy felesleges hozzám fordulni, tessék szépen megdolgozni a pénzért! Egy kép azonban felrémlik előttem a közelmúltból. Biztosan nem fogják nekem elhinni, de néhány hete egy irodában ültem, így fül- és szemtanúja lehettem annak, amikor is egy helybéli polgár bejelentést tett azzal kapcsolatban, hogy szomszédja ukrán csempészcigivel kereskedik. A törvénytisztelő állampolgárt azonban nem az zavarta, hogy környezetében tiltott terméket forgalmaznak illegálisan, hanem arra panaszkodott, hogy az ülető arcátlanul drágán árulja a füstölnivalót...
