Új Szó, 2008. december (61. évfolyam, 277-300. szám)
2008-12-17 / 291. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. DECEMBER 17. Régió 5 Dioxin Komárom-Esztergom megyében is? A határhoz közeli településekről is sokan átjárnak vásárolni Lefoglalták a gyanús húst Esztergom. Feltehetően dio- xinnal szennyezett volt az a sertéshús, amelyet a Komárom-Esztergom megyei Palatin Kft. kolbásznak dolgozott fel, ezért a magyar Élelmiszerlánc-biztonságért felelős hatóság megkezdte az ügy kivizsgálását. GULYÁS ZSUZSANNA Az üzem a szeptember 28-án kapott 1,9 tonna sertés karaj egynegyedét dolgozta fel, a még raktáron levő 1,350 tonna húst lefoglalták a hatósági állatorvosok. Kereskedelmi forgalomba mintegy 400 kilogramm hús került, 200 kilogrammot találtak a cég raktárában. A gyártási dokumentációt és az elosztási listát a megyei hatóság szakemberei is vizsgálják. Az ügyben illetékes hivatal álláspontját nem sikerült megtudnunk, a Palatin Kft. a felelős munkatárs távollétére hivatkozva nem kommentálta az eseményeket. A magyar Élelmiszerlánc-biztonságért felelős hatóság pénteken kapott tájékoztatást arról, hogy Lengyel- országból ír eredetű sertészsír érkezett Magyarországra, ebből 14,9 tonna feldolgozását a hivatal leállította. Magyarország tájékoztatást kapott arról is, hogy a sertészsír mellett további négy, ír eredetű sertéshús-szállítmány érkezett az országba Németországon keresztül. Egy ottani nagykereskedő adta el egy Komárom- Esztergom megyei, két Pest megyei és egy Győr-Sopron megyei vállalatnak 2008. szeptember 29. és 2008. november 18. között. A mezőgazdasági Szakigazgatósági Hivatal közleménye szerint Pest megyében a Prémium Meat Kft. és a Global Meat Kft. részére szállított 20,9 illetve 21,7 tonna sertéshúst valamint a Győr-Moson- Sopron megyében a Kaiser Food Kft. részére feladott 6,9 tonna sertéshús szállítmányt, azok lehetséges feldolgozását és kiszállítását a hatósági állatorvosok vizsgálják. A Magyar Földművelésügyi és Vi- dékfejelsztési Minisztérium honlapján olvasható közlemény szerint az országos főállatorvos - hivatkozva a 2008. évi XLVI. törvényre - arra kéri az élelmiszervállalkozókat, hogy vizsgálják meg a vállalkozásukban felhasznált alapanyagok és készletek származási helyét, és ha közvetlenül vagy közvetetten Írországból származó sertéshúst, vagy abból készült terméket találnak, haladéktalanul jelezzék a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal területileg illetékes Élelmiszerláncbiztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságán. Az üyen árut a vizsgálatok lezártáig nem szabad forgalomba hozni, az értékesített termékeket pedig vissza kell vonni. Fontos hangsúlyozni: a vállalkozó felelőssége, hogy a fogyasztóhoz eljuttatott élelmiszer biztonságos legyen. Szankcióra számíthat tehát az a vállalkozás, amelynél az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság azt tapasztalja, Hosszú távon veszélyes A dioxin az emberi szervezetben azonnali mérgezéshez ritkán vezet, inkább hosszú távú hatása jelentős. A szervezetben felhalmozódva ugyanis idegrendszeri problémákhoz, az immun- rendszer gyengüléséhez, illetve daganatos megbetegedésekhez vezethet. (guzsu) hogy az önellenőrzés elmaradt. Sertéshús, vagy abból készült termék vásárlásánál és az otthon tárolt élelmiszerek esetében a legfontosabb teendő, hogy meg kell vizsgálni a származási helyet. Ha ez Írország, vagy nem dönthető el pontosan, a terméket célszerű elővigyázatosan kezelni. A magyar sertésből előállított élelmiszerek jelenlegi információink alapján nem szennyezettek. Nem fogadták el az általános érvényű rendeleteket, ezért jövőre nem hajthatók be a helyi adók Másfél év után hívott össze ülést a polgármester Rég volt ilyen a községben: polgármester és képviselők egyazon ülésen (Kis Kata felvétele) Zárszámadás, költségvetés nincs Míg más önkormányzatokban ebben az időszakban már tárgyalnak a jövő évi költségvetésről, esetleg már el is fogadták azt, Ne- mesócsán egyelőre fel sem merült a költségvetés kérdése. Ez nem meglepő, hiszen a 2007-es és 2008-as évet szintén elfogadott költségvetés nélkül „vészelte át” a település, és hiányzik a 2006-os zárszámadás is. Ezzel valószínűleg negatív csúcstartónak számít a komáromi járásbeli nagyközség, (vkm) V. KRASZNICA MELITTA Nemesócsa. A hétfői testületi ülésen nem fogadták el a képviselők az általános érvényű rendeleteket, így 2009-ben a községben nem szedhetik be a helyi adókat. A bevételkiesés mintegy 3 millió koronára (99 582 €) tehető. Másfél év után hívott össze rendes testületi ülést Komjáti László polgármester, mégpedig azért, hogy „eurósíthassák” a helyi adókat, illetékeket és egyéb területeket érintő általános érvényű rendeleteket. Közvetlenül az ülés megkezdése előtt Válek Janka megbízott képviselő átadta a polgármesternek azt a testületi határozatot, amellyel a közérdek védelméről szóló törvény alapján hatáskörrel való visszaélés miatt havi fizetése 12-szeresének befizetésére kötelezik őt (a képviselők ugyanis fél éve rendszeresen üléseznek, határozatokat fogadnak el és beiktatták a pótképviselőket is a lemondott személyek helyére). A határozatot azért nem tudták postai úton kézbesíteni, mivel a címzett elérhetetlen volt. E közjátékot követően terjesztette elő a polgármester az ülés programját, amit a képviselők nem hagytak jóvá. Kifogásolták, hogy Komjáti László anélkül bocsátotta azt szavazásra, hogy módosító javaslatokkal élhettek volna. Tisztázatlan maradt az a kérdés is, sorrendben hányadik ülésről van szó, tehát a polgármester elismeri-e a képviselők által tartottakat. Komjáti László leszögezte: nem bocsátkozik jogértelmezési vitába, sem holmi adok-kapokba, ugyanakkor figyelmeztette a testületet, hogy az általános érvényű rendeleteket mindenképpen el kell fogadni, különben adóbevételtől esik el a falu. A képviselők véleménye szerint a polgármester falhoz szorította őket. „Nem az utolsó pillanatban kellett volna ülést összehívni, hiszen hónapok óta tudjuk, hogy az euróra való áttérés miatt szükség lesz ezekre a módosításokra” - mondták. A képviselők javaslatát fogadták el Végül a képviselők saját programtervezetük előterjesztésére kérték a polgármestert, aki ennek eleget tett. Ebben az előző testületen hozott határozatok megerősítése mellett a korábban már beiktatott pótképviselők - Soós Vince és Szalay Zoltán - megbízólevelének ünnepélyes átadása is szerepelt. A polgármester programjavaslatában eskütételről volt szó, ám a képviselők kifejtették: az eskütétel már megtörtént egy olyan ülésen, amelyen Komjáti nem vett részt. A polgármester tehát már csak a megbízóleveleket adhatta át nekik. Ezzel közvetve elismerte, hogy a Válek Janka által összehívott ülések jogszerűek - eddig ugyanis megkérdőjelezte legitimitásukat. Az ott hozott határozatokat rendre nem írta alá, ezért azokat a képviselők minden esetben háromötödös többséggel megerősítették. A hétfői tanácskozáson részt vett Vajlik Imre is, bár nem tudni, milyen minőségben. Ő volt a község főellenőre, de a munkájával elégedetlen testület szeptemberben leváltotta. Vajlik saját bevallása szerint csupán a sajtóból értesült menesztéséről, a felmondólevelét a mai napig nem kapta meg a polgár- mestertől. 30 napon belül várják a válaszokat A képviselők - kihasználva a jelenlétét - számtalan interpellációt intéztek a polgármesterhez. Kíváncsiak voltak egyebek között arra, milyen határozat alapján nyűt újabb stand a községben és mennyi bérletet fizet a tulajdonos, ki hagyott jóvá a hangszórók korszerűsítésére egymillió koronát, amikor nincs elfogadott költségvetése a településnek, miért nem tartják be a község gazdálkodásáról szóló általános érvényű rendeletet, mennyivel tartozik a község a közüzemi szolgáltatásokért és a hulladékgazdálkodásért, az ügyészségi figyelmeztetés ellenére a polgármester miért nem teszi lehetővé, hogy a képviselők a községházán ülésezhessenek stb. Komjáti László írásban kérte a kérdéseket, és azt ígérte, 30 napon belül levélben válaszol. E tekintetben szkeptikusak a képviselők, ugyanis a másfél éve feltett interpellációs kérdéseikre sem kaptak választ. Miután a polgármester az ülés során kompromisszumkészséget tanúsított, bizonyos mértékig várható volt, hogy a testület jóváhagyja az általános érvényű rendeleteket. Nem így történt. Egy igennel, három nemmel és két tartózkodással elutasították azokat. Vajlik Imre a szavazást követően megjegyezte: véleménye szerint elkerülhetetlen, hogy 4-5 hónapon belül kényszerfelügyelet alá helyezzék a községet. Nem kizárt, a képviselők éppen ezt szeretnék elérni, akkor ugyanis szigorú gazdálkodási rend szerint működhet a település. Senki nem volt veszélyben a bombariadó alatt Nem mindenki hagyhatta el az épületet ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Dél-Komárom. December 5-én bombariadó volt a dél-komáromi Foxconn cégnél. Léber Gabriella rendőrségi szóvivő aznap úgy nyilatkozott, hogy 8.35-kor kapták a riasztást, azonnal a helyszínre érkeztek, átvizsgálták az épületet, bombát nem találtak. Rövid leállás után folytatódott a termelés. A napokban az ujszo.com/kapcsolat űrlapjára névtelen üzenet érkezett, amelyben egyebek között a következő állt: „A rendőrség és a tűzoltóság átvizsgálta az épületet, de a dolgozók bent ültek a soron, és ki sem mehettek. Egyedül az irodisták mentek át a Nokiába. Z. T. kijelentette az operátoroknak, hogy ha robbanunk, akkor én is veletek robbanok. Ennyit ér csak az ember élete?” Más forrásból úgy tudjuk, voltak termelőrészlegek, ahonnan kiküldték a dolgozókat az udvarra, és voltak, ahonnan nem. Az esettel kapcsolatban tájékoztatást kértünk Léber Gabriellától, aki kifejtette: fővárosi tűzszerészparancsnok által kidolgozott bombariadó-terv alapján történt a csarnokok folyamatos kiürítése. „AFoxconnál egyébként olyan szigorú beléptetései rendszer működik, amely szinte teljesen lehetetlenné teszi, hogy bárki bombát helyezzen el az épületben” - mondta. Hozzátéve: az épület átvizsgálása szabályszerűen megtörtént, senki nem volt veszélyben, (vkm) Anyanyelvi konferencia az oktatási törvényről Nemzetközi összefogásra van szükség GAÄL LÁSZLÓ Galánta. „Az anyanyelvi oktatásjelentősége - múltja, jelene, jövője címmel nemzetközi szemináriumot tartottak a Pázmány Péter Alapítvány galántai székházában. Biró Ágnes parlamenti képviselő, az MKP kulturális alelnöke előadásában azt kísérte nyomon, hogy a 2006-os kormányváltás óta melyek voltak a szlovákiai politikai életnek azok a mozzanatai, amelyek oda vezettek, hogy most a parlamentben kompromisszumokat lehet csak elérni a tankönyvekben való magyar névhasználat ügyében. Petőcz Kálmán, a Fórum Intézet munkatársa, volt ENSZ- nagykövet az ENSZ és az UNESCO határozatait említette, amelyek alapján a kisebbségeknek joguk van az anyanyelvi oktatáshoz és szavatolják a kisebbségek részvételét az erre vonatkozó döntéshozatalban. Papp Árpád, a Vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnöki tanácsadója elmondta, habár Vajdaság, vagyis Szerbia az Európai Unión kívüli ország, mégis tud olyan példát felmutatni, amit Szlovákiában is alkalmazni lehetne. ,A helységnevek írása a Vajdaságban, illetve Szerbiában harminc éve probléma, de ezen a gyermekbetegségen sikerült túllépni, és vannak törvények, csak az a kérdés, akad-e ember, aki ennek megfelelően újraírja a tankönyveket. Mert az a kardinális kérdés, műyen tankönyvekből tanítanak. Úgy tűnik, a Vajdaságban megvan erre az akarat.” Pomogáts Béla író, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának elnöke azt is elmondta ma korlátozottabbak a lehetőségek, mint 15-20 évvel ezelőtt. ,A politika kezébe került minden, egy civil szervezetnek korlátozottabb a mozgásterülete, de hangot tudunk adni az elégedetlenségünknek. Olyan összefogásra lenne szükség, ahol az összes magyar kulturális szervezet, függetlenül attól, melyik régióban működik, konstruktív magatartással próbál úrrá lenni a helyzeten. Úgy látom, olyan helyzetben, amikor a mai szlovák állam kezd visszatérni az 1941-es, 42-es, 43-as szlovák állam politikájához, magyarán, amikor a mai Szlovákia fasizáló- dik, fel kellene lépnie mindenkinek, aki a demokrácia mellett kötelezte el magát. Fel kellene lépnie a szlovák értelmiségnek is, és fel kellene lépni az Európai Unióban is, az Európai Unió ugyanis nem engedheti meg, hogy náci viselkedésforma uralkodjék el egy uniós országban.” Szigeti László parlamenti képviselő, az MKP oktatásügyi alelnöke az oktatási törvénnyel kapcsolatban fejtette ki véleményét. AJÁNLÓ December 17. (szerda) Komárom - 16.00: Menjünk együtt Betlehembe - karácsonyváró a Klapka téren; Benes Ildikó és Pőthe István színművészek ünnepi műsora. (vkm) December 19. (péntek) Érsekújvár - 16.00: Arany karácsony a Kis Arany Oroszlánnal a Csemadok érsekújvári székházában.A rendezvény vendégei a Furulyácska és a Luxurians ifjúsági folklórcsoport tagjai, rendező Dráfi László, (száz) December 20. (szombat) Érsekújvár - 18.00: Adventi koncert az Enthea ka- marakórussal. A Ferenc-rendi templom ünnepi műsorának vendége Gábriel atya. (száz) Gúta - 17.00: Betlehemi éj - karácsonyi pásztorjáték a Budapesti Utcaszínház előadásában a gútai városháza előtti téren, (vkm) December 21. (vasárnap) Érsekújvár - 19.00: Érsekújváriak az érsekújváriaknak címmel karácsonyi koncertet szerveznek a plébániatemplomban. (száz) Gúta -18.00: Életre vágyom (Ja túžim po živote) - az Alma- Art művészeti együttes előadása a városi művelődési központ színháztermében, (vkm) Komárom -14.00: Menjünk együtt Betlehembe - karácsonyváró a Klapka téren; Szentivánéji álom - részletek a musicalből a Šulek gimnázium diákjainak előadásában; Gyertek Betlehembe! - Écsi Gyöngyi és a heté- nyi gyerekek műsora, (vkm)