Új Szó, 2008. december (61. évfolyam, 277-300. szám)

2008-12-15 / 289. szám, hétfő

• » 4 Ünnepi melléklet ÚJ SZÓ 2008. DECEMBER 15. www.ujszo.com Most a pluralitás körülményei között kell egyeztetni a politikai tendenciákat a nézetek szabad érvényre jutásának követelményeivel Janus-arcú folytonosság rében kezdi hangját hallatni a szlo­vákiai és csehországi egyetemeken tanuló szakértelmiség is, mely kere­si a kisebbségi közösségi szolgálat lehetőségeit. Az Új Szóban is bekö­vetkezett némi nemzedéki mozgás, amire jótékony hatást gyakorolt a lapnak 1968-69-ben a kisebbségi jog- és érdekvédelem terén kifejtett igyekezete. Sajnos, később az úgy­nevezett konszolidáció elszabadu­lása megtörte ezt a kedvező folya­matot. De a szerkesztőség, főleg a kulturális rovat feltöltődött olyan képzett fiatalokkal, aki képesek vol­tak dacolni a hatalom kíméletlen megszorító intézkedéseivel. A lap teljes kordában tartására az erre ki­jelölt személyek szellemi beállított­sága elégtelennek bizonyult. így érkezett el a rendszerválto­zás. A kezdeti eufória elülte után ki­derült, hogy a szlovákiai magyarság sem anyagilag, sem a szakmai fel- készültség terén nem bír el két napi­lapot. Az Új Szó ismét magára ma­radt. S ez a helyzet együtt jár a foly­tonosság múltbeli elemeinek nem­igen szerencsés felerősödésével. Most a pluralitás körülményei kö­zött kell egyeztetni a politikai ten­denciákat a nézetek szabad érvény­re jutásának követelményeivel. Az egyensúly megteremtése borotva­élen táncoló érzékenységet kíván. A rendszerváltozás után jelent­keztek a lap nevének megváltozta­tását követelő hangok is. De úgy tűnhet, az Új Szó kortalan, ahogy a hölgyeknek illik tetszelegni ilyes­fajta bókokkal. Ők azért tudják, hogy az idő múlása rajtuk is meg­hagyja nyomait, ám tesznek is azért, hogy minél jobban megőriz­zék vonzerejüket. Talán az Új Szónak sem ártana a szlovákiai magyar intelligencia kö- (Somogyi Tibor felvétele) gyakoribb önreflexió. KISS JÓZSEF Az Új Szó szinte egyidős azzal a nemzedékkel, mely a magyar isko­lák újraindulása után sajátította el a betűvetést. Az idő tájt még nem volt televízió, mely mára elfojtotta a gyerekekben az olvasás szerete- tét. A tanítás után hazatérő dél­szlovákiai magyar kisiskolás ott ta­lálta az asztalon a fehér abrosszal letakart mindennapi kenyér mel­lett az Új Szót is, amelyből, ha mást nem, rögvest elolvasta a sportrovat híreit. A kommunista párt orgánuma­ként jelent meg a lap, de a szlováki­ai magyarság egészéhez kellett szólnia. S e kettős szerep összehan­golásának kényszere a hatalom ré­széről gyakran idézett elő fenyege­tő helyzeteket. Ehhez még hozzájá­rult az is, hogy a szlovákiai ma­gyarság két korifeusa, Lőrincz Gyu­la és Dénes Ferenc között hiúsági versengés folyt, amely olykor meg­határozóan hatott a szerkesztőségi gárdán és a Csemadok vezetésén belüli helyezkedésekre. A hatvanas évek elején a szlová­kiai magyar kisebbségi lét némi ki- teljesedése megnövelte az Új Szó hatóerejét. Az Irodalmi Szemle és a Hét kulturális rovatán belüli Fórum című melléklet tágította az Új Szó tartalmára, hangvételére is kiható szellemi erőteret, a többi magyar nyelvű lap pedig az Új Szó közéleti mozgásterét. S ehhez járult a szlo­vákiai magyar főiskolások pozsonyi József Attila Ifjúsági Klubjának megalakulása, mely 1968-ban ké­pes volt az önálló Magyar Ifjúsági Szövetség létrehozására irányuló mozgalom kibontakoztatására. Ek­korra kiderült, hogy a felnövekvő I I» fa^nfthivúíi kiadót! A Magyar korinán JUIf u\e (iyőr.tttl a*. magyarnép! j I all í1 Sziiirdvgxi* (#ŰJSZÚ b Alexander Dubček üzeni Moszkvából: | Tartsatok ki!i ť A' Csehszlovákiai w lámogassöUA tömésen ÚJ szó I8Ä11S^: Életemben először akkor mentem kardiológushoz, amikor a tragikusan fiatalon elhunyt Dusza Pistával azon ordítottunk össze, hogy melyik a megfelelőbb jelző... Szellemi társ örömben, gondban SZ1LVÁSSY JÓZSEF A napkezdő rítus sosem marad­hat el. Hajnalban először a rádió híreit hallgatom meg, azután a ha­zai, a magyar és a cseh hírportálo­kat pásztázom végig, majd az Új Szó és a Sme következik. Mindket­tőre előfizetek, és a kiadó jól szer­vezett terjesztői hálózatának kö­szönhetően már kora reggel ház­hoz szállítják a friss lapszámot. Ha korábban indulok valahova, addig nem vágok neki az útnak, ameddig valamelyik benzinkútnál kávé mellett nem böngészem át a két új­ságot. Ez nem szakmai ártalom, mert az újságolvasás nálam legalább fél évszázados hagyomány. Az is, hogy először mindig hazai magyar napüapunkat nézem át, amely bi­zonyos mértékig a nevelőm volt és az én gyermekem is. Talán nem túlzás és nem is patetikus ez a megállapítás. Kerek harminc esz­tendőt húztam le a szerkesztőség­ben, majd némi megszakítás után - talán a sors jutalmaként - továb­bi négy évre térhettem vissza. Zöldfülűként, friss diplomásként 1968 júniusában kerültem a kul­turális rovatba, ahol Fonod Zol­tán, majd Bábi Tibor volt a szak­mai nevelőm. Aztán 1974-ben ki­neveztek a kulturális rovat vezető­jének. Hozományként a mindig pedáns, szorgalmas Tölgyessy Ma­rikát és egy írástudatlant kaptam munkatársnak. Napi egy, csütör­tökön másfél újságoldal volt a kö­telező leadási mennyiség, plusz négy újságoldal a vasárnapi ki­adásba. Olykor még napjaihkban is rémálmaim vannak, hogy mivel töltöm meg az oldalainkat... Aztán valóságos csoda történt, mert egy szép napon bekopogott a „redakcióba” - ahogy ő emlegeti máig - Bodnár Gyuszi. Méghozzá kész publicistaként. Aztán Duna- szerdahelyről sikerült „átigazolni” Szigeti Lacit, a Madách Kiadóból Kövesdi Jancsit, a Nő szerkesztő­ségéből pedig Dusza Pistát. Nem­csak kollégák lettünk, hanem ba­rátok is, és éppen ezért szakmai kérdésekben nem volt pardon. Kéziratot úgy nem adtunk le, hogy legalább még ketten a rovatból ne olvasták volna. Vitáztunk is sokat. Életemben először akkor mentem kardiológushoz, amikor a tragiku­san fiatalon elhunyt Dusza Pistá­val azon ordítottunk össze, hogy melyik a megfelelőbb jelző... So­kat sztorizhatnék ezekről a felejt­hetetlen évekről, de csak annyit jegyzek meg, hogy azóta riportkö­tetek, színikritikák, publicisztikai könyvek, prózai művek és más ki­adványok tanúsítják a rovat és kol­légáim esztétikai mércével mérhe­tő szellemi teljesítményét. így for- máltuk-gazdagítottuk egymás vi­lágképét, értékrendjét. Egy egész életre. Aztán ránk zúdult a rendszer­váltás, amelyről már sokat írtak, de azért a sajtótörténészek szá­mára maradt még kutatni-, feltár- nivaló bőven. Akárcsak több ak­kori kollégámnak, nekem is volt némi részem abban, hogy rövid idő alatt holtvágányról sínre tet­tük az Új Szót, Szlovákiában első­ként függetlenné nyilvánítottuk magunkat a Cselekvési platform­mal. Majd nyugati befektetőt is találtunk, visszaverve a hazai ár­mánykodásokat. Ezért merem egy kicsit az én gyermekemnek is ne­vezni teljesen megújult lapunkat. Egyébként én voltam az első és alighanem az utolsó főszerkesztő is, akit azokban a hektikus, törté­nelmi napokban nem a szokásos módon kineveztek erre a posztra, hanem a szerkesztőség, majd egy ad hoc szakmai bizottság válasz­tott meg. Mostanság állandó olvasóként örülök annak, hogy az Új Szó szi­lárdan tartja pozícióit a sokféle és egyre sokasodó konkurencia szün­telen hullámverései közepette. S állhatatosan élteti és érvényesíti azt az elvet, amelyet idestova két évtizede fogalmaztunk meg: vagy­is hogy már soha nem szolgálunk ki semmüyen pártot, érdekcsopor­tot. Kizárólag a szlovákiai magyar­ságot és olvasóinkat szolgáljuk. Boldogan nyugtázom egyre több­ször: néhány volt kollégám meny­nyit fejlődött az elmúlt években, miként váltak tartalmasabbakká, színesebbekké az írásaik. Miként azt is, ha olyan tehetségek buk­kannak fel, akik lapunk neves publicistáinak méltó utódai és az Új Szó jövőjének letéteményesei lehetnek. Mi tagadás, olykor bosz- szankodom is. Főleg akkor, ha egy-egy hazai vagy külföldi mű­vész életművének, alkotásának ér­tékelését hírügynökségi anyagok­kal sumákolják el a szerkesztők. Ahelyett, hogy belső vagy külső munkatársat kémének fel erre is, mert bizony vannak, és nem is ke­vesen! Mindez azonban eltörpül a lényeg mellett, ami nyilvánvalóan az, hogy a hatvanéves Új Szó nem készül sem nyugdíjba, sem pedig kimúlásra. Éppen ellenkezőleg: él, virul, képes újra meg újra jó szak­mai válaszokat adni a szüntelen kihívásokra. így, csak így lehet to­vábbra is a szlovákiai magyarság egyik nélkülözhetetlen szellemi társa. Mind többször pedig a szlo­vák és a külföldi médiumok egyik információs forrása és hivatkozási alapja, amely a kellő színvonal és a hitelesség egyik szakmai fokmé­rője. Ezen az évfordulón leginkább azt kívánom, hogy minél több olyan olvasója legyen a lapnak, aki­nek egyik megbízható iránytűje ép­pen az Új Szó, amelynek a hírei, publicisztikai és egyéb anyagai se­gítik őt eligazodni, minél tisztáb­ban látni napjaink hangzavarában és információs zuhatagában.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom