Új Szó, 2008. december (61. évfolyam, 277-300. szám)
2008-12-15 / 289. szám, hétfő
2 Ünnepi melléklet ÚJ SZÓ 2008. DECEMBER 15. www.ujszo.com 60 éves az nflEETtl Az első lapszám 1948. december 15-én jelent meg Egyetlen szlovákiai magyar napilapunk nagy és tekervényes utat járt be Hatvanévesen is frissen (Somogyi Tibor felvétele SLEZÁKNÉ KOVÁCS EDIT Néhány nappal ezelőtt kiállítás nyílt Pozsonyban a Magyar Kultúra Múzeumában. A téma a 60 éves Új Szó. Jóllehet, az év folyamán többször is eszembe jutott az évforduló, végül mindig annyiban maradtam önmagámmal, hogy na és akkor mi van? Tesszük a dolgunkat. Gondoltam ezt addig, amíg meg nem néztem a nagy gonddal és körültekintéssel kiválasztott címlapokat - hat évtized néma tanúit. Voltak időszakok, amelyekre nem szívesen emlékezünk, de a múltat nem tagadhatjuk meg, hiszen nélküle nem lehet jövőnk sem. Egyetlen szlovákiai magyar napilapunk nagy és tekervényes utat járt be. S hogy ma - hatvanévesen is (reméljük és szándékaink szerint) frissen - itt van az asztalunkon, azért elsősorban kedves olvasóinknak, az Új Szó munkatársainak, barátainknak és üzleti partnereinknek jár köszönet. Az ünnepi hangulatban azonban nem feledkezhetünk meg arról, hogy sok még a dolgunk. Hiszen ma Pozsonyban készítjük az újságot. Komáromból, Dunaszerdahelyről, Rozsnyóról, Kassáról és számos más városból, községből tudósítunk. S hogy holnap esetleg ne Bratislavából, Komárnóból és Dunajská Sterdáról vagy Rožňaváról és Kosicéből küldjük, újuk a riportokat, cikkeket, azért olvasóinkkal együtt sokat kell még tennünk. • Ehhez, s a ránk váró feladatokhoz kívánok olvasóinknak, munkatársainknak sok erőt és kitartást! Mintha az Új Szóra ráült volna a szlovákiai magyar egypártrendszer átka Szerkesztőnek lenni jó GRENDEL ÁGOTA Valamikor a múlt század végén kerültem először az Új Szóba. Kenyéradó gazdám, nevelőanyám, a Nő megszűnt, és nehezen viseltem új állapotomat, azt, hogy munkanélküíi vagyok. Ezt a kifejezést addig legföljebb a nyugati vüággal kapcsolatban hallottam, a saját bőrömön megérezni roppant kellemetlen volt. Nem töltöttem itt sok időt, egyébként sem volt szerződésem, kaptam rendes állásajánlatot, mentem. Néhány év múlva ismét visszatértem, de megint csak áthidaló megoldás volt, szerződés híján egy idő után megint jött a hátra arc. Három a magyar igazság - 1998. január 13-án rendesen, szerződéssel a kezemben beléptem az Új Szóba, igaz, nem volt péntek, de a tizenharmadikénak meglettek a következményei, és 15-től Lovász Attila akkori főszerkesztő helyettese lettem. Abban az időben már nem volt nagyüzem a szerkesztőség, sokkal kevesebben dolgoztak, mint például amikor a lap nagy részét fordítások tették ki - tisztelet a kis kivételnek. Ahogy illik, ismét végigfutottam a szamárlétrán, még a felelős szerkesztőkkel is végigültem egy vasárnapi ügyeletet, pontosan tudni akartam, és a saját bőrömön megtapasztalni, ki milyen munkát végez, mi mennyi időt vesz igénybe. Egyre alacsonyabb lett a szerkesztők átlagéletkora, egyre több fiatal jött, egyre kevésbé lehetett volna elké- nyelmesedni, hiszen szégyen lett volna egy tucat ifjú közt fáradtnak, nyűgösnek mutatkozni. Decemberben pedig a nyakamba szakadt az Új Szó, minden örömével és gondjával. Nem volt elég, hogy újak jöttek, néhányan előnyösebb anyagi feltételekkel, azaz jobb fizetéssel kecsegtető munkahely végett mentek, műidig volt beteg, szabadságoló - tehát helyettesítendő -, kitaláltuk, hogy mivel kevesen vannak, akik újságírás szakon végeztek, egyébként sem árt meg senkinek, ha elmélyíti szakmai tudását, szerveztünk egy gyorstalpaló újságíró-tanfo- lyamot a Budapest Média Központtal, aminek az lett a következménye, hogy három hónapon át minden pénteken délben autóbuszra ült a szerkesztőség fele, estig, utána szombat reggeltől késő délutánig tágíttatta a fejét. Nagyratörőbb terveink is voltak, azt szerettük volna, ha egy-két év múlva Szlovákiában is beindíthatunk egy négy-ötéves képzést, lett volna kereslet iránta, különösen a PR-képzés vonzott sok fiatalt, de mások mást gondoltak. Voltak, akik azt, a fiatalokat nem egyetemi, főiskolai oktatóknak kell csiszolniuk, hanem tapasztalt főnöknek, kormányon levő pártunknak sem igen tetszett, hogy az ifjú újságíroncok nem kedvelik a szájkosarat, azt sem, ha írás közben valaki fogja, vezeti a kezüket, mint gondos tanító néni az elsősökét, van véleményük, s azt, amilyen pimaszok, nem rejtik véka alá. Mintha az Új Szóra ráült volna a szlovákiai magyar egypártrendszer átka. Szét nem verték ugyan a társaságot, de megkavarták, s mivel a lap irányt váltott, jobbnak láttam, ha nem zavarom tovább felségvizeit. Kétrendbeli főszerkesztőváltás után mégis az az ember került a ■ lap élére, akinek, úgy terveztem, egy-két év múlva átadom a stafétabotot, és ha hagyja, elszerkesz- tősködöm egy ideig, mert igazából nem főszerkesztőnek jó lenni, hanem szerkesztőnek, írásközeiben. Mi igazából csak olvasóinknak akarunk tetszeni és megfelelni Változások kora Ami fontos, hogy az olvasó megkapja, amire vágyik, és azt éppen tőlünk meglátni, meg is kell érteni; és bátran kell nemet mondani azoknak, akik bele akarnak folyni a szabad sajtó munkájába. A politika és a hatalom mellett a legnagyobb kihívást a lapnak a piac jelenti, pedig a piacon van 19 éve. Egyrészt a közszolgálatiság és a piac antagonisztikus ellentéte. Az Új Szónak mint az egyetlen szlovákiai magyar napilapnak olyan közszolgálati tisztséget is be kell töltenie, amilyet a többi lapnak nem. Olyan témákkal, a szlovákiai magyarok kulturális életét közvetlenül érintő, nem igazán attraktív témákkal is foglalkozni kell, amüyenekkel a szlovák lapokban nem találkozni. De ezt kötelességünknek érezzük. Másrészt a piac, amely bizonyos felfogásokat és témákat kényszerít minden lapra. Nem a bulvár hatására gondolok, mert az még egyelőre elkerül bennünket, hanem a hírfeldolgozás uniformizálására, a tema- tizálásra. S ugyanúgy a piac szűkíti be a nyomtatott sajtó lehetőségeit: előbb a televíziókkal küzdött a papír, most viszont komolyabb ellenfél ütötte fel a fejét: az internet. Frissebb, testre szabha- tóbb, interaktívabb, vagyis csak előnyei vannak a papírral szemben. S noha ez a kihívás már évek óta itt van, a lapok még mindig nem birkóztak meg vele. Hogyan élhet szimbiózisban egymás mellett a két médium, hogyan lehet, hogy a net ne zabálja fel a papírt? Egyelőre csak kérdések vannak, a válaszok folyamatosan jönnek. Egyelőre egy gyenge érvünk van: bízunk a papír erejében, miközben fejlesztjük tovább weboldalunkat. Szóval, fokozatosan változunk. Jövőre kicsit megkeverjük a mellékleteket, talán formátumot is váltunk, talán felvarrjuk grafikánk ráncait is. De szemléletváltásra nem készülünk. Továbbra is kritikusan kívánjuk szemlélni elsősorban a szlovákiai magyar közéletet, a magyarság kérdéseit, a szlovák politikát, valójában mindent, amivel találkozunk. Ez biztosan nem tetszik mindenkinek, de nem is azért vagyunk, hogy mindenkinek tessünk. Mi igazából olvasóinknak akarunk tetszeni és rpegfelelni. Egy korrekt lapot szeretnénk letenni asztalukra, amely konkurál a szlovák újságokkal, amelyből minden információt megkaphatnak - csak éppen anyanyelven. És ez a legfontosabb. Nehéz közhelyek nélkül úni va- lakiről/valamiről, aki/ami hatvanéves. Sőt, nem is lehet. MOLNÁR NORBERT Nehéz közhelyek nélkül írni va- lakiről/valamiről, aki/ami hatvanéves. Az Új Szó már 20 éves is elmúlt, amikor hajlandóak voltunk világra jönni, mert ketten jöttünk, a biztonság kedvéért. Amikor elmúltam húsz, az Új Szó éppen „harmad- virágzását” kezdte: túl voltunk a rendszerváltáson, a lap az utat kereste. A mai napig keresi - a cél, ugye nem a megérkezés. 98-ban, mikor az Új Szóba jöttem, már semmi forradalmi nem történt a szerkesztőségben. Csendesen folydogált és változgatott. A mai napig. Viszont, ha megnézzük, hogy mi történt az Új Szóban az 1948-1989-es időszak 41 éve alatt, és mi történt 1989-2008 között, arra döbbenhetünk rá, hogy a 19 év alatt sokkalta nagyobb változásokon ment át a lap, mint 41 év alatt. Nem tudom, mi történt a szerkesztőségben az átkosban, sőt a kommunizmus utáni közvetlen időkben sem, csupán külső szemlélőként, sokszor kritikusan néztem a lap tevékenységét. Úgy, ahogy ma is sokan kritikusan szemlélik munkánkat. Néha joggal, néha - úgy érezzük-ok nélkül. Megéltem a lapnál Mečiar és Dzurinda bukását - Ficóét még nem. Mind a három korszakban volt egy közös: a politika mindig bele akart szólni abba, mi legyen az újságban. Hol finom kérésekkel, hol apró jelzésekkel, hol fenyegetőzéssel, hol törvényekkel. Az elmúlt évben kétszer jelentünk meg üres címlappal, mert tiltakoztunk az új sajtótörvény ellen, de nem igazán hallgattattunk meg. Annyit azonban be kell vallanunk: egyelőre nem érezzük a ficói sajtószigor paragrafusainak hátrányait. Próbálkozások ugyan vannak, de általában komolytalanok, inkább visszaélni, mint élni akarnak a sajtótörvény adta bónuszokkal. De a sajtószabadsággal játszani eddig még senkinek sem volt kifizetődő. A legjobb, ha az újságíró két tulajdonsággal van felvértezve: nem elég (Somogyi Tibor felvétele) Felülnézet KOCUR LÁSZLÓ A hatvanasok jobbára már a nyugdíj felé kacsingatnak, szerencsére az Új Szó nem tekinthető átlagos hatvanasnak, sőt, korához képest kiváló egészségnek örvend, és jól tartja magát. Hat évtized a hatalom- és határváltásokkal megjelölt Közép-Európában egy intézmény életében jelentős periódus - egy év, melyet e sorok írójának a kapitányi hídon módjában állt eltölteni, ehhez képest pipafüst. A lap hatvanéves egzisztenciája során többször váltott fejlécet, betűtípust, tulajdonost, fő- szerkesztőt, egyvalamit azonban soha: olvasót. Fennállása nagyobb részét pártlapként élte át, ugyanakkor mindig az egész (cseh)szlovákiai magyarsághoz próbált szólni. Ez a kettősség meglátszik a könyvtárakban őrzött, sárguló lapú példányokon, s csak a rendszerváltás hozta meg számára a kettősbeszéd-nélküli- ség lehetőségét. A rendszerváltás utáni sajtópiac - még ennyi év távlatából is hihetetlen módon - nem bút el két na- püapot, a Blikk mutáns rövid életű szlovákiai kiadása sem rengette meg a lap piaci pozícióját, ám 2004-ben, az európai uniós csatlakozás „EU-fóriájába” némi szorongás is vegyült: közbeszéd tárgya volt, hogy a magyarországi lapok szlovákiai verziói elborítják a hazai lappiacot, s ez ellen önmagában egy brand bejáratottsága nem véd. Nem így történt, de rosszul hiszi, aki úgy gondolja, hogy az Új Szónak valós konkurens környezet hiányában könnyű (volt) megtartania a pozícióját, hisz egy szlovákiai magyar napilap számára a szlovák lapok is természetes konkurenciát jelentenek az olvasóért folytatott küzdelemben, nem is beszélve a bulvár többszintű térhódításáról. Ebben a helyzetben pedig csak úgy lehet helytállni, ha a fókuszban a rutinújságúás helyett mindenkor az olvasói igények legmagasabb szintű kielégítésére való törekvés áll. Alkalmi cikkben szereptévesztés volna számokról, kiadón belüli küzdelmekről, arrogáns, már- már halláskárosodást okozva üvöltöző politikusokról, vagy bármilyen, a mindennapi megjelenést működtető struktúra pillanatnyi vagy idült zavarairól megemlékezni, hisz hatvan év távlatából mindezek jelentéktelenek. Ami fontos, hogy az olvasó megkapja, amire vágyik, és azt éppen tőlünk. Bízom benne, hogy ez még sokáig így marad, addig is Happy Birthday...
