Új Szó, 2008. december (61. évfolyam, 277-300. szám)

2008-12-11 / 286. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. DECEMBER 11. Kultúra-hirdetés 13 Keresnünk kell a szeretetet. Fabó Tibor Jászai-díjas színművész Seress Rezső szerepére készül „A belső érzéseimhez igazodom” Németh Zoltán kapta az idei Forbáth Imre-díjat Egy „állati jó” verseskötet Nem muzsikus, csak zseni. Ezt mondta Otto Klempe­rer Seress Rezsőről, aki Spitzer Rudiként született Budapesten 1889-ben, majd hetvenkilenc év múl­va ugyanott öngyilkos lett. Mi történt közben? Ezt ma­ga a zeneszerző meséli el Müller Péter Szomorú va­sárnap című darabjában, melynek bemutatója hol­nap lesz a Komáromi Jókai Színházban. Seress Rezső szerepében Fabó Tibor Já­szai-díjas színművész lát­ható. SZÉLJÁNOS ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A szokásostól eltérően nem a Zichy-, hanem a Pálffy-palo- tában került sor kedden a Szlová­kiai írótársaságok Társulásának díjátadására, melynek keretében kiosztották a Szlovákiai Magyar írók Társaságának Forbáth Imre- díját is. A helyszínváltást illetően a ren­dezvényen részt vevő mintegy fél­száz író és irodalombarát aligha­nem egyetérthetett abban, hogy a Pozsonyi Városi Galériának ez a történelmi terme illőbb, az iroda­lomhoz és a művészetekhez köze­lebbi környezet az egyébként nem kevésbé előkelő korábbinál, a Zi- chy-palota tükörterménél. A társu­lás díját 2008-ban Viliam Klimáček Námestie kozmonautov (Űrhajó­sok tere) című regénye kapta, a szervezet folyóiratának, a Rombo­idnak a díját Márius Kopcsay, a szlovák PEN-központ díját Anton Hykisch vehette át. A Forbáth-díjat az idén Németh Zoltán kapta Állati nyelvek, állati versek című verseskönyvéért. A Fero Lipták illusztrációival díszí­tett nagyon szép kivitelezésű kö­tetet, mely szakmai és olvasói kö­rökben is jelentős visszhangot ka­pott, a Kalligram jelentette meg 2007-ben. A mű értékelése során a versek játékos leleményessége, a működtetett nyelv elképesztő, huncut hajlékonysága, végső so­ron „állati jó”-sága említődön az esztétikai élmény egyik fokmérő­jeként. A méltatás során a kötet egyik versének rögtönzött szlovák fordítása is elhangzott. A Forbáth- díjat, melyet a szlovákiai magyar írószervezet vezetősége ítél oda az előző évi legjobb hazai verses­könyvnek, korábban Barak László, Tóth László, Bettes István, Kulcsár Ferenc és Vida Gergely kapta, (cs) Németh Zoltánnak Igor Hochel, a Szlovákiai írótársaságok Társulásá­nak elnöke gratulál (Peter Prochózka felvétele) Az egyik főpróba után arra kér­tem az öltözőjében, soroljon fel néhány jelzőt, amelyek illenek Se­ress Rezsőre. Egyet említett. Ka­landvágyó. Mert kalandvágyra utal, amikor ez az ember egyszer csak azt gondolja, hogy ő a levegő királya, fogja magát, és elszökik a cirkusszal - mondta Fabó Tibor. - És ez a kalandvágyó ember a végén visszahúzódott a Kispipa vendég­lőbe. Valószínűleg, ha tovább ma­rad légtomász, abban találja meg élete értelmét. Ám egyszer Seress Rezső le­zuhant, kénytelen volt otthagyni a cirkuszt. Ez teljesen más útra terelte? Sokáig nem találta a helyét. A dalírás viszont sok örömöt szerzett neki, akárcsak az éneklés. A dalok előadásában talált önmagára. A kalandvágyó ember, visszariadván az élettől, visszahúzódott magába, és próbálta magát megszerettetni a külvilággal. Szeretetéhesvolt? Alig voltak barátai, Helén kitöl­tötte az életét. Gyönyörűen működött a kapcsolatuk, ami egy kissé misztikus is a maga módján. Seressnek személytelen emberek szeretetére volt szüksége, globális szeretette vágyott. Későb ebből a sorscsapások ldzökkentették. A lá­ger, dalainak betiltása megtörték. Kérdés, hogy miért nem ment el Amerikába, ahová hívták. Kevés ember utasítaná vissza azt a pom­(Dömötör Ede felvétele) kát adott. Remélhetőleg egy szép előadás van születőben. Komáromban az égi kávéház, ahol Seress Rezső a halála után visszapörgeti az életét, a köztes létben áll. Ahol szellemek ját­szanak. Az alaphelyzet misztikus, de hús-vér emberek életéről, érzel­meiről van szó. Seress újra éli az életét. Lévay Adina rendező azt nyilatkozta nemrég, hogy fő célja mindig a varázslatot megkeresni a színházban. Szerintem a Szomorú vasárnap komáromi előadása ese­tében megtalálta ezt a varázslatot. Gyönyörű képi világot teremtett. Sikerült megtalálnia magá­ban Seress Rezsőt? Még élő emlékeim vannak a da­lairól televízióból, rádióból. Nem volt nehéz ráhangolódnom az ér­zelemvilágára. Életfilozófiája a szeretet. Az már egy másik kérdés, hogy miképp sikerült megvalósí­tania, de igyekezett. Fontosnak tartom, hogy ilyen igyekezet min­denkiben működjön! Ha nem is tudunk mindennap jót tenni, leg­alább próbáljuk meg! Ez az én filo­zófiám. Seress Rezsőnek is ez a legfontosabb üzenete. Hiányzott volna, ha nemjátszhatom el. „Ha nem is tudunk mindennap jók lenni, legalább próbáljuk meg!" pát, amivel járt. Seress Rezső azonban egy ideált próbált megva­lósítani az életében, amihez hoz­zátartozott, hogy nem kell a kincs, és semmi egyéb, csak a szeretet. Törvényszerű volt, hogy ön- gyükos lett? Nem hinném. Tudtommal Se­ress Rezső halála nem akkor kö­vetkezett be, amikor kiugrott a la­kása erkélyéről. Kórházi ágyán akasztotta fel magát, amikor kide­rült, hogy olyan betegségben szenved, amiből nincs kiút. Tehát nem biztos, hogy az érzelmi kiútta­lanság lett volna, ami erre a tettre késztette. Nehéz szerep állandóan a színpadon lenni, előadni Seress Rezső nagy slágereit? Ilyen jellegű dalokkal, szinte sanzonokkal, eddigi pályafutásom során még nem találkoztam. Van egy óriási szerencsénk. Szilassy Nelly zenei vezető személyesen ismerte Seress Rezsőt, az ő közve­títésével nagyon közel lehet jutni ezekhez a dalokhoz. Nelly arra ve­zetett, hogy belülről próbáljam megfogalmazni a dalt. Ha van bel­ső értelme annak, amit közölni akarok, akkor megszületik az az előadói forma, amely talán szük­ségeltetik a Seress-dalok eléneklé- séhez. A belső érzéseimhez igazo­dom. A szövegekben nem áll olyan távol tőlem a Seress-féle üzenet, ezért azt hiszem, sikerült megta­lálnom az utat hozzá. Milyen Seress Rezső lesz? A mi előadásunk egy kicsit más, mint az eredeti Müller-darab. Ab­ban Seress Rezső nagyon sokat mesél. Két Szomorú vasárnap- előadást is láttam, a kassait és a szabadkait, amelyek arról győz­tek meg, a szövegen rövidíteni kellene. Amikor az olvasópróbán Lévay Adina rendező elmondta az elképzeléseit, kicsit fellélegez­tem. Az volt az elképzelése, hogy inkább az élő szituációkat próbál­juk megeleveníteni. Sokat húzott Seress Rezső monológjaiból, de nem tűnt el az élettörténet és a darab üzenete. Sőt, véleményem szerint még inkább erősödött. Adina egészen különös anyagot hozott létre, egy egészen különös formában. A Szomorú vasárnap eddigi előadásai általában há­romszereplősek voltak: Seress, Helén és Jani pincér szerepelt bennük. Mi heten vagyunk. Na­gyon jó kis csapat. Remek mun­kafolyamat végén járunk, ami szerintem mindannyiunknak so­A nagyidai cigányok Gál Tamással Dunaszerdahely. Gál Tamás színművész előadásában elevene­dik meg Arany János A nagyidai cigányok című vígeposza ma 18 órától a Csallóközi Múzeumban, azaz a Sárga kastélyban. A fer­geteges humorú, interaktív, játékos előadásban autentikus ci­gányzene hangzik fel, melyet Bodonyi András gyűjtött Szepsi környékéről, (ú) A 2009. január 1-jétől érvényes lakossági földgázárak A lakossági fogyasztók körében a hatóságilag szabályozott szeg­mens esetében (D1 -D3 tarifák, ahol 12, egymást követő hó­napban az összfogyasztás nem haladja meg a 68 575 kWh-t) a földgázár 2009. január 1-jétől csaknem változatlan szinten, a 2008-as árszinten marad, az egyes sávokon belül minimális módosításokkal, A D1-D3-as hatóságilag szabályozott tarifák esetében az új ár megállapítása az Árhivatal 2008. november 27-i 0019/2009/P számú ha­tározata alapján történt. A hatá­rozat értelmében a D4-es lakos­sági fogyasztói tarifában 2009. január 1-jétől nem érvényesül a hatósági árszabályozás. Plus Senior kedvezmény A Szlovák Gázművek Rt. (SPP) nyugdíjaskorú ügyfelei a jövő évben is igénybe vehetik a Plus Senior kedvezményt. A 65. életévüket betöltött, a D2 és D3 tarifák szerint szerződött és a díjszabásban rögzített felté­teleket teljesítő ügyfelek a havi alapdíj összegéből éves szinten akár bruttó 600 koronát (19,92 euró) is megtakaríthatnak. A Plus Senior kedvezmény nem jár automatikusan az ügyfélnek, azt az erre szolgáló és az SPP ügy­félszolgálatainál beszerezhető nyomtatványon kell igényelni. A nyomtatvány a www.spp.sk hon­lapról is letölthető. Rendkívüli gázóra-leolvasás Az euróra való áttérés és a 2009. január 1-jétől érvényes új lakossági díjszabás kapcsán a 2009. január 2. és 2009. ja­nuár 18. közötti időszakban az SPP-distribúcia Fit. felkészített szerződéses gázóra-leolvasók bevonásával rendkívüli háztartási gázóra-leolvasást végez. A társa­ság ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy a gázóra-leolvasók egyáltalán nem kezelnek kész­pénzt, ezért a gázdíjat sem szedik be. Feladatuk csupán a gázóra­állás megállapítása. Felszólításra a gázóra-leolvasóknak igazolniuk kell személyazonosságukat. Az ügyfelek számára az aktuális értékesítési árakról a Gázmüvek központi telefonos ügyfélszol­gálatának munkatársai nyújta­nak tájékoztatást. A 0850 111 363 telefonszám munkanap­okon 7,00-20,00 óra között az egész ország területéről hívható. Az új díjszabás megtekinthető a www.spp.sk honlapon, illetve 2009 januárjától az SPP ügyfél- szolgálati központjaiban. A lakossági fogyasztói körben 2009. január 1-jétől érvényes értékesítési árak (áfával) Tarifák Havi alapdíj áfával (hó) a ténylegesen vételezett gázmennyiség díja áfával (kWh) D1 (0-2 110 kWh, azaz mintegy 0-200 m3, éves fogyasztásig célszerű) 62,48 Sk 2,0738 EUR 1,8325 Sk 0,0608 EUR D2 (2 110-17 935 kWh, azaz mintegy 200-1700 m3 éves fogyasztásig célszerű) 148,36 Sk 4,9246 EUR 1,3338 Sk 0,0443 EUR D3 (17 935- 68 575 kWh, azaz mintegy 1700-6500 m3 éves fogyasztásig célszerű) 230,96 Sk 7,6663 EUR 1,2862 Sk 0,0427 EUR D4 (évi 68 575 kWh, azaz mintegy 6500 m3 éves feletti fogyasztás esetében célszerű) 707,95 Sk 23,4998 EUR 1,3090 Sk 0,0434 EUR Magyarázatképpen: 1 m3 megközelítőleg 10,55 kWh-nak felel meg. Átszámítási árfolyam: 1 EUR = 30,1260 Sk. A D2 és D3 tarifák esetében 2009. január 1-jétől érvényes Plus Senior kedvezmény (az árak áfával értendők) kedvezmény Havi alapdij áfával (hó) a ténylegesen vételezett gázmennyiség díja áfával (kWh) D2 Plus Senior 98,35 Sk 3,2648 EUR 1,3338 Sk 0,0443 EUR D3 Plus Senior 180,95 Sk 6,0065 EUR 1,2862 Sk 0,0427 EUR ZÁKAZNÍCKA LINKA SPP • 0850 111 363 www.spp. sk BP-8-14977

Next

/
Oldalképek
Tartalom