Új Szó, 2008. november (61. évfolyam, 254-276. szám)
2008-11-29 / 276. szám, szombat
30 Presszó ÚJ SZÓ 2008. NOVEMBER 29. www.ujszo.com A falu este A csónakban, krokodillesen (Kádár István felvételei) A legismertebb krokodilos tó északon, Pagában van a Burkina Faso-i határnál, ahol a szent állatok szabadon élnek és sétálnak a város utcáin Éjszakai krokodilnézés Amikor a kabinunk falára kifüggesztett hirdetőtáblán az édapot böngésszük, éjszakai krokodilnéző programra is felfigyelünk. Több sem kell nekünk, azon nyomban szólunk a törzsfőnöknek, hogy szívesen megnéznénk éjjel a krokodilokat. PÉNZES TÍMEA A válasz gyors és tömör: esős évszakban nincsenek itt krokodilok. Akkor ennek a programnak is lőttek, sóhajtunk fel, de sebaj, eljutunk még olyan helyre, ahol krokodilokat láthatunk. A legismertebb krokodilos tó északon, Pagában van a Burkina Faso-i határnál, ahol a szent krokodilok szabadon élnek és sétálnak a város utcáin. A pagaiak hite szerint az elhunyt lelke elszáll a tóhoz, majd beköltözik a krokodilok testébe, ahol végső megnyugvásra lel. A lakosok erkölcsi kötelessége gondoskodni őseikről, ezért az „ártalmatlan” krokodilok szabadon járhatnak a városban. Turistainvázió Napközben több turista érkezett a cölöpfaluba, hamarosan már a kabinunk előtt kialakított „társalgóban” iszogatják a kólát és a sört. Rövid időre mi is csatiakozunk, válaszolunk a turisták által érthetetlenül soha meg nem unt, szokásos kérdésekre, elfogyasztjuk a kötelező söradagunkat, de közös téma híján inkább visszavonulunk az apró kabinba. A faluból csak távoli hangok és neszek jutnak el hozzánk. Majd kopognak, benyújtanak egy petróleumlámpát, ezzel világíthatunk. Egyszer csak beindul az aggregátor, és nagy zenebona támad. A turisták is szedelőzködni kezdenek, és nekünk is bekiabálnak. Hívogatnak, szólongatnak: éjszakai krokodilnézésen vehetünk részt, szálljunk be a csónakba. Mi továbbra is hiszünk a törzsfőnöknek, hogy krokodilokat nem fogunk látni, de legalább a lagúnán tehetünk egy éjszakai csónaktúrát. Miért is ne mennénk, ha már itt vágjunk? Csak nem térünk hét órakor njugovóra ebben az apró kabinban? A hangos fehér turistákkal tartunk. Dühítő a nyugati világ figyelmetlensége A csónak alján áll a víz, és meginog, amikor belelépünk. Az égen szikráznak a csillagok, csónakunk a sötét nádas mentén siklik a még sötétebb ismeretlen felé. Sejtjük, hogy krokodilt nem fogunk látni, de a fehérek feszülten figyelik a sást. Már kezdek örülni a hűvös, friss éjszakai levegőnek, amikor a mögöttem ülő amerikai kérdezés nélkül, természetes arroganciával rágjújt. Dühítő a njugati világ figyelmetlensége! Mérgem gyorsan más irányba terelődik, mert a füstön kívül más gond is akad: a csónakba két oldalról folyik a víz, annyira lesüllyedtünk. Nem tíz emberre tervezték ezt a kis teherbírású csónakot. A hátsó részen ülők már tocsognak a vízben. Kirándulótársaink szólnak párszor a vezetőnknek, hogy térjünk vissza a faluba, és üljünk át két csónakba, különben elsüllyedünk, de a csónakos figyelembe sem veszi a kérést: a partot pásztázza, hátha felbukkan egy krokodil. Mocorogni nem nagyon merünk. Ha a csónak felbillen, egyértelműen elsüllyedünk. De még mindig előre haladunk, egy kis zugba is beevezünk, ahol a lagúnára bokrok és fák ágai hajolnak. Ekkor a lámpa fényében rémülten csapkodni kezd szárnyával egy vízimadár a sűrű bokorban. Mind összerezzenünk Elég félelmetes élmény Afrikában, éjjel, irányt vesztve ülni egy merülő csónakban, éjszakai krokodilnéző túrán. A vaksötétben csak fekete vezetőnk gyenge elemlámpájának fénycsóvája világítja meg cikázó sávokban a nádat. Kérjük a vezetőt, induljunk vissza, de azzal érvel, hogy a krokodilnézés másfél óráig tart, és addig bizony még bőven van idő! Nem lehetne lerövidíteni a kirándulást, kérdezzük, hiszen elsüllyedünk! Válasz nem érkezik. Ráadásul eddig sem evezett, az angol önkéntesnek njújtotta át az evezőt, mert neki fontosabb dolga volt: a partot kellett feszülten fürkésznie, feltűnően azt a hatást színlelnie, hogy bármikor megpillanthatunk egy krokodilt. Nem zavarja őt különösebben, hogy a túra végén az ijedt utasok nedvesen térnek vissza a szállásukra. Netalán krokodilok eledeleként végzik. Ráadásul bilharzia parazita is lehet a vízben, és a ghánai konzul óva intett az álló- és a sekély vizektől. Zárt cipőben járjunk, tócsába se lépjünk, és főleg part menti vízbe ne merészkedjünk, ott szaporodnak leginkább. Az biztos, hogy ez állóvíz, és a mélységét nem szívesen mérném fel. Zuhany a faluban nincs, hiszen itt a tó, csak kékre festett pottyantós vécé. Nedves törlőkendőimnek nagy hasznát veszem. Szerencsére palackozott vízzel tudunk fogat mosni, ennjd hordozható higiénia áll a rendelkezésünkre. Nem hiányzik, hogy megmártózzam a vízben, ahol azonban a bilharzia veszély eltörpül a krokodilveszély mellett. Csak csekély a változás Az angol is megelégeli a helyzetet, visszaadja az evezőt a vezetőnknek, és kijelenti, hogy elfáradt. Persze az evezősünk sem evez, csak kémleli tovább a sást. Egyre feszültebb és ingerültebb a társaság. Aztán végre, lassú tempóval, nedvesen visszatérünk a faluba. A fehér turisták tovább rendelik a söröket és az üdítőt, dohányoznak, hangosan nyomják a szöveget, nem zavartatják magukat. De a falubeliek sem. Az aggregátoruk továbbra is nagyszerűen működik, és a hangos zene szétárad az egész lagúnán. Villanyra még mindig nem pazarolnak áramot. Hirtelen hangos veszekedésbe kezdenek, a falu összes lakója egymás szavába vágva beszél. Őrült hangzavar keletkezik, és amikor végig kell mennem köztük a vécéig, kicsit félek hangjuk erejétől, de csak emelt hangon beszélik meg a nap fontosabb eseményeit, mint Hrabal nagybátyja, PeA cölöpfalu felnövekvő generációja pin bácsi. Talán halkan nem is tudnak beszélni. Velem szerencsére nem kiabálnak, nem is löknek a vízbe, csak félreállnak a keskeny pallón, és rám se hederítve átengednek. Rá kell jönnöm, hogy ők ezt a hangmagasságot kedvelik. Barátom várja a reggelt, hogy itt hagyja ezt az időben és térben itt feledett falut és nyakába vegye a part menti erődöket. Szerinte száz éve is így éltek, csak nem volt kólájuk meg aggregátoruk. Ennyi a változás, de ez is teszi különlegessé és magával ragadóvá ezt a helyet. Másnap reggel korán kelünk, hátha a visszaúton megpü- lanthatunk még néhány vízimadarat, de nincs szerencsénk. A partra érve kifizetjük csónakosunk jussát, és búcsút intünk ennek az elvarázsolt hetynek. ÉVFORDULÓ - EZEN A HÉTEN Ö ÜNNEPELT Szerdán volt 40 éves Stahl Judit műsorvezető A rendkívül dekoratív médiasztárt fiatalon a molekuláris biológia érdekelte, hogy mit vesztett az egyetemes tudomány, csak sejteni lehet. Ki már nem derül, mert a szegedi egyetem mellett jelentkezett a Színművészeti Főiskolára, és fel is vették. A félreértések elkerülése végett: film- rendezést tanult - de diplomát nem szerzett -, úgyhogy a filmes szakma is bánhatja, hogy végül műsorvezető lett a Magyar Televízióban. Előbb a Tízórai című műsor háziasszonya volt, majd ott sürgölődött a TV2 indulásánál, és Pálffy István kolléganője- ként a Tények, illetve a Jó estét Magyarország műsorvezetője lett. Hamar utolérte a népszerűség, képei a lapok címlapjáról mosolyogtak az olvasókra, hívták mindenféle show-műsor- ba, egyszóval igazi sztár lett. Aztán idővel belefáradt a napi hajtásba, öt év és 1200 adás után abbahagyta, és egészen új oldaláról mutatkozott be. Gasztronómiai szakíró lett, rovata ma is hetente olvasható egyik népszerű hetilapban, Enni jó és Gyorsan, valami finomat című szakácskönyve pedig valódi bestseller lett. Imád és tud is főzni, bátran kísérletezget új főzési eljárásokkal és ízekkel. Különben is szereti az életet, és tud is élni, jellemző hogy kedvenc elfoglaltsága egy forró fürdőben elfogyasztott hideg pezsgő, bár amilyen örökmozgó alkat, erre nem nagyon jut ideje. Stahl Juditot 40. születésnapja alkalmából ünnepelték a NEV- showR vasárnap esti adásában. A Tények volt műsorvezetője, aki manapság az ízek világába kalauzolja az olvasókat és a tévénézőket, felidézte gyermekkori emlékeit. „Már kicsi koromtól kezdve partnerként neveltek a szüleim. Ha felnőtt vendégek voltak nálunk, akkor sem zavartak ki a szobából, és ilyenkor azt is megengedték, hogy hozzászólhassak a beszélgetéseikhez. Ennek eredményeképp közvetlen, nagyszájú, magabiztos, és nem is enyhén koravén gyerek lettem. Magabiztosságom és önállóságom odáig nőtt, hogy 7-8 éves koromban az iskolai pszichológus gratulált is szüleimnek, mondván: sikerült olyan gyereket nevelniük, akinek egyáltalán nincsenek gátlásai. Elfogult szüleim erre büszkék voltak, ma már én úgy látom: nem volt ez feltétlenül egyértelmű dicséret - vonta le a következtetést Stahl Judit. - Amióta megszületett a kislányom, egyáltalán nem foglalkozom azzal, hogy éppen mennyi idős vagyok. Tudom, hogy ez furcsa, de Hanna születése óta az ő születésnapjai sokkal fontosabbak számomra, mint a sajátom.”
