Új Szó, 2008. november (61. évfolyam, 254-276. szám)
2008-11-19 / 267. szám, szerda
8 Vélemény ÚJ SZÓ 2008. NOVEMBER 19. www.ujszo.com SZEMPONT Megtépázott büszkeség Meglepetésként hatott a szlovákiai magyarság körében végzett felmérés eredménye, mely szerint a megkérdezettek döntő többsége büszke arra, hogy Szlovákia a hazája és hogy ennek az országnak polgára lehet. Hogy milyen módon, milyen kérdések feltevésével jött ki ez az eredmény, nem tudni, enyhén szólva homályos. Büszkeség, büszkének lenni valamire, valakire emberi tulajdonság, mely az említett esetben kifejezi azt is, hogy elégedett vagyok a közvetlen vagy tágabb közelemben tapasztalt állapotokkal, társadalmi viszonyokkal. Ebben az esetben úgy is, mint szlovákiai magyar, akinek jogai a kisebbségi lét kiteljesedéséhez európai szinten biztosítva vannak mind fizikailag, mind lelkileg. Mert - mint tudjuk - nem csak kenyérrel él az ember, tehát természetesen a nemzet sem. Az utóbbi évek, hónapok, de napjaink történései azt igazolják, nagyon is jól tudják ezt a hatalmon levő Szlovák Nemzeti Párt vezérei és kiszolgálói is. De nem csak ők. Tapasztalnunk kell, hogy a magyarellenes retorikát átvette a jelenlegi kormánykoalíció másik két pártja is. Sajnos a magyarellenesség a mai kormánypolitika hivatalos részévé vált. Ezt bizonyítják azok a közelmúltban lezajlott események is, melyek a magyar nyelv kiszorítását kezdeményezték az utcáról, a közéletből, de kegyként azért meghagynák, hogy otthonunkban magyarul is megszólalhatunk. Hogy ezt ők komolyan is gondolják, bizonyítja a magyar tanítási nyelvű iskolák számára kiadott tankönyvek körül kialakult állapot, hol egy nemzet nyelvét akarják meggyalázni, valami hibridre kicserélni, mely aztán nem lesz se magyar, se szlovák. Az előbb említett példák is hozzájárultak ahhoz, hogy én egyáltalán nem vagyok büszke szlovákiai magyar és úgymond szlovákiai hazámra sem, mert nap mint nap önérzetembe gázol. Ennek fejében még lojalitást is követel tőlem. Büszke vagyok azonban szülőföldemre, ahol elődeink éltek, kik olyan örökséget hagytak ránk, melyre méltán lehetünk büszkék. Nem tudom, hogyan érzik magukat a bőrükben, akik büszkék hazájukra, de az én maradék büszkeségem - ha nem végleg, egy jó időre biztosan - elhagyott a duna- szerdahelyi futballmérkőzésen történtek miatt. A tömegtájékoztatási eszközök, újságok napokkal a mérkőzés előtt balhéról beszéltek, írtak, balhét sejtettek. Lett is foganatja a talán előre megírt forgatókönyvnek. Több száz rendőr kisegítő eszközökkel felszerelve - vízágyúval, páncélozott járműben - lepte meg a város utcáit. A levegőből pedig helikopter „ügyelt” a rendre. Kisebb-na- gyobb csetepaték azért itt is kialakultak, de a várva várt mérkőzés időben elkezdődött és rendben is folytatódott egészen addig a percig, amikor a rendfenntartó egységek rohamot indítottak az úgymond őket megtámadó nézők ellen, ami a kívülről szemlélők számára döbbenetes volt. Itt aztán nem volt különbség békésen szurkoló és randalírozó néző között. Akit értek, azt becsületesen kiosztották, ha tanúsított ellenállást, ha nem. Az illetékesek mondanak ezt is, azt is, hogy ezért vagy azért, de hogy a közbelépésre tényleg szükség volt-e, azt még ez idáig senki sem igazolta. Pedig az ezt igazoló felvételek állítólag megvannak. Az interneten böngészve, a rengeteg felvétel, kép, inkább a nézőket igazolja, hogy a közbelépés mértéke nem volt egyensúlyban a történetekkel, ha volt ilyen egyáltalán. De történnie kellett valaminek, ez a levegőben lógott. Sokak szerint meg kellett mutatni azoknak a fránya magyaroknak, ki az úr Szlovákiában. Egy ilyen közbelépéssel emberi, sőt gyermeki élete (kéjt is veszélybe sodortak, mint ahogy ezt az Új Szó november 5-ei számában cikkel és képpel is alátámasztja. A mérkőzés után vezető tisztségviselőink, politikusaink, de még a köztársasági elnök úr is hadjáratot indított az MKP politikusai ellen, az állítólagos feszültségszítás miatt, nem kímélve a magyarországi politikusokat sem, akiknek szerintük egyetlen céljuk van, éspedig az ún. Nagy-Magyar- ország (Uhorsko) visszaállítása. De nem kímélték a DAC focicsapatának vezetését, valamint a mérkőzés rendezőit sem. Szerintük nem álltak feladatuk magaslatán. Bűnös itt mindenki. Ők meg ártatlanok. Félreértés ne essék. A du- naszerdahelyi drukkerek, de a szlovákiai magyarok döntő többsége elítéli azokat a vandál megnyilvánulásokat, melyek stadionjainkban történnek. A mérkőzés szórakoztatásra való, nem mások testi épségének, esetleg életének veszélyeztetésére. Hogy magyarországi magyarok is eljárnak az itteni mérkőzésekre, abban nincs semmi különös, hiszen tagjai vagyunk a schengeni térségnek, az Eró- pai Uniónak, így a két ország polgárai szabadon mozoghatnak, oda mennek, ahová akarnak, ahová kedvük tartja, ne adj Isten, Dunaszerda- helyre. Talán ez az, amivel Szlovákia egyelőre nem tud mit kezdeni. Erőszak bevetésével, gyűlöletkeltéssel nem lehet megoldani a problémákat, csak és kizárólag szaporítani lehetséges! A gyűlölködő ember senkitől se kívánja azt, hogy gyűlölködésének címzettje még szeresse is őt. Tárgyalni kell(ene) a kölcsönös tolerancia és egymás kölcsönös megértésének lehetősége jegyében. Végezetül: a Magyar Koalíció Pártja a Szlovák Köztársaság törvényeinek és alkotmányának megfelelően, választás útján került be a parlamentbe és az őt érő támadások ellenére jogosan képviseli az itteni magyarságot, annak érdekeit. Németh Géza A rovatban közölt írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik. (Reuters-felvétel) . SZEMSZÖG - . A révkomáromi csúcs tanulságai Gyurcsány Ferenc és Robert Fico találkozásának rutinszerű eseménynek kellene lennie. Mégiscsak két szomszédos, egymással diplomáciai kapcsolatot fenntartó ország miniszterelnökéről van szó, akiknek kutya kötelessége leülni a tárgyalóasztalhoz. így tehát nem az a kérdés, szükség volt-e Gyurcsány hétvégi komáromi vizitjére, hanem az, hogy a szlovák-magyar viszony tekintetében hogyan jutottunk olyan helyzet közelébe, amelyet csak ellenezni lehet, de elemezni már nem. Fel kell tenni a kérdést, melyik fél felelős a kapcsolatok ilyen drámai megromlásáért. Melyik fél emeli kormányszintre a nacionalizmust a saját országában, majd riogat a szomszédos országban marginális szerepet játszó szélsőséges csoportokkal? Melyik fél felelős ugyanakkor, hogy saját „béna kacsa” helyzeténél fogva a külpolitikát már évek óta nem alakítja, hanem szépen lassan a helyzet foglyává válik, s vele együtt mindazok, akiket képviselnie kellene? Ez utóbbi kérdés annál inkább indokolt, mert aki a kormányfők sajtótájékoztatóját hallgatta, úgy érezhette, Magyarországnak határozott, szókimondó miniszter- elnöke van. Olyan, aki szónoki fogásokban nemcsak legnagyobb hazai riválisát, hanem a szomszédos ország kormányfőjét is zsebre vágja, ha kell. Sokadszor érzem úgy Gyurcsány Ferenc bizonyítványa kapcsán: retorikából jeles, teljesítményből elégtelen. A találkozó a magyar fél részéről eredménytelen volt, legalábbis az utóbbi időkben felhalmozódott sérelmek megoldásában mindenképp, de a már- már elviselhetetlen feszültséget - legalábbis átmenetileg - enyhítette. Aki ennél többet várt a kormányfői csúcstól, az vagy javíthatatlan optimista, vagy politikai számítások vezérelték. Az más kérdés, hogy a sajtótájékoztatón elhangzott kemény szavak éles ellentétben állnak a közös nyilatkozat elvtársias légkörű, az áílamszocialista félmúltat felidéző szellemével. Felmerül a kérdés, mit tudna másképpen csinálni Martonyi János vagy Németh Zsolt. A nemzetpolitika állítólag konszenzuson alapszik Magyarországon. Abban az országban, ahol 2004. december 5-én nem akadt kétmillió ember, aki ha csak szimbolikusan is, de kinyilvánítja, hogy a határon túliak is a nemzet részét képezik, de idén tavasszal több mint három- millióan siettek az urnákhoz, hogy ne kelljen nyavalyás háromszáz forintot fizetniük. A magyarországi politikai elitnek először odahaza kellene rendet raknia a fejekben, hogy eleget tegyen alkotmányos kötelezettségének: képviselni tudja a határon túli magyarok érdekeit. Mert a fejekben nagy a zavar, vannak, akik csodálkoznak azon, ha egy szlovákiai esetleg magyarul beszél, mert valami rejtélyes oknál fogva ez az anyanyelve, megint mások izomagyból „szarszlo- vákiáznak”. Egyvalami azonos ezekben az emberekben, vajmi kevés fogalmuk van a szlovák nemzettel közös történelmünkről és általában nemzeti múltunkról. Egyszóval, világos nemzetpolitikára lenne szükség, meg persze arra, hogy az anyaország ne az államcsőd elhárításával küzdjön éppen. Ezen egy kormányváltás egyszeriben nem segít, ne legyenek illúzióink! Mózes negyven évig vezette a pusztában népét, hogy nemzetet formáljon belőle. A baj csak az, hogy Magyarországnak még jó sokáig kell sáskát ennie ahhoz, hogy az ígéret Földje legyen. Nem biztos, hogy nekünk ideát erre van elég időnk. Ha meg akarunk maradni, márpedig igen, rá kell jönnünk, hogy megy ez Budapest segítsége nélkül is. Kolek Zsolt KÁRPÁT-MEDENCEI KITEKINTŐ mannaro Életszínvonal és autonómia Az RMDSZ 2008-as parlamenti választási szlogenje, az Együtt, tovább a politikai képviseletre vonatkozik, emellett az RMDSZ az ország, és különösképp a Székelyföld modernizálását, az élet- színvonal emelését és az autonómiát tűzte ki célul, nyilatkozta Markó Béla bukaresti sajtótájékoztatóján. Ezzel gyakorlatilag megválaszolta Kincses Előd nyílt levelének egyik kérdését is, mely szerint hova lett az autonómia a 2004-es szlogenből: Együtt az autonómiáért. Kincses hétfőn ismételten nyilvános vitára invitálta Markó Bélát. Az RMDSZ szövetségi elnöke szerint elengedhetetlen a modernizálás, mert Románia infrastruktúrája teljes mértékben túlhaladott, és javítani kell az egészségügyi és az oktatási rendszer működésén is. Az autonómia kérdéskörébe pedig szerinte beletartozik minden, a nemzeti identitással, az in- teretnikai együttéléssel kapcsolatos probléma és ezek megoldása, valamint „új kisebbségi jogok elnyerése, mint amilyen az autonómia gondolata”. Markó elmondta, mintegy 90 települést látogatott meg eddigi kampány- kőrútja során, az infrastruktúra fejlesztésének már vannak láthatójelei, de ez még csak a kezdetet jelenti, a mezőgazdaságban pedig teljes bizonytalanság uralkodik a támogatásokat, ületve az egész ágazat rentábilis voltát és jövőjét illetően. Meglátása szerint a decentralizáció nagyban segítené az infrastruktúra fejlesztését is, emellett pedig csökkentené a bürokráciát és az adminisztrációs költségeket is. A költségvetésről Markó meggondolta magát: míg pár hete a jövő évi tervezet mihamarabbi parlamenti elfogadását sürgette, most hétfőn úgy vélte, a vita halasztása nem lenne feltétlenül káros, mert lehetőséget adna az átgondolásra a választások után kialakuló új parlamenti többség, új kormány számára is. Tolerancia kezdeményezése Egeresi Sándor, a tartományi képviselőház elnöke egy eurore- gionális kezdeményezés aláírását indítványozta a tolerancia érdekében, írja a Beta. A kezdeményezésnek a kultúrák közötti párbeszéd európai elveit kell bemutatnia és erősítenie. A tolerancia világnapja alkalmából tartott topolyai ünnepségen a tartományi házelnök kijelentette, a kezdeményezés válasz azokra a kísérletekre, hogy megbontsák a regionális, interkulturális és interetni- kai kapcsolatépítést. Ez válasz mindazokra a kísérletekre, hogy megalázza, diszkriminálja és láthatatlanná tegye azt a „másikat”, aki más, mint mi. Mert mit tudunk mi felkínálni Európának? Elsősorban a toleranciát, a többnyelvűséget, a multikulturalizmust, a többnemzetűséget - mondta Egeresi. A kezdeményezés kiemeli, VajdaságMA hogy prioritásai közé tartozik a fiatalok demokratikus kapacitásainak erősítése, hogy legyőzzék, a diszkriminációt, a gyűlöletbeszédet, az idegengyűlöletet, a sztereotípiákat és az intoleranciát. Nem kérnek bocsánatot A horvát külügyminisztérium közölte, Horvátország nem érzi szükségét, hogy elnézést kérjen Szerbiától az utóbbi 18 évben történtekért. Borisz Tadics szerb államfő a hét végén a Beta hír- ügynökségnek azt nyilatkozta, úgy gondolja „eleget tett” a szerb-horvát kapcsolatok fejlesztéséért és már elnézést kért a horvát néptől is a szerb nép nevében elkövetett gonosztettekért, de horvát részről „soha hasonló elnézéskérés nem hangzott el”. „Horvátország nem viselt agresszív háborút, és horvát katonák sem harcoltak Szerbia Köztársaság területén, tehát nincs ok az elnézéskérésre sem” - hangzik a horvát minisztérium közleménye.
