Új Szó, 2008. november (61. évfolyam, 254-276. szám)
2008-11-18 / 266. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. NOVEMBER 18. Sportvilág-régiófoci 19 A 97. percben a csereember szerezte meg a hegysúriak egyenlítő találatát Dráma, lábtörés, tűzijáték Hegysúr. Drámai döntetlennel (1:1) zárult a Pozsony vidéki V. liga 11. fordulóban félbeszakadt és vasárnap újrajátszott mérkőzése, a Hrubý Šúr-Nová Dedinka bajnoki. ÚJ-SZÓ TUDÓSÍTÁS A várakozásnak megfelelően hatalmas érdeklődés kísérte az összecsapást. A két csapat első találkozója l:0-ás hegysúri vezetésnél szakadt félbe, mert egy újfalui drukker befutott a pályára. Most sem lepődött volna meg senki, ha nem fejeződik be a mérkőzés, a szurkolók már arról beszélgettek, hogy vajon hányszor kell még találkoznia a két szomszédos falunak, hogy végre végig játsszák a meccset. A hegysúri drukkerek sörrel öntözték a partjelzőt, a újfalusiak pedig olyan tűzijátékot szerveztek, hogy az egész pálya füstölt. A második félidőben hosszabb ideig állt a játék, mivel Ondrej Kardosnak, a vendégek középpályásának egy rossz mozdulat után eltörött a lába, majd hosszas ápolást követően a gyorsmentő szállította kórházba. Tehát drámából sem volt hiány, és több mozzanat is kísértetiesen hasonlított az első mérkőzésre. Sokáig úgy nézett ki, hogy az eredmény is megismétlő- dik, csak éppen a vendégcsapat javára, hiszen az újfaluiak már a 8. percben egy tetszetős támadás után vezetést szereztek Miroslav Soós révén. Ezt követően alig láthattunk kapura tartó lövést, mert a jól záró védelmek rendre megállították a támadásokat. A középpályán is nagy csata volt, kemény belépőkkel, mégis csak egy sárga lapot osztott ki a játékvezető. Az első félidőben a hazai Karol Vígh próbálkozott a legtöbbet, de lövései rendre célt tévesztettek. He- lyette a másik félidőben Vladimír Zubek érkezett a pályára, ő a későbbiekben nagyon fontos szerepet játszott. Fordulás után már inkább a csontzene, a veszekedés és az idegesség dominált a pályán, de láthattunk kapusbravúrokat és ziccereket is. A hegysúriaknál Heri- ban és Mikulášek puskázta el a ki- hagyhatadannak tűnő helyzeteket, a másik oldalon pedig a fiatal Farkas foghatta a fejét. Az említett ápolás miatt a játékvezető hét percet hosszabbított, és akkor jött el a hegysúriak nagy pillanata, hiszen az utolsó percben, amikor már mindenki a lefújást várta, a csereként beállt Zubek a bal alsó sarokba vágta a labdát. A rangadón nagyon feszült hangulat uralkodott, de szerencsére a jelen lévő rendőröknek nem kellett beavatkozniuk, és a végén mindenki már csak a 97. percben szerzett egyenlítő találatról beszélt. HRUBÝ ŠÚR-NOVÁ DEDINKA 1:1 (0:1). Góllövők: Soós (8.), ill. Zubek (97.). Sárga lap: Heriban. Játékvezető: Dušan, 450 néző. HRUBÝ ŠÚR: Beňo-Maršovsky, Kiss, Bogi, Mikulášek-Heriban, Marián Jasenovec (69. Krekač), Čechovič, Mészáros (46. Marcel Jasenovec)-Vígh (46. Zubek), Krajč. NOVÁ DEDINKA: Knap- Horváth, Múčka, Csémi, Koneč- ný-Kardoš (59. Farkaš), Soós, Sendrey, Sabó (94. Stica)-Bodiš, Kakaš. (hp) EDZŐI VÉLEMÉNYEK Stanislav Miko (Hrubý Šúr): „Véleményem szerint ezt a meccset le se kellett volna játszani, hiszen a félbeszakadt mérkőzésen a bíró hibázott. Játékunkat megpecsételte, hogy már a találkozó elején gólt kaptunk, és emiatt nem tudtunk a mi stílusunkban futballozni. Amikor épp belelendültünk a támadásokba, akkor jött az újfalui játékos súlyos sérülése, a hosszas ápolás miatt megszakadt a játék, és elveszítettük a lendületünket. Örülök, hogy a fiúk az utolsó percig küzdöttek, és ennek meg is lett az eredménye. Én is a végsőkig bíztam, hogy képesek leszünk még gólt szerezni.” Marcel Múčka (Nová Dedinka): „A játék képe alapján teljesen megérdemelt volt a döntetíen, hiszen nagyon kiegyenlített volt a mérkőzés. Az első félidőben azt játszottuk, amit kellett, a második játékrészben már féltettük az eredményt. Külön kiemelném a nagyszerű játékvezetői munkát, bárcsak minden meccsen ilyen jó bíró tevékenykedne. A sérülésért viszont nagy kár, hiszen Kardoš egy fiatal, tehetséges játékos, reméljük, hogy minél hamarabb rendbe jön. Hogy elégedett vagyok-e a döntedennel? Mi azzal a céllal indultunk neki a bajnokságnak, hogy ne essünk ki, most pedig a második helyen telelünk. Ez önmagáért beszél, (hp) Befejeződtek az őszi küzdelmek az alacsonyabb osztályú focibajnokságokban (Képarchívum) HÉTVÉGE ________________ V. liga Pozsony vidék - 11. forduló, félbeszakadt mérkőzés újrajátszása: Hrubý Šúr-Nová Dedinka 1:1 (0:1), góllövők: Zubek (97.), ill. Soós (8.). Őszi végeredmény: 1. Most p/B. 15 10 2 3 44:20 32 2. N. Dedinka 15 9 4 3 36:20 31 3. Hr. Súr 15 9 3 3 36:20 30 4. Budmerice 15 7 6 2 30:11 27 5. Ivanka p/D. 15 7 3 5 29:17 24 6. Igram 15 7 2 6 32:23 23 7. Častá 15 7 2 6 30:23 23 8. Šenkvice 15 7 1 7 31:26 22 9. Rohožník 15 6 3 6 29:28 21 10.M. Leváre 15 5 4 6 24:25 19 11. Závod 15 5 4 6 24:26 19 12. Modra 15 5 2 8 22:27 17 13. PI. Mikuláš 15 5 2 8 23:36 17 14. Doľany 15 5 2 8 12:30 17 15. PI. Podhradie 15 3 2 10 22:51 11 16. Dubová 15 1 2 12 9:50 5 Területi bajnokságok Dunaszerdahely, I. osztály - 15. forduld: Lehnice-Štvrtok na Ostrove 5:0 (2:0), g.: Marinič Peter (20.), Sárközi János (35.), Krafčík Tomáš (73.), Tóth Barnabás (80.), Szabó Dávid (88.); Kráľovičove Kračany-Rohovce 2:0 (2:0), g.: Hromada Sándor (19.), Lelkes Tamás (40.); Jahodná-Malé Dvomíky 7:0 (3:0), g.: Soós Vilmos (15., 22.), Tászli Dávid (38., 46.), Navrátil Marián (76., 83.), Bugár Zoltán (81.); Blatná na Ostrove-Janíky 2:0 (2:0), g.: Nagy Adrián (26.), Marcel Zoltán (43.); Čenkovce- Kostolné Kračany 1:1 (0:1), g.: Kiss Béla (80.), ill. Škoda Milan (44.); Horná Potôň-Tmávka 2:5 (0:1), g.: Čmehyl Gyula (55.), Török Zsolt (60.), ill. Kulich Marián (57., 65.), Szamaránszky Sándor (16.), Tóth Tamás (77.), Ferenczi Tamás (79.); FK Zlaté Klasy-Ho- lice na Ostrove 2:0 (1:0), g.: Sakál Pavol (5.), Hollósi István (46.); Veľké Blahovo-Vydrany 2:2 (1:1), g.: Klempa Szilárd (37.), Fekete Árpád (55.), ill. Hodosi Vilmos (11., 76.). Őszi végeredmény: 1.FK Zlaté Klasy 15 9 3 3 30:10 30 2. Blatná n/0 15 9 2 4 37:25 29 3. Kráľovičove Kračany 15 8 4 3 28:21 28 4. Lehnice 15 8 3 4 27:17 27 5. Jahodná 15 8 2 5 30:23 26 6. Kostolné Kračany 15 7 4 4 24:19 25 7.Trnávka '15 7 3 5 26:18 24 8. Čenkovce 15 7 2 6 25:24 23 9. Holice n/0 15 6 4 5 29:19 22 10.Rohovce 15 6 3 6 20:18 21 11. Veiké Blahovo 15 5 3 7 26:32 18 12. Vydrany 15 4 5 6 21:31 17 13. Štvrtok n/0 15 5 0 10 32:32 15 14. Janíky 15 4 1 10 18:32 13 15. Malé Dvomíky 15 2 4 9 19:44 10 16. Horná Potôň 15 3 1 11 18:45 10 ll. osztály - 15. forduló: Lúč na Ostrove-Baka 1:0 (1:0), g.: Mészáros László (44.); Horný Bar-Bodíky 5:0 (2:0), g.: Ravasz Ferenc (70., 80.), Bertalan Norbert (1.), Almási Tibor (25.), Halász Tibor (89.); Ňárad-Ižop 7:0 (4:0), g.: Végh Viktor (59., 76., 84. ), Dóka Tamás (17., 22.), Mat- lák Csaba (10.), Vörös Balázs (29.); Padáň-ČÚizská Radvaň 1:0 (1:0), g.: Füsi Béla (4.); Po- tônske Lúky-Michal na Ostrove 4:2 (1:2), g.: Gašparík Libor (6., 85. ), Jirkovský Jaroslav (46.), Wimmer Péter (74.), ill. Varga Tamás (21., 27.); Šamorín B-Povoda 2:4 (2:3), g.: Nagy József (20.), Rigó Patrik (44.), ül. Matus Vilmos (21.), Szabó Attila (24.), Ozsvald Tamás (41.), Rácz Attila (75.); Veľká Paka-Veľké Dvomíky 8:1 (5:0), g.: Sántái MUan (5., 11., 54.), Gálffy Péter (30., 61.), Bugár Imre (15.), Mičuch MUan (36.), Németh Attila (78.), ül. Volner Tamás (71.); Dolný Štál-Nový Život B 1:0 (0:0), g.: Bajcsi Sándor (62.). Őszi végeredmény: 1. Čilizská Radvaň 15 8 3 4 37:26 27 2. Michal n/0 15 8 3 4 28:19 27 3. Horný Bar 15 7 5 3 25:12 26 4. Padáň 15 8 2 5 25:23 26 5. Potônske Lúky 15 7 4 4 25:18 25 6. Velká Paka 15 7 3 5 26:24 24 7. Baka 15 6 4 5 29:19 22 8. Dolný Štál 15 7 1 7 28:21 22 9. Povoda. 10. Veľké Dvorníky 11. Lúčn/0 12. Nový Život B 13. Ižop 14. Ňárad 15. Šamorín B 16. Bodíky 15 6 2 7 25:33 20 15 6 2 7 23:34 20 15 5 4 6 18:15 19 15 5 3 7 22:26 18 15 4 4 7 27:37 16 15 4 3 8 26:36 15 15 3 5 7 20:28 14 15 4 2 9 20:33 14 III. osztály - 14. forduló: Trnávka B-Jurová 3:0 - játék nélkül, a vendégcsapatban az egyik játékos jogosuladanul szerepelt. (Képarchívum) 15. forduló: Trnávka B-Royal Dunajská Streda 5:1 (0:1), g.: Ajpek Marián (50., 66., 84., 90.), Méry János (64.), ill. Fekete Zoltán (21.); Jurová-Trstená na Ostrove 1:6 (1:4), g.: Lelkes Gábor (4.), ül. Lupták Dušan (11., 12.), Gróf Dávid (46., 55.), Fülemits Géza (23.), Kučera Mihály (28.); H. Mýto-Čakany 1:1 (0:1), a mérkőzés lefújása után egy hazai néző tettlegesen bántalmazta a játékvezetőt, g.: Tóth Szüveszter (53.), ül. Magát Jozef (18.); Hubice-Bla- hová 1:1 (1:0), g.: Lengyel László (15.), ül. Popaďák Peter (60.); Sap-Mierovo 4:0 (1:0), g.: Écsi László (80., 86.), Hamar Tibor (39.), Dékány Zoltán (75.). Őszi végeredmény: 1. Hubice 15 11 2 2 64:16 35 2. Čakany 15 9 4 2 42:12 31 3. Trstená n/0 15 9 4 2 31:15 31 4. Sap 15 8 3 4 38:22 27 5. Blahová 15 6 4 5 29:21 22 6. Royal D. Streda 15 6 2 7 31:46 20 7. Mierovo 15 4 3 8 18:28 15 8. Horné Mýto 15 4 2 9 22:45 14 9.Trnávka B 15 2 2 11 28:58 8 10. Jurová 15 2 2 11 27:67 8 Galánta, I. osztály -15. forduló: Sered B-Sládkovičovo B/M. Mača 6:0 (2:0), g.: M. Králik (3.), R. Očenáš (35., 68., 76., 79.), B. Dobiš (66.); V. Úľany B/Jánov- ce-Topoľnica 1:2 (0:1), g.: M. Koüárik (89., 11-esből), ül. D. Ivan (10.), Š. Lukačovič (74.); Matúškovo-Šoporňa 6:0 (4:0), g.: A. Kiss 2 (mindkettőt 11-es- ből), L. Jósvai, D. Burán, D. Be- žuch, At. Panyik; Vinohrady n/V.-Šintava 1:2 (1:1), g.: L. Hrdlička (10.), ill. M. Suhay (43.), P. Valentovič (83.); D. Saliby-Mostová 2:3 (1:1), g.: id. J. Stojka (30., 11-esből), Z. Kiss (87.), ül. J. Chovanec (25., 11-es- bôl), P. Andrášik (60.), P. Varga (72.); Jelka-Kráľov Brod 0:1 (0:1), g.: T. Mézes (25.); Veľká Mača-Homé Saliby 3:0 (2:0), g.: P. Nyitrai, M. Žido, F. Šulan. Őszi végeredmény: 1. Šintava 15 14 1 0 76:13 43 2. Mostová 15 9 3 3 36:22 30 3. Sered B 15 9 2 4 49:26 29 4. Vinohrady 15 9 0 6 40:24 27 5. Matúškovo 15 7 6 2 39:25 27 6.Topoľnica 15 8 0 7 28:32 24 7. Kr. Brod 15 7 3 5 29:34 24 8. D. Saliby 15 6 4 5 26:30 22 9. Velká Mača 15 6 2 7 40:38 20 10. Ga B/Hody 15 6 2 7 36:44 20 11.H.Saliby 15 5 1 9 30:32 16 12. Jelka 15 5 1 9 23:37 16 13. SI. B/M. Mača 15 4 4 7 25:42 16 14,Šoporňa 15 4 2 9 21:38 14 15. Kajal 15 4 1 10 22:31 13 16. V. Úľ. B/Ján. 15 1 0 14 14:66 3 A bajnokság végén Matúškovo és Šopoma csapatától 3 pontot levonnak! II. osztály - 15. forduló: Gáň-Abrahám 3:0 (2:0), g.: M. Liptai, J. Strapáé, M. Horváth; Veľký Grob-Šalgočka 1:1 (0:0), g.: E. Bulavčiak, ül. T. Boleček; Hoste-Dolná Streda 1:3 (0:1), g.: J. Greguš, ill. M. Zambo, J. Psota, J. Blaho; Vozokany-Košúty 1:2 (1:1), g.: K. Molnár, ill. J. Huszár, M. Stranovský; Pusté Sady- Pusté Úľany 5:0 (3:0), g.: R. Kriška 2, T. Nemeček 2, M. Gyulai. Szabadnapos: MatúškovoB. Őszi végeredmény: 1. Dolná Streda 14 10 1 3 31:12 31 2. VelkýGrob 14 8 6 0 39:19 30 3. Pusté Sady 13 7 4 2 34:16 25 4. Pusté Úľany 14 7 4 3 20:21 25 5. Šalgočka 14 7 3 4 33:20 24 6. Gáň 14 6 3 5 23:29 21 7. Košúty 13 5 1 7 23:26 16 8. Abrahám 13 3 2 8 19:26 11 9. Vozokany 14 3 1 10 16:24 10 10. Matúškovo B 13 2 4 7 18:36 10 U.Hoste 14 2 1 11 13:40 7