Új Szó, 2008. november (61. évfolyam, 254-276. szám)

2008-11-18 / 266. szám, kedd

Vélemény És háttér 5 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. NOVEMBER 18. FIGYELŐ Gerjesztett nacionalizmus A Szlovák Nemzeti Párt kormányzó politikai erőként nemcsak kihasználja, hanem gerjeszti is a szlovák naciona­lizmust - mondta Tálas Pé­ter, a Zrínyi Miklós Nemzet- védelmi Egyetem Stratégiai és Védelmi Központjának ve­zetője az InfoRádióban. Ke- let-Közép-Európában 1989 óta újranemzetiesedési fo­lyamat zajlik. Tálas Péter hangsúlyozta: ez az újrana- cionalizációs folyamat nem más, mint a nemzeti integrá­ció folyamata, amely azoknál az országoknál a legintenzí­vebb, amelyek rövid ideje tartó államisággal rendel­keznek, így például Szlová­kiában. (mti)- Üzenem az anyádnak, hogy én a családon belül is harcolni fogok a szélsőségesekkel (Peter Gossányi karikatúrája) Hagyománnyá vált, hogy a politikusok próbálják egymás ellen uszítani a népcsoportokat Politikai villongások A német Süddeutsche Zei­tung napilap Politikai vil­longások címmel kommen­tárban foglalkozott a szlovák-magyar vi­szonnyal, az elmúlt hetek­ben történtek kapcsán na­cionalista összetűzésekről és eltúlzott reakciókról írt, ám ezek nem egy lappangó válsággóc tünetei. MTl-ÖSSZEFOGLALÓ A határ mindkét oldalán, így mindenekelőtt Szlovákia ma­gyarlakta déli részén nyugalom honol, az emberek élik szokvá­nyos mindennapi életüket, s olykor nagy tisztelettel adóznak egymás iránt. Magyar polgár- mesterek állnak többségben szlovákok lakta helységek élén, s fordítva. A nacionalista zavar­keltők többnyire kívülről ékez- nek, gyakran a fővárosokból - írta a Süddeutsche Zeitung. A német lap rámutatott: a kommunizmus összeomlása óta csaknem hagyománnyá vált, hogy politikusok zavarják meg a mindennapok békéjét, s meg­próbálják egymás ellen uszítani a népcsoportokat. Szlovákia és Magyarország miniszterelnöke, Robert Fico és Gyurcsány Fe­renc erről akart tárgyalni. Azonban főként csak szemre­hányásokat tettek egymásnak, ahelyett hogy arról tanácskoz­tak volna: miként lehetne meg­akadályozni azt, hogy a politi­kai villongások átterjedjenek az emberek mindennapi életére. Magyarországnak meg kell ta­lálnia a megfelelő eszközöket a sokakat a náci rohamosztago- sokra emlékeztető Magyar Gár­da ellen, amelyhez huligánok és nacionalista csőcselék csapódott. Pozsonyban a Szlovák Nemzeti Pártban tömörülő legagresszí- vabb soviniszták a kormányban ülnek. Szlovákiának végre fel kellene hagynia azzal, hogy saját hibáit és belső torzulásait ma­gyarellenes agitációval próbálja leplezni, ahogy ezt 15 évvel ez­előtt Vladimír Mečiar tette. A harsány hangok nem té­veszthetnek meg - fogalmazott a lap, utalva arra, hogy a politi­kai uszítok tirádái a lakosság körében egyre kisebb vissz­hangra találnak. S ha egyesek összetűzéseket provokálnak, azért kölcsönösen a politikát terheli a fő felelősség - hangsú­lyozta a Süddeutsche Zeitung. A Frankfurter Allgemeine Zeitung megállapította: ultra­nacionalista provokációk Ro­mániában is történnek, ezek azonban nem befolyásolják a román és a magyar kormány közötti jó kapcsolatokat. Hason­lóan stabil volt a viszony Buda­pest és Pozsony között egészen addig, amíg ott egy - a szlová­kiai magyarok pártját is magá­ban foglaló - koalíció volt ha­talmon. A párbeszéd azt köve­tően szakadt meg, hogy a 2006. júniusi választások eredménye­ként a baloldali populista Ro­bert Fico került hatalomra, s kormányához csatlakozott a szélsőjobboldali Szlovák Nem­zeti Párt. A lap úgy értékelte: négy évvel a két ország európai uniós csatlakozása után, s a schengeni térségben történt ha­tárnyitás ellenére a Magyaror­szág és Szlovákia közötti kap­csolatok rosszabbak, mint az autoritárius miniszterelnök, Vladimír Mečiar kormányának idején, a kilencvenes években. Külsőleges szlovák-magyar megbékélés - így kommentálta az Evenimentul Zilei című ro­mán napilap a Gyurcsány-Fico találkozót. A bukaresti újság szerint mindkét kormányfő köl­csönösen azzal vádolta egy­mást, hogy eltűrik a szélsősé­gességet, ugyanakkor megígér­ték, hogy intézkedéseket hoz­nak a szélsőséges csoportosulá­sok ellen, és elismerték a nem­zeti kisebbségek etnikai és kul­turális önazonosságához való jogát. A lap megjegyzi, hogy miközben a két kormányfő alá­írta a jószomszédsági viszonyt szorgalmazó közös nyilatkoza­tot, Robert Fico Budapestet hi­báztatta azzal, hogy a magyar kormány nem tesz erőfeszítése­ket a szélsőséges csoportosulá­sok megállítása érdekében. Az Adevarul című napilap bő összeállítást szentel az ese­ménynek, amelyben részletesen felidézi a dunaszerdahelyi ese­ményeket, valamint a Magyar Gárda és a Jobbik tüntetéseit. Az újság szerint a találkozó kö­vetkeztében nem oldódott fel a két ország közötti fagyos vi­szony annak ellenére sem, hogy a felek nyilatkozatot írtak alá a nacionalizmus és a fasizmus visszaszorításáról. Az ukrán politikában nem elég nyerni, hanem az ellenfélnek buknia kell, méghozzá minél nagyobbat Ukrán bársonyos JARÁB1K BALÁZS Pontosan négy évvel a naran­csos forradalom után Ukrajna Kelet-Európa egyik, ha nem a legfrusztáltabb országa. A forra­dalom első számú hőse, Viktor Juscsenko elnök népszerűsége a béka feneke alatt, pedig elnök­ként legalább egy ukrajnai iden­titást erősítő programot képvi­sel. Julia Tyimosenko kormány­fő egy pragmatikusabb politikai vonallal próbálkozna, de a napi szinten lévő torzsalkodások az elnöki hivatallal mára teljesen elmaszatolták a narancsos for­radalom ígéretét. Magyaror­szághoz hasonlóan a főleg hitel­ből (nagy lábon) élő Ukrajna a gazdasági csőd közelében várja, hogy politikai elitje megegyez­zen, lesz-e a közeljövőben egy újabb parlamenti választás, vagy a folyamatos torzsalkodás elhú­zódik egészen a 2010 januárjá­ban esedékes elnökválasztásig. Nem is lehetett ez másként - ez van az ukrán rendszerbe (történelmileg is) belekódolva. Egyrészt a helyi társadalomban nincs létjogosultsága a Nyuga­ton működő „win-win” straté­giának. Itt nagy a glamúr és dí­vik a gengszterstílus. Az erő­sebb kutya és a nagyobb autó a győztes, az eszközökben nem válogatnak, lényegtelen a jogszerűség. Nemcsak nyerni kell ám, de a (politikai) ellen­félnek buknia is. Minél nagyob­bat, még ha az ország (gazda­sága) is rámegy. Mivel a kezde­tektől fogva az egoról és nem a politikai programokról szól a Juscsenko-Tyimosenko torzsal­kodás, az egyik törvényszerűen bukni fog. Minden jel szerint az elnök lesz az, jó egy év múlva a választásokon, de mivel a bukás nagy lesz és zajos, Ukrajna még meredek dolgoknak néz elébe. Addig is és éppen ezért Ukraj­na marad a szürke zónában. Már nem orosz (narancsos forrada­lom), de még nem európai. Tranzitország. Vonul rajta min­denki végig, szépen sorjában, mint ahogyan történelme során annyiszor. Ráadásul az eddigi jó­lét is ebből ered - itt mindenki bizniszei és mindenki itt bizni­szei. Legalábbis is eddig. Hitel nél­kül nehéz lesz, ráadásul a kül­földi befektetők már amúgy is elmaradoztak, tekintve az ukrán bürokráciát és a növekvő jattot, minden szinten. Bár az ukránok ezt a gazdasági válságot (is) túl fogják élni, de nem mindegy, merre mozdulnak. Függ ez ter­mészetesen a külső tényezőktől. Az Európa Unió továbbra is technikai, illetve az Európai Szomszédsági Politika szintjén tartja majd az európai folyama­tot. Ez a hároméves létezése alatt bebizonyította, hogy nem elégséges az ukrán politikai elit és bürokrácia motiválására, míg az ukránok eddig azt bizonyítot­ták, hogy nem érettek Európára. Mára még az ukránok legfonto­sabb EU-beli szövetségesei, a lengyelek is annyira csalódtak Kijevben, hogy az először bizo­nyíték, utána az ígéret politikára változtatták pozíciójukat. Moszkvának, egyelőre, nincs oka változtatni a bevált taktikán. Amíg az ukrán politikai elit ön­magát nyírja, a Kreml örömmel fizet és figyel. Ukrajna azonban annyira az orosz birodalmi filing történelmileg is gyenge pontja, hogy a konfliktus egy változó Ukrajnával, vagy ezt elősegítő nyugati politikával szemben ga­rantált. Az EU „Oroszország, is­mét, először” politikáját tekintve ez csak egy új amerikai politiká­val képzelhető el. Hacsak az uk­ránok nem veszik saját kézbe sorsuk irányítását. Ők lehetné­nek Európa (és Oroszország) éléskamrája, ám az aktuális nyu­gati vicc szerint inkább lányait exportálja (bridebasket), sem­mint kenyeret (breadbasket). Nem lesz leányálom, de a gazda­sági krízis adott egy újabb esélyt az ukrán politikai elitnek a vál­toztatásra. Persze itt már az is eredmény lenne, ha a (g)lamúr csökkenne. KOMMENTÁR A cinikus és a sértődött MOLNÁR NORBERT Az volt a naiv, aki azt hitte, rögtön eredménye lesz egy Fico-Gyur- csány találkozónak. Több mint két év után leül a két miniszterelnök, két óra alatt megbeszélik, mi minden történt a két ország viszonyá­ban, aláírnak egy nyilatkozatot, mosolyognak nagyokat, és nincs több probléma. Az is naiv, aki azt hiszi, már az is eredmény, hogy tárgyalóasztalhoz ültek. Az lenne a normális, ha két szomszédos or­szág miniszterelnöke operatívan folytatna egymással konzultációt, s ha valamilyen probléma felmerül, azonnal megbeszélik. De nem ez történik, mert az egyik kormányfő cinikus, a másik meg saját ha­zájában kisebbségben van. Mert Fico annyiszor hívja meg Gyur- csányt szlovákiai látogatásra, ahányszor valamilyen magyarellenes megnyilatkozás vagy intézkedés történik Szlovákiában. Gyurcsány meg annyiszor sértődött meg (teljes joggal), ahányszor Fico meg­hívta Szlovákiába. Úgyhogy sok mindent nem lehetett várni Komá­romtól, talán csak azt, hogy Fico leradírozza Gyurcsányt a térképről (lásd a Pospolitosť hirtelen betiltása, noha korábban a kormányfő folyton azt hangoztatta, hogy Szlovákiában már nincsenek szélső­séges szervezetek). De nem ez történt. Pontosabban, azt nem lehet sejteni, mi történt a tárgyaláson, csak azt, mi volt a sajtótájékozta­tón. Fico elismételte nyolcszor a „náciexportról” szóló mondókáját, és elengedte a füle mellett azokat a felvetéseket, amelyek Gyur­csány szájából hangzottakéi. A dunaszerdahelyi rendőrattak bizo­nyítékait soha nem fogja megkapni Budapest, mert nincsenek. Megkapja majd a rendőrség és az ügyészség álláspontját, amit amúgy is ismer, és küldözgethet száz levelet Pozsonyba, a várt in­formáció nem jön meg. Mert a jelenlegi szlovák kormánynak mint „falat kenyér”, úgy kell az iszony. A magyar kormányfő pedig dupla csapdában van: a belpolitikai harc részeként saját ellenzéke cincál- ja ót darabokra „erélytelensége” miatt, amire a szlovák miniszter- elnök még rájátszik. Ficónak pedig csak a médiával kell megküzde­nie a szlovák-magyar kérdésben, mert a szlovák ellenzék hallgat. A szlovákiai magyarok pedig permanens túszaivá váltak a két nemzet viszonyának. Ne legyünk naivak: a szlovák kormány nem fogja elfogadni a Gyur­csány által javasolt hat pontot, mert azzal kiürülne nemzetpolitiká­ja, amely a mai napig nem valamiért, hanem valami, vagyis a ma­gyarok ellen határozza meg magát. Persze, ígérni mindent lehet, tankönyveket, toleranciát, jogállamot, kisebbségi jogokat, aztán majd meglátjuk, mit hoz a holnap. Milyen újabb kisebbségellenes intézkedést hoznak kormányszinten, hogy aztán megint meg lehes­sen hívni Gyurcsányt egy beszélgetésre, aki ezt nem fogadja el, mert megsértődik. Teljesjoggal. Ideje felnőni LOVÁSZ ATTILA Bő tizenhárom éve, amikor Horn Gyula és Vladimír Mečiar a francia fővárosban (erőteljes uniós nyomásra) aláírta a szlovák-magyar alapszerződést, a következő találós kérdés járt a pesti flaszteren: Mit ért el Horn Gyula Párizsban. A kilincset. Az alapszerződés - an­nak ellenére, hogy az engedékeny Horn és a „puha diktátor’ Mečiar írta alá - néhány évig bizonyos status quót eredményezett a szlo­vák-magyar kapcsolatokban, mégsem tartjuk korszakalkotó do­kumentumnak. Korszakalkotóvá akkor vált volna, ha a két nemzet közötti, mondhatnókkiegyezés folyamatának első lépésévé vált volna, de nem vált. Az ok roppantul egyszerű. Míg a magyar társa­dalom a mai napig nem gyógyult ki a késő kádári rendszerből és so­kat kell még dolgoznia azon, hogy a fejekben is rendszerváltás le­gyen, addig a szlovák társadalomnak az identitáskeresés útján rá kell döbbennie, hogy az államiság nem tulajdonviszony, az állam nem egy nemzet tulajdona, s a nemzeti önérzetet bizony sikeresen táplálják az emberek fejébe a hatalom haszonélvezői, hogyjól meg­gazdagodjanak rajta. E két társadalom a rendszerváltás utáni iden­titáskeresés más-más fázisában található, most próbálja meg meg­fogalmazni önmagát, amibe belerondíthat a Gárda ugyanúgy, mint a Slota- és a Pospolitosť-féle nacionalizmus, ugyanúgy, mint a Fico- féle marxista lázálmok az energetikában és a tulajdonhoz való vi­szonyulásban. A két nemzet akkor lesz képes egymáshoz teljesen szokványos jó szomszédságrajellemzó módon viszonyulni, ha elő­ször önmaga képét, önmaga identitását rakja rendbe s megtalálja helyét a világban. Ha a magyar társadalom képes lesz észrevenni, hogy a nagy nemzeti hevület (majd tévéostrom, utcai randalírozás és félreértett focidrukkolás) mögött olyan emberek állnak, akiknek fogalmuk nincs arról, hogy e nemzet nagyjai közül kinek a nevéhez kellene társítani a számítógépet, a C-vitamint, a telefonközpontot, akik saját személyi frusztrációikat emelik politikai tényezővé, s ami ellen a magyar társadalom erre hivatott intézményei képtelenek határozottan fellépni, akkor lehet majd új utakat, programokat ke­resni. Ha a szlovák társadalom képes lesz észrevenni, hogy az ezer­éves elnyomás mítoszát tápláló, másokra mutogató - most éppen kormányzati - garnitúra semmi mást nem akar, csak saj át multimil­liomos létét és az oda vezető utat leplezni, további gazdagodásra számítva a nemzet érdekeire való hivatkozással, akkor léphet előre. E két társadalom demokráciája most lett nagykorú, mindkettő megélt sikeres és kevésbé sikeres éveket, mindkét társadalomban hatalmas az elégedetlenkedők tábora, mindkettőben egyre jobban érvényes, hogy szavazataik révén a közügyeket hovatovább azok fogják befolyásolni, akik a közösnek haszonélvezői és még véletle­nül sem befizetői. A hirtelen nagykorúsággal sokszor járnak gyer­mekded reakciók - amikor a friss felnőtt még frissebb jogosítványá­val hormontúltengéses kamaszként balesetet okoz. Tizenkilenc éve a hatalom elpáholtatta a prágai diákokat, ami elindította a lavinát, megbukott egy totalitárius rendszer. A helyébe jövő, részben im­portált, de részben igenis az itt élők évszázados (de negyven évre megszakított) európai tradíciójára épülő rendszert kell újra tanul­ni. Ideje felnőni. Elérni a kilincset. S akkor lehet békülni is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom