Új Szó, 2008. november (61. évfolyam, 254-276. szám)
2008-11-15 / 265. szám, szombat
PRESSZÓ 2008. november 15., szombat Edvin Marton, a csodahegedűs Heidi Klum és Seal esküvőjén is húzta 27. oldal 29. oldal A nagy átváltozás Ne dobja ki megunt ruháit! 30. oldal Monogram-számmisztika — kezdőknek A kezdőbetűk nagy jelentőséggel bírnak életünkben Ezernyi teendőt lát maga előtt, de hogy mire fogja a legnagyobb figyelmet fordítani, azt az ország előtt álló feladatok határozzák meg Vezéranya és first lady Hangsúlyosan egyszerű, de sikkes megjelenés, Jackie Kennedy-s hajviselet - határozott jellemű, okos harcostárs, a családi tűzhely védelmezője. Michelle Obama öntu datos, és minden spontaneitása dacára nagyon is megtervezett kampányszereplése megerősítette és még hitelesebbé tette az amerikai választók számára az üzenetet: ha férjét juttatják a Fehér Házba, új korszak kezdődik az Egyesült Államok történetében. EZÜST RITA Vezető állású elismert jogászként lépi át az elnöki rezidencia küszöbét, ugyanakkor nem győzte eleget hangsúlyozni, hogy first ladység ide vagy oda, elsősorban nem a politikai életben, hanem anyaként akar helytállni, ahogy fogalmazott: prioritást élvez szerepei között a ,,mom-in-chief’ (vezéranyaság). Hónapokig távol is maradt a választási küzdelemtől, inkább a gyerekekkel foglalkozott, s csak a finisben lépett ismét szíwel-lélekkel félje kampányának reflektorfényébe. Míg Barack Obamának sikerült mozgósítania a korábban passzív fiatal városi szavazókat, Michelle megnyerte a dolgozók tömegeit, és elhappolta a női voksokat, amelyeket pedig a republikánus alelnökjelölt Sarah Palin lett volna hivatott begyűjteni. Sikerült elérnie, hogy a jelölőversenyből kiesett Hillary Clinton fekete és spanyolajkú tábora is maradéktalanul elfogadja Obamát, a keservesen hosszúra nyúlt és fárasztó párton belüli rivalizálás ellenére. Bevált - mert azonosulni engedte a választókat - Michelle Obama kampánybeszédeinek vezérmotívuma, amelyekben rendre a munkásosztályból származó nőként („working-class girl”) határozta meg magát. A szegény sorból való felemelkedés lehetőségét, az amerikai álomba vetett hitet visszaadó Obamáék egyik ütőkártyája lett a választási pókerjátszmában. Michelle LaVaughn Robinson valójában a Chicago egyik, főként feketék lakta, de korántsem rossz környékén cseperedett fel, akkori ismerősei szerint inkább középosztálybeli körülmények között. Apjának jól fizetett állása volt a városi vízműnél, édesanyja pedig otthon maradt, hogy fia, Craig és lánya a lehető legjobb nevelést kaphassa, s beléjük nevelhesse a tradicionális és családi értékeket. Craig Robinson szerint, aki a Brown Egyetem kosárlabdacsapatának edzője lett, húga már a gyermekkori közös játékokban is mindig ügyesebb volt, de sohasem lett belőle jó sportoló, mert nem szeretett veszíteni. (Félje azonban nagyon büszke Michelle rendkívüli hullahopp-tudására.) Tehetsége és küzdőszelleme tanulmányaiban repítette előre: a nyolcvanas években bejutott az ország egyik legdrágább és legteNem mindenkinek tetszett Nem mindenkinek tetszett az a ruha, amelyet a jövendőbeli füst lady viselt november 4-én este azon a gyűlésen, amelyen férje elnökké választását ünnepelték: a sajtóban és az internetes portálokon sokan hangoztatták fenntartásaikat. A182 centi magas Michelle a chicagói parkban felállított színpadra egy feketepiros ruhában lépett fel, a piros szín hosszú, nagy foltnak tűnt, amelyet derékmagasságban fekete geometriai alakzat vág ketté. A ruha Narciso Rodriguez divattervező szeptemberben bemutatott, 2009 tavaszára készített kollekciójának egyik darabja volt. „Obamára szavaztam, de nem erre a ruhára” - írta a The New York Times-nak egy wisconsini családanya. A Fashiontribes.com internetes portálra valaki azt üzente, hogy „a ruha, amelyet Michelle viselt, magára vonja a tekintetet egy divatbemutatón, de az életben nem olyan előnyös”. A people.com portálon közvélemény-kutatást is rendeztek a témáról, és a válaszolók kétharmada úgy nyilatkozott, hogy „utálta” a fekete-piros ruhát. Akadt szerencsére más vélemény is. Julie Gilhart, a Barney lu- xuskonfekció-áruház divatigazgatója például így nyilatkozott: „Ez nem egy hivalkodó ruha: inkább azt a törekvést fejezi ki, hogy mindenki legyen önmaga, ne bízza senki másra azt, bogy milyen legyen.” (pan) Sokan „utálták" a feketepiros ruhát, melyet Michelle viselt november 4-en este azon a gyűlésen, amelyen férjé elnökke választását ünnepelték (SITA/AP-felvétei) az olvasó Milyen jó az újságíróknak, mondták az ántivilágban, amikor a sajtótájékoztatókon szendviccsel, feketével, gyümölcsléutánzattal kínálták a firkászoknak nevezettek társaságát. Megspórolják a reggelit, aztán magasztaló írások születnek a cégről, amely mind- egy, hogy mit gyárt, ha leke- nyerezte, azaz leszendvicsezte a sajtó jeles és jeleden képviselőit, kényelmesen - és természetesen képletesen - hátradőlhet bőrfoteljében, még a lábát is fölteheti íróasztalára, mert hozsánna néki. De mint tudjuk, nagy ünnepnek nagy a böjtje, meg minden elmúlik egyszer, így egy időre vége lett az újságíró-hizlalásnak. A demokrácia kezdeti időszakában * nem is volt mivel traktálni a sajtót, akkorra kiürült minden éléskamra. Viszont voltak izgalmas témák, sőt, föl lehetett tenni húsbavágó kérdéseket is, akkor meg ezért izgultak be a tollnokok. Aztán ismét változott a helyzet, begyűrűztek a külföldi vállalatok és befektetők, s ismét a beetetés, később a figyelmesség osztogatását vezették be. Az első menetben tollak, hogy tudja az illető, amikor előveszi, erről a cégről vagy jót, vagy semmit, később pólók, sildes sapkák, cégbemutató DVD-k, kenceficék, minden, mi zsebnek, táskának ingere. És ezt már nem ásványvízzel tetézik, pezsgő pukkan, bor kacsingat az újságírókra, akikről amúgy is az a fáma járja, nem vetik meg az alkoholt, pedig, ha tudnák, akik ezt terjesztik, hogy manapság már nem úgy készül a cikk, hogy szerkesztő úr beül a kávéházba, Józsikám hozza a féldecit a kávéscsésze leple alatt (mert olyan időszak is volt, hogy délig tilos volt alkoholos italt árulni és felszolgálni, a boltokban szépen le voltak takarva a boros-, sörös- és pálinkáspalackok), szerkesztő rágyújt, kézzel megírja megírandóját, s amint elkészült, be a szerkbe, elő a gépírónővel, diktálás, műszakzárás. A diktafonok, USB-kul- csok és számítógépek korában erre már csak a régiek emlékeznek. Sajtók viszont vannak, irigykedni ezért lehet. Nemrégiben az influenzáról tartottak. Gondolom, ott vírust osztogattak. Hogy örüljön az újságolvasó. Grendel Ágota
