Új Szó, 2008. november (61. évfolyam, 254-276. szám)
2008-11-10 / 260. szám, hétfő
IV Egészségünkre ÚJ SZÓ 2008. NOVEMBER 10. www.ujszo.com Az aranyhalak javítják az étvágyat Az időskori elbutulásban szenvedő ápoltaknak jobb az étvágyuk, ha az ebédlőben aranyhalak úszkálnak az akváriumban - állapították meg amerikai kutatók. A teszt két hónapja alatt a demens páciensek étvágya észlelhetően javult, aminek hatására 1,5 kg-ot híztak. Hogyan előzzük meg az epekövet? Az epekövek megelőzésében fontos szerepet kap a rendszeres testmozgás. Dr. Frank Lammert, az Aacheni Egyetem kutatója 45 000 férfi bevonásával végzett felmérést: a férfiak heti két-három órai kocogással vagy kerékpározással 20-40%-kal csökkentették annak kockázatát, hogy epekövük keletkezzen. Jelenlegi tudásunk szerint az epekő legfontosabb kockázati tényezői az életkor, a túlsúly, a terhesség, a zsírszegény diéta és a rostokban, ballasztanyagokban szegény étrend. Szintén igazolt, hogy a lassú testsúlycsökkenés pozitív, tehát védő hatású az epekövek termelődésével szemben. Ez azt jelenti, hogy hetente legfeljebb 1 kg-ot szabad fogyni. Ezzel szemben a gyors fogyás növeli a kőképződés kockázatát. Ugyanez érvényes a nagyon zsírszegény (naponta 1-3 gramm zsiradéknál kevesebb) diétákra is. Vitathatadanul hasznos és védő hatású, ha ballasztanyagokban gazdag étrendet fogyasztunk, ugyanakkor figyeljünk arra is, hogy az elfogyasztott zsiradék koleszterinben szegény zsír legyen, ellenben az étrend tartalmazzon többszörösen telítetlen zsírsavakat. Az élelmiszer-allergia ritkább 4000 ember megkérdezésével felmérést végeztek Németországban. Eszerint minden harmadik válaszadó úgy gondolta, valamilyen élelmiszerre „allergiás”. Az allergológiai felmérések szerint azonban az ország lakóinak csupán 2,6%-a szenved valódi élelmiszer-allergiában, (term) Kávézás vásárlás közben A közel-keleti nomád törzsek kedvelt italát, a kahweht immár több mint ezer éve fogyasztja az emberiség. Tájainkon a leggyakrabban kortyolgatott italok közé tartozik. Legtöbben röviden és erősen szeretik. A népszerűségét persze nemcsak a fogyasztás magas mértéke, hanem az is jól mutatja, hogy 100 emberből 68 ideális ajándéknak tartja a kávét, és folyamatosan nő azok száma, akik szívesen isznak egy-egy csésze feketét otthonukon vagy munkahelyükön kívül, akár vásárlás közben vagy azt követően is. AMIT TE ESZEL, ABBÓL TE LESZEL A benne lévő kemopreventív anyagok megállítják, de akár vissza is fordítják a daganatok kialakulását Brokkoli: egyen virágot rák ellen! Neve még idegenül cseng, de bizonyára hamar megkedvelted magát ez az üde színű - szó szerint - zöldség! Legfőbb erénye rákmegelőző hatása nyersen és főzve egyaránt! ISMERTETÉS A brokkoli (Brassica oleracea) vagy spárgakel a keresztesvirá- gúak családjába tartozik, neve is mutatja, hogy káposztafélévei (Brassicaceae) van dolgunk. A brokkoli név olasz eredetű, jelentése káposztabimbó. Mintegy harminc fajtája ismert. A tavasszal vetett zöldségnövény élénk, haragoszöld hajtásain fejlődnek ki a virágrózsák. Vannak világos, sőt fehéres változatai is. Attól függően, hogy milyen tenyészidejű fajtáról van szó, 40-100 nap alatt jelenik meg a virágrózsa. A virágzatban lazán álló virágok külön-külön száron helyezkednek el. A karfiolhoz hasonlóan a brokkolinak is a virágát fogyasztjuk, és a virágokat tartó szárakat. Kevesebben tudják, hogy a virágzatot körülzáró levelek közül a zsenge, belső levelek is felhasználhatók étkezési célokra. A fogyasztásra alkalmas virágzat 250-700 g-ot tesz ki. A virágrózsákat bimbós állapotban 10-15 cm-es szárral szedik le. Főhajtása a legfinomabb, az ennek kivágása után hajtott oldalhajtás valamivel kisebb élvezeti értéket nyújt. Nálunk még kevésbé ismert, de a világon esztétikus zöld színe és egyéb kedvező tulajdonságai miatt, például, hogy egy tőről a virágrózsa többször is szüretelhető, már megelőzte a karfiolt, mind a termőterületet, mind a felhasználást tekintve. Jobban tűri a hideget, mint a többi káposztaféle vagy a kelbimbó. Szezonja őszre és a tél elejére esik. Miért jó? A brokkoli számos értékes tápanyagot hordoz, ráadásul a többi káposztafélénél könnyebben emészthető formában. 100 g főtt brokkoli 20-30 kcal, illetve 90-120 kJ energiát hordoz. Zsír- tartalma mindössze 0,2 g, emészthető szénhidrátja 2 g, fehérjéje 2-3 g, és 3-4 g növényi rostot tartalmaz, a nyers zöldség ezen értékeknél valamivel többet. Ásványi anyagai közül említésre méltó a kálium (300 mg fölött), a kalcium (100 mg körül), a magnézium, a nátrium, a vas, a cink és a foszfor. A főtt brokkoliban már nincs meg a nyers növény A-vi- taminja, de mintegy 90 mg C-vitamint tartalmaz. A nyers növényben B1-, B2-, B6-vitamin és E-vi- tamin is kimutatatható, valamint az A-vitamin pro- vitaminja, a karotin. Gazdag növényi flavonoidokban, in- dolokban és izotiocianátokban. Kutatások bizonyítják, hogy a brokkolinak a többi káposztafélével együtt jelentős szerepe van a rákos megbetegedések kialakulását megakadályozó étrendben. A kemopreventív anyagok képesek megelőzni, megállítani, illetve akár visszafordítani a daganatok kialakulását. Többek között a brokkoliban megtalálható az a szulforafan nevű anyag is, ami állatkísérletekben már bizonyított. Ez az ún. kemopreventív molekula segíti a szervezetnek a daganatos sejtek elpusztítását célzó természetes fo(Képarchívum) lyamatainak beindulását, a programozott sejthalálnak nevezett jelenséget. Ezen kívül a szervezet méregtelenítésében fontos enzimek működését is támogatja, s ezáltal hamarabb eltűnnek a szervezetből a rákkeltő anyagok, továbbá lassítja az öregedést. Eddig a végbél-, hólyag, a prosztatarák, egyes - főként női - daganatok és az áttétképződés megelőzésében játszott szerepét vizsgálták. A férfiaknak jó szívvel tanácsolható, hogy hetente legalább egyszer egyenek karfiolt vagy brokkolit. A nőknek nem kevésbé! A brokko libán található, ún. indolok közül az in- dol-3-karbinolsegít visszaszorítani. Gastritis ellen napi 100 g brokkolit volna érdemes felírni. Alighanem, számtalan jótékony egészségügyi hatás bújik még meg a növényben, melyek felkutatása pusztán idő és pénz kérdése. Még a végén gyógy- zöldséggé válik! Hogyan fogyasszuk? Fogyasztásának fő szezonja az őszi és téli hónapokban van. Vásárláskor frissességét leginkább üde, vízzel telt levelei garantálják. Az lal végeztek kísérleteket, s kiderült, hogy inaktivál egy tumornövekedést serkentő öszt- rogénszármazékot, a 4-hidroxi- ösztront. így különösen az öszt- rogénfüggő emlő- és egyéb daganatok esetében játszhat szerepet a rákmegelőzésben. A brokkoli anyagai az áttétképződés esélyét is csökkentették. A brokkoliban bőségesen található kampferol a petefészekrák kialakulását gátolja. A brokkoli szulíorafanja a gyomorfekély kialakulásának főbűnösét, a Helicobacter pylorit is apró virágok bimbósan a legfinomabbak, tehát a sárgászöld virágok megjelenése a brokkoli fején nem éppen a kiváló minőség jele. Nyáron a mélyhűtve kapható áruból készíthetjük el brokkolis ételeinket. Fogyasztása sok szempontból megegyezik a karfioléval vagy a kelbimbóéval, a szár esetében pedig a spárgáéval. A leszedett zöldség a növényről leválasztva is kivirágzik, így bár hűtőben eláll 1-2 napig, sokat veszít jó minőségéből. Ha nem tudjuk azonnal elkészíteni, 3-4 perces előfő- zést (blansírozás) követően fagyasszuk le. Felhasználás előtt gondosan, bő vízben megmossuk. Célszerű huzamosabb ideig áztatni, hogy az apró rovarok vagy férgek távozzanak belőle. Egyszerűen párolhatjuk vajon, kevés sóval köretnek. Készülhet belőle zöldségleves vagy tejszínes krémleves, sűrű mártás. Számtalan előételféleség készülhet belőle, de töltelékek és mártások alkotójaként is felhasználható. Zsenge leveliből főzelék készíthető. Sajtmártással vagy kirántva főételnek is megteszi. Főzéskor ügyelni kell, hogy a szárnak több időre van szüksége a megpuhuláshoz, a bimbók viszont pillanatok alatt szétfőnek. Ezért a bimbós részeket csak a forrás után kezdődő 8-10 percnyi főzés után tegyük a főzővízbe, és ne hagyjuk benne 4-6 percnél tovább. A főzővízbe tett só mellett kevés citromlé különlegesen finom ízt ad a zöldségnek. A párolt brokkoli nagyon finom különböző főtt tésztás ételek elkészítéséhez, és jól illik hozzá a pirított zsemlemorzsa. Végül egy finom recept: brokkolikrém pirítós kenyérre vagy töltelékbe. A krémet a brokkoíi zsenge szárából készítjük. Sóscitromos vízben puhára főzzük, majd levét leöntjük. Kevés pirított vajban megforgatjuk, majd áttörjük. Hozzáadjuk néhány főtt tojás sárgáját, némi vajat és a fűszereket; szerecsendiót, törött fehérborsot. Kevés zúzott fokhagymával és petrezselyemmel is ízesíthetjük. Úgy tűnik, nyers hajtásaiban még több rákellenes anyag található, ezért újabban nyersen, salátának, salátaösszetevónek is fogyasztják, (átv)