Új Szó, 2008. október (61. évfolyam, 227-253. szám)
2008-10-22 / 245. szám, szerda
vww.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. OKTÓBER 22. Szülőföldünk 29 i Az Ung-vidéki településen tapasztalható változás nem egy több millió koronás támogatásból megvalósuló európai uniós „kirakatprojekt" eredménye A pálóci példa Pálóc. Nagykapostól alig hét kilométerre található, északi irányban. Ha valaki az Ung-vidék központjából Nagymihályba utazik, kénytelen ezen a négy és fél ezres lélekszámú, többségében romák lakta nagyközségen áthaladni. LECZO ZOLTÁN Magam is gyakran megfordulok errefelé, de a legutolsó időkig semmi olyasmit nem láttam a faluban, ami miatt kedvem lett volna - akárcsak néhány percre is - megszakítani itt az utamat. Nemrégiben azonban arra lettem figyelmes, hogy Pálócon és környékén szokatlanul sok jobbkormányos autó közlekedik, és az is feltűnt, hogy mostanság a település szinte minden második lakóházát renoválják. Pont azokat az ingadanokat, melyek - bedesz- kázott ajtókkal és ablakokkal - évekig álltak üresen, mert a lakóik szinte egyik napról a másikra kiköltöztek. Most viszont a jól öltözött pálóci romák átépítenek, felújítanak, nyugati gépkocsikat vesznek, és folyamatosan szépítik a lakóhelyük környezetét. Mi történhetett ebben a faluban? Mit csinálnak itt másképp? Hisz valljuk be őszintén, a kelet-szlovákiai településeken - főleg azokban, melyekben jelentős számú roma él - nem sok helyen fogad minket a pálócihoz hasonló látvány. 1500 pálóci roma külföldön dolgozik Jozef Kočan polgármester, akivel a községházán ülök le beszélgetni, elmondja, hogy a településen tapasztalható változás nem egy több millió koronás támogatásból megvalósuló európai uniós „kirakatprojekt” eredménye. Mindössze arról van szó, hogy az itteni romák többsége külföldön dolgozik, s az ott megkeresett pénzt itthon költi el - és nem mellesleg, értelmes dolgokra. Persze mindezeknek előzményei is vannak. „Huszonhét éve irányítom a községet - mondja a polgármester. - A helyi romatelepet már 1960-ban felszámolták, de az iskolalátogatással még 1981-ben is komoly problémáink voltak. Ezen a helyzeten mindenképp változtatni szerettünk volna. Egy év alatt sikerült az egy roma gyerekre eső 160 igazolatlan órák számát 60 óra alá szorítanunk. Sokszor elég volt a jó szó, a meggyőzés ahhoz, hogy eredményt éljünk el, de ha kellett, az is előfordult, hogy szigorúbb intézkedésekhez folyamodtunk. Abban az időben lehetőségünk volt a szociális juttatások csökkentésére is. A feleségem és a két lányom pedagógus, így láttam, milyen fontos szerepe van az oktatásnak abban, hogy a gyerekekből később milyen felnőtt válik. A pálóci romák mindig dolgosak voltak, az előző rendszerben az építkezéseken, az erdő- gazdaságban vagy a mezőgazdaságban vállaltak munkát. Kassára egy építőipari cég 5-6 autóbusza hordta hetente az embereket: hétfőn reggel indultak, és csak szombaton jöttek haza. A rendszerváltás után ezek az emberek elvesztették az állásukat. Sokan azért lettek munkanélküliek, mert kezdetben magasabb volt a segély annál az összegnél, amit ezen a vidéken munkabérként kaptak. Aztán néhányan külföldön próbáltak szerencsét, kezdetben Csehországban, Németországban, Belgiumban, Ausztriában, majd Írországban és Angliában vállaltak munkát. Jelenleg a pálóci romáknak mintegy a fele - kb. 1500 ember - dolgozik külföldön. A faluban járva könnyen megállapítható, hogy kik ezek, hisz ahol építkeznek vagy felújítanak, ott szinte biztos, hogy ilyen külföldön dolgozó roma vagy a hozzátartozói élnek. Nagyon fontos tudnivaló, hogy azok, akik elsőként mentek ki, segítették a később érkezőket. Az itteni romák többségére büszke vagyok. A tizenegy tagú önkormányzatban jelenleg 3 roma képviselő van, de az 50-es évektől a helyi nemzeti bizottságokban, majd az önkormányzati testületekben is voltak mindig képviselőik. A négy helyi választó- körzet közül egyet úgy alakítottunk ki, hogy ott csak romák szavaznak, így minden választáskor garantáltan bekerül az ő tisztség- viselőjük is a testületbe”. BMW és Ford a ház előtt, Kawasaki az udvaron A falu első emberétől azt is megtudom, hogy Pálócon nemcsak azoknak sikerült boldogulniuk, akik külföldön dolgoznak. Vannak a faluban roma vállalkozók, pedagógus végzettségűek, sőt a nyitrai egyetem pedagógiai tanszékének egyik nemrégiben elhunyt tanára is ebből a faluból származott. Bár a település lakosainak többsége roma származású, komolyabb konfliktusok a különböző népcsoportok között sohasem voltak. Persze antiszociális egyének mindenütt vannak, de a számuk itt szerencsére elenyésző. Ezután a faluba indulok, hogy találkozzak néhány külföldön dolgozó helybélivel. Találomra megszólítok egy férfit, aki egy terepjáró mellett épp a fűnyíróját tisztogatja, a láthatóan nemrég felújított, kétszintes családi háza előtt. A fiatalember Angliában él és dolgozik, bútorokat csomagol egy üzemben. Az autót az ottani keresetéből vette, a ház ugyan a szüleié, de az ő pénzéből újították fel. Úgy tervezi, egy-két hétig még itthon marad, aztán visszamegy. Azt javasolja, ha többet akarok megtudni a kinti körülményekről, keressem meg Dušan Táncost, aki a pálóci romák közül a legrégebben él Angliában. Táncos urat nagy munkában találom, garázst építtet, és épp egy nemrégiben vásárolt háromszintes házat alakíttat át. A BMW-je és Fordja a kapu előtt parkol, az udvaron egy Kawasaki márkájú motorkerékpár áll. Felesége tiltakozására ügyet sem vetve, szívélyesen invitál beljebb. Szépen berendezett szobában hellyel kínál, kávét főzet - mindenütt rend és tisztaság. „Tíz évvel ezelőtt, 1998 júniusában érkeztem meg Londonba a családommal - kezdi a történetét. - Politikai menekült státusért folyamodtunk, melyet öt év elteltével kaptunk meg. Kezdetben naA dolgozni akaró pálóci romákra mostanában szebb napok virradnak A falura most már az a jellemző, hogy a romák közül sokan élnek jobb körülmények közt, mint a nem romák (Szabó Bernadett felvételei) gyón nehéz volt. Pénzünk nem volt, angolul sem tudtunk, nem ismertük az ottani viszonyokat. Szociális segélyből éltünk, melyből szerényen berendezhettük a lakásunkat is. A gyerekek iskolába jártak, de mi a feleségemmel sokáig nem találtunk munkát. A helyzetünk másfél-két év elteltével kezdett javulni. Egy pakisztáni származású ember segített, aki rábeszélt minket, hogy az asszonnyal együtt iratkozzunk be az iskolába, és tanuljunk meg angolul. Ez a pakisztáni egyébként a főnököm volt, öt és fél évig ugyanis egy londoni üzemben dolgoztunk, virslit készítettünk. Könnyen befogadtak a munkatársak, látták, hogy keményen dolgozunk. Volt, hogy a hét minden napján vállaltunk műszakot. A rendőrséggel dolgunk nem akadt soha, pontosan bejártunk a munkahelyünkre, és húztuk az igát, hisz pénzt akartunk keresni. A helybéliekkel sem volt semmilyen konfliktusunk. Ahhoz, hogy békében éljenek egymás mellett az emberek, nem sok minden szükséges: meg kell érteni a másikat, és alkalmazkodnunk kell egymáshoz. Londonból, ahol évről évre egyre drágább lett az élet, később elköltöztünk. Shef- fieldben találtam munkát. Időközben sok itteni család - különböző okok miatt - hazajött, mi viszont tíz éve nem voltunk itthon. Angliába Szlovákia minden részéből jöttek romák, de sokan az első egy-két hét nehézségeit látva megfutamodtak. Főleg a kezdet- telekor jó, ha segítik az újonnan érkezőket. A rokonoknak, a földijeimnek, de az idegeneknek is - legalább 150 embernek - segítettem munkát találni. Esküszöm, „Angliában jobb az élet, ott rend van, szigorúság" - mondja Dušan Táncos mi az, amit nem. Amikor hazajöttem, napokig aludni sem tudtam, sehol sem találtam a helyem. Más világhoz szoktam, itt idegen volt minden, vissza akartam menni Angliába. Közben észrevettem, hogy a helybéliek közül sokan irigykedve, nem jó szemmel néznek rám. A falura most már az a jellemző, hogy a romák közül sokan élnek jobb körülmények közt, mint a nem romák. Nem tudom, mire irigyek az emberek, hisz a lehetőség bárki előtt adott volt. Mellesleg a pálóci romák kint is tudtak bánni a pénzzel, és tudtak dolgozni is. Mások a megkeresett pénzüket elszórták, ők ellenben hazahozták a keresetüket. Állítom, sokat változott azoknak a mentalitása, akik huzamosabb ideig dolgoztak külföldön. Fegyelmezettebbek, kötelességtudóbbak lettek, és az is megfigyelhető, hogy a jobb körülmények között élők kevesebb gyereket vállalnak. Érdekes, hogy közülünk mégis kevesen maradnak végleg külföldön. Mi, a feleségemmel szeretnénk itthon maradni, de tényleg nem tudom, mit hoz a jövő. Ha esetleg nem találnánk meg idehaza a számításunkat, Londonba, Shef- fieldbe vagy valamelyik másik angliai városba bármikor visszamehetünk... ” soha senkitől egy fillért sem fogadtam el ezért. Ahogy telt-múlt az idő, egyre jobb körülmények között éltünk. Úgy terveztük, sohasem jövünk haza, kölcsönt veszünk fel, és házat építünk Angliában. Még kezeseket is találtunk, de végül nem mertünk belevágni, ugyanis 25 évig havi 900 fontot kellett volna törlesztenünk. Megkerestünk ugyan ennyi pénzt, de attól féltünk, ha egyikünkkel történik valami, a másik biztosan nem fogja tudni törleszteni a kölcsön részleteit. Úgyhogy két hónappal ezelőtt hazajöttünk. Az Angliában bérelt házunkat is megtartottuk, hisz mindkét fiam kint dolgozik, és egyelőre mi sem tudjuk, mit hoz a jövő. Szeretnék Szlovákiában vállalkozni, itt befektetni a külföldön megkeresett pénzt.” Aki kint volt, megváltozott Kérdésemre, hogy tíz év távoliét után hol érzi otthon magát, Angliában vagy Szlovákiában, érdekes és sokatmondó választ kapok. „Ott jobb az élet, rend van, szigorúság. Nem lehet a közhivatalnokokat vagy a rendőröket lefizetni. Be kell tartani a szabályokat, különben könnyen a bíróság előtt találhatja magát az ember. Az ott élők elfogadják egymást olyanoknak, amilyenek. Világosak a szabályok is, egyértelmű, mi az, amit lehet, és Nekik is el kell menniük ebből az országból, hogy boldoguljanak?
