Új Szó, 2008. október (61. évfolyam, 227-253. szám)
2008-10-18 / 242. szám, szombat
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2008. OKTÓBER 18. www.ujszo.com RÖVIDEN Nemzetközi Egyetemi Színházi Fesztivál Pécs. Tizenegy egyetemi teátrum mutatkozik be a Nemzetközi Egyetemi Színházi Fesztiválon, amely október 23-án kezdődik Pécsett. A négynapos programsorozat a felsőoktatási intézmények támogatásával működő amatőr társulatok bemutatkozását, tapasztalatcseréjét, a munka szakmai színvonalának növelését kívánja segíteni. A seregszemlén fellép a veszprémi Teleszterion Színházi Műhely, a Szegedi Egyetemi Színház társulata, a budapesti Képzőművészeti Egyetem társulata, a marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem, a vendéglátó Janus Egyetemi Színház, a Vilniuszi Egyetemi Színház, a debreceni KonzervArtaudri- um Színházi Műhely, a grazi UniT, a budapesti Radikális Szabadidő Színház, a belgrádi Branko Krsmanovich Akakdémiai Színház. Pozsonyból a HomoDram vesz részt a fesztiválon, Janusz Glo- waczki Negyedik nővér című darabjával, (m) Hughes archívuma a British Libraryben London. A londoni British Library 500 ezer fontért (mintegy 170 millió forint) megvásárolta Ted Hughes neves angol költő, műfordító (1930-1998) irattárának jelentős részét. Anglia egyik legjelentősebb 20. századi költőjének most megvásárolt munkái között számos kézirat, levél, feljegyzés és személyes napló található, melyek rendkívül értékes forrásanyagot jelentenek az irodalomkutatás számára. A könyvtár reményei szerint év végére sikerül majd katalogizálni és a kutatók számára hozzáférhetővé tenni az iratgyűjteményt, (mti) Greenaway prágai forgatást tervez Prága. Peter Greenaway brit filmrendező Prágában szeretné forgatni egyik előkészületben lévő filmjét. A rendező, aki Night- watching című Rembrandt-filmje premierjén járt a cseh fővárosban, sajtóértekezletén jelentette be szándékát, és megemlítette, hogy éppen Oskar Kokoschka életének megfilmesítése foglalkoztatja; az osztrák festőművész három évig élt Prágában. Greenaway, aki húsz éve járt utoljára a Moldva-parti városban, úgy fogalmazott, hogy beleillik az elképzeléseibe. Elmondta, hogy Lengyelország után most alkalmasint Csehországban keres partnereket a munkához. A Kokoschka-film főszerepét John Malko- vichnak szánta, de mint mondta, cseh színészeket is szeretne foglalkoztatni. (mti) Vázsonyi János (Képarchívum Vázsonyi János szaxofonos a Deja vu klubban Dzsessz és barokk zene STR1EŽENEC SÁNDOR Október 22-én a Deja vu klubest vendége lesz Vázsonyi János szaxofonos, az etnodzsessz magyarországi úttörője, a fiatal magyar dzsessznemzedék markáns alakja. Ismertek barokk zenei fúvós feldolgozásai (Bach, Teleman stb.), s mint elmondta, operát ír... Evekkel ezelőtt járt már Pozsonyban, a dzsessznapok vendégeként sikeres koncertet adott Drums nevű zenekara élén. Jelenlegi együttesét Triton néven jegyzik. Milyen egy átlagos munkanapod? A délelőtt a zenéé. A hangszeremmel foglalkozom, bővíteni műsorszámaimat, gyakorolok, komponálok. Mostanában leginkább zeneszerzéssel telik, éppen egy operán dolgozom, amelyet a Cyrano című színdarab szöveg- részleteire komponálok. Délután az interneten intézem ügyes-bajos dolgaimat, este pedig koncertezem (ha épp van aznap fellépés). Szerencsére elég sűrűn játszunk, illetve játszom, mert néha szólóban koncertezek. Kétféle zenei stílusban is otthonosan mozogsz. Mennyiben igényel más megközelítést a dzsessz, mint a barokk? Én mindkettőhöz eléggé hasonlóan közelítek, a barokk darabokat próbálom úgy eljátszani, mintha épp improvizálnék, a dzsessz-szá- maimnál a klasszikus zeneszerzés szabályait próbálom alkalmazni. Ez persze csak akkor igaz, ha szólóban lépek fel. Zenekarral, közös zenélésnél a koncentráció a többiek játéka felé irányul. Figyelem, merre halad a közös muzsikálás. Ugyanígy a klasszikus interpretációnál meghatározó a másik zenész játékstílusa, egyénisége. Melyik zenével foglalkozol többet? Mindkettőt nagyon szeretem, de a klasszikus zene számomra természetszerűleg próbaigénye- sebb. Szakály György találkozásai Maja Pliszeckajával, korunk legjelesebb balerinájával Hátulról is összetéveszthetetlen Párizs és Helsinki balettversenye után az idén Budapesten, a Nurejev Balettverseny zsűrijében találkozott Maja Pliszeckajával, korunk legjelesebb balerinájával Szakály György, a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas balettművésze. SZABÓ G. LÁSZLÓ Egy színpadon 1991-ben, a montreali gálán táncoltak. Szakály György háromszor volt e rangos rendezvény vendége, Maja Pliszeckaja két alkalommal A haldokló hattyút táncolta Saint-Sa- ens zenéjére. Azt a táncművet, amelyet még ma, nyolcvanhárom évesen is ámulatba ejtő virtuozitással és átlényegüléssel ad elő. „Ennek már tizenhét éve, de azóta is él bennem: rendszeresen gyakorolt - mondja Szakály György. - Bejárt az órákra. Mi meg szégyenszemre arra gondoltunk, mit tud még hetvenévesen, hattyúnak öltözve mutatni? Aztán tátva maradt a szánk. Túlzás nélkül állíthatom: a világ csodája volt, ahogy ő ezt a szerepet megformálta, eltáncolta. Tébolyító sztori. A színpadmenedzsert kérte meg, aki ott állt a közelében, hogy segítse fel a spiccére. Egymásra is néztünk Pongor Ildikóval: - Hú, mi lesz ebből? - Aztán elképesztő stílusérzékkel, színpadi jelenléttel és aurával betöltötte az egész színpadot. Tizenhatunknak együttvéve nem volt akkora sikere, mint neki. Bokáig állt a rózsában. Én még ilyet nem láttam, ahogy ő ünnepeltetni tudja magát. A bemutatkozásával, a meghajlásával... Helsinkiben is, a versenyen, ahogy bemondták, hogy Maja Pliszeckaja, öt percig folyamatosan tapsolt a közönség. Ez az élete. De ki ünnepeltesse magát, ha nem ő? Óriási táncosnő. Láttam egy DVD-t, amelyen Messerer adott órát, és Vasziljev meg Makszimova mellett Pliszeckaja is ott volt. Nem kegyelmezett magának. A legapróbb mozdulatot is fényesre csiszolta.” Párizsban, 1995-ben már a Magyar Állami Operaház balettigazgatójaként ült Pliszeckaja mellett. „Pályánk legelején elképzelni sem tudtuk, hogy egy ilyen kaliberű táncosnő közelébe kerüljünk, az összes akkori sztár utolérhetetlen volt számunkra. Olyanról mi álmodni sem mertünk, hogy egyszer személyesen találkozunk Nurejewel vagy Pliszeckajával. Nurejewel aztán egy darabban táncoltam, méghozzá Budapesten, az Operaházban, Maja Pliszeckajával pedig a párizsi balettversenyen találkoztam újra. Egymás mellett kaptunk helyet a zsűriben. A görcstől először beszélni sem tudtam, de miután felé fordultam, nagyon megörült, hogy oroszul szóltam hozzá. Később sem volt szükségünk tolmácsra, értettük egymást. Maja nagyon érdeklődő volt, de amivel ugyancsak meglepett: mindenre emlékezett abból, ami az ötveneshatvanas években történt nálunk. Zarémát táncolta A bahcsiszeráji szökőkútban. Legendává vált az itteni szereplése. Nagyon jó humorú, természetesen kommunikáló, nagyszerű embert ismertem meg benne. Könnyezve nevettem a történetein, amikor a gyerekkoráról mesélt. Helsinkiben ismét egymás mellett ültünk a zsűriben. Talán mondanom sem kell: ott is ötperces tapsot kapott a bemutatkozás után.” Montrealból is van egy emléke Maja Pliszeckajával Budapesten (Kanyó Béla felvétele) a Münchenben élő, legendás orosz táncosnőről Szakály Györgynek. „Vonattal utaztunk Torontóba, s előttünk ült Maja. Nagyon kellemes benyomást tett rám ott is. Természetesen viselkedett, nem hisztizett, semmi nagyasszonyos nem volt benne. Megkérdeztük tőle, mi történt a gálán? Észrevettük ugyanis, hogy miután a színpadmenedzser spiccre segítette, egyszer csak letette a lábát, és rugózott kettőt. »Képzeljétek! Életemben először begörcsölt a lábam« - mondta hetvenévesen. Ami abban a korban ugye, már nem olyan nagy csoda. Utána viszont egyedül visszaállt spiccre, és végigtáncolta a számot. Fantasztikus személyiség. Igazi primadonna. És még mindig vonzó, nagyon szép az arca.” Budapesten, a Nurejev Balettversenyen egyszer kikelt magából a viták hevében. Másképpen ítélte meg egy táncos teljesítményét, mint a többiek. Vitába szállt néhány kollégájával. „Hirtelen felugrott, és elkezdett táncolni. Megmutatta, milyen egy arabeszk, hogy ezt így kell csinálni, és nem úgy. És csapkodta az asztalt, hogy én vagyok az elnök. Magas sarkú cipőben toporzékolt. De a következő pillanatban már ismét nyugodt volt, kenyérre lehetett kenni. El tudom képzelni, ahogy A bahcsiszeráji szökőkút Zarémájaként félté- kenységi rohamában megölte a tatár kán új szerelmét, Mariát, a lengyel királylányt. Ahogy beleszúrta a tőrt! A színpadon igazi félistennő, aztán amint elkezd veled beszélgetni, kiderül: olyan, mint te. Egyáltalán nem egy megközelíthetetlen ember. Nem okoz gondot megkérdezni tőle, hogy mit iszik, bort vagy vodkát? A válasz természetesen az volt, hogy egyiket sem. Tartja magát a szigorú életrendjéhez. Azért néz ki olyan remekül még ma is. Meghívtam őt egy szombat délelőtti beszélgetésre a táncművészeti főiskolára. Eljött. Járkált fel-alá a növendékek között, elképesztő belső energiával mesélt az életéről. Szavakkal is őrületesen jól tudja szórakoztatni a közönséget. Csupa hév, csupa dinamika, áradó nőiség, nagyon nagy vonzerővel. Két.órán át folyamatosan beszélt. Szerepekről, szerelmekről, színházról, művészetről, Moszkváról, Münchenről, a férjéről, Rogyion Scsedrinről, a híres zeneszerzőről, aki nem egy zeneművet komponált számára. Amikor arra gondoltunk, hogy már fáradt, közölte, hogy nem, még bírja, s már mondta is, hogy az ő férje a világ legjobb férje, mert elviseli őt. Úgy lelkendezett, mint egy húszéves lány, akit fűt a szerelem. És milyen a művész? Amint véget ért a beszélgetés, és mentünk vissza az irodába, fél emeletet kellett csak megtenni, de az már gondot okozott neki. Miközben bent, a teremben magas sarkú cipőben száguldozott a gyerekek között. Élmény volt. Megismételhetetlen élmény.” És még egy maradandó emlék - egy felejthetetlen vacsora. „Majdnem lezuhantam a székről, úgy nevettem, ahogy két fogás között előadta, hogyan szórta a cukrot a kásájára az édesanyja. Mivel ő volt a legkisebb a családban, neki jutott mindig a legkevesebb. Mire odaért hozzá a mamája, finoman összecsapta a kezét, s ami lehullott róla, azt kapta ő. De ahogy ezt megmutatta, eljátszotta - én azt nem fogom elfelejteni soha. Színpadon több szerepben láttam őt. Technikai tudásával mindannyiszor ámulatba ejtett, előadásmódja lenyűgözött. Boldog vagyok, hogy találkozhattam vele, hogy vannak emlékeim, amelyek hozzá kötnek. A legendákkal van így az ember. Belelapoz egy könyvbe, és azt mondja: *Istenem, de kár, hogy már nem él!* Ő viszont még itt van. Egy igazi, hús-vér legenda, aki alig változott az évek során. Sok Hattyút láttam már a színpadon - Maja maga a megtestesült csoda. Még hátulról sem lehet összetéveszteni senkivel. Olyan karjai senkinek nincsenek, mint neki. S ahogy bejön a színpadra, már az is egy külön szám. Remek humorérzékkel megáldott, varázsos ember. Nem hiszem, hogy zokon venné, ha hallaná, hogy most azt mondom: csuda spiné.” Szakály György: „Olyan karjai senkinek nincsenek, mint neki" (Somogyi Tibor felvétele)