Új Szó, 2008. október (61. évfolyam, 227-253. szám)
2008-10-16 / 240. szám, csütörtök
OTTHONUNK 2008. október 16., csütörtök 6. évfolyam, 1. szám A kiegészítők valóban saját ízlésünkről, egyéniségünkről árulkodjanak Hogy otthonos legyen a lakás... Készen van a lakásunk... vagyis majdnem kész. Ami még hiányzik, azok a berendezési tárgyak, a világítás és az utolsó simítások. „Ó, ez már igazán gyerekjáték!” - gondoljuk sokan, pedig épp ezek az apróságok igénylik a legtöbb időt. Ugyanis ezektől lesz Otthon a lakásunk... ÖSSZEFOGLALÓ túl tehát fontosak a lakás, és a helyiségek adottságai. A világítás nagyon lényeges részlet. Nemcsak fizikai szükségessége miatt, hanem mert az ügyesen elhelyezett vüágítótestek, lámpák, falikarok, más fényforrások az egész helység hangulatát adják meg. Fontos optikai szerepük is van: segítségükkel módosíthatjuk a helység nagyságát, formáját. Nagy területű szobákban inkább lefelé, míg kis területen felfelé irányuló fényforrásokat használjuk. Háromféle világítást különböztethetünk meg: a fővüá- gítást, mely az egész helység egészére biztosiba a fényt, a helyi világítást, amelyet egy-egy tevékenység, vagy funkció szerint használunk, és a hangulatvilágítást, melynek segítségével érdekesebb építészeti részeket, berendezési tárgyakat emelhetünk ki. Pontosan hol legyenek a különböző fényforrások? Praktikus szempontokat is figyelnünk kell: járjuk végig a lakást, melyek azok a részek, sarkok, tárgyak, stb., amelyeket meg kell világítani, és melyek azok, amelyek jobb, ha árnyékban maradnak. Nézzük végig egy ádagos lakás egy-egy helyiségét abból a szempontból, hogy melyikben milyen típusú világítás tanácsolt. Konyha: általában használunk egy mennyezeti világítást, ezen kívül hasznos lehet helyi világítás is, pl. a mosogató fölé beépíthető fénycső, mely koncentráltabb fényt ad. így, ha este kiosonunk egy kis nasira nem kell fényárban úsztatnunk az egész konyhát. Nappali: általános a csillár használata. Mielőtt kiválasztjuk a lámpatestet, jól méljük fel a méretarányokat: egy kisebb szobában furcsán hat a hatalmas csillár, főleg, ha nem nagy belmagasságú a helység. Jó, ha a kapcsoló lehetővé teszi, hogy egyszerre ne használjuk az összes égőt. Csilláron kívül használhatunk még az ülőgarnitúra tartozékaként állólámpát, illetve falikarokat. Dolgozó: akár egy külön szoba, akár csak egy sarok, mindenképpen szükséges asztali lámpa használata. Vigyázzunk, hogy a lámpaernyő eltakarja az égőt; ellenkező esetben nagyon kellemet(Képarchívum) len, égő fényt ad, mely nem tesz jót a szemünknek. Szintén a szemünk védelme érdekében jobb, ha nem szemből, hanem kissé oldalról érkezik a fényforrás a dolgozó felületre. Hálószoba: itt is használhatunk csillárt, de tökéletes megoldás a falikarok, éjjeli lámpák használata. Ez utóbbi különösen ajánlott: ki nem szeret elalvás előtt olvasgatni kicsit, és ugye, milyen illúzióromboló, ha ki kell kelni a jó meleg ágyból, hogy leoltsuk a villanyt, majd a vaksötétben lehetőleg épségben visszatalálni? Fürdőszoba: nagyságtól függően több fényforrást is használhatunk, de a tükör közelébe mindenképpen érdemes vüágítótestet szerelni. Kis fürdőben ez az egy fényforrás is elég lehet. Kellemes érzetet ad, ha a fürdőben használatos lámpák nagy fényt adnak: a nagy világosság tágítja a teret, és növeli a „tisztaságérzetet”. Ugyanezt a hatást érhetjük el fényes felületek, króm kiegészítők, tükrök használatával. A tükör elé helyezett gyertyáknak még külön térnövelő hatásuk van. Egyéb helyiségek: a lakás többi helységét funkciójuknak megfelelően világítsuk meg. A hangsúly a kényelmen, és a kellemes érzeten van: tudjuk, hogy a világosság hatására jobb hangulatunk támad. A veszélyesebb helyeket, pl. egy sötét helyen levő lépcsőt tanácsos diszkréten megvilágítani. Egy-egy érdekesebb építészeti részletre, képre, tükörre szintén felhívhatjuk a figyelmet ügyesen elhelyezett hangulat- vüágítással. Jól hasznosíthatók ilyen célokra a rejtett világítótestek is. Most már valóban beköltözhetünk újonnan kialakított, vagy átalakított lakásunkba. Már csak az utolsó simítások vannak hátra, amelyektől igazán a miénk, egyéniségünk, életstílusunk tükrözője lesz otthonunk. A munkáknak ez a legsokoldalúbb, legfárasztóbb, de egyszersmind legélvezetesebb része is. A részleteken itt is, mint az élet legtöbb területén, sok múlik. Gyakran nem is tudjuk, mitől érezzük jól magunkat egy lakásban, vagy épp ellenkezőleg: mitől van nyomasztó érzésünk. A titok nyitja a kiegészítőkben, a részletekben rejlik. És ez az, amire tényleg semmilyen recept nincs. Lehetnek ajándékba kapott, vásárolt, vagy akár saját magunk által készített tárgyak is. Egy szép kép a falon, különleges óra, gyertyatartók, szőnyegdarab, térítők, szobrok, ajándéktárgyak, no és persze a függönyök. Itt egy a fontos: a kiegészítők valóban a saját ízlésünkről, egyéniségünkről árulkodjanak. Mutassanak meg egy kis izgalmas szeletet belőlünk. A berendezésről még egy apróság: a növényekről se feledkezzünk meg! Persze, nem kell telezsúfolni a lakást zölddel, de ízlésesség határain belül meghittséget, harmóniát sugároznak, mintegy élettel telítve a lakást. (1, a, st) (Képarchívum) Csillogó külső, sokszínűség, ilyen a trendi lakás! A fehér mindig a divatos TÁJÉKOZTATÓ A nagyközönség minden év áprilisában Müánóban, a rangos Salon Internazionale del Mobüe - iSaloni - bútorkiállításon találkozhat a legújabb lakberendezési dizájnnal és divattal. Az idei müánói bútorkiállításon - ahol felvonultak a különböző stílusú otthondizájnt képviselő, az innovatív irodaberendezést gyártó, a modern fürdőszobákat vagy a legújabb konyhadivatot alakító cégek egyaránt - számos rekord született, például a 2450 kiállító cég nettó 230 ezer négyzetméteren mutatta be újdonságait. Már a kölni IMM kiállításon érződött, hogy a fehér fontos szín lesz 2008-ban. Emellett hódít a bőr, a kristály és a fényes felületek, vagyis minden, ami eleganciát sugall. A külső csillogáson túl a bútorok funkcionális sokszínűsége is lenyűgöző. A modern háttámlák csúsznak és hajlanak, és többnyire a karfák is több pozícióban dönthetők. így alig néhány mozdulattal a kényelmes ülőbútor heverővé változik vagy a fotel lábtartóvá; az elemes darabokból bárki testre szabottan alakíthatja otthonát. A kétévente látható SaloneUffi- cio irodabútor-kiállítás idén az irodaterület minél átláthatóbb kialakítását helyezte a fókuszba. Az iroda, mint kreatív középpont elnevezésű projektben bemutatott sémák fő célja az volt, hogy látassák, hogyan lehet a térrendezéssel és az ergonomikus bútorokkal emberivé és a kreativitást ösztönzővé varázsolni a munkahelyeket, (pp) A német lakás-takarékénztárak az ingatlan mozgatói Trendek a lakásiacon ÚJ SZÓ-HÍR A nálunk is rendkívül népszerű lakás-takarékpénztárak „őshazájában”, Németországban napjainkban 25 millióra rúg a lakás-takarékpénztári tagok száma, akik együttesen 743 milliárd eurót halmoztak fel számláikon - mondta Roland Vogelmann, a piacvezető Bausparkasse Schwäbisch Hall (a szlovák piacon szintén éllovas Első Lakás-takarékpénztár társtulajdonosa) vezetőségi tagja. Németországban mindmáig a lakás-takarékpénztárak számítanak az ingatlanfinanszírozás első számú forrásának (mint megtakarítási lehetőség terén ugyancsak kiemelkedő a súlya), részesedésük tavaly meghaladta a 35 százalékot, és csak ezután jöttek a takarékpénztárak (32 százalék) és a jelzálog-folyósítók (16,5 százalék). Természetesen Németország a vüág egyik legfejlettebb állama, lakásállománya azonban, különösen a keleti országrészben nem igazán korszerű. Az egykori keletnémet tartományokban az ingatlanok közel egy- harmada 1918 előtt épült, további 28 százalékuk pedig 1918 és 1949 között. Ez is jelzi, Európa legnépesebb országában intenzív lakásépítésre van szükség. A Bausparkasse Schwäbisch Hall adatai szerint csak napjainkban legalább 245 ezer lakás hiányzik a piacról és ez a szám 2010-re 275 ezerre nő. Ez azért érdekes jelenség, mert az ország összlakossága már évek óta stagnál, sőt 2000 és 2010 között 82,3 millióról 81,9 millióra mérséklődik. Ám ezzel párhuzamosan az egyre kisebb családok, egyszemélyes háztartások miatt a háztartások abszolút száma folyamatosan emelkedik: a 2000-es 38,4 millióról 2010-ben 40,1 millióra. Természetesen a fejlődés részeként nő az egy főre jutó lakásterület nagysága is: ez most a nyugati országrészben 47 négyzetméter, a keleti országrészben pedig 40 négyzetméter. A klasszikus lakásépítés mellett mi számít a közeljövő fő csapásirányának? Roland Vogelmann szerint az ingatlanok energiaigényének csökkentése (a háztartások fogyasztják el a teljes energiaszükséglet 30 százalékát), továbbá a mennyiségi szempontok helyett a minőség kerül előtérbe, (shz) Milyen berendezési tárgyakat használjunk? Nos, ez a lakberendezés azon része, amelyre nem igazán létezik recept, hiszen teljesen egyéni ízlésünktől és persze pénztárcánktól függ. Az is lehet, hogy egészen véletlenül botlunk bele a számunkra legideálisabb berendezési tárgyakba. Jó, ha előzetes kalkulációt vezetünk mindenről, többször tér- | vezünk, és széleskörűen tájékozódunk, hi- / , 38 szén ugyanazt a y ' PjJ lakberendezési JP HÍr tárgyat más- tj',i l Fi más helyen j ' • t ár akar tore- '\A, dékáron sze- - .<0 rezhetjük meg. h. * A berendezési tár- GH gyaknál az egyik legfonto- Sí sabb szempont, hogy a kivá- , lasztott bútorok harmonizál- *ÓA janak a falak, a padló, a ^ mennyezet színével, a bur- 1 kolatok anyagával, és így Ap; 1 megteremtsék az elérni ; , kívánt hangulatot. Igaz \- fm viszont, hogy néha épp az egymást „ütő” stílusok egyidejű használata is különleges hatást érhet el. Következő fontos szempont, bár kicsit furcsán hangzik, de a megvenni kívánt bútorok, egyéb tárgyak mérete. Ez főként kis lakásoknál okozhat gondot, ahol egyébként is nehezebben férünk el, pláne, ha még telezsúfoljuk mindenféle berendezési tárggyal. Nem lehet mindent egyszerre beszerezni, amibe beleszerettünk. Ettől a hatás túlzsúfolt és nyomasztó lesz. Az egyéni ízlésünkön