Új Szó, 2008. október (61. évfolyam, 227-253. szám)

2008-10-16 / 240. szám, csütörtök

Iskola utca-hirdetés 15 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. OKTÓBER 16. Az ösztöndíjban részesülő iskolák tevékenységével a Csemadok-székház előcsarnokában rendezett alkalmi tár­laton ismerkedhettek a vendégek (Csuport István felvétele) Az Érsekújvári Magyar Tanulóifjúságért Alapítvány díjkiosztó ünnepsége Ne hagyjuk veszni a tehetségeket! Érsekújvár. Október máso­dik péntekén tartotta ha­gyományos díjkiosztó ün­nepségét a budapesti székhelyű Érsekújvári Ma­gyar Tanulóifjúságért Ala­pítvány. A nemes kezde­ményezés Luzsicza Lajos érsekújvári születésű Munkácsy-díjas festő ne­véhez fűződik, az elhunyt művész fia, Luzsicza Árpád vett részt az érsekújvári ünnepségen. SZÁZ ILDIKÓ Az öregdiákok első alkalommal 1992-ben a gimnázium megalaku­lásának 150. évfordulóján adtak át egyszeri ösztöndíjat. Azóta minden év októberében megismétlik a szép hagyományt, az Érsekújvári Ma­gyar Tanulóifjúságért Alapítvány létrehozói, támogatói jóvoltából. Kezdetben csak a Pázmány Péter Gimnázium diákjai, később már a Czuczor Gergely Alapiskola tanu­lói, a Közös Igazgatású Jedlik Ányos Elektrotechnikai Szakkö­zépiskola és Kereskedelmi Akadé­mia, továbbá az Építészeti Szakkö­zépiskola diákjai is részesültek eb­ben az elismerésben. A nevesített ösztöndíjak ünnepé­lyes átadása előtt Száraz Dénes al­polgármester, a Pázmány Péter Gimnázium igazgatója emlékezett az alapítvány létrehozóira, köszö­netét mondva eddigi támogatásu­kért. Jelentős anyagi támogatást nyújtottak az alapítványnak az el­múlt években: Korda Kurzweil La­jos New Yorkból, a Holota lányok - Érsekújvár városbírájának a lányai- Chiléből, Martin-Takács Erzsébet- Luzsica Lajos osztálytársa - To­rontóból, vagy Zimer-Mitosinka Lívia Svédországból. A kuratórium jelenlegi elnöke Radocsai Ákos - aki nagyapai ágon tősgyökeres ér­sekújvári -, és a kamatszegény idő­szakban maga is jelentős összeggel növelte az alapítvány tőkéjét. Ösztöndíj a tehetségeknek! Dr. Holota János, Érsekújvár volt polgármesterének emlékére alapított díjban részesült Salgó Viktória, a gimnázium 4. A osztá­lyos diákja, aki nemcsak színjeles tanuló, hanem kitűnően gitározik, énekel, szaval, rajzol és fest, jelen­tős sikereket ért el különböző ver­senyeken. A rangos Pegazus alko­tópályázaton elnyerte a harmadik díjat. Zimer Zoltán, a háborúban eltűnt gimnazista emlékére alapí­tott ösztöndíjat idén Fodor Zsófia, a Pázmány Péter Gimnázium 4. A osztályos diákja vette át, aki a Mi One? diáklap főszerkesztője. Szá­mos történelmi és matematika ver­seny eredményes résztvevője. A másik Zirner-díjat Szalai Szabolcs, a gimnázium 4. A osztályos diákja kapta, aki az Öveges József Fizika- versenyen, nemzetközi matemati­kaversenyen, az Ismerd meg a szlovák nyelvet vetélkedőn nyert jelentős helyezést. A Kurzweil csa­lád emlékére alapított díjat Vojtek Zsófia, a nyolcéves gimnázium végzős diákja nyerte el, aki első­sorban a történelem szerelmese, a Kecskés László Társaság által ta­valy hirdetett pályázaton: A kite­lepített magyar megpróbáltatása­iról készített pályamunkáját nagy elismeréssel fogadták. Diósi Jó­zsef díjban részesült Hornyák Vik­tória, a nyolcéves gimnázium di­ákja, matematikus tehetség. A Ka­tedra levelező versenyen második lett szekundósként, terciásként a harmadik. A Kenguru szlovákiai fordulójában a 2. helyen végzett. A pénzjutalommal járó díjakat Gejza Pischingertől, Érsekújvár polgár- mesterétől vették át a diákok. Díjeső az alapiskolában Elismerő jutalomban, ösztöndíj­ban részesült Ürge László, a Czu­czor Gergely Alapiskola 9. B osztá­lyos tanulója, a Czuczor Gergely Nyelvművelő Verseny nemzetközi, megyei döntőjének 1. helyezettje, a Zrínyi Ilona matematikai verseny megyei fordulójának 4. helyezett­je, a FyzIQ fizikai levelezőverseny kerületi 1. helyezettje, a Tudok természettudományi vetélkedő szlovákiai döntőjének 1. helyezett­je. Kovács Lívia a 9. A osztályból az Ismerd meg a szlovák nyelvet! járá­si és kerületi fordulóján első helye­zett lett, az országos fordulón pedig hatodik. Az Ady-napok angol ver­senyén első helyet ért el. A Jedlik Ányos Természettudományi ver­senyen az 1. helyen végzett csapat tagja volt, a járási úszóversenyen pedig szintén dobogós helyen vég­zett. Csontos Edina a Szép szó szlo­vákszavalóverseny 2. helyezettje, a 2007-es Tudok országos verseny 2. helyezettje lett. Ők Luzsica Lajos Árpádtól vehették át a nem min­dennapi elismerést. Eredményes iparisták és építészek A Közös Igazgatású Jedlik Ányos Elektrotechnikai Szakközépiskola és Kereskedelmi Akadémia tanulói közül a Koppány-Schwitzer család emlékére alapított ösztöndíjat ka­pott Molnár Dávid 4. E osztályos tanuló. Dávid a matematika és fizi­ka, számítástechnika világában ér­zi jól magát. A Gordiusz matemati­ka versenyen 1. helyen végzett. A Zenit programozási- és Infoprog számítástechnikai versenyek ered­ményes megoldója. Kardos Péter a 3. E osztály tanu­lója szintén ösztöndíjas lett, a Ge­nius logicus 2006/2007-es verse­nyen arany okleveles lett, a Gordi­usz verseny első helyezettje. Brünnben a nemzetközi matemati­kai versenyen 2006/2007-ben 1. helyen végzett, tavaly is dobogós helyet szerzett. A Középfokú Építé­szeti Szakközépiskola diákjai közül Pintér Tamás kapott ösztöndíjat, amelyet Dr. Polgár Istvánnétól ve­hettek át. Könyvjutalomban részesült Csu­port Máté, Molnár Gábor, Struck Gustav Ingo, ók Dr. Fekecs Rezső­től, az alapítók egyikétől vették át az elismerést. A Pázmány Péter Polgári Társu­lás könyvajándékát a következő ta­nulók kapták: Kollár Ronald, Bányi Endre, Balogh Krisztina és Farkas Szilvia, nekik Farkas Tibor megyei képviselő gratulált az elismerés­hez. Kiss Gyuláné kuratóriumi tag­tól kapták meg az ajándékot a Czu­czor Gergely Alapiskola tanulói, köztük Šoóš Alexandra, Tóth Ger­gely és Tóth Kinga. Az iparisták leg­jobbjai: Fekete Judit, Berecz Dávid és Matus Gábor az építészek közül Csóka Rudolf, Kotroczó József és Vavrík Attila kaptak értékes olvas­nivalót az adományozóktól, nekik Török József városi képviselő adta át a könyvjutalmat. A szerkesztőség a Diákhálózaton kis csoportot alkot Az Alma Mater diákújságírókat keres Módosult időponttal XVII. Katedra Napok A Katedra Alapítvány vezetősége tisztelettel meghívja az érdeklődő­ket a XVII. Katedra Napok nyilvá­nos rendezvényeire, amelyet Du- naszerdahelyen tartanak, az erede­tileg megjelölt korábbi időpont he- lyett2008. október23-24-én. Október 23-án, a Katedra Társa­ság rendkívüli, zárt ülése után hat órától a Vámbéry Irodalmi Kávé­házba hívják az érdeklődőket - pe­dagógusokat és szülőket - Lacza Tihamér Tankönyvek hősei I. című kötetének bemutatójára, amelyet Csicsay Alajos nyugalmazott peda­gógus mutat be. Az estet A. Szabó László, a Katedra Társaság elnöke vezeti, védnöke pedig a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége. Másnap, október 24-én 9.30-ra várják a szervezők a dunaszerdahe- lyi városi művelődési központ mo­zitermébe Globalizáció és/vagy re­gionalizmus az oktatásban című előadáscsokrukkal mindazon isko­lavezetőket, pedagógusokat és is­kolabarátokat, akik számára fontos az új oktatási törvény megismeré­se, a tantervekkörül kialakultjelen­legi helyzet. A szervezők a téma fontosságá­ra, aktualitására való tekintettel hazai szlovák és magyar, valamint magyarországi szakemberek elő­adásait kínálják. Jelentkezni a Ka­tedra Alapítvány címén, illetve e- mail címén lehet: Kukučínova459., 929 01 Dunajská Streda, Tel.: 031/552 9028, fax: 031/590 2712, e-mail: katedra@katedra.sk. (nat) JUHOS MELINDA Ha szívesen bekapcsolódnátok egy aktív, fiatalokból álló szerkesz­tőség munkájába, akkor itt a lehe­tőség. A Diákhálózat által kiadott Alma Mater egyetemista lap diák­új ságírókat keres. A szerkesztőség a Diákhálózaton belül egy kis csopor­tot alkot, amely önállóan végzi a lapkiadással járó szinte összes fel­adatot. A szerkesztőségbe nagyon szívesen várnak benneteket, legye­tek akár egyetemisták, akár leendő egyetemisták, függetlenül attól, hova készültök egyetemre, lehet az Pozsony, Nyitra, Kassa, Magyaror­szág, vagy akár Csehország. Hiszen jelenleg is nagyon sokszínű a szer­zők palettája, van, aki Kassáról, van, aki Magyarországról küldi rendszeresen cikkeit. Ők nem vesz­nek részt a rendszeres szerkesztő­ségi megbeszéléseken, viszont e- mailben mindenről értesítést kap­nak, és ők is ilyen formában küldik ötleteiket. Tehát ha van kedvetek, akkor írjatok a szerkesztőségbe bátran egy e-mailt, és a kiadvány szerkesztői biztosan találnak vala­milyen együttműködési formát. El­érhetőségek: melinda.juhos@gma- il.com, almamater@centrum.sk, www.diakhalozat.sk. Nyílt napok a komáromi ipariban A Komáromi Ipari Szakközépiskola igazgatósága október 23-ától ok­tóber 25-éig nyílt napokat tart, melyek elsődleges célja a pályavá­lasztás előtt álló fiatalok tájékoztatása. Nemcsak az alapiskolák ki­lencedikeseit, hanem az alsóbb osztályos tanulókat is sok érdekes in­formáció várja. A pályaválasztási tanácsadók is tájékoztatást kapnak az egyes tanulmányi szakokról. A 2009/2010-es tanévben magyar tanítási nyelven a következő szakokon folytathatják tanulmányaikat a mostani kilencedikesek: gépészet, elekrotechnika, műszaki infor­matika, műszaki líceum. Szlovák tanítási nyelven az elektrotechnika és a műszaki líceum közül választhatnak a leendő iparisták. A komá­romi alapiskolások már korábban, október 21-én és 22-én, a vidéki tanintézmények diákjai október 23-án, 24-én és 25-én, 8.30-tól 13 óráig tekinthetik meg a szaktantermeket, a laboratóriumokat és a kollégiumot is, természetesen megfelelő tájékoztatás kíséretében. A rendezvény jelentőségét bizonyítja, hogy az itt látottak nemegyszer váltak döntő fontosságúvá a pályaválasztás során, (dtk) Forradalmi angol és német nyelvtanulás! Interjú Farkas Zoltán, Taxus International Mi az önök nyelvoktatási módszerének a lényege? Ez a módszer eltér a hagyo­mányos, Európában megszokot­taktól elsősorban azért, mert nagyon kevés nyelvtant taní­tunk, és inkább a kommunikáci­óra helyezzük a hangsúlyt. A legtöbb helyen először olvasni tanítják a tanfolyamok résztve­vőit, és sulykolják a nyelvtant. Mi szakítottunk ezzel. Hogy lehet olvasás és nyelv­tan nélkül nyelvet tanítani? A módszer alapvetése, hogy úgy kell a nyelvet elsajátítani, ahogy gyermekkorunkban tesz- szük. Az anyanyelvét sem úgy tanulja senki, hogy először nyelvtant és olvasást tanul. Az a lényeg, hogy a nyelvnek a filo­zófiáját sajátítsa el a tanuló, kommunikálni, gondolkodni tanuljon meg az adott nyelven. Hogyan érik ezt el? A 12 darabos CD-csomagunk- ban vannak olyan lemezek, amelyeken a tankönyvhöz kap­csolódó feladatok vannak. Ezek­Ez azért nem annyira egyedi. Van­nak villám tanfolya­mok, amelyek hason­ló filozófiát fogal­maznak meg. Hon­nan ered a módszer? A tulajdonosunk fejlesztette ki. Ivó To­man, aki egyébként cseh, rengeteget ta­nulmányozta a külön­böző módszereket Eu­rópában, és ezután dolgozta ki a sajátját. Ő így tanult meg né­metül. A szókincsen fejlesztett a legtöbbet, hiszen több ezer szót kell a tanulóknak elsa­játítani nálunk. Min­den kiadványunkat londoni lektorral el­lenőriztettük egyéb­ként. Csak angolt oktatnak? Milyen országokban vannak jelen? Nem, németül is lehet tanulni ezzel a módszerrel. Jelenleg öt országban vagyunk jelen: Szlová­kia, Magyarország, Csehország, Németország, Olaszország. Ké­szülőben van Lengyelország, Oroszország, Románia is. (k) kel mindössze napi húsz percet, félórát kell foglalkozni. Vannak viszont olyanok, amelyek arra szolgálnak, hogy a lehető leg­több ideig hallgassuk őket, akár a háttérben is szólhatnak az ott­honi tevékenység vagy vezetés közben. Az a fontos, hogy minél többet hallja valaki az idegen nyelvet, mintha nyelvi környe­zetben lenne. Szeretne megtanulni angolul vagy németül? Rendelje meg CD-csomagunkat ingyenes zöldszámunkon: 0800 182 987 vagy mobilszámun­kon: 0910/785 792, e-mail: taxus@taxus.sk, www.taxus.sk,www.taxus.hu, TAXUS International, s. r. o., Letecká 12,831 03 Bratislava. Vásároljon egyet, és kap egy másikat ingyen. Kedves ajándék szeretteinek. BP-8-13959 ISKOLA UTCA A mellékletet szerkeszti: Horvath Erika Levélcím: Iskola utca, Námestie SNP 30,814 64 Bratislava 1 tel.: 02/59 233 427, e-mail: iskolautca@ujszo.com

Next

/
Oldalképek
Tartalom