Új Szó, 2008. október (61. évfolyam, 227-253. szám)

2008-10-10 / 235. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. OKTÓBER 10. Pihenő 13 MIT SÜSSÜNK MA? Szőlős sajttorta Hozzávalók: 15 dkg liszt, 15 dkg mandula, 15 dkg vaj, 20 dkg cukor, kés­hegynyi sütőpor, 50 dkg nagy szemű piros és fehér szőlő vegye­sen, 2 evőkanál zselatin, 25 dkg krémsajt, fél citrom reszelt héja, 3 dl tejszín. Elkészítése: A lisztet a darált mandulával összeforgatjuk, a vajjal, 10 de­ka cukorral és a sütőporral gyorsan összegyúrjuk, majd fél órára a hűtőszekrénybe tesz- szük. Ezután a tésztával egy 26 centi átmérőjű kapcsos torta­formát kibélelünk úgy, hogy az oldalát is befedje, majd 200°C- ra előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt megsütjük. A formá­ból kiemeljük, és hagyjuk telje­sen kihűlni. Közben a szőlőt megmossuk és leszemezzük. A zselatint egy kevés vízben fel­oldjuk, majd melegíteni kezd­jük. Mielőtt forrni kezdene, le­húzzuk a tűzről, langyosra hűtjük, és a krémsajtba kever­jük. A maradék cukorral és a citromhéjjal ízesítjük. A tej­színt kemény habbá verjük, és a szőlőszemek kétharmadával a, sajtba forgatjuk. A masszát a formába visszaillesztett torta- alapra simítjuk, gs hűtőszek­rényben kb. 4 óra alatt hagyjuk megdermedni. A maradék sző­lőszemekkel díszítve, porcu­korral meghintve, cikkekre vágva tálaljuk, (km) Anna Kurnyikova már évekkel ezelőtt visszavonult, a magazinok és a szép nőket kedvelő férfiak azonban továbbra sem felejtik el őt. A vi­lág legszexisebb teniszezőnőjének tartott játékos ezúttal a Maxim magazin német kiadásában jelent meg. (b) (Reuters-felvétel) KASSA: THÁLIA SZÍNHÁZ: Cyrano de Bergerac 19.00 KOMÁROM: JÓKAI SZÍNHÁZ: Háry János 11.00 Forgószínpad 19.00 POZSONY: SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ - új épület: Ház a hegyoldalban 19.00 Három nővér 19.00 Történelmi épület: Na- bucco 19.00 MOZI POZSONY AUPARK PALACE: Sasszem (am.) 15.50,16.50,18.00,19.00, 20.10, 21.10 Végre együtt (am.) 16.30,18.30,20.30 Ne szórakozz Zohannal (am.) 20.00 My Blueberry Nights - A távolság íze (am.) 19.50 Hell­boy II - Az Aranyhadsereg (am.) 16.40 Párizs, szeretlek (fr.) 17.40, 20.20 Állati szerelmek (fr.) 15.40,17.50 WALL-E (am.) 17.30 Mam­ma Mia! (ang.-am.) 17.10, 19.30, 21.50 Trópusi vihar (am.) 16.10, 18.40, 21.10 PÓLUS PALACE: Utazás a Föld középpontja felé (am.) 15.40 Báthory (cseh-szlov.-ang.) 16.50,19.40 Ne szórakozz Zohan­nal (am.) 17.30, 19.50 Sasszem (am.) 16.30, 18.40, 20.50 Végre együtt (am.) 17.50,20.00 Bogyók (cseh) 17.10,19.20,21.20 Mamma Mia! (ang.-am.) 18.10,20.30 Trópusi vihar (am.) 16.40,19.00,21.40 KASSA DRUŽBA: Star Wars: A kiónok háborúja (am.) 17.45,19.45 CAPI­TOL: Báthory (cseh-szlov.-ang.) 16.00, 19.00 ÚSMEV: Sasszem (am.) 16.00,18.15,20.30 IMPULZ: A köd (am.) 16.15,19.15 DÉL-SZLOVÁK1A DUNASZERDAHELY - CINEMAX: Utazás a Föld középpontja felé (am.) 16.10,18.30, 20.30 A boldogító talán (am.) 18.40, 20.50 Ne szórakozz Zohannal (am.) 15.50,18.20 Báthory (cseh-szlov.-ang.) 20.40 ÉRSEKÚJVÁR - MIER: 4 hónap, 3 hét és 2 nap (rom.) 19.30 VÁGSELLYE - VMK: Eastern Promises - Gyilkos ígéretek (ang.-kan.) 20.00 PÁRKÁNY - DANUBIUS: Út a vadonba (am.) 19.00 LÉVA - JUNIOR: A teknősök is repülhetnek (iráni) 19.00 GYŐR PLAZA: A házinyuszi (am.) 18.00,20.00 Hellboy D - Az Aranyhadse­reg (am.) 17.00 Kegyenc fegyenc (am.) 18.30, 20.30 Mamma Mia! (ang.-am.) 17.30,19.45 A meztelen dobos (am.) 19.30 A Múmia-A Sárkánycsászár sírja (ném.-kan.-am.) 19.45 Sasszem (am.) 17.45, 20.00 A sötét lovag (am.) 19.30 A spanom csaja (am.) 18.15,20.15 NY0LCIRANYU Keresse meg az ábrában a kö­vetkező kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyáz­zon, mert a dőlt betűvel szedet­tek derékszögben egyszer meg­törnek. Ha az át nem húzott be­tűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor el­jut a megfejtéshez. BAJKÁL CHELANI HORNINDALSVATN KIVU KRÁTER MATANA NAGY-RABSZOLGA NYASZA ONTARIO SZAREZSZKOJE TAHOE TANGANYIKA TÓBA A R E Z S Z K 0 J E Z K A G L O Z s B A S O I E 0 H A T N R N I N Y A S Z A L Y T R A R N M T r A T G A A L I E A K C O A V T E H M T G J B N S N H I G A r A N A N L O C K I V U R A B A D N I N R 0 H K T Tegnapi feladványunk megfejtése: Manila. Versenyfeladványunk: G0ND0LK0D0 - MA UJ VERSENYFELADVANY Naponta csiszolhatja elméjét a Gondolkodóval (szudoku). A mai rejtvény megfejtését címük­kel együtt október 16-éig levél­7 3 5 4 9 7 3 4 5 2 6 1 1 9 5 8 7 4 3 2 8 9 4 6 6 4 ben küldjék el szerkesztőségünk címére (Új Szó - Gondolkodó, Lazaretská 12, 811 08 Brati­slava), a beküldők között Új Szó- nyereménytárgyakat sorsolunk ki. Múlt heti feladványunk nyer­tese a dunaszerdahelyi Domon­kos Barnabás lett. Játékszabályok: a négyzet­háló függőleges és vízszintes so­raiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig min­den számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne is­métlődjenek. (ú) Múlt heti megfejtés: 5 9 3 2 7 6 8 1 4 2 4 1 9 3 8 7 6 5 6 8 7 5 1 4 3 9 2 1 6 2 7 4 9 5 3 8 9 5 4 3 8 2 6 7 1 7 3 8 6 5 1 4 2 9 3 7 9 4 2 5 1 8 6 4 1 6 8 9 3 2 5 7 8 2 5 1 6 7 9 4 3 gondolkodo@ujszo.com www.sudoku.com H0R0SZK0P Kos (III. 21.-IV. 19.) Sokat költ a szórakozásra, pedig most inkább a jövőjé­re kellene összpontosítania. Élvezi az olyan emberek társaságát, akik tele vannak új ötletekkel, szíve­sen beszélget velük, ugyanakkor ko­molyabb barátságra ne számítson. Bika (IV. 20.-V. 19.) Egyszerre több vasat tart a tűzben, mivel jól tud egy időben több feladattal fog­lalkozni. Az így szerzett pénz egy ré­szét fordítsa magára! Vegyen néhány új ruhát, menjen el fodrászhoz, va­gyis kicsit kényeztesse magát. Ikrek (V. 20.-VI. 20.) Inkább a munkába temeti magát, amivel az otthoni fe­szült helyzet ugyan nem ol­dódik meg, de rendkívül sokat lendít karrierjén. Rövid időn belül új pozí­cióban is találhatja magát, ami per­sze nagyobb bevételt is jelent. Rák (VI. 21.-VU. 21.) Munkahelyén nem nyújtja azt, amit várnak öntől. Egy ideig ugyan kihúzhatja így, de ez előbb-utóbb szemet fog szúrni főnökeinek. Jobban teszi, ha kicsit pozitívabban áll a dolgokhoz, és leg­alább a rutinfeladatokat elvégzi. Oroszlán (VII. 22.-VIII. 22.) Munkahelyén komoly sike­reket könyvelhet el, és bevé­telei is folyamatosan növe­kednek. Családtagjai rendkívül büsz­kék önre, és ez csak tovább növeli el­szántságát és elégedettségét Egy előnyös költözést is lebonyolíthat. Szűz (VIII. 23.-IX. 21.) Kockázatos manőverei ré­vén jelentős plusz bevételre tehet szert, és szerettei fel­néznek önre. Ehhez azonban szüksé­ges, hogy továbbra is maximálisan koncentráljon lépéseire, és ne csak az aktuális érzelmei vezéreljék. Mérleg (IX. 22.-X. 22.) Ne ijedjen meg a kihívástól! Ám az új befektetésekhez jobb, ha kikéri szakember tanácsát. Megérzései a pénzügyek­ben nem mindig válnak be. Boldo­gan telnek a hétköznapjai, s kedvesé­vel is közel kerülnek egymáshoz. Skorpió (X. 23.-XI. 21.) A szabadidejét hajlamos nem megfelelően eltölteni, túl sokat költekezik, és rossz társaságba keveredik. Legyen bölcsebb, és időben hagyjon fel ezzel az életformával, mielőtt komolyabb baja származna belőle. Nyilas (XI. 22.-XII. 20.) Új kapcsolatokat fog kiala­kítani, melyeknek most nem tulajdonít jelentősé­get, de később meghatározóak lehet­nek életében. A hosszú távú terveket azonban most felejtse el, és inkább a jelen lehetőségeire koncentráljon. Bak (XII. 21.-1.19.) Barátai közül néhány ellen­zik tervezett lépéseit. Hatá­rozott saját ügyeivel kapcso­latban, kissé talán agresszív, és ez nem tetszik néhány ismerősének. A szere­lemben legyen óvatos, és csak a ko­moly kapcsolatot részesítse előnyben. Vízöntő (I. 20.—II. 17.) Valamit nem tud megolda­ni, de ez nem veszi a kedvét, sőt, még elszántabbá teszi. Társasági élete is aktív, sok összejöve­telen vesz részt, s ezek a partik szük­ségesek is ahhoz, hogy megőrizze jó­kedvét, kiegyensúlyozottságát. Halak (II. 18.-III. 20.) Enyhítenie kell feszültségén, még ha ennek az is az ára, hogy néhány napig nem megy dolgozni, különben rossz vége lesz. Most ne kezdjen új feladatokba, inkább saját magára koncentráljon. Családtagjai ön mellett állnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom