Új Szó, 2008. szeptember (61. évfolyam, 203-226. szám)
2008-09-26 / 223. szám, péntek
18 Sport ÚJ SZÓ 2008. SZEPTEMBER 26. www.ujszo.com Köszönés nélkül távoztak a meccs után a zágrábiak Az Euromilk nagy dobása UJ SZO-ERTEKELES Dunaszerdahely. Történelmi sikert produkáltak kedd esti győzelmükkel a női asztalitenisz klubcsapatok Szuperligájában közreműködő dunaszerdahelyiek, akika zágrábi Mladost elleni 6:3-as diadalukkal első győzelmüket aratták ebben a versenysorozatban. „Negyedik szereplésünket kezdtük szeptember elején a Szuperligában, ám eddig képességeinkből csupán egy döntetlenre futotta. Két évvel ezelőtt a Bfeclav csapatával remiztünk 5:5-re. Most megtört a jég, a tavalyi második helyezett elleni meccsen ellenfeleink tudtára adtuk: nem szabad bennünket félvállról venni” - nyilatkozta lapunknak az Euromilk nagy dobásáról Vladi- slavKmet’klubelnök. A jelek szerint a horvátok lebecsülték csallóközi ellenfelüket, Ba- kula és Boros nélkül érkeztek Duna- szerdahelyre. Durak és társai azonban nem tudták helyettesíteni az ászokat. ,A végeredmény alakulása szempontjából fontos volt, hogy megnyertük a párost, majd Marče- ková nagy küzdelemben sikerrel vette a védekező felfogású ellenfele alkotta akadályt. Ezt követően Fekete is pontot szerzett. Három nullára, majd négy egyre is vezettünk. Andelová is belelendült, a végén zúgott a vastaps” - elevenítette fel a diadal részleteit a jól taktikázó sportvezető, aki úgy jelölte ki a hazaiak csapatát, hogy a két egyes, Marčeková és Durak párbaja (3:0) a végére maradjon. „Jó döntésnek bizonyult Marčeková szerződtetése. Meghatározó egyéniségünk volt Linzben, és a zágrábiak ellen is mindegyik párharcát megnyerte, csupán a szekszárdiak elleni meccsen szenvedett egy vereséget. A folytatásban október 14-én, hazai környezetben a linzieket fogadjuk. Okét is megizzasztjuk. Megjött az étvágyunk, megnőtt az önbizalmunk. Egyébként a zágrábiak a keddi hidegzuhany után köszönés nélkül távoztak a helyszínről” - adta közre a győztes csata csattanóját a klubelnök, (ái) Simonies az Eb-n extraligás helyjegyért is emelt Csoportelső nagymegyeriek ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Durres/Galgóc/Nagymegyer. Az I. súlyemelőliga nyugati csoportjának második fordulóját a nagymegyeri Thermál Sportklub súlyemelő-szakosztályának csapata nyerte. Ezzel a csallóköziek összetettben megelőzték a tavalyi bajnok trencséni Duklát, és nagy lépést tettek az extraliga november 15-ei, Rózsahegyenn zajló döntője felé. „A legjobbak hazai megmérettetésén az I. liga nyugati és keleti csoportjában vetélkedő tizenkét kollektívából a legeredményesebb hat áll majd rajthoz a két fordulóban begyűjtött összpontszám alapján. Az erőviszonyok ismeretében nyilvánvaló, hogy a mezőny keleti fele jóval erősebb, mint a miénk, ezért óvatos duhajként kell kezelnünk legutóbbi sikerünket. A keleti csoportban a zárófordulót egyébként szeptember 27-én Kassán rendezik, ezt követően alakul ki a finálé összetétele” - fogalmazott Buzgó Lajos, a csallóköziek klubelnök-fő- edzője. A nagymegyerieket Jávorka Tivadar, Jávorka Béla, Patasi Oszkár, Mezei Tibor és Lénáit Rudolf képviselte a galgóci erőpróbán. Vajon hol maradt csúcsemelőjük, Simonies Erik?„A szakági szövetség körkérdést intézett a résztvevőkhöz, beleegyeznek-e a záróforduló eredetileg szeptember 27-re tervezett lebonyolításának megváltoztatásába. Mivel az előrehozott forduló időpontjában Simonies Erik az alSimonics Erik albániai pontjaival extraligaközelben a nagymegyeriek (Fogas Ferenc felvétele) bániai Durresban, a juniorok Euró- pa-bajnokságán állt rajthoz, ezért viszonzásképpen arra kértük az irányítókat, hogy legjobbunk kontinensbajnokságán elért eredményét számítsák be a liga pontversenyébe. Megérte kockáztatni. Erik 320 Sinclair-pontjának is köszönhetően fináléközelben vagyunk” - fogalmazott a nagymegyeriek sikerkovácsa. Azt is megtudtuk, hogy Simonies Erik az albániai Európa- bajnokságon a 105 kilós súlycsoportban 287 kg-os (125+162) teljesítménnyel all. helyet szerezte meg. (ái) SP0RTMENU Labdarúgás SOPRONI LIGA, 9. forduló - 19.00: Kecskemét-Debrecen (jv.: Szabó S.). A bajnokság állása: 1. Újpest 8 6 1 1 16:11 19 2. Debrecen 8 5 3 0 18:6 18 3. Haladás 8 5 1 2 16:6 16 4. Vasas 8 5 0 3 15:13 15 5.MTK 8 4 2 2 16:12 14 6. Győr 8 4 1 3 17:10 13 7. Nyíregyháza 8 3 2 3 10:7 11 8.ZTE 8 3 2 3 12:12 11 9. Kecskemét 8 3 1 4 12:12 10 10. Fehérvár 8 3 1 4 7:9 10 11.Paks 8 2 3 3 13:18 9 12.Kaposvár 8 2 2 4 11:13 8 13. Honvéd 8 2 2 4 10:14 8 14. Diósgyőr 8 2 2 4 10:18 8 15. REAC 8 12 5 11:19 5 16. Siófok 8 116 2:16 4 Jégkorong SLOVNAFT EXTRALIGA, 7. forduló - 17.00: MHC Martin-Liptovský Mikuláš, Kež- marok-Nitra; 17.30: HC Koši- ce-Skalica, Dukla Trenčín- Zvolen; 18.00: Slovan Bratisla- va-U20. Szabadnapos: Poprad. Kézilabda NŐK, WHIL, 4. forduló, előre játszott mérkőzés - 17.30: Slávia Partizánske-HK Štart Trenčín, (ú) Szingapúr öt évre kötött szerződést Bernie Ecclestone-nal. A pálya a tengerpart vonalát követve kanyarodik el a város felé és keresztülmegy rajta. A világítást az olasz Valerio Maioli cég biztosítja. Az itt rendezett MotoGP-futamon a rendszer jól vizsgázott, a legapróbb áramkiesés is a katasztrófát jelentené a száguldó pilóták számára. SZINGAPÚR Elektromos generátorok ■ tizenkét egység, mindegyik saját önálló tartalék áramfejlesztővel ■ a pálya mellett áll egy pótgenerátorral felszerelt világítókocsi baj esetére ■ a generátorok egy adott szakasz reflektorait látják e energiával. így egymástól függetlenül működnek A megvilágítás rendszere Teljesítmény: 3 180 000 W A rendszer teljes hossza: 6,3 km Tartóoszlopok száma: 240 Reflektorok száma: 1485 Elektromos vezeték hossza: 108,4 km A megvilágítás ■ 2000 w’ ■ 220 000 lux ■ A pálya megvilágítása négyszer erősebb lesz, mint a stadionokban tos panelek Eleid ■ Mindegyik 4 szomszé-1 dós reflektorba osztja el a villanyáramot oly módon, hogy két szomszédos négyes egyszerre ne tudjon kiesni a hálózatból SZINGAPÚR NAGYDDA Újabb vadonatúj városi pálya; a monszunesőnek lóg a lába - az első éjszakai futam ígéretes kilátások reflektorfényben Räikkönennek talán utolsó esélye lesz a vb-cím elérésére (Reuters-felvétel) A Forma-1 történelmének első éjszakai futamát rendezik meg a hétvégén, Szingapúrban. Igaz, a tengerentúlon nem újdonság az esti száguldás, ám a száguldó cirkusz eddig mellőzte a reflektorfényt. VÁLY1 ISTVÁN Nagyon egyszerű a fő indoka annak, miért adott zöldet Bernie Ecclestone az esti versenynek. Az európai törzsközönséget (és nem kevésbé a szponzorokat), valamint a tévénézők milliárdját meg akarta úgymond kímélni a koránkeléstől, kasszájába pedig az attraktív környezetet meglovagolva újabb aprót csempészhet. Igaz ugyan, hogy az 1485 reflektor szolgáltatta díszkivilágítás nem egykönnyen egyeztethető össze a sportágban évek óta szajkózott költséghatékonysággal és -kíméléssel, de vajmi kevesen fognak erre gondolni a színkaval- kádban fürdő Szingapúrban. Csúcsformában pihenés idején Új helyzet, de nem mindenki számára, hiszen például a Champ Car sorozatban anno versenyző Timo Glocknak vannak már tapasztalatai vülanyfényes futamokkal. „Az éjjeli versenyzés jó szórakozás és nagyszerű látványosság a nézők számára - mondta. - Csupán az furcsa kissé, hogy olyankor kell csúcsformában lenned, amikor pihenni szoktál.” De van, aki enyhe szkepticizmussal tekint a hétvégére. „Még nem gyakorolhattunk hasonló viszonyok között, így bizonyára rengeteg dologhoz hozzá kell majd szoknunk. Nem vagyok róla meggyőződve, hogy ez a motorsport jövője, de továbbra is nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz” - nyilatkozta a kétszeres világbajnok, Fernando Alonso. Ezernyi apróság változik De nem csak a pilótáknak kell alkalmazkodniuk az új viszonyokhoz. Ezernyi apróságon kell változtatniuk a beszállítóknak és a csapatoknak is. A Bridgestone speciális fényvisszaverő festékkel jelöli meg majd abroncsait, de a versenyzők sisakrostélyai is jóval nagyobb kontrasztot adó bevonattal és többszínű rostéllyal készülnek, hiszen a pilóták a mesterséges fényben nem hagyatkozhatnak többé a természetes árnyékok keltette vizuális viszonyítási pontokhoz. Az év fénypontja A Toyota szereplése meglepetés lehet a hétvégén, hiszen a csapat technikai igazgatója, Pascal Vasselon és az istálló több tagja is megjárták már a legendás Le Mans-i 24 órás versenyt, így alaposan fel vannak készülve Szingapúr kihívásaira. „Tudjuk, mi kell ahhoz, hogy ne hibázzunk, miként világítsuk ki a boxutcai információs táblát, vagy hogyan hajtsuk végre a kerékcseréket. Izgatottan várom az esti futamot, ez számomra az év fénypontja lesz.” David Coulthard teljesen egyedi és egész kellemes módját választotta az adaptációnak, hiszen éjszakai klubokba jár, szoktatva szervezetét az éjszakai ébrenléthez és rengeteg répát eszik, mivel a béta-karotin jótékony hatással van a látásra. Ez azonban nem garancia a sikerre, hiszen az emberi szervezet este nyolc órára már pihenésre „rendezkedik be”, ennélfogva a reakcióidő erősen csökkenhet, ráadásul a pilóták edzésprogramjai is úgy vannak beállítva, hogy vasárnap délutánra kerüljenek csúcsformába. Érdemes lesz figyelni, ki hogyan bírja a gyűrődést. Räikkönen szereti az estéket Kimi Räikkönennek ez valószínűleg nem lesz gond. „Fogalmam sincs, hány órakor lesz a verseny - állította. - Este? Jó. Mindennél jobban szeretem az Pálya hossza: 5 067 méter Körök száma: 61 estéket. Szeretek délig aludni, így nekem ez lesz a tökéletes hétvége. Sokkal éberebb vagyok este, mint reggel.” Nem biztos, hogy oka van erre a felületes optimizmusra, hiszen a szezonban csupán egy esti verseny van. Jól teljesíteni eddig kellett volna. Talán a vb-cím elérésének utolsó esélye ígérkezik számára. Húsz kanyar és az időjárás Nappal sem lenne könnyű dolga a versenyzőknek, hiszen egy vadonatúj utcai pálya önmagában is nagy kihívás, ráadásul Valenciától eltérően ez inkább a klasszikus monacói stílus felé tendál. Amolyan nagyfék-nagygáz futam lesz, ahol rendkívül fontos az autók stabüitása és a magas leszorítóerő-optimális sebesség egyensúly megtalálása. A több mint húsz kanyar miatt sokan az unalomtól tartanak, ami jellemzi a lassú versenyeket, de az első számú versenyző, az időjárás, mindig tartogat meglepetéseket. A monszuneső nem ritka, ráadásul Szingapúrban már egy jó ideje szinte minden éjjel esik az eső. És hiába a rettenetesen erős reflektorok, azért kérdéses lesz, hogy eső esetén hogyan töri majd át a kivilágítatlan autók által húzott vízfüggönyt a fény. Újabb felvonásához érkezett hát az idei McLaren-Ferrari párharc. Vajon kinek kedvez majd a rivaldafény? Vasárnap 14 óra után megtudhatjuk.