Új Szó, 2008. szeptember (61. évfolyam, 203-226. szám)
2008-09-24 / 221. szám, szerda
r a DIGITALIA 2008. szeptember 24., szerda_________________________________________________________________________________________________________________________12. évfolyam, 38. szám Sokkal jobb is lehetne, először a gyenge processzort kellene kidobni, majd optimalizálni a szoftvert Sony Ericsson G700 - türelempróba Hajdanán a Sony Ericsson okostelefonjai egy valódi alternatívát jelentettek. Most inkább úgy tűnik, a gyártó valamiért nem törődik ezzel a szegemenssel. TESZT Ki ne emlékezne a legendás P800-ra, ami riasztóan bugyuta külseje ellenére sokakat elcsábított? Vagy itt van a P900-as sorozat, amely szintén szép pályát futott be. Most meg itt van a G700 és az egész olyan, mint egy félbehagyott munka. Mindjárt el is mondom, hogy miért. A G700-G900 testvérpáros együtt mutatkozott be, hasonló külsőben, eltérő tudással, persze a G900 javára. A formatervezők nem vállaltak be semmilyen kockázatot, lévén a G700 üzleti okostelefon, így inkább a konzervatív irány mellett voksoltak. Ez rendben is van, a G700 tökéletesen illeszkedik a Sony Ericsson vonulatába, márkajelzés nélkül is rögtön rávágnánk, hogy ez kinek a terméke. Sima, egyszerű táblaforma, amit egyedül a tesztkészülék pezsgő-arany színe „ízesít” meg. A hátlap csíkos felülete a régi kanapék bársonyhuzatára vagy a kordnadrágra emlékeztet. A gombok is katonás sorrendben várják a tulajdonos ujjait. Mindegyikük jól használható, kellően kemények, ellentétben az oldalsókkal, amik nagyon rövid úton járnak. A két extra billentyű az üzenetkezelőbe és a jegyzetelőbe repít minket. Továbbra sem sikerül összedobni egy jó gombvilágítást, a fehér fény szolidan pislákol. Szép nagy, egészen pontosan 2,4 "-es kijelző került a G700-ra, ám a méretén felül fontosabb, hogy érintésérzékeny. Ehhez egy meglehetősen apró ceruzát találunk a bal felső sarokban. Alig észrevehető a kamera jelenléte, és itt jegyezném meg, hogy a G700- ból létezik kamera nélküli változat is, Business Edition néven. Az ismét oldalra került Fast-port csatlakozó mellett egy apró LED jelzi, ha merül vagy töltődik az akkumulátor, illetve a nem fogadott hívásokat és beérkezett üzeneteket szintén szapora villogással tudatja velünk. Szerencse, hogy nem a hátlap alatt van a memóriakártya helye, mivel köröm nélkül elég nehéz „letépni” a fedelet. Az operációs rendszer Symbian, melyen a már jól bejáratott UIQ kezelőfelület, némi kis frissítéssel. Sajnos rögtön a bekapcsoláskor szembesülünk a rendszer talán legnagyobb hátrányával: lassú. A gyenge processzor türelmes tulajdonost kíván, mert aki rohanós életet él, az hamar megutálja ezt a telefont. Tudni kell, hogy minden funkció, amit használunk, az a memóriában marad addig, amíg le nem állítjuk a task manager-ből. Ez abból a szempontból jó, hogy a memóriában lévő programokhoz gyorsan visszatérhetünk. Elég helyet hagytak, mivel 18-20 program futásakor sem ki- áltozik kevés memóriára hivatkozva. A lassúság viszont szörnyen idegesítő. Tényleg érthetetlen, hogy miért nem lehet optimalizálni a rendszert és erősebb hardvert alátolni. A telefonkönyv korlátlan kapacitású, nevenként bőséges mennyiségű kiegészítő adatot tárolhatunk, legyen az telefonszám, e-mail cím, születésnap vagy más információ. Üzenetváltáskor sem jövünk zavarba, mindenünk megvan az írás alapú kapcsolattartáshoz. Az SMS, MMS és e-mail felülete nagyon hasonló, egyszerűen kezelhető. E-mail esetén kapunk Push mail és Exchange támogatást is, a csatolmányokkal is bátran megbirkózik. Megfelelő formátum esetén a Quickoffice és a PDF + programok segítenek a megtekintésben. Előbbi szerkesztésre is képes, ami feltétlen pozitívként értékelendő. Aztán gyorsan le is szidjuk, az adatátviteli képességek miatt. Az USB-kábel és a sztereó Bluetooth rendben van, ám a tervezők igen érdekesen gondolkodtak, mivel a 3G mellé nem pakolták oda a HSDPA-t. 2008 közepén ez nem túlzottan üdvözlendő lépés, főleg egy üzleti telefontól. Ugyanígy elvárnánk egy memóriakártyát az alapcsomagban. Kezdésnek elég tágas a 160 MB belső memória, ám tudjuk, hogy az M2 kártya elég drága, egy 128 vagy 256 MB-os jól jönne. Különösen fura a HSDPA hiánya, ha figyelembe vesszük, hogy rendes Opera webböngészővel szörfölhetünk a világhálón. Sajnos WiFi sincs, pedig az részben kompenzálhatná ezt a hiányosságot. RSS-olvasó segít csillapítani a híréhségünket, nehogy lemaradjunk bármilyen fontos vagy kevésbé fontos hírről. Nem esett szó még a naptárról, ami szintén változatlan maradt. Nem is volt szükség újításra, mivel minden olyat tud, amit szeretnénk. Ébresztőből három jutott, ezek önállóan ismételtethetők, viszont kikapcsolva nem működnek. A számológép teljesen egyszerű, ha komolyabbat szeretnénk, akkor le kell töltenünk. A jegyzettömb átalakult, grafikusan és funkcióban is. Most már szabadkézi rajzokat, grafikákat is elmenthetünk és rendelhetünk hozzá riasztást. Nem fotós mobil a G700, ezért elhagyták az autofókuszt a 3,2 megapixeles kamerából. Kettő LED-es mobilfényt tettek mellé, ami egészen erősen világít. Opciók terén sem halmoznak el minket, így biztosítva a Cyber-shot önállóságát. Állíthatunk fehéregyensúlyt, van automata panorámafotó, kikapcsolhatjuk a zárhangot, effektusokat és kereteket alkalmazhatunk, nagyjából ennyi. Videóban QVGA a maximum, jelen esetben ez teljesen megfelelő. A fotók, videók és zenék kezelésére bekerült az újabb Sony Ericssonok Média nevű menüje. Itt a felsorolt tartalmakat tudjuk böngészni, illetve maga a zenelejátszó innen indítható. Használhatunk albumképet, van sztereó Bluetooth, meg gyári hangszínek, köztük a Mega Bass. A dobozban lévő sztereó füles teljesen alap, messze van a Walkman-ektől, de nem szól rosszul. Az RDS-sel megspékelt rádió érdekessége, hogy a telefon ezt is képes sztereó Bluetooth-ra kisugározni. Ha pedig ismeretlen számot hallunk, akkor néhány gombnyomás és a TrackID máris megmondja nekünk, kit is hallgatunk éppen. Játékokból kettőt kapunk, melyből az egyik a világszerte nagy sikert aratott Sims2 életszimulátor mobil változata. Jobb, sőt sokkal jobb is lehetne a G700-as. Először a gyenge processzort kellene kidobni, majd optimalizálni a szoftvert (lásd az S60-nál). A tudással kevésbé van gond, bár a HSDPA kihagyása elég kellemetlen, akkor is, ha bőven nem csúcsmodellről beszélünk. Kártyafüggetlenül 8 ezer korona (265,55 €) hozzájuthatunk, ami nem tűnhet olyan sok pénznek. Ennél kevesebből hozzájuthatunk egy E51-hez, ami ugyan nem érintőképernyős, de a többi területen elveri a Sony Ericssont. (mp, szí) A spammerek aljas és gátlástalan hazugságai Gyermekrablással riogatnak FELDOLGOZÁS Zsarolás, váltságdíj, gyermekrablás - egyre aljasabb és gátlástalanabb hazugságokkal próbálnak kártékony programokat teijesz- teni a levélszemét-küldők, de hirdetnek kamu állásokat is - írja a PC World magazin. A levélszemetelők újabb könyörtelen módszereket vetettek be a kártékony programok teijesz- tésére. A Symantec legfrissebb spamjelentése szerint ezúttal a címzettek érzelmeire próbálnak hatni: a gyanútlan szülőket célozzák meg. Az új levélszemét-hul- lámban a feladók azt állítják, hogy a címzett gyermekét elrabolták, váltságdíjat kell fizetnie érte. Az álhír szerint az állítólag elrabolt gyermek fotóját is csatolták. Ha a csatolt fájlt a címzett megnyitja, az alattomos spam megfertőzi a számítógépet. A levélszemétről szóló, legfrissebb jelentés arra is rávilágít, hogy az elmúlt hónapban összehangolt, nagyszabású álkampány biztatott az Internet Explorer 7 ingyenes változatának letöltésére is. Az üzenetben egy IP-címet tartalmazó módosított URL, valamint egy trójait tartalmazó .exe csatolmány szerepelt. Ez a módszer a hírességek videóival manipuláló, az utóbbi időben szintén gyakori támadásokkal áll szoros rokonságban. Dől a látszólag munkaerő-to- borzóktól származó levélszemét is. Az effajta spam azzal hitegeti a címzettet, hogy a hivatkozáson keresztül részmunkaidős állásra jelentkezhet. Továbbkattintva viszont kártékony programok várják az álláskeresőt, ha pedig elvállalja a munkát, a rejtett vírusokat is megkapja ráadásként. A levélszemetelők előszeretettel vetik be a világsajtó híreit is, hátha egy érdekes címre rákattint az olvasó. Olyan álhírekkel próbálnak trójait és vírust terjeszteni, mint például: „McCain Paris Hiltont szemelte ki alel- nökjelöltnek”. A fertőzött levél ilyenkor egy hivatkozás követésére és a PC megfertőzésére csábítja az olvasót, (p) Kétszáz dollárba kerülhet Google mobil októberben FELDOLGOZÁS A Wall Street Journal nem hivatalos értesülései szerint az Egyesült Államokban kétszáz dolláros, vagyis mintegy 4200 koronának (139,41 euró) megfelelő áron kerülhet forgalomba az első olyan okostelefon, amely a Google cég Android nevű szoftverétfuttatja. A tajvani HTC által gyártott telefont nagyméretű, 3,2 hüvelyk képernyővel, és teljes QWERTY billentyűzettel szerelik fel, amelyet az LCD alól lehet előcsúsztatni. Mint arról tegnap beszámoltunk, a készüléket a jövő hét kedden fogják bemutatni New Yorkban. Azt ugyan még nem tudni, mikor kerülhet az európai boltok polcaira, de Amerikában a T-Mobüe fogja árusítani a készüléket. Bár az Ándroid-mobü várható árát egyelőre sem a T-Mo- bile, sem a HTC vagy a Google nem erősítette meg, a Wall Street Journal belsős forrásból származó információkra hivatkozva arról számolt be, hogy a készüléket hűségszerződéssel együtt kétszáz dolláros áron lehet majd megvenni, és a premierrel párhuzamosan az operátor új, kedvezőbb árú mobilin- temetes díjcsomagokat is bevezet. A HTC okostelefonjának piacra kerüléséről sincsenek pontos információk, az informatikai szaklapok leghamarabb egy októberi premiert tartanak valószínűnek. (o)