Új Szó, 2008. szeptember (61. évfolyam, 203-226. szám)

2008-09-20 / 218. szám, szombat

26 Presszó ÚJ SZÓ 2008. SZEPTEMBER 20. www.ujszo.com nevelője iránti szerelmet jelentet­te. Mindig hangsúlyozta, hogy olyan érzékeny lesz a jövő generá­ció, amilyen érzékenyen neveli az anya a gyermekét. Ezért volt a bölcsődék ellen - hároméves korig a gyermeknek az anya mellett a helye, mondta. Még 98 évesen is mondogatta, hogy sok cikket kell írnia a legmagasabb rendű szere- tetről, az agapéről. Ön viszont könyvet írt Ari ku- tyus címmel. Ez csak amolyan próbakiadás volt a gyerekeknek, hiteles családi történetek, s már elkészült az újabb, amelyet rengeteg fotó egé­szít ki a magán- és színházi éle­temből, de a fékeméből is. Címem még nincs, de ödetem már van, mert ez nem egy mély szonda, csak úgy átrepültem az életün­kön. Az első könyvben össze­gyűjtött sztorik nem mesék, ha­nem arról szólnak, hogyan viszonyuljunk a természethez, az állatkákhoz és ezáltal az embe­rekhez is. Örültem, amikor egy hölgy úgy jellemezte: tanulságos a gyermekeknek, de nekünk öre­geknek is. Manapság egyre jobban olyan érzésünk van, mintha nem akarnánk okulni sem­miből. Ez az emberi önzőség. Nem okulunk, mert ez korlátozna. Nem hagyhatom ki azt a monda­tot, amit kedves kollégám és bará­tom, Michal Dočolomanský teme­tésén mondtam, hogy Isten letö­röl majd a szemünkről minden könnyet, és nem lesz többé sem halál, sem gyász, sem jajgatás, és fájdalom sem lesz többé. Színésznőként több mint kétszáz előadásban szerepelt és számtalan filmben játszott. Olyanokban is, amit a férje rendezett. Szerintem ennél nagyobb a szám... A férjemmel művészi pá­lyafutásom kezdete óta együtt dolgoztunk, akkor hozott össze bennünket a sors, amikor én har­madikos voltam a főiskolán. Irigylésre méltó egy olyan színésznő, akinek a férje ren­dező? Minden szerepálma telje­sült? Sokat dolgoztunk együtt, de aszerint választotta ki a darabot, ahogy ő jónak látta. Ilyen tekin­tetben nemcsak velem szemben volt becsületes, hanem a kollé­gákkal is. Nem aszerint osztotta a szerepeket, hogy barátról van-e szó, ő egy ügy szolgálatába szegődött, s az volt neki a fontos, hogy az a lehető legjobb legyen. Az az ideális, ha a rendező megér­ti magát a szereplőkkel, így sok­kal kellemesebb a hangulat, na­gyobb a bizalom. A mi közös munkánkban nem kellett sokat magyarázni, gyakran segítettem a forgatókönyv átírásában, aminek manapság is nagy hasznát ve­szem, sokat tanultam tőle. Elvé­geztem a tévérendezés tovább­képző tanfolyamát, ezt egyetlen egy alkalommal nyitották meg a zene- és színművészeti főiskolán. Akkoriban sokat bajlódtam a hát­gerincemmel, meghűltem egy for­gatáson, s az orvosok műtéttel fe­Ezt a csokrot a lányomtól kaptam, a férjem másképp kényeztetett' Natáliával a Vérnászban játszottak együtt „Nem panaszkodom. A szerepeim sokszínűek." nyegettek. Féltem, hogy tartós kö­vetkezménye marad, ez volt az egyik ok, a másik meg az, hogy a kamera előtt töltött hosszú évek után ki akartam próbálni, milyen a másik oldalon. Federico Garda Lorca Yerma c. művét rendeztem. Azóta nem érezte szükségét, hogy átruccanjon a másik ol­dalra? Jött a bársonyos forradalom, s a tévében azoknak a rendezőknek is kevés volt a munka, akik hosszú ideje dolgoztak, ezért nem is pró­báltam befurakodni. Nekem még­iscsak az a fontosabb, hogy játsszak, még akkor is, ha tehetsé­ges szervező vagyok. Lehet, hogy ha majd a színházban kevesebb szerepet osztanak rám, visszaté­rek hozzá. A lányai is a művészi pályát választották, s megadatott ön­nek az a nagy öröm, hogy az egyikkel együtt léphessen szín­padra a Vérnászban. Natália nagyon tehetséges volt, de aztán otthagyta a színházat, Spanyolországban élt a férjével, aki ott egy szimfonikus zenekar­ban játszott. Amikor a lányom 12 év után hazajött, már nehéz volt visszatérni a színpadra. Melyik lány ütött inkább a mamára? Mindkettőnktől örököltek vala­mit. Natália kézügyességét tekint­ve az apjára ütött, a szorgalmuk apai-anyai örökség, az érzékeny­ségük úgyszintén. De nem tud­nám megmondani, kiben mennyi van belőlem és mennyi a fér­jemből. Az arcvonásaiban talán Katarína emlékeztet rám. Katarína énekes és színész, s igen sikeres. Egy ilyen művészi családban, mint az önöké, hogy működik a kritika? Egy művészi családban, leg­alábbis nálunk ez jellemző, na­gyon is kritikus az ember a gyere­keivel szemben, mert jól ismeri az egészet. Inkább hajlamosak zseni­nek nézni azok, akik más szakmá­ban dolgoznak. Egy orvos is meg tudja ítélni, hogy a gyerekéből jó doktor lesz-e, ugyanígy működik ez a művészvilágban, itt talán még helyénvalóbb a bírálat, mert nehezebb ezeknek a gyerekeknek a helyzete, más a megítélés. Elfogadja Katarína az észre­vételeit? Mindketten elfogadták. Igaz, én annak idején azt szerettem volna, hogy Natáliából orvos le­gyen, bár tudtam, színészi tehet­ség, jól szavalt és kicsi kora óta játszott, nagyon jól tanult, szere­tett elmélyülni a dolgokban. Belőle nem lett orvos, de a fia ezt választotta, az óhajom egy nem­zedékkel eltolódott. Katarína ese­tében fordított volt a helyzet, ő ugyan játszott és énekelt kislány korában, de később mégis a nyel­vek felé irányult. Egy hónap után otthagyta, s az ének mellett kö­tött ki. S azután, hogy meghall­gattam, mondván neki, no akkor énekelj valamit, meg is lepődtem egy kicsit, mert a kamaszkora után megváltozott a hangja, ak­kor kapta a mai, érdekes színeze­tét. Ezt az én édesanyámtól örö­költe, aki operaénekesnő szere­tett volna lenni, de a szülei nem engedték, hogy komédiás legyen. Maradt ugyan a zenénél, zongo­raművész lett, de a karrierjét ket­tétörte a háború. Volt olyan szerepálma, amit szeretett volna a félje rendezé­sében színpadra vinni, de nem valósult meg? Nem mondhatnám, hiszen nemcsak a férjemmel dolgoztam, hanem a legjobb rendezőkkel, itt­hon és Csehországban is. Nem pa­naszkodhattam a szerepeim sok­színűségére, soha nem skatulyáz­tak be, még akkor sem, amikor nagyon fiatalon hercegnőszere­peket játszottam. Később nagyon szép feladatokat bíztak rám, a fér­jemmel csaknem a teljes Doszto- jevszkij-repertoárt színre vittük. Fontos az, hogy egy színész ne legyen beskatulyázva? Nagyon fontos! Jómagam sok­szor játszottam vígjátékokban, a Hogyha a nők kezében az ostor­ban (Ženský zákon), a Ház a hegyoldalban (Dom v stráni), A király mulat-ban (Krá! sa zabá­va), a Bogár a fülben (Chrobák v hlave) c. darabban, az utóbbinak a televíziós változatában. Bár Vajdička a színpadit is rám bízta, akkor a Nemzeti Színház balett­együttese a Kaméliás hölgyre kért fel, s ezt különös kihívásnak tartottam. Ma sem tétlenkedik... Szép szerepeim vannak a Szlo­vák Nemzeti Színházban, vendég­ként fellépek az Új Színpadon A hegedűs a háztetőn c., Jozef Bed- nárik rendezte musicalben, ez egy csodaszép előadás. Ősszel Prágá­ban egy tévésorozatot forgatok Miroslav Donutillal, én egy taka­rítónő szerepét kaptam, áld min­denkinek próbál beavatkozni az életébe, hogy az boldogabbra for­duljon. Befejeztem egy cseh-né- met koprodukciós filmet, amiben az amerikai Jürgen Prochnow is játszik, állítólag jövő februárban lesz a bemutató. Eredetileg Hitch­cocknak készült a forgatókönyv, de közben meghalt, s Iva Hercíko- vá, a forgatókönyv írója még a ha­lála előtt Prágába hozta, s Miloš J. Kohoutnak adta. Valami nagyon erős belső nyugalom és ldegyensúlyozott- ság sugárzik önből. Nem csak a színpadon. Azt szeretném, ha mindenki boldog és egészséges lenne, de a boldogság nagyon relatív - az ember nem lehet tökéletesen bol­dog, amíg mindenki nem az. És erre még várnunk kell. De hálás vagyok minden egyes boldog pil­lanatért, s isten segítségével kí­vánok mindenkinek a lehető leg­többet. „Hálás vagyok minden egyes boldog pillanatért" Az egyetlen unoka Spanyolországban él, most megy orvosi egyetemre Kisebbik lánya, Katarba Hasprová a Patkányok című musicalben

Next

/
Oldalképek
Tartalom